Ha Románia azon az úton halad, amelyre Dragnea, Tăriceanu, Vâlcov, Ștefănescu, Rădulescu és társaik tolják, azaz az Európai Unióval szembe, abból való kilépés felé, akkor Erdély nem fogja ez az utat követni – mondja Cristian Tudor Popescu egy adásban. Tőle idézünk a továbbiakban.
Erdély 1918-ig, Romániával való unió előtt az Osztrák-Magyar Monarchia részeként egyfajta Európai Unió része volt. Persze, nem volt olyan demokratikus, mint a mai EU, de egy rendes birodalom volt, rendes adminisztrációval, rendes oktatással, rendes intézményrendszerrel. Na, és Erdély ennek a birodalomnak szerves része volt.
Románia? Kérem, Románia magányos kis ország volt, az európai struktúrákon kívül. És lehet most, az egyesülési centenárium alkalmával örömködni, enni a csülkös babot és arra gondolni, hogy az erdélyi román tesók csak úgy jöttek, maguktól, bele a nagy egyesülésbe. Nem jöttek.
Az erdélyi románoknak évtizedeken át eszük ágában se volt egyesülni az Ókirálysággal, csupán egyenlő jogokat szerettek volna kiharcolni maguknak a monarchián belül.
Az egyesülést végül Magyarország „okozta”, mégpedig azzal, hogy nem csak a románokat, de a szlovákokat, horvátokat, mindenkit diszkriminált.
Erdélyből igenis lehetett volna egy balkáni Svájc, románokkal, magyarokkal, németekkel, multikulturalitással, sok felekezettel, ehhez nem kellett semmiféle egyesülés – már ha a magyar állam nem folytatta volna azt a kudarcos politikát, amit folytatott.
Popescu mindezzel oda akar kilyukadni, hogy ha ma Románia továbbra is azon az úton halad, Erdély nem biztos, hogy követni fogja őket. Erdély annak idején hozzászokott, hogy európai ország legyen, ellentétben a másik két román fejedelemséggel.
Popescu a maga részéről nem az RMDSZtől, sőt, nem is az erdélyi magyaroktól fél. Az erdélyi románoktól fél. Mert ahogy románok milliói hagyják el az országot, úgy megtörténhet, hogy az erdélyiek egy nap Erdéllyel együtt lépnek ki.
Cristian Tudor Popescu nem először féltette Erdélyt
Egy év eleji beszédében kifejtette, hogy nem a Székelyföld autonómiáját célzó törekvések jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem Erdély potenciális elszakadása.
A beszélgetés során a publicista kifejtette: reálisnak tartja annak kockázatát, miszerint a bukaresti ellentörekvések dacára a magát az ország gazdasági fejlődése mozdonyának kinövő Erdély románsága a közeljövőben megfogalmazza az elszakadás szándékát.
„Ha a térképre nézünk, azt látjuk, hogy Dél-Románia és Moldova egyfajta vörös sarlóként veszi körül Erdélyt. Annak a hatalomnak a sarlójaként, amelyet szegény, tudatlan emberek tömege választ meg négyévente. Erdélyben viszont túlsúlyban vannak az öntudatos, jövőben gondolkodó emberek, akik rövidesen komolyan felvetik a kérdést: miért éri meg nekünk Romániához tartozni? Akkor nézünk majd valódi tragédia elé” – fogalmazott Popescu.
A témát azért tartják roppant kényesnek Romániában, mert Erdély esetleges függetlensége a magyarsággal kapcsolatos retorikát is alapjaiban változtatná meg. Amíg ugyanis csak néhány román értelmiségi különutasságának nevezhetik a transzilvanista eszme hangoztatását, addig Erdélyt a magyar irredentizmus által veszélyeztetett országrészként lehet aposztrofálni. A román lobbi erősödésével azonban már nem lehet csak a magyar veszéllyel riogatni.
„Ha mindez bekövetkezik, Románia a jobbágyság korába zuhan vissza. Az autópályák építésének halogatásában még mindig a Ceausescu-éra szellemiségét érzékelem, amikor az elzártsággal igyekeztek Bukaresthez láncolni Erdélyt. Csakhogy most már Temesvár vagy Kolozsvár például minden szempontból közelebb van Budapesthez vagy Bécshez. És ezt Bukarestben nem hajlandók észrevenni” – jelentette ki Popescu.
Temesvár és Kolozsvár már lépett Araddal és Nagyváraddal együtt létrejött a négy nyugat-erdélyi nagyváros társulása.
A nyugat-erdélyi városok elöljárói nem titkolták: elégedetlenek a Bukarest-központú politizálással. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere úgy fogalmazott: a központosításon alapuló kormányzati módszer immár a múlté.
[Forrás: Monitorul de Cluj, Főtér, Magyar Idők]
