2018. DECEMBER 18. Kulcsár Anna
Az Országgyűlés elnöke tegnap aláírta a múlt héten elfogadott és azóta is erősen kifogásolt két törvényt, konkrétan a túlmunkáról és a közigazgatási különbíróságról szóló legújabb szabályozást. Magukról a paragrafusokról a közbeszédben nem sok szó esett. Nem is lehet egykönnyen eldönteni, végeredményben jó-e vagy hátrányos, ha bizonyos munkaidőkereten belül akár pluszmunkát is vállalhat, aki ezt előnyösnek ítéli.
A kormányzat szerint az önkéntes túlóra hasznot hozhat a dolgozóknak is, a szabályozás ellenzői viszont azt hangoztatják, hogy mindezzel megvalósul a túlmunkaalapú társadalom. A bírósággal is hasonló a helyzet. Vajon szükség volt-e éppen most az új szabályozásra? Persze hajdan, a második világháború után valóban szétverték a magyar igazságszolgáltatás értékei közé tartozó önálló közigazgatási ítélkezést, ám a jelenlegire sem lehetett különösebb panasz.
Az Országgyűlés mindenesetre múlt szerdán megszavazta a két nem csekély horderejű törvényt, de ezek csak akkor léphetnek hatályba, válnak érvényessé, ha a házelnök után a köztársasági elnök is aláírja a jogi szövegeket. Az államfőnek általában öt napja van arra, hogy – nyilván szakértők segítségével – tanulmányozza a rendelkezéseket és meghozza döntését. Áder János így az ünnepekig valószínűleg állást foglal arról, aláírja, s a Magyar Közlönyben kihirdeti-e a két törvényt. Amennyiben erre nemmel válaszol, politikai vagy jogi vétót emelhet: visszaküldheti a szabályozást a parlamentnek, esetleg az Alkotmánybírósághoz fordulhat előzetes normakontrollért.
Vannak is, akik azt javasolják, rendelje el az elnök a szövegek újratárgyalását, ám a jelen helyzetben egy ilyen álláspont felér akár egy provokációval. Nem feledhető ugyanis: a történteket többen arra használták fel, hogy megalapozzák vele további személyes ambícióikat, politikai karrierjüket. A jogalkotás azonban csak korlátozottan lehet ilyen törekvések eszköze, különösen akkor, ha már a parlamenti szavazás is szokatlan körülmények közt zajlott le.
A munkaügyi rendelkezések zárószavazása előtt ugyanis bizonyos ellenzéki körök megakadályozták, hogy a házelnök elfoglalja helyét a pulpituson. A saját magatartásuk következtében előállt helyzet miatt aztán érvénytelennek kiáltották ki a Ház tevékenységét.
Nagy kérdés ezek után, miképpen dönt az elkövetkező napokban az államfő. Áder János jól ismeri a törvényhozó munkát, hiszen korábban maga is hosszabb időn át volt képviselő, sőt parlamenti elnök is. Köztársasági elnökként ugyanakkor a hatóköre ennél jóval tágabb, hiszen alkotmányos felelősséget visel nemcsak a kormányzat és az ellenzék, de az összes választópolgár jogaiért és érdekeiért. Az államfő az alaptörvény szerint kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.
A demokratikus működés, egyáltalán, a megfelelő eljárásmód alapvető fontosságú a parlamentáris rendszerekben. Ennek kapcsán vethető fel, hogy amennyiben az államfő a vitatott törvényeket, de főként a munkaügyi szabályozást nem küldi meg az alkotmánybíráknak, előfordulhat, hogy valaki egy következő alkalommal szintén megpróbálja meghiúsítani a voksolást az ország házában. Eltorlaszolja példának okáért a pulpitushoz vezető lépcsőzetet. A fegyelmi szabályozás vagy annak átalakítása, a személyes felelősségre vonás önmagában aligha akadályozhatja meg a hasonló visszaéléseket a parlamenti joggal.
A jogi és az illemszabályok felrúgása ugyanis adott esetben több hasznot hozhat azoknak a képviselőknek, akik bármi áron provokációra törekszenek – kisebbségi helyzetükből ilyen módon próbálnak a többség pozíciójába kerülni. Ezért is alapvető az alkotmányos garanciák hiánytalan érvényesítése. Az egyébként már önmagában jelzésértékű, hogy Áder János a szavazás idején megjelent az Országgyűlésben. A döntés ebben az ügyben most már mindenképpen az ő kezében van.
