2013 szept. 9
Műfűves focipálya Nagyváradon. Éppen bemelegítünk páran, amikor sűrű bozgorozások között vonulnak be a többségében tar fejű és barna bőrű „sportemberek”. Mindez két nappal a román-magyar után. Friss még az élmény.
No, megjöttek a frátyék – közlöm. Mi hárman, ők kéttucatnyian, ezért okosabb enged: szabad a pálya, közöljük és nagylelkűen átengedjük a terepet. Alföldi magyaros akcentussal mondom ezt, de szerencsére nem köpnek le.
- Miért, honnan tudják, reánk van írva? – kérdezi csapattársam, mikor közlöm vele, hogy alig két perc alatt simán lebozgoroztak minket a bevonuló többségiek.
Nos, lehet, hogy igen. S legyek annyira nagyképű: igen, rám, ránk van írva... Bár a magyar szó árulkodóbb.
Amúgy semmi új a nap alatt, csak a szokásos véleményt, információt közlik velünk a többségi szélsőségesek. Akiknek jólesik elvonatkoztatni egy ideig a romániai társadalmat nyomorító nehézségekről. A gazdasági válság okozta nehézségekről, a verespataki ökológiai bombáról, a bukaresti (kóbor)kutyakomédiáról, és hosszan sorolható lenne még, de egy kis bozgorozás úgy tűnik mindent kompenzál...
Innentől kezdve talán logikus is, miért szurkolok a törököknek kedden. Sajnos, úgy tűnik a csúfos bukaresti magyar vereség a magyarellenesség erősödését is elősegítette tájainkon.
A többségi nemzet, a román néplélek ismeretében mondom: egy törökök elleni vereség helyre állítaná a rendet, megnyugtatná a kedélyeket.
Vicces azt olvasni, hogy magyar médiások közhírré tétetik, ők bizony szégyellik magukat, meg azt is, hogy magyarok, csak mert néhány fanatikus hisztizett egy sort Bucuresti-ben.
Lám, a román-magyar meccs a magyar néplélek fusztrációit is felszínre hozta. Azt, hogy belénk ívódott a kényszer: mindig magunkban, és csakis magunkban (!) keressük a hibát. S ilyenkor a bűnös nemzet kényszerképzete hatalmas butaságokat mondat velünk.
Miközben mások okkal és alaposan nevetnek minket, és nyugodt szívvel reánk sütik az aktuális, a huszonegyedik századi nácik bélyegét.
S mi adjuk a bélyegzőt a kezükbe.
