2019. március 23., szombat

Hogyan tovább?

Az újonnan kialakult helyzetben kíváncsiak az olvasóink, hogy a Kolozs megyei polgári elnök hogyan látja a további teendőket, ezért megkérdeztük:
- Tisztelt Horváth úr mindenféle mende-monda kering a sajtóban, sőt ellentétes megfogalmazások kerültek napvilágra arról, hogy a polgári vonal köreiben is nagy a bizonytalanság, mit mond erről?
- Ezt nem tudom megerősíteni. Mi eltökélten követjük a kitűzött célokat. Volt, amikor meglepő dolgokat is tettünk, de mindig az alapszabályzat és a polgári program szerinti hozzáállással. Nem az ellenségkép, hanem a ellenfélkép volt előttünk és építő jellegű tevékenységeinkre koncentráltunk. Már az alapító országos elnök idejében is ezt tettük és kolozsvári polgárok a polgári alakulat második mozdonyaként volt nyilvántartva. Igy csak azt mondhatom, hogy nincs semmi féle ellentétes dolog. A véleménykülönbség a polgári alakulat alapköve, ami az alternatív gondolkodást még alapszabályszintén is megfogalmazta, ugyanúgy, ahogy azt is hogy a megyei szinten más irányt is követhet a mint, amit a központ határozott meg, hiszen csak helyi szinte élők tudják-érzik, hogy a kialakult politikai helyzetben mi lenne fontos a szavazóink számára. Ez a párttörvényben is megfogalmazódik, hiszen a szavazók érdékét kell követnünk nem az egyéni vagy magánérdeket, mintahogy MPP orszáhos elnöke Mezei János is megfogalmazta. Csak remélni tudom, hogy nem hajbokolókra van szüksége a polgári vonalnak.
- Azt látjuk, hogy megválasztása után nincs nagy irányváltás?
- Nem is kell mi a gazdasági vonal megerősitését tüztük ki célul, hiszen új munkahelyek teremtéssel lehet a legjobban megállitani Erdély kiüresedését, ami vészes erősődést mutat.
- Ez volt az, amiért megbízta a megyei tanácsos urat a szövetségiek EP-s aláirásgyűjtésére?
- Nem tudom miért jön most ez ide, hiszen létezik az az együttműködési megállapodás, ami a polgári és a szövetségi vezetők megkötöttek, azaz EP listára való aláirásgyűjtés közös feladat.  E megállapodás alapján mi is részesedtünk a szövetségieknek adott népközösségi támogatásból, amit a 100-as Kormányhatázozat is előír, lévén, hogy két MPP-s képviselő is a parlamentbe került, igaz a szövetségi listán...  Az anyaországi pályázatok elmaradnának valamilyen nem megfelelő határozatunk miatt, akkor a szavazóinkat is elveszíthetjük. Nekünk általában nem ellenvéleményünk hanem kiegészitő tevékenységeink voltak, egyfelé alternativaként, a "választás szabadsága" alaptételünknek is megfelelve.
- Voltak olyanok, akik megkérdőjelezték ennek jogosultságát?
- Ha csak véleménynyilvánitás történik, akkor meghallgatjuk, hiszen erre joga van minden polgári tagnak. De ha nem az alapszabályszerint járna el valaki vagy megkerüli a megyei vezetést vagy nem megfelelő módon fejezi ki véleményét, akkor nem tartja be azokat kitételeket, amiket aláirásával is elfogadott. 
- Voltak olyan helyi szervezetvezetők, akik ez ellen tettek?
- Nincs tudomásom róla, de ha lenne, jöjjennek el hozzánk és nyugodtan megbeszéljük mi a probléma. Mindenkit meghallgatunk, problémáját pedig meg fogjuk oldani.
- Ha mégis ellenkezne valaki ?
- Nem értem mire céloz? De elmondhatom hogy az alapszabályban lefektetett elvek mentén kell történnie mindennek. Ha a büntetésre gondol, nem vagyok annak a hive, hogy a suttogó politka elvei mellett döntsünk. Ha a felszólitásra egy tag nem cselekszik irásban kell közölni vele, mi a kivetni való. Ha ezután sem változtat álláspontján, még mindig van arra lehetősége, hogy írásban közölje a veztőséggel. Ha nem kap megfelelő választ van arra lehetősége, hogy a etikai bizottság  elé terjesztheti problémáját. Nem ildomos az országos vezetőséget megkeresni, anélkül, hogy a megyeivel nem egyeztett, hiszen meglehet, hogy a felmerült probléma csak megyei szintű. A helyi vezetők nem megfelelő viselkedése, határozata, stb. a megyei szint megkerülésével nem fog megoldódni és alapszabály ellenes is. Ezért is van a megyei szintnek is alapszabályértelmező és etikai bizottsága. 
- Más. Hány szaktestület alakult meg eddigre a polgári vonalban? Lesznek még újabbak?
- A 2016 májusi MKT-n négy új szaktestület alakult a már létezők mellett: a sajtó és az etikai. Ezekbe igencsak odavaló szakembereket kértünk fel ezek működtetésére. Természetesen nem csak ezekre gondoltunk. De terveinkről nem szoktunk előre beszélni. Nemsokára elnökségi gyülés keretében felvázoljuk a "hogyan tovább"-ot és sajtót is értesitjük.
-  Köszönjük a beszélgetést
- Én köszönöm a lehetőséget
lejegyezte: Gurka Balla Ilona