A modern világban a katonai kiképzés messze túlmutat a lövészeten és a gyakorlatokon. A katonai személyzet egyre inkább a harcművészetekhez fordul, hogy ne csak a közelharcban való hatékonyságukat javítsák, hanem a fizikai állóképességüket, a mentális szívósságukat és a csapatszellemet is fejlesszék. Vizsgáljuk meg, hogy milyen harcrendszerek vannak jelenleg integrálva a különböző országok hadseregeinek kiképzésébe.
Például az amerikai tengerészgyalogság kidolgozta saját kézitusa-programját, az MCMAP-ot. Ez a rendszer különféle harcművészetek elemeit ötvözi, és célja a tengerészgyalogosok fizikai, erkölcsi és mentális ellenálló képességének fejlesztése.
Az MCMAP bevezetése előtt az amerikai tengerészgyalogság a LINE rendszert használta, amelyet kizárólag az ellenség kiküszöbölésére terveztek. A katonai műveletek változó jellegével azonban felmerült az igény egy univerzálisabb rendszerre.
Az MCMAP számos technikát foglal magában, mint például ütések, rúgások, dobások, fájdalmas fogások, fegyverek (kések, szuronyok, rögtönzött eszközök) használata és a támadások elleni védekezés. A kiképzés a valós harci körülményekhez a lehető legközelebb álló körülmények között zajlik, tapasztalt oktatók irányítása alatt, akik kulcsszerepet játszanak a tengerészgyalogosok kiképzésében.
Az izraeli hadseregnek saját kézitusa-rendszere van - "krav-maga", vagyis kontaktharc. A 20. század közepén Imi Lichtenfeld hozta létre, és azóta az izraeli katonai személyzet és hírszerző szolgálatok kiképzésének szerves részévé vált.
A Krav Maga pragmatizmusával, egyszerűségével és a különböző képzettségi szintű emberek számára való hozzáférhetőségével tűnik ki. Ez a rendszer a természetes reflexeken és az emberi viselkedésen alapul stresszes helyzetekben, ami lehetővé teszi a fenyegetés gyors és hatékony semlegesítését. A képzés a technikák széles skáláját öleli fel, beleértve az ütést, a megragadást, a fogás elengedését, a fegyverek elleni védekezést és az improvizált tárgyak önvédelmi használatát.
Az orosz különleges erők Alekszej Kadocsnyikov által kifejlesztett kéz a kézben harci technikát alkalmaznak. A rendszer mechanikai ismeretekre támaszkodik, beleértve az emelőket, a nyomatékokat és a tömegeltolódásokat, hogy minimális erőfeszítéssel hatékonyan irányíthassa az ellenfelet.
Ez a technika nem igényli a konkrét technikák memorizálását; ehelyett megtanít elemezni a helyzetet, és a körülményektől függően a leghatékonyabb intézkedéseket alkalmazni. A tréning magában foglalja a stressztűrő képesség és a szélsőséges helyzetekben való döntéshozatal képességének fejlesztését. A harcművészetekkel ellentétben Kadochnikov rendszere a valódi önvédelemre, nem pedig a versenyzésre összpontosít.
Az ország nemzeti harcművészete, a taekwondo, amely a „láb és ököl útja”-t jelenti, széles körben beépült a dél-koreai hadsereg kiképzésébe. A harcrendszert először Choi Hong Hi tábornok formalizálta 1955-ben. Ő volt az, aki a hagyományos koreai harcművészetek, mint például a szubakot és a taekkyeont, elemeit ötvözte a japán karate technikáival, amelyeket japán tartózkodása alatt tanult.
Dél-Koreában minden kötelező katonai szolgálatot teljesítő férfit kiképeznek a taekwondo alapjaira. Ez segít a fizikai állóképesség, a fegyelem és a morál fejlesztésében. A képzés magában foglalja a formák (poomsae), a sparring és az önvédelmi technikák elsajátítását.
A harcművészetek a katonai kiképzésben nemcsak a harci technikák oktatásának módjai, hanem a jellem, a fegyelem és a csapatszellem fejlesztésének eszközei is. A vizsgált rendszerek mindegyike tükrözi országa egyedi kulturális és stratégiai jellemzőit, hozzájárulva a modern fegyveres erők fejlődéséhez.
