Hollai Hehs Ottó 2021. május 18.,
Utóbbi két írásomban bíráltam a demokráciát, a jelenleg legelterjedtebb kormányzási formát, illetve a médiát mint korunk legelterjedtebb és leghatásosabb emberformáló eszközét. A demokráciát sokan még mindig védik, pedig az. ún. népuralom – a szó magyar értelmezésében – görög kezdeteitől napjainkig valójában soha nem létezett. A hatalmat a nép, a többség sem közvetlenül, sem választott képviselők útján soha nem gyakorolhatta, mert nem engedték meg neki. Ezt az állítást történelmi tények bizonyítják. Az ókori Athén politikai döntéseiben is csak athéni születésű, 20 éven felüli, teljes jogú, szabad férfiak vehettek részt, nők nem szavazhattak, valójában a polgárok 10-20 százalékának volt politikai joga. Évszázadokon keresztül nem szűnt meg az igyekezet, hogy a nép szélesebb rétegei is részt vegyenek a társadalom, tehát saját maguk vezetésében, de ez máig nem sikerült. A szürke, tanulatlan tömegből ritkán emelkednek ki olyan személyek, akik vezetők lehetnének, és ha mégis, az ilyen karizmatikus egyéniségek sem jutnak igazán szóhoz, ha ezt a kiváltságos társadalmi vagy hatalmi csoportok megakadályozzák.
Ezzel a gondolattal megérkeztünk a sokat vitatott összeesküvés-elmélethez, és vitatkozhatunk azon, hogy valójában mi is történik körülöttünk, kik és miért, milyen szándékkal rángatják a szálakat. A kérdésre sokan keresik a választ, de annyi már biztos, hogy a mai demokrácia már csak döcög, és sokasodnak a vélemények, hogy valami értelmesebbet, eredményesebbet kellene kitalálni. Gondolom, ezt senki nem vitatja. Ide kívánkozik néhány gondolat a sok százból, amit közülünk, a nép közül kiemelkedő okos emberek nyilatkoztak: „Hogyan lehetséges, hogy az egész világon a választók, a közemberek saját maguk átlagánál sokkal silányabb vezetőket emelnek maguk fölé?” „A demokrácia olyan eszköz, mely biztosítja, hogy ne kormányozzanak, és ne tájékoztassanak bennünket jobban, mint ahogy megérdemeljük” Vagy: „Tudod, mi manapság a demokrácia? A hülyeség és az ostobaság diktatúrája. Miből gondolod, hogy minden ember alkalmas arra, hogy globális kérdésekben, gazdaságpolitikák és ideológiák között döntsön? Szerintem az nem demokrácia, amikor a kormányok az iskolázatlan embereket igyekeznek hangzatos hazugságokkal manipulálni.” Ezt különben a sokat vitatott, de szerintem zseniális Markovics Botondtól (írói nevén Brandon Hackett) olvastam. Végül, talán a legtalálóbb: „A demokrácia egy olyan rendszer, amelyben a választók meghatározzák (kiválasztják), melyik politikus hajtja végre majd azt, amit a pénzügyi szektor diktál.”
Minden gyengesége ellenére, a demokráciát – egyelőre – el lehetne viselni, de az utóbbi időben kisajátították olyan balliberális gondolkodók és politikusok, akik meghazudtolva az igazi liberális eszmét, már nem hajlandók együtt élni a másképp gondolkodókkal, és erőszakosan visszautasítanak mindent, ami ragaszkodik a hagyományos életformához, az ehhez kapcsolódó értékekhez, és visszautasítja az újliberalizmus fantazmagóriáit.
Demokráciánk talán egyetlen vigasztaló ténye, hogy négyévenként a régieket leválthatjuk, és új vezetőkkel indulhatunk egy reményteljesebb jövő építésére. Vagy ez is csak álom, és meddő próbálkozás, hiszen az igazi hatalmat azok gyakorolják, akiknek a kezében a három legfontosabb eszköz van: a kereskedelem, a média és mindenekfelett a rengeteg pénz. Mert a köznép, melynek tagjai négyévenként bárgyún sorba állnak az urnáknál, ezek közül egyiket sem birtokolja.
Posztmodern világunkban a média mindenkit a markában tart, csak azokat nem, akik az egészet pénzelik. Információval látnak el minket, de a cél nem a felvilágosítás, nem az igazság keresése, inkább a zavarkeltés és elterelés a lényegtől. Ha a mai COVID–19-téma kapcsán elhangzott véleményeket és ellenvéleményeket, statisztikát, ajánlásokat, szakértői tanácsokat összegyűjtenénk és összehasonlítanánk, egy olyan elképesztő káoszt találnánk, amit eddig még semmilyen komoly politikai, vagy társadalmi kérdéssel kapcsolatban nem tapasztaltunk. Vajon miért van ez így, miért nem sikerül kvázi tiszta vizet önteni a pohárba? Mindez csupán egy véletlen, és a COVID-hisztéria tőlünk ered, a megriadt, szenvedő átlagpolgár reakciója, vagy valakik szándékosan felépítették? Rengeteg kérdésre szeretnénk választ kapni, de az átlagpolgár azt sem tudja, kit kérdezzen.
Rövid kis írásom végén most én is kérdezem, lehet-e egyáltalán a dolgokon változtatni, vagy csak mondogatjuk, leírjuk a magunk elképzeléseit, zsörtölődünk, bírálunk, de sajnos érezzük, tudjuk, hogy gyökeres változásra egyelőre nincs sok remény.
Már a görög gondolkodók hittek a bölcsek arisztokráciájában, egy olyan magasabb szellemi értékekkel rendelkező kis csoportban, amely alkalmas lehet a többieket vezetni. Ezt nookráciának (noos = elme) vagy episztokráciának (episztémé = tudás, megértés) nevezhetjük. Eltávolodni tehát a pénz hatalmától és bízni a szellem és a józan ész erejében. Igen, ez talán megoldás lehetne.
A XIX. század közepétől a materialista evolúcióelmélet szerint az ember a majmoktól származik, mi vagyunk a legokosabb majmok, de ettől csak majmok maradunk. Az ember, talán, mégis több, rejtélyes képességei vannak, néha nagyon értelmes, néha szörnyen buta. Csodákra képes, kutatja az Univerzumot, de a nanovilágot is, ugyanakkor képes mindent lerombolni, csak hogy újraépítse. Furcsa tények!
Megoldás lehetne, ha az episztokrácia kiegészítőjeként, legalább egy parányit visszatérnénk a szakrális gondolkodáshoz, hiszen a kereszténység, de más keleti, vallási eszmék, mint a buddhizmus, konfucianizmus, hibáik ellenére, mindig igyekeztek megnyugtató magyarázatot keresni és adni a világ problémáira. Maradjon a reménykedés!
