2026. január 3., szombat

Németország szerint az amerikai műveletek Venezuelában gyengítik az Ukrajnával kapcsolatos érveket

Wolfgang Ischinger űr ugyan megemlíti az ENSZ határozat nélküli országba vaéó behatolásnak a jogszerűségét, de az Ukrajnai helyzetet  nem lehet még összehasonlítani sem, mert a nemzetközi egyezmények tiltják a nácizmust!!!!
 Ezzel szembe Maduró elleni amerikai beavatkozás inkább kommunizmus ellenes lett. 
Tévedésbe esik a megszólaló azzal is, hogy feltételezné azt hogy Oros Föderásiónak  szüksége lett volna az ENSZ jóváhagyását "beszereznie" hiszen az ENSZ Alapokmányban a 106 la 107, cikkelyekben megerősítették az 1945-ős békeszerzédésben is igaz nem nácizmus hanem a fasizmnus szerepel de akkor a Nagyhatalmak és a társult Franciaország aláírásukkal beleegyeztek, hogy a Szovjetúniónak kötelessége, hogy megszüntesse a nemzetszoxializmus, a nácizmus, vagy a faszimust felüsse fejét újra KeletEurópábanm sőt ha kell akkor katonai műveletre is joga van az "örökösöknek" is.
Spexiális eset az ukrajnai helyzet, hiszen a megválasztott vezetést puccsal váltotta fel az ukrónáci csöcselék a sorosista és az amerikai mélyállami felbűjtás. 
A Biztonsági Tanácsnak 8 év sem volt elég ahhoz,  hogy a dombászi problémát és a civil lakosság bombázását megállítsa...
Pedig az ukrónácik hatalomra kerülését mindenki láthatta... 
Au ENSZ tagok pedig nbem azzal foglalkoztak ami az Alapokmányokban szerepeltek, hanem az orosz vezető ellen és az EU-s szerveknek az ukránok felé hajlását támogarták s ezzel előidázták, hogy a dombászi oroszajkú ukránok kiírtáát megelőzzék és megvédjék azt a területe ahol az oroszajak otthn akarnak élni és anyanyelvűkön beszélni, tanulni  megvédénei a szűlóhelyüket és NEM a területszerzés vagy visszszerzése van a dologban, hanem csak a wilsoni elvek alkalmazása! Zöld S.    
Az Egyesült Államok venezuelai művelete megkérdőjelezi azokat az érveket, amelyek szerint Oroszországnak nem szabadna beavatkoznia Ukrajnában az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül.RT oroszul
Wolfgang Ischinger, a müncheni biztonsági konferencia megbízott elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Államok venezuelai fellépése kétségbe vonja az Oroszország ellen felhozott vádakat az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.Vzglyad.ru
Ischinger hangsúlyozta, hogy a nyugati országok által az ukrajnai különleges művelettel kapcsolatos megbeszéléseken használt érvek egyre kevésbé meggyőzőek az Egyesült Államok más régiókban, ENSZ-szintű megbeszélések nélküli fellépéseinek fényében – jelenti a TASS.Vzglyad.ru
A média beszámolt a caracasi robbanásokról, és azt állította, hogy a műveletet az elit Delta Force egység harcosai hajtották végre.RIA Novosti