2019. március 11.,
A Göbekli Tepe ásatási helyszíne (Fotó: wikimedia.org)
Két-három millió évig az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Ez az életmód igaz sok veszéllyel járt, sokszor nehéz időszakok is bekövetkeztek, de túléltek mindenféle megpróbáltatást.
Ezelőtt 15 000 éve volt az utolsó jégkorszak, utána kedvezőbbre fordult az éghajlat, és a sapiens jobban szaporodott, elkezdődtek a vándorlások, a terjeszkedések, s szép lassan benépesítették az egész bolygót. Amikor Kelet-Afrikából Közel-keletre is eljutottak, látták, hogy bizonyos helyeken, sűrűbben nő egy nővény, aminek a magja igen jó táplálék, csak össze kell gyűjteni és azon a területen több vadászni való állat is élt, mert azok is szerették ezt a füvet. Gyűjteni kezdték az apró szemeket, és egy idő után azt is észrevették, hogy amerre viszik a búzaszemeket, arra az út szélén szépen kikelnek az elszóródott magok, és a másik évben, ott az útszélen jobban nő. Így szépen, lassan rájöttek, hogy ha az összegyűjtött magvakat félre teszik, és tavasszal elvetik, s a kikelt növényeket gondozzák, akkor több embernek elegendő, nagyobb mennyiségű táplálékot gyűjthetnek össze.
A búza azonban nagy odafigyelést követelt. Tiszta termőföldet, amelyet meg kellett tisztítani a kövektől, kavicsoktól, gazoktól, locsolni kellett, ha szárazság volt, a legelő állatoktól és a betegségektől meg kellett védeni, és egy idő után trágyázni kellett a termőföldeket. Sok és fárasztó munkát követelt, amihez a kőkorszaki ember nem volt szokva. Addig csak szaladni kellet, vadászni, fára mászni, összeszedni az ehető magokat, most meg egész nap görnyedni, vizet hordani, kapálni, szántani, vetni. Ez meg is látszik az abból az időkből való csontvázakon, görbe gerincű és ferde nyakú, kopott térdű csontvázakat találtak a régészek, amilyeneket az előző korszakokból nem. Megszűnt a változatos étrend is, egyes vidékeken csak búzát, máshol kukoricát, vagy csak rizst fogyasztottak, s ha valami baj történt, szárazság, sáskajárás, akkor jött az éhínség.
S van még egy érdekes következtetés. Az ember, amikor elkezdte háziasítani, termelni a búzát, barlangokban, ideiglenes szállásokon, nem stabil helyen lakott. Egy idő után mindig szedte a sátorfáját és más, jobb helyet keresett magának. Amikor a búzát kezdték termelni, akkor a jó termőhelyekre vissza kellett járni, gondját kellet viselni, meg kellett védeni a veteményt, s hogy ne veszítsenek sok időt a járkálással, a tábla mellett építettek menhelyet, amit aztán javítottak, bővítettek, egyik után a másikat emelték, állandó lakhelyeket, falut építettek. Úgy, hogy, tényleg el lehet mondani, hogy a búza háziasította meg az embert, nem fordítva.
Az első lépések után már gyorsabban jöttek a következők, és elkezdték termelni a borsót, árpát, kölest stb., háziasították a kecskéket, a marhákat, lovakat. Ez a folyamat nem terjedt ki egyik kontinensről a másikra, hanem mindenhol egy sajátos háziasítás alakult ki, Amerikában a kukoricát, burgonyát, és a lámákat háziasították, Kínában a rizst, a kölest és a disznókat, Indonéziában a cukornádat és a banánt stb. Ezeket az ember az évmilliós, gyűjtögető korban ismerte meg, ismerte ki és találta érdemesnek, hogy többet törődjenek vele, hogy háziasítsák.
Az állatok háziasítása a farkassal kezdődött. A kutyákat már gyűjtögető-vadászó időszakban is használták, a vadászok segítségére szelídítették meg őket. A kecskével folytatódott. Az évezredes vadászások alatt az ember megfigyelte, hogy egy idő után megváltozik a vadcsapat, a nyájállomány, ha csak a bakokat és beteg, öreg állatokat vadásszák. Ez adva volt, mert a nagyobb bakokra összpontosítottak, mert azok több húst adtak, amúgy meg sokszor csak a gyengébbeket sikerült levadászni. Egy idő után megnőtt az egyedek száma és a megmaradtak szebbek, egészségesebbek lettek. Ugyanez történt, ha megvédték a nyájakat a ragadozóktól. Ezenkívül az is biztos, hogy néhányszor levadászták az anyát és ott maradt pl. egy gida. S ha valakinek megesett a szíve rajta, és enni adott neki, a kis állat követte jótevőjét, mellé szegődött. Ezt látva, az első ilyen társulás után jött a többi, és más állatfajok is.
1995-ben Törökország keleti részén, a Göbekli Tepe nevű helyen, egy olyan őskori kő építményre bukkantak az archeológusok, mint a Stonehenge-i, csak ez utóbbit i.e. 2500 éve építették, míg az előbbit i.e. 9500 éve. Az itt talált faragásokkal díszített oszlopok 3-5 m magasak, és némelyik 30-50 t-át nyom. Az is bizonyított tény, hogy akkor még gyűjtögető életmódot folytattak az emberek, amikor létre hozták ezt az építményt. Másrészt azt is könnyű belátni, hogy egy ilyen létesítmény elkészítéséhez rengeteg emberre volt szükség. Ennek a sok embernek, akik a köveket faragták, és cipelték, felállították élelem kellett, nem is kevés. A dolgozók nem értek rá, de a hátország, a nők és a gyermekek sem tudtak elég táplálékot gyűjteni, és a szükség rávitte őket a hatékonyság növelésére. Kezdték elszórni a magokat, művelni a veteményeket, s látva hogy nagyobb mennyiségű magot tudnak összeszedni, mind szélesebb körben kezdték ezt csinálni. És mit ad az archeológia, itt ebben a zónában, Göbekli Tepe mellett 30 km-re, a Karaca dag dombon ősbúzaszemeket találtak, s így kötődik ez a két dolog egymáshoz. Ott alakulhatott ki a mezőgazdaság, ahol sok munkáskézre volt szűkség.
Itt egy másik kérdés is megjelenik. Egy ilyen nagy építkezéshez, nagyon sok ember kellett. Akkor még nem létezett semmiféle államforma, vagy más egyéb hatalom, ami össze tudott volna fogni ennyi népet. Akkor mivel tudtak rávenni ilyen sok embert, hogy összedolgozzanak, együttműködjenek? Ez a komplexum nem nyújtott védelmet eső, hideg ellen, hát akkor mire volt jó, minek építették?
Ez nem lehetett más, mint egy közös cél, ami még nem teljesen tisztázódott, de nem lehetett más, mint valamilyen eszmei, szakrális, valószínűleg valamilyen hiedelemmel, vallással kapcsolatos cél. Ez tartotta össze azt a sok embert, ami egy másik fajta fejlődés, a társadalmi fejlődés első lépése volt.
Mindent összevetve, a mezőgazdasági forradalom nagy lépés volt az emberiség történetében. De nagy ára lett ennek a biztonságosabb életformára való átállásnak. Igaz hogy több élelem állt a rendelkezésükre, de rövid időn belül bebizonyosodott, hogy ez a forradalom csak egyes emberek életében hozott pozitív változást, a többségnek megnehezítette az életét. A veszélyes, de kényelmes életmódot felváltotta egy szinte rabiga. A többségnek minden nap, egész évben a háziasított növényekkel, állatokkal kellett törődnie, életmódjavulás csak az elitnek jutott, nekik lett jobb ennivalójuk, több szabadidejük, könnyebb az életük.
Ez az esemény az emberiség életében azt is kiváltotta, hogy már annyi táplálékot tudtak az emberek összegyűjteni, megtermelni, hogy egy része megmaradt, többlettermelés alakult ki. Amit nem használtak el, eleinte elraktározták, rossz időkre, de egy idő után a vezetőkkisajátították maguknak, kialakult a magántulajdon. A magántulajdon pedig magával hozta a társadalmi osztályok megjelenését.
Elmondható tehát, hogy az embereknek a mezőgazdasági forradalom után megnőtt a biztonsága, a kialakult települések megvédték a vadállatoktól, az időjárás viszontagságai ellen, az erőszakos cselekedetek ellen, de a többségnek nem lett jobb az élete. Viszont elindított egy fejlődést és magával hozta az emberiség számának a megnövekedését (zárójelben az emberek súlyának a megnövekedését is, az elhízást), ami még a ma is folytatódik.
Jankó András
