2017. május 21., vasárnap

HIT THE ROAD, PACK! Vidám Vasárnapként indul az EU-s kisebbségvédelem

szabot  2017. május 18. 
Szili Katalin aláírja a Minority SafePack polgári kezdeményezést | Fotók: Szabó Tünde

Felkötöttük a nyakkendőt és a gatyát, és megcsináljuk! Hittel és bizakodással lelkesítették aláírásgyűjtésre magukat az európai kisebbségek képviselői.
Nem tudtunk meg semmi újat a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről a FUEN-kongresszus első tartalmi beszélgetéséből. Vagyis annyit, hogy a javaslatcsomagot nemrég sikerült lefordítani az Európai Unió összes hivatalos nyelvére.
A Hit the road címet viselő panelbeszélgetésen a panelisták panellistákból ihletődtek, utána viszont a hangulatot nagyon élveztük. A beszélgetés ugyanis átcsapott egyféle motivációs roadshow-ba, a kisebbségi lelkesedés már-már elérte egy Vidám Vasárnap bizakodási szintjét. 
Már nem csak pletyka, 
Navracsics Tibor megerősítette a Maszolportálnak, hogy a román külügy levelet írt Junckernek, amelyben kifogásolta, hogy a kulturális és ifjúsági ügyek biztosa Kolozsvárra látogat. Az EB elnöke viszont teljes támogatásáról biztosította a FUEN-kongresszusra érkezett magyar biztost, aki azért nem ment Bukarestbe, mert oda még senki se hívta – nyilatkozta a Navracsics.
(Mindeközben a sajtószobában meg nem erősített sajtóértesülések röpködtek a kongresszus motiváló dzsemborija mögötti, piszkos diplomáciai játszmákról, amit a román államhatalom folytat. Azt már említettük, hogy állítólag Laczikó Enikőre és Horváth István kisebbségkutatóra hivatali szájkosarat akartak tenni, ezt a kutató természetesen nem erősítette meg. Az a pletyka is kering, hogy még Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt is megpróbálták számonkérni, hogy mégis milyen rendezvényre engedi el az egyik biztosát, Navracsics Tibort, aki a mai kulturális örökségvédelmi beszélgetésen fog felszólalni.)

Itt keringenek a sajtóértesülések | Fotók: Szabó Tünde

A lényeg: az európai őshonos kisebbségek közös szervezete, a FUEN holnap indítja az egymillió aláírás összegyűjtését ünnepélyes és látványosnak ígért show-val Bonchidán, az erdélyi magyar kulturális örökség kultikus helyszínén. Maga az aláírásgyűjtést népszerűsítő kampány szeptemberben pörög fel igazán, és március végére tervezik ténylegesen összegyűjteni a legalább egymillió szignót. Ekkora támogatás szükséges ahhoz, hogy az Európai Bizottság komolyan vegyen bármilyen polgári kezdeményezést, és tartalmilag is elkezdjen foglalkozni azzal, amit a polgárok ilyen formában óhajtanak.
Az RMDSZ és partnerszervezetei Erdélyből legalább 250 ezer aláírást szállítanak majd, ígérte Kelemen Hunor, mert ugyan ez nagy munka, de megvan hozzá az RMDSZ gyakorlata, tavaly kétszer is összegyűjtött majdnem ennyit, hogy jelöltjeit indítani tudja az önkormányzati és a parlamenti választásokon.
Kelemen Hunor aláír

Az aláírások összesítése és érvényesítése után politikai döntés következik, magyarázta Kelemen, amely vagy megnyitja, vagy lezárja az utat a direktívák, törvényi szabályozások felé. Addig is fontos partneri viszonyt kialakítani olyan politikai és civil aktorokkal, akik úgy tudják majd befolyásolni a törvényalkotási folyamatot, amit az EB-nek muszáj lesz elindítania kisebbségi kérdésekben, vagyis úgy lobbizzanak majd az uniós szintű döntéshozóknál, hogy a megszülető szabályozás a gyakorlatban is előnyös legyen Európa nemzeti kisebbségei számára. Addig is folyamatosan szolidaritást kell mutatnunk a nálunk rosszabb helyzetben lévő kisebbségekkel - tette hozzá Kelemen Hunor.
A szabályozás egyáltalán nem lesz egyszerű, erősítette meg a FUEN jogásza, aki az EB első elutasítása után képviselte a szervezetet az Európai Unió luxemburgi bíróságán. A polgári kezdeményezést ugyanis az EB csak azután jegyezte be, hogy a bíróság a FUEN-nek adott igazat az elutasítás után indított perben, amelyben a FUEN jogásza maga is kihívásnak érezte azt, hogyan fog tényleges kisebbségjogi direktívákat, ajánlásokat tenni az EU, ha legalább egymillió polgára követeli.
Már körvonalazódik egyféle közös front a Minority SafePack ellen, ezért nekünk erős támogató partnereket kell szerezni, mondta Kelemen, az egyik legerősebb partnerként pedig a német szövetségi kormányt említette. Hamarosan módosulni fognak az európai alapszerződések (Angela Merkel, Emmanuel Macron is készül rá), ismertette Kelemen, a 60 millió európai kisebbségi képviseletének pedig úgy kell lobbizni, hogy számukra pozitív hozadéka legyen ezeknek a szerződésmódosításoknak.
A kisebbségvédelem igenis szexi. A mikrofonnál Natalia Pinkowska a sziléziai autonomista mozgalomtól, mi több, ő az Európai Parlament autonomista frakciójának, az EFÁ-nak az egyik alelnöke.

Miután a panelisták arról beszéltek, mennyire nehéz kisebbségbarát szabályozásért lobbizni az eddig elutasító uniós hangulatban, és ezért kötelező a nemzeti kisebbségeknek összefogni egymással, elindult a roadshow, illetve Vincze Loránt a széksorok között. 
Sorra adta át az Európa különböző sarkaiból érkezett nemzeti közösségek képviselőinek a mikrofont, akik felvázolták közösségük helyzetét (elismeri-e őket az ország, amelyben élnek, mekkora döntési autonómiával rendelkeznek), és sorra mind megígérték, hogy segítenek aláírásokat gyűjteni a Minority SafePack támogatására. Sőt saját sajtójukat és sajtókapcsolataikat is bevetik, hogy népszerűsítsék az aláírásgyűjtő kampányt a többségi közösségekben is.
A Franciaországban el sem ismert breton közösségek képviselője (a fenti képen) például azt mondta, ők nagyon sok nyári fesztivált rendeznek, illetve szerepelnek ilyeneken, hogy felhívják magukra a figyelmet, ezért már nyáron elkezdik gyűjteni az aláírásokat ezeken a tömegrendezvényeken.
Az az igazság, hogy a lelkes hangulat fenntartásában elévülhetetlen érdemeket szereztek a szinkrontolmácsok is, akik elképesztő koncentrációt igénylő munkát végeznek. Apait-anyait és sok-sok érzelmet is beleadtak abba, hogy mi minél pontosabban értsük egymást.
A tényleges aláírás is elkezdődött ennek a beszélgetésnek a végén. A különböző uniós országok eltérően szabályozzák, hogy milyen adatokat kell megadni az aláírásgyűjtő űrlapokon, ezért ezeket az íveket országonként helyezték ki hosszú sorban a konferenciaterem egyik oldalán. 
Annak ellenére, hogy ezután már az ebéd következett, a nemzeti közösségek számos képviselője az étkezőasztal előtt útba ejtette a gyűjtőíveket gyűjtő asztalt is, és jó példával járt elől a Minority SafePack tényleges támogatásában.

Autonómia – kinek és kivel?

szabot 2017. május 19.
Josep-Maria Terricabras katalán EP-képviselő | Fotó: Mihály László
ÓTONÓMIÁT!

Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? 
Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban. 
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.

Daniel Alfreider | Fotó: Szabó Tünde

A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek: 
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni, 
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának. 
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.

David Smith és az autonómiapanel | Fotó: Szabó Tünde

Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait. 
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila. 
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel. 
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért 
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült. 
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi. 
Porcsalmi Bálint | Fotó: Mihály László 

Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.

KÖVÉR LÁSZLÓ: A 13 nemzetiség jóléte Magyarország pozicióit erősíti

 2017. 05. 21. MTI
A Magyarországon élő 13 nemzetiséget pozitív közeg veszi körül, és ez erősíti az ország pozícióját nemzetközi szinten is – mondta az Országgyűlés elnöke a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A nemzetiségek, miközben saját kultúrájukat és nyelvüket ápolják, próbálják megtartani, integrálódnak a magyar társadalomba.
A 2014 utáni jogszabályi változások bővítették a nemzetiségek lehetőségeit mind a parlamentben, mind azon kívül
A Magyarországon élő 13 nemzetiséget pozitív közeg veszi körül, és ez erősíti az ország pozícióját nemzetközi szinten is
Kövér László szerint a nemzetiségek jó sorsa sokat elárul Magyarországon a demokrácia helyzetéről, de az idegengyűlölet szintjéről is.
„Mert hogyan lehetne bennünket hitelesen idegengyűlölettel vádolni, hogyha egyébként a saját 13 nemzetiségünk úgy érzi, hogy ők itt nem idegenek, hanem megbecsült polgárai ennek az országnak?” – tette fel a kérdést.
Megjegyezte, a nemzetiségek, miközben saját kultúrájukat és nyelvüket ápolják, próbálják megtartani, integrálódnak a magyar társadalomba.
A házelnök úgy látja, a 2014 utáni jogszabályi változások bővítették a nemzetiségek lehetőségeit mind a parlamentben, mind azon kívül. Ezek egyértelmű pozitív fejlődést indítottak el, és ez megfigyelhető a költségvetési támogatások növekedésében és a demográfiai mutatókban.
Kifejtette, 2010-hez képest körülbelül két és félszeresére, 8,6 milliárd forintra emelkedett az idei költségvetésben a nemzetiségek előirányzata, míg 2001-hez képest a magukat valamilyen nemzetiséghez sorolók lélekszáma 2011-re 40 százalékkal emelkedett.
A hivatalos statisztikák szerint Magyarország teljes lélekszámának 6,4 százaléka, vagyis mintegy 645 ezer ember vallja magát valamelyik nemzetiség tagjának – fűzte hozzá.

A Danube Institute

A Danube Institute a Batthyány Lajos Alapítvány agytrösztje.
A 2013-ban létrehozott intézet célja, hogy független fórumként szolgáljon a közép-európai országokat érintő kérdések megvitatására.
A Danube Institute erősíteni kívánja a közép-európai országok, különösen Magyarország és az angolszász konzervatív világ közötti kapcsolatokat. Profilját tekintve a klasszikus liberális és konzervatív elveket képviseli, miközben nyitott a vitára más politikai és világnézeti elvek képviselőivel.
A Danube Institute blogját az intézet gyakornokai írják.
Bővebb információ: www.danubeinstitute.hu

Normális helyzet alakul ki


Öt velünk élő közgazdasági mítosz

2014. november 13. - Danube Institute
Sokan gazdasági „szaktudásukat” internetes mémekre és objektívnak tűnő, de valójában torzított, manipulatívan szerkesztett írásokra alapozzák. Gyakran hallani olyan hangokat: csupán egy erős kezű kormányra van szükség, hogy egy ország dolgai újra rendbe jöjjenek. Mindenki „tudja”, hogy a New Deal vetett véget az 1929-ben kezdődő gazdasági világválságnak, vagy hogy kormányrendeletek és törvények vezettek a gyermekmunka felszámolásához. De mennyire jogosak ezek az állítások? Corey Iacono öt ilyen gazdasági mítoszt elemez a The Freeman november 5-én megjelent cikkében. 
1. mítosz: A gazdasági növekedés és a „trickle-down” gazdasági elmélet nem segít a szegényeken 
A „trickle-down economics”, magyarul „leszivárgó gazdaság”, egy elmélet, mely szerint a nyereségadó csökkentése, főleg cégek, vállalkozók és befektetők számára, pozitívan hat a a gazdasági termelésre. Az elmélet szerint ilyen rendelkezések gazdasági növekedéshez és vagyon gyarapodáshoz vezetnek az egész társadalom számára, és nem csak az alacsonyabb adót fizetőknek kedveznek. Art Kraay és David Dollar, a Világbank munkatársainak egy 2001-es kutatása szerint amikor az átlag jövedelem növekszik, a társadalom legszegényebb ötödében is arányos jövedelem növekedés figyelhető meg. 2013-ban, több mint egy évszázaddal később ismét megvizsgálták a növekedés és szegénység közötti összefüggéseket. 118 ország négy évtizednyi adatát felhasználva azonos eredményre jutottak. Kutatásukból arra következtetnek, hogy növekedést elősegítő rendelkezések átlagosan egyenlő jövedelem növekedést eredményeznek a társadalom különböző rétegeiben. A történelemben alig fellelhető olyan eset, amikor a gazdasági növekedés kizárólag egy társadalmi csoport jövedelmét növelte volna jelentősen. Ez azt jelenti, hogy valójában a szegénység leküzdésében a gazdasági növekedés jelenthet tartós megoldást. Így olyan rendelkezések, mint az államapparátus csökkentése vagy nemzetközi kereskedelmet akadályozó tényezők lebontása, kulcsfontosságúak lehetnek a szegénység visszaszorításában − írja Corey Iacono. 
2. mítosz: A szabadkereskedelem nem vezet jobb gazdasági eredményekhez a valóságban 
Paul Krugman korábban így fogalmazott: „Ha lenne közgazdász hitvallás, biztos, hogy tartalmazná a komparatív előny megértését és a szabadkereskedelem pártolását”. Kritikusai ellenben a vámtarifa sikere mellett érvelnek, és csak a képzeletben, tökéletes verseny mellett gondolják megvalósíthatónak a szabadkereskedelemet. Ilyen és ehhez hasonló kijelentések érthetetlenek, hiszen a szabadkereskedelem pártolói nem feltételezik a tökéletes verseny létezését, csupán felismerik, hogyha egy ország olcsóbban tud előállítani bizonyos termékeket, mint egy másik, az kölcsönös előnyt biztosíthat a felek számára (=komparatív előny elve). 
Sok közgazdász vizsgálta már, hogy szabadabb kereskedelem nagyobb növekedéshez vezet-e. Ezen elemzések eredményei mindig igazolták, hogy a kereskedelmi liberalizáció hosszú távon a gazdasági teljesítmény növekedéséhez vezet. Egy kutatás 141 kereskedelmi liberalizációs folyamatot vizsgált meg és hasonlította össze az országok gazdasági teljesítményét a folyamatok előtt és után (zavaró tényezők ellenőrzése mellett). Liberalizáció után az egy főre jutó gazdasági növekedés átlagosan 1,5 százalékkal, a befektetési ráta pedig 1,5-2 százalékponttal volt magasabb. Egy későbbi kutatás tovább elemezte a kérdést az 1990 előtti és utáni folyamatok áttekintésével. Az országokat egy kísérleti csoportra (liberalizáló országok) és egy kontroll csoportra (nem liberalizáló országok) osztották. Az eredmények bizonyítják, hogy a beáramló tőke és közbenső termékek vámtarifájának csökkentése évi 1%-kal növelte a gazdaság teljesítményét a liberalizáló országokban. Bár előfordulhatnak helyzetek, amikor nem kívánatos a szabadabb kereskedelem, de nem ezen szituációk jelentik a normát. Ennek következményeképpen Corey Iacono szerint kijelenthetjük, a szabadkereskedelmi irányelveknek kell maradniuk a bevett gyakorlatnak. 
3. mítosz: A kormány/állam szüntette meg a gyermekmunkát, míg a szabad piacon még mindig létezne 
Sokan gondolják, hogy a gyermekmunka megszüntetése állami rendelkezéseknek köszönhetőek, és ezen intézkedések nélkül a piacgazdaságban még mindig elterjedt szokás lenne gyermekeket dolgoztatni. A The Economic History Association (EHA)viszont bebizonyította, másként zajlottak le a folyamatok. A legtöbb gazdasági történész arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekmunka 1880-1940 közti visszaszorítása és szinte megszüntetése nem elsősorban a jogi előírásoknak köszönhető. Sokkal inkább az iparosítás és a gazdasági növekedés vezettek ehhez az eredményhez, amelyek a családok jövedelmének növekedését eredményezték. Ennek következményeképpen a családok nem voltak rászorulva, hogy gyermekeiket dolgoztassák. Ellenben nincs bizonyíték, hogy a gyermekmunka betiltása hasonlóan hatásos eredményekkel járt volna. Sőt, India esetében a tiltás negatív következményeket, mint például a családok életszínvonalának csökkenését eredményezte − írja a The Freeman szerzője. 
4. mítosz: Svédország és Dánia példája bizonyítja, hogy magas adók nem ártanak a gazdasági növekedésnek 
Kijelenteni, hogy magas adók nem ártanak a gazdasági növekedésnek, csak mert néhány országban nem nyíltan láthatóak az azonnali hatások − az olyan, olyan mint kijelenteni, hogy a dohányzás nem káros az egészségre, mert sok fiatal dohányosnak nincsen egészségügyi problémája. Sok tényező befolyásolja a gazdasági növekedést, így ahhoz, hogy kimutatható legyen az, hogy a különböző adók miként hatnak a növekedésre, nagy nemzeti és nemzetközi adatmennyiséget kell felhasználni, valamint szükséges ellenőrizni az egyéb beható tényezőket. Az Európai Központi Bank kutatása szerint, amely 26 ország 1965-2007 közötti éves adatait vette figyelembe, az adóemelések hatása a valós egy főre jutó GDP állandó csökkenését eredményezi. Az összadókulcs (adók összértéke/GDP) 1%-os GDP-nek megfelelő emelése hosszú távon a valós egy főre jutó GDP 0,5% és 1% közötti csökkenéséhez vezet. Sok más kutatás is hasonló eredményre jutott. Továbbá egy tanulmány, amely a dán adórendszer makrogazdasági következményeit elemezte, kimutatta, hogy a dán adópolitika hatékonyságvesztéshez vezet, amely 12%-os összjövedelem csökkenésnek felel meg. Egy Christina és David Romer által végzett kutatás szerint a kormányok gyakran növelik az adóterheket gazdasági növekedés idején és csökkentik őket zsugorodás esetén. Ez problémát okozhat az adópolitika gazdasági hatásainak tanulmányozásában. A Romer-kutatás ez okból csak gazdasági növekedéstől független adóváltozásokat vett figyelembe, amely így kimutatja, az adóemelés komoly visszatartó ereje a gazdaságnak. Az eredmények jelentősek és sokkal nagyobb negatív hatásokat mutatnak, mint a korábbi, szélesebb adatokat használó kutatások. Eredményeik szerint az összadókulcs 1%-os GDP-nek megfelelő emelése, 3%-os GDP csökkenéshez vezet. Összességében kijelenthető, hogy a magas adókulccsal rendelkező országok lassabban növekednek, mint más alacsony adókulccsal rendelkező országok, azonos körülmények között. 
5. mítosz: A kapitalizmus nem felsőbbrendű gazdaságilag a szocializmusnál 
Rengeteg kutatás foglalkozott a szocialista gazdaságok szabadpiaci modellre való áttérésével (gazdasági liberalizájójával) és annak gazdasági hatásaival. Például egy a Bocconi Egyetem által végzett kutatás szerint, amely 140 ország 1960-2000 közötti adatait vizsgálta (más releváns változók ellenőrzése mellett), gazdasági liberalizáció minden téren javuláshoz vezet. Jobb strukturális és makrogazdasági intézkedéseket eredményez, amiket jobb gazdasági teljesítmény követ. Egy későbbi Journal of Economic Survey által készített tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a liberalizáció serkentő hatással van a gazdasági növekedésre. Konkrét példaként Kínát említik. Kína kapcsán az Oxfordi Egyetem gazdasági részlege megállapította, hogy Kína gazdasági növekedése, amely az ország szegénységének visszaszorításához vezetett, a gazdasági liberalizáció, a gyors privatizáció és az ágazati változások összességére vezethető vissza. Az ország egy főre jutó GDP-je így 4.1 %-kal gyorsabban nőtt, mint alapesetben tette volna. Egy negyven gazdasági liberalizációval és növekedéssel kapcsolatos kutatást áttekintő vizsgálat megállapította, hogy jobb gazdasági mutatók erősen kapcsolódnak szabadabb piacokhoz. Továbbá tanulmányok kimutatták, hogy nagyobb gazdasági szabadság nagyobb gazdasági növekedéssel jár, amely nem csupán véletlen korreláció. Hasonló kutatások megállapították, hogy egyes országok akár 45 %-kal is növelhetik nemzeti erőforrásaik hasznosságát, amennyiben áttérnek a piacgazdaságra. Emellett bizonyított tény, hogy a magánszféra sokkal hatékonyabban működik mint a közszféra. 
Konklúzió 
Sokan azt gondolják a kormány a forrása és alkotója a jobb gazdasági és szociális eredményeknek, de valójában gyakran éppen ezekre van negatív hatással. Problémákat nem lehet csupán egy tollvonással vagy kormányrendelettel megoldani, sőt gyakran ezen intézkedések súlyosbítják a megoldani kívánt problémát. Az említett pontok tükrében láthatjuk, hogy sok általános vélekedés a valóságban nem állja meg a helyét.„A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy adók negatív hatással vannak a gazdaságra, a növekedés a szegényeknek is kedvez, illetve, hogy szabadabb kereskedelem jobb gazdasági eredményekhez vezet” − zárja elemzését Corey Iacono a The Freeman-ben. 
Berényi Benjamin

Pszichológiai hadviselés és a terrorizmus

 2014. november 05. - Danube Institute
A terrorizmus elleni küzdelem legjobb módja, ha az nem csak a csatatéren nyilvánul meg, hanem ideológiai viták is kiegészítik. A háború szimbolikus oldalának jelentőségével azonban a terroristák is tisztában vannak, írja William Kilpatrick, a Boston College professzora a Crisis Magazine-ban.
„A propagandaháború akkor működik a legjobban, ha tényleges hadviselés egészíti ki” – írja William Kilpatrick a Crisis Magazine-ban. Minél hatékonyabb a haderő alkalmazása, annál egyszerűbb az ideológiai érveléseket alátámasztani. A folyamatos pusztítás, a társak halála és a megalázó vereségek sorozata nem csak a résztvevőkben támaszt kételyeket, de azokra is hatással van, akik egyelőre a harcmezőtől távol gondolkodnak a dzsihádhoz való csatlakozáson.
Az iszlám vallásban figyelhető meg a legerősebben a hit és a háborús sikerek kapcsolata. Kilpatrick Raymond Ibrahimot idézi, aki szerint a kezdeti idők sikerei megerősítették a muszlimokat abban, hogy az iszlám az egyetlen igaz vallás, ám egyre nehezebbé vált ezt a nézetet fenntartani, amikor az általuk megvetett Nyugat jobb fegyverekkel és technológiával rendelkezve megkezdte a hódítást az iszlám vallású területeken. A Nyugati hadviselés hatása, hogy a XX. század közepére egy jóval mérsékeltebb iszlám jöhetett létre.
A közelmúlt eseményei, például az iráni sah megbuktatása, a World Trade Center elleni támadás, az Arab Tavasz eseményei, és az ISIS tevékenysége Szíriában és Irakban azonban olyan pszichológiai impulzusokat jelentettek, melyek a fundamentalista iszlám felemelkedésének kedveztek.
Ezeket az impulzusokat Kilpatrick szerint meg lehet állítani, és vissza lehet fordítani, ehhez azonban katonai erőre van szükség. Pietro Parolin bíborost, a Vatikán Államtitkárát idézi, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett beszédében a beavatkozás szükségességét emelte ki, az igazságos háború elméletére hivatkozva. Az elmélet egyik kritériuma az arányosság betartása, ám Kilpatrick szerint az ISIS ellen folytatott küzdelemben ezt nehéz meghatározni, mivel „egy olyan katonai erőről van szó, mely meghatározó szimbolikus jelentőséggel is bír egyesek számára”. Ezért fontos, hogy nem csak az Iszlám Állam gyengítésére, és feltartóztatására van szükség, hanem a teljes megsemmisítésére, olyan módon, hogy a „leendő-dzsihadisták” álmait is összetörjük.
Victor Davis Hanson történész szerint a sikeres katonai vezetők nem csak az ellenség legyőzésére törekednek, hanem az általuk képviselt ideológia diszkreditálására is. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes embert elpusztítunk az ellenséges oldalon, hanem azt, hogy összetörjük az ellenfél álmait, ahogy az például a Náci Németország legyőzése után történt.
Kilpatrick szerint az Iszlám Állam maga is érti a szimbolikus hadviselés lényegét. A keresztre feszítések és a lefejezések nem pusztán esztelen cselekedetek, ezek üzenetek, melyek azt közvetítik, hogy azok, akik ellenállnak az ISIS-nek egy értéktelen célért küzdenek, sorsuk a legyőzetés és a megaláztatás. Kilpatrick reméli, hogy ha/amikor eljutunk az ISIS legyőzéséhez, lélektani vereséget is mérhetünk rájuk, mely nem csak a haderejük tehetetlenségét mutatja majd meg, hanem nézeteik ürességét is. A kivitelezés módját nehéz meghatározni, de reméli, ehhez nem szükséges az ő szintjükre süllyednünk.
Mindazonáltal, szerinte ideje megváltoztatnunk a terrorizmus elleni háború politikailag korrekt meghatározását, egy olyan gyakorlatét, mely szerint a háború egy egyszerű félreértésen alapszik, és, hogy a vallásnak semmi köze a terroristák viselkedéshez. Ha el akarjuk kerülni a dzsihadistákkal való végeérhetetlen csatározást, olyan módon kell lezárnunk a háborút, mely arra készteti a muszlim világot, hogy újraértelmezze a dzsihád és az iszlám mártírság elképzeléseit. Ellenkező esetben az ISIS újra fel fog emelkedni, más formában, egy másik név alatt.
Rózsa Kitti

Ki felel a szíriai háborúért?

 2017. május 11. - Danube Institute
Philip Giraldi, a The American Conservative szerzője szerint szerint Izrael, Törökország és az Öböl–menti arab államok szívesebben látják Szíriát káoszba süllyedni, mintsem hogy újra az Aszad–kormány kezébe kerüljön.
Az ENSZ Alapokmánya szerint a béke veszélyeztetése, annak megszegése, illetve támadó cselekmények esetében a szervezetnek kötelessége fellépni katonai vagy egyéb eszközzel, hogy helyreállítsa a nemzetközi békét és biztonságot.
A nürnbergi per 1946-os ítéletében alapozta meg a béke elleni bűncselekmény és az agresszió fogalmát. Eszerint nem önvédelemből történő erőszak alkalmazása egy másik állammal szemben, egy mindennél súlyosabb háborús bűn, amely puszta gonoszságból fakad. Az Egyesült Államok Alkotmányának I. cikkelye pedig kizárólag a Kongresszusnak ad felhatalmazást hadiállapot kinyilvánítására, az elnök pedig csak hirtelen vagy közvetlen fenyegetés esetén indíthat háborút. Ez alól, 2016 óta csak az Al-Kaida és szövetséges szervezetei elleni ellentámadások képeznek kivételt.
„Hogy történhetett tehát, hogy április 6-án, egy ENSZ–tagállam megtámadott egy nemzetközileg elismert szuverén kormányt?” – teszi fel a kérdést Giraldi. A szerző szerint a szíriai kormányerők elleni amerikai rakétatámadás nem csak nemzetközi jogot sért, hanem az Egyesült Államok alkotmányába is ütközik, mivel Washingtont nem érte közvetlen fenyegetés vagy támadás, és bizonyára háborúban sem állt. A szíriai kormányt nem támogatta sem az Al-Quaida, sem annak szövetséges szervezetei. Épp ellenkezőleg, saját maga harcol terrorista csoportok ellen, hogy visszafoglalja az állam szuverén területeit.
Az Alapokmányban lefektetett szabályok ellenére az ENSZ mégsem lép fel az Egyesült Államokkal szemben, hiszen minden bizonnyal élne vétójogával, ha szankciókat fogadnának el a tagállamok.
Az Egyesült Államok már jóval az Arab Tavasz damaszkuszi eseményei előtt, 2006-ban próbálkozott először aláásni az Aszad-rezsim hatalmát. Akkoriban kormányellenes felkelőket fegyverzett fel abban a reményben, hogy egy nyugatbarát szíriai kormányt sikerül hatalomra juttatni. Jelenleg Washington párhuzamosan a szíriai kormányerőkkel támadja az Iszlám Államot, illetve az Al-Kaidához kötődő a-Ansar terrorista csoportot, miközben Aszad lemondását követeli és a polgárháborús feleket asztalhoz ültetné béketárgyalásokra. Eddig viszont figyelmen kívül hagyták annak a veszélyét, hogy a szíriai kormány hiánya hatalmi vákuumot teremtene, amelyet ezután radikálist iszlamista erők tölthetnének be.
Az Egyesült Államokon kívül Szaud–Arábia és Katar szintén illegális háborút folytat Szíria ellen. Az arab államok már a polgárháborús harcok 2011-es kezdete óta támogattak szakadárokat pénzzel, illetve fegyverekkel. A szaúdiak szemét legfőképp az szúrja, hogy Aszad az ellenséges Irán, a síita Libanon és a Hezbollah szövetségese. Tehát ha a szíriai helyzet stabilizálódna, komoly hatalomvesztéssel járna ez a szunnita vezetésű államok számára.
Törökország szintúgy nem szeretne újra egy erős, Aszad-vezette kormányt látni. Ankara főleg amiatt aggódik, hogy az Aszad-kormány egy kurd igazgatású területet hoz létre a nehezen védhető török–szíriai határ mentén és kurd terroristákat támogat majd. A kaotikus polgárháborús helyzet fenntartása tehát célja Törökországnak, amely támogatta az Iszlám Államot, harcosainak orvosi ellátást nyújtva és Törökországon belüli sejtjeik működésének megtűrésével.
Izrael már több mint 20 éve szeretné destabilizálni Szíriát. Az 1982-es Yion–terv szerint az ország biztonságát csak úgy lehet biztosítani, ha a szomszédjai szükség esetén akár izraeli beavatkozással szétesnének a régi törzsi, etnikai és vallási közösségekre. Egy fragmentált arab világ és a palesztinok áthelyezése Jordániába megszüntetné az Izrael elleni fenyegetéseket. Ugyan a Yion-terv sosem vált hivatalos kormánystratégiává, példaként szolgálhat a Tel Aviv-i vezetés számára, amely szisztematikusan támadja és gyengíti olyan országok kormányait, amelyek veszélyt jelenthetnek Izrael számára. Izrael több támadást is indított szíriai haditámaszpontok és -egységek ellen, amelyhez valószínűleg Washingtontól nyújtott rakétákat vetett be.
„Az Egyesült Államok szövetségei csak szavak szintjén léteznek, a valóság máshogy néz ki. A szaúdiak, katariak, törökök és izraeliek mind ágyba bújnak vagy bújtak már terror szervezetekkel, azokkal, amelyeket az Egyesült Állam meg akar semmisíteni” – írja Giraldi.
A Trump-adminisztráció nem valószínű, hogy fellép Izrael ellen, mivel az ország meglehetősen sok szenátor támogatását élvezi. Az elnök Törökországgal sem fog ujjat húzni, hiszen a már most kontrollálhatatlan szíriai helyzetet nem szeretné súlyosbítani. A szaúdiak továbbra is a háttérben meghúzódva fognak pénzükkel befolyást vásárolni és irányítani a narratívát.
A kérdésre, miszerint „Ki felel a Szíriai háborúért?”, a válasz egyértelműen „Nagyjából mindenki” – zárja a cikket Giraldi.
Szemlézte: Daam Alexandra

Így verseng a globalizmus a nacionalizmussal

2017. május 16. - Danube Institute
A második világháború óta a hatalom egyre inkább kezdett eltolódni a szuverén államok szintjéről a multinacionális vállalatok és intézmények felé. Fordulat jöhet? A nacionalizmus és globalizmus kibékíthetetlen ellentétének témáját dolgozza fel cikkében Gilbert T. Sewall, az American Conservative szerzője. 
Sewall az Economist egykori főszerkesztőjének, Bill Emmott „Fate of the West” című könyvét használja fel, az erről készült kritika alapján hívja fel a figyelmet a globalizmus jelenlegi problémáira, valamint a feltámadó és hanyatló nacionalizmusokra.
A Nyugat a világ legsikeresebb politikai képződménye, amely az egyenlőség és nyitottság pillérein nyugszik – írja Sewall Bill Emmott nyomán. A nyugati kormányok azonban mindkét alapvetésben kudarcot vallottak, ezáltal válságba kerültek. A Nyugat ideológiája – Emmott szerint – joggal került a kritikusok célkeresztjébe, mert „képtelen volt igazságosságot, prosperitást és biztonságot nyújtani”.
Ennek következtében a Nyugat legnagyobb ellenfele nem Kína vagy a radikális iszlám, hanem Washington D.C,. tehát belülről emészti magát. Emmott úgy véli, hogy egy egészséges társadalomnak nyitottnak kell lennie az új ideológiákra és az új lehetőségekre.
Sewall szerint Emmott sohasem fogalmazza meg azt, hogy a Nyugat miképpen tudná szélesíteni a lehetőségeit. Emmottnak igaza van abban, hogy az egyenlőtlen jövedelemeloszlás a vészharangokat kongatja, azonban Emmott kényelmesen érzi magát a kialakult miliőben, hiszen ő maga is a globális kapitalizmus képviselője.
A második világháború óta a hatalom egyre inkább kezdett eltolódni a szuverén államok szintjéről a multinacionális vállalatok és intézmények felé. Sewall úgy véli, hogy az olyan globalistáknak, mint Emmott, ez a tényállás igencsak kedvez. A cikk írója példának hozza fel az évenkénti, Davosban megrendezett gazdasági csúcstalálkozót, ahol a résztvevők a nemzetállamokra, azok határaira és kormányaira úgy tekintenek, mint a múlt örökségére. Hollandiában, Franciaországban és Ausztriában azonban a nacionalista mozgalmak hatalmas méreteket öltenek, csakúgy mint a harmadik világban. A nacionalisták pedig úgy gondolják, hogy az országuk örökségét meg kell őrizni, a globalisták viszont a munkahelyekre és az olcsó munkaerőre koncentrálnak inkább.
Emmott szemszögéből a migráció egyfajta szükséges lépés, azonban az európai, idősödő társadalmak a saját érdekeiket védelmezik, ezért elutasítják a bevándorlást. A szabadkereskedelmi megállapodások és nemzetközi együttműködések előnyeit egyértelműnek és sokrétűnek tartja Emmott, mert hozzájárultak a globális együttműködés és béke fenntartásához. Ami a jövőbéli követendő célokat illeti, Emmott az internacionalisták által évtizedek óta hangoztatott szlogeneket ismétel, mint a digitális korban a humántőke jelentőségének elismerése, vagy az egyenlőtlenség leküzdése az oktatás által.
Sewall azonban felhívja a figyelmet arra, hogy Emmott elsiklik a nemzetközi együttműködések leépülése és a hatalom kisajátítása fölött. Sewall szerint az Európai Unióból való, kontinensen átívelő kiábránduláshoz a nemzetállamok közel-keleti bevándorlóktól való meg nem védése járult hozzá.
A Nyugat gyengélkedésének elemzésében a kulturális hatások – beleértve a vallást, politikai identitást és multikulturalizmust – figyelmen kívül hagyása végzetes hiba – írja végül Sewall a „Fate of the West”-ről alkotott kritikájában.
Szemlézte: Pastrovics Martin

Válságban lenne a nyugati civilizáció?

2017. április 28. - Danube Institute
A nyugati civilizáció évezredes fennállása során önálló narratívát és egyedi értékeket alakított ki magának. Ez a megközelítés az utóbbi évtizedekben azonban egyre inkább kiszorult a közbeszédből, az illiberális autokraták megerősödését maga után vonva. De joggal féltjük–e a nyugati civilizációt tőlük? David Brooks, a New York Times újságírója szerint bőven van ok az aggodalomra.
Szókratésztól kedve Erasmuson, Montesquieu-n és Rousseau-n át számtalan jelentős személyiség segítette a nyugati társadalmakat az előrehaladásban. Mostanában azonban az általuk lefektetett értékek többnyire figyelmen kívül maradnak, míg a politika és a közélet egyre inkább az autoriter „erős emberek” felé fordul.
A nyugati civilizációs narratívának évezredes történelmi gyökerei vannak kultúránkban. Jelentősége megkérdőjelezhetetlen, hiszen ez idő alatt olyan alapvető értékeket fektetett le a nyugati társadalmakban, mint a józan párbeszéd fontossága vagy éppen a tulajdonjog védelme. További erénye, hogy közös gondolkodást, célokat, keretet és küldetést adott teljesen különböző embereknek.
Azonban az elmúlt évtizedekben mintha valami elszakadt volna: az egyetemeken sokan elvesztették a hitüket a nyugati civilizáció megközelítésében, és egyre kevésbé tanították azt. A szerző szerint, ha mégis szóba kerül a téma, mára már sokan csak „az elnyomás történeteként” értékelik a nyugati civilizáció kérdéskörét.
De milyen következményekkel járt ez a változás? Megerősödtek és sok helyen hatalomra kerültek a narratíva ellenzői és tagadói. Az olyan vezetőkkel pedig mint Erdogan, Trump, Putyin, vagy éppen Hszi Csin–ping elérkezett az „erős emberek” kora.
Vegyük például Törökországot – a népszavazás után az elnök lebonthatja a demokratikus intézményeket, diktatórikus hatalomra cserélve azokat. Brooks szerint úgy tűnik, Erdogan ezzel egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy nem fog Törökország csatlakozni az Európai Unióhoz, melynek egyébként sincsen már meg az a jelentős vonzereje, mint korábban.
Trump Amerikája egy másik trendet mutat meg: egyre több helyen veszik át családi klánok az irányítást. Nem kevésbé aggasztó a helyzet Kínában vagy Oroszországban sem, ahol az autoriter rezsimektől sokkal veszélyesebb, diktatórikus személyi kultuszok kezdtek kinőni – állítja a cikk.
További kérdéseket vet fel az európai centrista pártok összeomlása. Brooks szerint„évtizedek óta a mérsékelt bal- és jobboldali pártok testesítették meg a demokratikus kapitalizmus nyugati civilizáció által képviselt változatát”. Ezek a pártok azonban Európa-szerte összeomlottak, úgy mint a brit vagy a holland munkáspártok a közelmúltban.
A liberális demokrácia értékei is válságban vannak az Egyesült Államokban. A Journal of Democracy kutatása egy aggasztó tendenciára hívja fel a figyelmet: azoknak az amerikai fiataloknak az aránya, akiknek fontos, hogy demokráciában éljenek, az 1930-as években jellemző 91%-ról mára 57%-ra esett vissza.
A mostani helyzetben már alig van olyan, aki megvédené a nyugati civilizáció narratíváját, melyet sokan méltatlanul már elnyomóként és reakciósként jellemeznek. Azok számára viszont, akiknek mindez elnyomó, és reakciós, érdemes lenne rálátniuk arra világra, ami a nyugati civilizáció kora után következhet – figyelmeztet zárszavában Brooks.
Szemlézte: Illés Gergő

Világszerte válságban van a demokrácia

2017. május 18. - Danube Institute
Csendben haldoklik a demokrácia – hirdeti a világszerte egyre ismertebb mondást a Washington Post, és tulajdonképpen igaza is van. Csak éppen ezt Benjamin Weingarten, a City Journal szerzője szerint nem az Trump Amerikájában kell keresni.
A demokráciák világszerte komoly válságot élnek át. Legyen szó akár Erdogan iszlamista irányba mozduló Törökországáról, a Venezuelában roskadozó és egyre erőszakosabbá váló szocializmusról, vagy Hong Kong autonómiájának korlátozásáról, sok helyen veszélyben vannak a demokratikus alapelvek. Amíg azonban az USA-ban Donald Trump Twitter-üzenetei jelentik a politikát, a média jobban tenné, ha ott aggódna a demokrácia helyzetéért, ahol igazán érdemes.
Az Egyesült Államokban a média újabban az igazságszolgáltató és a néptribunus szerepében tetszeleg, aki ellenpólust nyújt „Trump fasizmusa” ellen. Most, hogy republikánus elnök áll az USA élén, a médiának hirtelen fontossá vált az alkotmányos kormányzás fontossága és a végrehajtó hatalom korlátozása. Már az újságírók által korábban sokat kritizált föderalizmus sem szitokszó többé, hiszen az egyes államok rasszista botrányhősökből egy csapásra „a központi kormányzat szükséges ellenpólusaivá”váltak.
Pedig amíg az amerikai sajtó nagy része azon rágódik, hogy hogyan épít ki „fasiszta diktatúrát” Donald Trump, elsiklanak amellett, hogy a demokráciák rovására világszerte folyamatosan új diktatúrák épülnek ki.
Vegyük például Törökországot, ahol a nyugati típusú demokrácia 90 évet élt. Az elnök a saját jogkörének kiterjesztéséről szóló népszavazáson való győzelmével teljesen bebetonozta hatalmát. Ez az elnök Recep Tayyip Erdogan, aki magát a „Saría szolgájának”nevezte, a demokrácia számára pedig olyasvalamit jelent „amit meglovagolsz, míg eléred a célodat, majd leszállsz róla.” A tavaly júliusi, sokak szerint Erdogan által megszervezett puccs, majd utána politikai ellenfeleinek bebörtönzése, végül pedig a referendum győzelme halálos döfést adott a török demokráciának: Weingarten szerint nincs kérdés afelől, hogy Törökország ezzel egy Kemalista, világi, nyugati, demokratikus elveket valló nemzetből iszlamista diktatúrává vált.
Ahogyan Törökországban kimúlt a demokrácia, úgy válik most az amerikai kontinensen Venezuela baloldali zsarnoksággá. Csakhogy erről jórészt nem tudósít a nyugati média. Keveset hallani arról, hogy több ezren vonulnak utcára Nicolas Maduro szocialista kormánya ellen, akik ellen az elnök 400 ezer hűséges állampolgárt tervez felfegyverezni, hogy a rend látszatát fenntartsa. Kevés szó esik arról is, hogy a kormány éppen elbitorolja a nemzetközi vállalatok eszközeit. Végül pedig nem hallunk arról sem, hogy az egykoron a térség leggazdagabb országának számító Venezuelában éheznek az emberek, miközben az infláció az egeket verdesi. A tervgazdálkodás és a szocializmus kísérlete Venezuelában is erőszakhoz, szegénységhez és szenvedéshez vezetett – teszi hozzá a szerző.
Végül pedig Hong Kongban is támadás alatt áll a demokratikus berendezkedés. A város különleges státuszából kifolyólag nagyfokú autonómiát élvezett a pekingi központi kommunista vezetéssel szemben. Az állam bár garantálta Hong Kong „kettős rendszerét”, mely szabad végrehajtó, törvényhozó és bírói hatalmat biztosít számára Kína határain belül, úgy tűnik, Peking fokozatosan igyekszik kiterjeszteni hatalmát Hong Kong felett. Ennek Weingarten szerint a szabad sajtó látja leginkább a kárát: „Zaklatják a Pekinggel kritikus riportereket és könyvkiadókat, és akadályozzák a választott tisztségviselőket hivatalba lépésükben, ha azok nem tesznek hűségesküt”. Persze az amerikai médiában nem hallani a szertefoszló Hong Kong-i szabadságról sem, amíg Trump jelenti a központi témát.
Nem szól a média a törökországi iszlamista zsarnokságról. Néma, amikor fel kéne szólalni a saját népét nyomorba döntő venezuelai kormány ellen. És hallgat, amikor a demokrácia egy kis szigete kerül veszélybe Hong Kongban. Számára az amerikai elnök egy-egy Twitterre írt újabb kirohanása úgy tűnik, elnyomja az autoriter rezsimek menetelését. A Washington Postnak igaza van, mikor azt írja, hogy „a demokrácia csendben haldoklik”. Csak éppen ez pont nem az USA-ban történik, hanem a világ legkülönbözőbb pontjain – ezekre pedig több figyelmet kéne szentelni, fogalmaz zárszavában Weingarten.
Szemlézte: Illés Gergő

Régió, ésatöbbi

Sajnálatos, hogy egyesek félreértették a Zöld Sára cikkét, amiben a NUTS2-es régiószinthez kötődő fogalmakat próbálta tisztázni. De miről is lenne szó?

Az EU-s csatlakozásakor hazánk akkori vezetői, amikor aláírták a statisztikai területi egységekre vonatkozó felyzetet nem voltak eléggé körültekintőek és nem igen értették miért is kell nekik ennek a kötelező normának alávetni magukat illetve a hazájukat.
Akkoriban a mostani kormányzópárt nagyfőnöki státuszában tetszelgő Dragnea úr, ugyanúgy ködösít mint tette egykor! Tette és teszi, annak ellenére, hogy abban az időben hazánk részéről a Régió Tanács egyik alelnöke volt. Pontosítva :
1997-ben, amikor is a NUTS-os területi felosztásról tárgyaltak az első ROP-ot (Regiós Operatív Programot) úgy tervezték és adták le mintha az az egész román állam operativ programja lett volna, valószinüsíthető, hogy központositani szertték volna a pályázati lehetőségeket és a pénzalapokat is központilag szerették volna elosztani. Még akkor sem olvashatták el az apróbetüs részt amiben az állt, hogy "az aki a ROP-ot készíti és adja le annak kell az önrészt hozzáadja" és amiután aláirták vették észre, hogy ezzel azt vállalták, hogy a kormány fogja az önrészt adni...(ez a 2007 - 2013 as 7 éves tervre vonatkozott)
Nos, a következő 7 éves terv (2014-2020) közeledtével Brüsszel felszólította a hazai vezetést nem megfelelő a NUTS-os beosztás és kérték korrigáljanak, de ehelyett Dragnea úr cselesen "regionalizare"-ról szónokolt, holott a régiófelosztás már 1997-ben aláírták! A hevenyészet módon elkészített NUTS1, NUTS2, és a NUTS3-as beosztást semmikép sem szerette volna megváltoztani és a csel is bevált mert a pártok ki ellen ki mellette szólva "besegítettek" ahhoz, hogy minden maradjon a régiben - "lám mennyire ellenzik a pártok a változtatást". (Sajnos a szövetségi vezetők sem látták át a szitán és ellenkezésük hozzájárult ahhoz, hogy végül is a Székelyföldet is magába foglaló "CENTRU" nevű NUTS2 régió megmarad az 1997-es szinten).
A csel bevált és a mindeféle szlogenek hangoztatásához vezetett: "csak az Alkotmány változtatásával illetve az adminisztrációs törvény kiegészitésével lehetne a Székelyföld autonómiáját megoldani", de "ezt soha sem fogja a Parlament elfogadni" , stb, stb...
A kolozsvári polgáriak által elkészített Bethlen Gábor Tervben éppen ez a dolog került központba és a NUTS- által biztosított adottságokat kihasználva alakítja ki a "NUTS2-es Székelyföld nevű Régió"-t! 
CSak ennyiről lett volna szó az idézett Zöld Sára cikkben.
Az, hogy megfogalmazódott egy féle "kritika" más tervekkel kapcsolatosan vagy éppenséggel a NUTS4-es "kisrégió" vagy "kistérségi"-szinttel kapcsolatosan arra akarta a figyelmet felhivni, hogy ha még sokáig elodázzuk akkor az iffjúságunknak a magas elvándorlási kedve miatt biza már nem igen lesz kinek kiharcolni az autonómiát...
Az EU-s Parlament padjait koptató képviselőink részéről mutatkozó hiányérzetünket is le kell írnunk, hiszen csak kevés dologban sikerült a területi önrendelkezést érvényesíteniük.

2017. május 12., péntek

Székelyföld Régió és a fejlesztési tervek

Nemrég újra felvetült, hogy melyik megoldás lenne jó a Székelyföld számára.
Amint az Orbán Balázs Tervből is kiderül a polgári vezetés még 2012-ben is a "kisrégió"-szintjén képzelte el a Székelyföld Régió megvalósítását, csak...
Csak vannak azóta azaz megjelentek más megoldási lehetőségek is, amelyek az Orbán Balázs Tervre támaszkodva, de olyan megoldásokat is belefogva, amelyekben a NUTS európai normákat is figyelembe vették, felhasználták. Ilyen a Bethlen Gábor Terv is (ez utóbbit a Kolozs megyei polgáriak készítették el).
Az Orbán Balázs Terv - mint az alcímből is kiderülhet - csak egy javaslat, pontosabban a Székelyföld Régió kialakítását támogató terület-és gazdaságfejlesztési modell. 
A Bíró Zsolt, a Kulcsár Terza József György , a Salamon Zoltán, a Szász Jenő, a Sebestyén Csaba és az Illyés László által fémjelzett régió fejlesztési terv modelljében (Orbán Balázs Terv) a közösségi autonómia színtere a régió, azaz a kistérség.
Az Orbán Balázs Terv elkészítői a  kistérséget pedig a "szék" területi formájával teszik egyenrangúvá, valószínűleg az anyaországi modell alapján, ahol a kistérségre a "járást" kell értelmezni.
A szék azaz a kistérség pedig a NUTS4-es fejlesztési szint az európai norma szerint, amely a tagországi feladatként értelmezik az EU-ban.
Az Orbán Balázs Tervben használt "Székelyföld Régió" elnevezés félreértésre ad okot, mert a "régió" elnevezést az EU-s fejlesztések gyakorlatában a NUTS2-es statisztikai területre értik.
Az egész Székelyföld területi tagolását nem lehet kistérségre bezsúfolni, mert a kistérség(NUTS4) számára előírt lakossági szám 10.000 - 150.000 lehet. A két székely lakta megye (Hargita és Kovászna) - ahol több kistérséget is elismert a román kormány - a lakossági szám miatt inkább a "Régió" azaz a NUTS2-es kategóriába sorolható még ha nem is adja ki a régiók számára előírt minimális 800.000 lakost. Ezt a kitételt meghaladhatja a Székelyföld Régió, ha mindhárom székely lakta megye azaz a Hargita,a Kovászna és a Maros megyei lakosság kéri ebbe a régóba való belépést.
Ez alakítaná ki a modell térségi hatályát.
Anélkül, hogy tovább elmélyülnénk az Orbán Balázs Terveben foglaltak terén meg kell fogalmaznunk  azt, hogy a kistérség mint területi egység még nem teljesíti az autonómia - ezen belül a gazdasági autonómia - előfeltételeit, sőt még az anyagiak előteremtési lehetőségeit sem, mert a kistérségnek nem kimondottan adminisztratív szerepkört szántak az EU-s vezetők.
Az anyaországi feltételeket - amelyben - a kistérségnek megfelelő - "járás"-nak teljes jogkört adtak az ottani törvénykezők - még nem lehet Erdélyben is megalkotni, részben a hazai gondolkodásmód illetve a cselekedetek és a törvényalkotók szűk látóköre és a többségiek nacionalista felfogás miatt sem.
Az. ahogyan a "CENTRU" nevű NUTS2-es régiót kialakították arra vall, hogy a székely lakta megyék számára nem akarták  meg adni a lehetőséget, hogy Európai Régióközti (és határon átnyúló) Területi Társulást alakíthassanak, ami a határral szomszédos megyéknek számára adott. Még arra sem gondoltak, hogy ez hátrányos helyzetet eredményez azáltal, hogy az ilyen térségi társulások számára kiírt alapokra a CETRU-ban levő többi megye sem tud majd pályázni!!!
Még az is hátrányos helyzetet hordoz magában, ahogyan hazai szinten a kisrégiók kialakítását végezték igencsak arra vall, hogy semmiképpen sem szeretnék, hogy a magyar lakta területeken kialakult kistérségeknek nagyobb előnyük legyen a LEADER++ alapokra való pályázással.
Mindazon a kitételek közül, amit az EU-s előírásokban megfogalmaztak csak részben kerültek a hazai kistérségi dokumentumokba. Sőt magát a Helyi Fejlesztési Terveket sem akarják folytatni és a GAL-at (helyi akció csoportokat - HACS) is újra kellett alakitani, holott az ADI-at (Asociaţia Dezvoltare Integrate) jogi személyként a törvényszéken be kellett jegyeztetni.
A régiószintű azaz a NUTS2-es fejlesztési lehetőségek inkább javallottak a Székelyföld Régió számára igy a Bethlen Gábor vagy a néppárti Mikó Imre tervek jobb és főleg gyorsabb megvalósítást biztosíthatnak.
A NUTS2-es megoldás, annak ellenére, hogy csak részmegoldásnak tűnik az autonómia megadása után a kormánytól  "magára hagyott" Székelyföld Régió. számára mégis járható út és nem kell az alkotmányt és az adminisztrációs törvény módosítani!
A régiószintű NUTS2-es fejlesztési tervekben, pedig jól megfér a kistérségi, a  LEADER alapokra való pályázási lehetőség is. Ezen kívül a PRE-Urban sőt a nemzetközi kistérségi társulásokat is segítheti a régiószintű fejlesztési terv.
Az a néppárti szakemberek által megfogalmazott "kommunisták által megalakított megyékre" vonatkozó kitétel sem időszerű, mert a megye azaz a NUTS3-as statisztikai terület, a NUTS-norma "alapegység"-e, amelyeknek a határait tiszteletben kell tartania a NUTS2-es régió kialakítójának! Megyékre ezután is szükség lesz! 
Ha ezek után az autonómia iránt elkötelezettek ezt a NUTS2-es lehetőséget kihagyják meglehet, hogy a lakosság fogyásával már nem lesz kinek az autonómiát felállítani... Zöld Sára, Erdélyi Polgár
  .  
    

2017. május 9., kedd

Kulcsár Terza József: Székelyföld volt, van és lesz

MTI • 2017. május 09.
A székelyföldi jelképüldözés ellen emelt szót napirend előtti felszólalásában kedden a képviselőházban Kulcsár Terza József képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke.
A háromszéki politikus, aki az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként a szövetség jelöltlistáján jutott decemberben parlamenti mandátumhoz, úgy értékelte: Románia nem nevezhető jogállamnak, sem demokráciának, sem európai államnak, hiszen egy demokráciában biztosítják a polgárok egyenlőségét, szólásszabadságát, a közösségi jelképek és az anyanyelv szabad használatát.
A romániai magyar közösség nem kér több jogot, mint amennyi minden európai nemzetet megillet - hangsúlyozta a képviselő.
Kifogásolta, hogy miközben az ország más többi történelmi régióiban - a Bánságban, Máramarosban, Moldvában, Olténiában és Munténiában - szabadon használják saját jelképeiket, ugyanezt a Székelyföldön az igazságszolgáltatás bünteti. Kulcsár Terza József leszögezte: a romániai magyarság nem akar egyebet, mint az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglalt, máig beváltatlan ígéretek teljesítését.
A hazafiságot magyarellenességként értelmező román képviselőtársaihoz, és a Székelyföld létét is letagadó, „háttérből irányított gyűlölködőkhöz” intézett utolsó mondatát a képviselő románul és magyarul is elmondta.
„Székelyföld volt, van és lesz, és soha nem leszünk szolgák a szülőföldünkön” - zárta parlamenti felszólalását az MPP politikusa.
Felszólalása kedden reggel, a politikai nyilatkozatoknak fenntartott órában, meglehetősen alacsony jelenlét közepette hangzott el.
Az utána következő Corneliu Bichinet azonnal reagált a magyar képviselő szavaira, leszögezve: Románia márpedig európai demokratikus jogállam. A Népi Mozgalom Pártjának (PMP) Vaslui megyei képviselője felszólította az MPP politikusát, hogy tartsa be az ország törvényeit, „szeresse a románokat, ahogy ők is szeretik a magyarokat”, és a székelyek képviselőjeként csatlakozzon Klaus Iohannis államfő, illetve mindazok erőfeszítéseihez, akik Románia modernizálásán és a harmónia megteremtésén dolgoznak.

Hosszú volt az idáig vezető út.

Hit the road! Hosszú volt az idáig vezető út. A Liszaboni Szerződés elfogadása óta kacérkodtunk a gondolattal, aztán jöttek a konkrét próbálkozások és végül a Minority SafePack-et befogadta az Európai Bizottság. 
Igaz ehhez még a Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának törvényszékét is meg kellett járni, tehát mondhatjuk, rögös is volt a hosszú út. 
Diadalmenetre az egymillió aláírás összegyűjtése után sem számítok, de ha rá tudjuk szorítani Brüsszelt, hogy foglalkozzon az őshonos nemzeti közösségek és kisebbségek ügyével már igazi sikerről beszélhetünk, akkor is, ha tudjuk, az is csak egy jelentős szakaszgyőzelem lesz a rögös úton, viszont a "struccpolitikán" csak így változtathatunk. Tehát: hit the road! Erről egyeztettünk az elmúlt két nap Brüsszelben.


Kézzelfogható bizonyítékok Soros migránstervére

A Kuruc.info itt és most atombombát dob George Sorosra. Szerkesztőségünk birtokába jutott egy 2016. május 12-i keltezésű dokumentum. Ez nem bizonyít kevesebbet, mint két dolgot: 1. Soros Nyílt Társadalom Alapítványai befolyást akarnak és tudnak gyakorolni a migrációval kapcsolatos nemzeti es nemzetközi dönteshozókra az NGO-k anyagi támogatása révén, valamint 2. a Nyílt Társadalom Alapítványok politikai célra hasznalják fel a budapesti CEU-t, azaz a Soros-egyetemet. A dokumentumot a DC Leaks oldalakon találtuk. A kormányt most komoly dilemma elé állítottuk. Vagy, mivel a Kuruc.info fedezte fel, gyáván úgy tesz, mintha nem is venné észre, vagy a saját érdekében lecsap rá, mert ilyen bizonyítékot eddigi állításai sziklaszilárd alátámasztására még egyet nem fog találni. Nézzük tehát! 
A dokumentum címoldalán ez olvasható: 
NYÍLT TÁRSADALOM ALAPÍTVÁNYOK – NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓS KEZDEMÉNYEZÉS Portfólió áttekintés 
Készítette: Anna Crowley és Kate Rosin 2016. május 12. Nyílt Társadalom Alapítványok 
A dokumentum első oldala a bevezetés, amely arról ír, hogy az IMI (Nemzetközi Migrációs Kezdeményezés – International Migration Intitiative) 2010 óta fokozatosan építette ki a portfólióit a migrációs folyosók körül, kezdve Ázsiával/Közel-Kelettel és Közép-Amerikával/Mexikóval, mielőtt hozzáadta volna Oroszországot/Közép-Ázsiát 2013 közepén. Ugyanakkor az IMI több támogatást nyújtott globális működésű projekteknek vagy szervezeteknek. Az áttekintési időszak (2014-2016) idején az IMI 40 adományt adott 22 szervezetnek. 
A szöveg pontosan részletezi az összegeket, amelyek meghaladják a 7 millió dollárt. 
A következő alfejezet címe: 
Törekvéseink. 
Az első bekezdés: 
Az IMI 2014-2017-es kormányzati stratégiájának célja, hogy erősítse a normamegszabást regionális és nemzetközi szinteken, hogy hatékonyabban lehessen védeni a migránsok jogait. Támogatásunk célja: (1) erősíteni a civil társadalom beavatkozását a nemzetközi politikai vitákba, és (2) kiépíteni a politikacsinálók azon képességét, hogy jobban intézzék a migráció kihívásait. 
Második bekezdés: 
A végrehajtás tekintetében célunk az, hogy megakadályozzuk a migránsok jogainak megsértését úgy, hogy minimumra lehessen csökkenteni a határellenőrzéseket, a fogvatartás és deportálás széleskörű használatát. Ezután ennek a részleteinek ismertetése következik, majd a politikai befolyásolás módjai. Majd ismerteti a következő, 2016-2019-es stratégiát, amely keretében bemutatja a kapcsolatot a végrehajtás és kormányzás között. 
A következő alfejezet címe: 
Helyünk. 
A 2014-2017-es stratégiát illetően a szöveg panaszkodik arról, hogy kevés kormány van, amely előmozdítja a migránsok jogait regionális és globális szinteken. Az ezutáni fejezet („Munkánk”) azt ismerteti, hogy miként támogatnak és támogattak vezetőket, agytrösztöket, politikai központokat, civil társadalmi hálózatokat azért, hogy a migrációs politikákat alakítsák és befolyásolják azon regionális és globális folyamatokat, amelyek befolyásolják a migráció irányítását és végrehajtását. A részletes kifejtésben olyan csemegéket is találunk, mint a Columbia Globális Politika Kezdeményezés (CGPI), amelynek résztvevője az ENSZ nemzetközi migrációjáért felelős külön képviselője. Aminek olvastán természetesen megértjük, hogy a világszervezet miért pécézte ki jó párszor hazánkat, amely entitást - Magyarországot - Soros közismerten szereti. A szöveg egyébként teljesen nyíltan írja, hogy a CGPI elit-szintű munkája háttérben zajlik, a nyilvánosságtól elzárva. 
És most egy bekezdés, amely egyet jelent a Nagaszakira dobott atombombával: 
Kormányzati munkánk része az, hogy elkötelezettségünket fenntartottuk amellett is, hogy növeljük a politikacsinálók képességét, támogatva a Közép-európai Egyetem Közpolitikai Iskoláját (School of Public Policy – SPP), hogy képzést lehessen kialakítani és biztosítani migrációs politika területén, európai szövegösszefüggésben. 
A projektet az áttekintés sikeresnek tekinti, mivel segített hidat építeni az egyetemi, kormányzati és pártfogó közösségek között. Az SPP-t pedig „horgonyhelyként” használták a migrációs politikához és a migrációs válsághoz kapcsolódó számos más tevékenység esetében is. 
A szöveg hozzáteszi, hogy az onnan kikerülők politikaalakítókként valósítják meg az ott tanultakat. Majd pedig ismerteti, mely szervezetek kaptak pénzt migránsügyben, és hogy ezek több mint 70 országban tevékenykednek. Annyi biztos: aki elejétől végig elolvassa az „áttekintést”, tökéletesen megérti, hogy a hazánkban üzemelő Soros-féle szervezetek és persze a Soros-egyetem ebből a kottából játszik, legyen az a magyar-szerb határon történő „internálás” miatt történő feljelentések nemzetközi szervezeteknél, illetve bíróságoknál, vagy a budapesti Nádor utca szerepe mindebben. 
//...//. 
Szalonna János
Forrás: https://kuruc.info/r/2/172391/

2017. május 3., szerda

A román sajtó szerint a Trianon 100 nevű kutatócsoport „a magyar kormány románellenes propaganda-főosztálya” - a Transindex.ro portálról

http://itthon.transindex.ro/?hir=46996
2017. május 02.
A magyar kormány "románellenes" propaganda-főosztályaként állították be a központi sajtóban a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre. A román sajtóban kedden is tovább gyűrűzött annak "leleplezésnek" a visszhangja, amelyet Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora tett egy múlt heti rendezvényen, amelyen a Román Akadémia újonnan létrehozott - főleg Oroszországgal foglalkozó - "Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma" (LARICS) mutatkozott be. A kolozsvári rektor előadásában azt állította, hogy Románia "egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel", Budapest pedig "saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel", miközben a kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése. Az Evenimentul Zilei és az Adevarul című lap is idézte Cozmin Gusa politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 "egy az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacionista bomba", amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek - Erdély és a Román Királyság 1918 december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója - ellensúlyozására hozott létre. "Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben" - vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy "büntessék" a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt. Közben az Adevarul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, "és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott". Demény Péter keddi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az "igazságát" érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra, és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség. (mti)

2017. május 1., hétfő

Győztek az apáczaisok, megrovásban részesül a Kolozs megyei tanfelügyelőség

2017. április 27.,  O. M.
Megrovásban részesítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, amiért nem hagyta jóvá erre a tanévre a 16 fős, képzőművészeti ötödik osztály beindítását - tudtuk meg Asztalos Csabától, a CNCD elnökétől. A tanács szerdán döntött az ügyben.
A CNCD-hez január közepén fordult 26 kolozsvári szülő, akik szerint a Kolozs megyei tanfelügyelőség törvénytelenül járt el és diszkriminált, amikor visszautasította tavaly az iskola kérelmét a képzőművészeti ötödik osztály beindításáról. A panasszal élő szülők azt állították, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály beindításához, a tanfelügyelőség ennek ellenére utasította el az Apáczai beiskolázási kérelmét.
Emlékeztetnek, hogy a 2016-2017-es a kolozsvári Romolus Ladea Képzőművészeti Líceumban két ötödik osztályt hagytak jóvá 17 és 18 fős tanulóval, az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban egy induló 4. osztályt pedig 12 tanulóval. A diszkriminációellenes tanácshoz fordult szülők szerint Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladeába is.
A tanács szerdai ülésén megállapította, hogy valóban hátrányos megkülönböztetés történt. „Kiderült, hogy más esetekben, ahol románul folyik az oktatás, a tanfelügyelőség jóváhagyta a létszám alatti osztályok beindítását. Ráadásul nem is kérvényezte a szóban forgó osztályok jóváhagyását a minisztériumtól” - magyarázta Asztalos.
A megrovást a tanfelügyelőséghez írásban juttatják el, ebben azt javasolta a CNCD, hogy a jövőben közelítsék meg másként a kisebbségi oktatás kérdését. „Azzal, hogy nem hagyták jóvá az osztály beindítását, megfosztották a magyar gyermekeket, hogy anyanyelven tanuljanak képzőművészetet” - nyomatékosította Asztalos. Hozzátette, amennyiben a tanfelügyelőség nem veszi figyelembe a CNCD javaslatát a jövőben, pénzbírságot kaphat.
A megrovást a tanfelügyelőség megóvhatja. „Reméljük, erre nem kerül sor, és figyelmesen elolvassák az indoklást, amelyet 15-20 napon belül fogunk kiközölni, és ennek megfelelően járnak majd el” - mondta a CNCD elnöke.
A tanfelügyelőség fellépése miatt többen is tiltakoztak, Székely Géza oktató például több napig japán sztrájkkal fejezte ki nemtetszését a „becstelen eljárás” ellen.
"Az Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért, mely a feljelentést tevő szülők jogi tanácsadását végezte és a feljelentést megszövegezte, üdvözli az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntését. Úgy véli, a diszkrimináció megállapítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a magyar nyelvű képzőművészeti oktatás helyzete megnyugtatóan rendeződjön. Az ODT pozitív döntése ugyanis azt ismeri el, hogy az egyetlen Kolozs megyei magyar tannyelvű képzőművészeti osztály indítását a Tanfelügyelőség nem utasíthatja vissza létszám okokra hivatkozva. Ennek értelmében 12 vagy ennél magasabb osztálylétszám esetén jóvá kell hagyni a képzőművészeti osztályok indítását. A 12 főnél kisebb létszámú osztályok indításának jóváhagyása az 1/2011-es oktatási törvény 63-as cikkely, (2) bekezdés szerint az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium hatáskörébe tartozik" - olvasható az Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért közleményében. Hozzáteszik, fontosnak találják, hogy az ügyet sikerült kimozdítani a politikai diskurzus medréből és jogi megoldás született, melyre a további évfolyamok esetén is lehet majd hivatkozni. A döntés jogerőre emelkedése esetén lehetőség nyílik az érintett 16 gyerek helyzetének felülvizsgálatára is.

Sabin Gherman: Újra el akarják tőlünk venni Erdélyt

 2017. április 29.
Vajon építenek nekünk néhány autópályát, iskolát, kórházat is? Minden alkalommal, amikor éppen valami nagy tolvajlás zajlik, a Román Akadémia rendszeresen színre lép és a magyaroktól félti Romániát. Februárban a tereken forrongtak az emberek, a Román Akadémia pedig hadba hívta a polgárokat Románia területi integritásának (!) megvédéséért, most a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) zúzza porrá az egész román kutatást, az Akadémia pedig arról beszél nekünk, hogy Magyarország újrakezdi a Románia elleni propagandáját; a figyelmeztetést szerdán, Bukarestben fogalmazta meg a Román Akadémia a Nagyító alatt az információs hadviselés című konferencián.
A megfogalmazó ugyanaz az I. A. Pop, akadémikus, aki 1989 előtt a kommunista egyetemi hallgatók egyik vidéki kisfőnöke volt, ma pedig a nemzeti félelmek engedményese.
Ugooorjatok, mert Orbán Viktor Budapestre viszi Erdélyt, a pálinkafőző üstökkel együtt!
Nem a mi dolgunk, hogy Magyarország siratja a történelmét – mindegyik ország ezt teszi, mi is. Igen, Magyarország csaknem száz évvel ezelőtt elvesztette Erdélyt és ez még mindig nyílt seb, az övé. De azért gondoljuk csak végig: ha – ad absurdum – holnap elveszítenénk Moldvát, mi nem ugyanezt tennénk? Sitty-sutty, túllépnénk ezen? Mi nem csináltunk nemzeti ünnepet Besszarábia és Románia egyesülésének emlékéből, ezzel próbálva meg begyógyítani saját történelmi sebünket?
A hősiességünkkel és igazságosságunkkal dicsekszünk, de egy olyan országtól reszketünk, mely feleakkora, mint mi és amilyen igazságosak vagyunk, megtagadjuk tőle a jogot, hogy saját belátása szerint vélekedjen a saját történelméről.
Az lenne a mi sorsunk, hogy nem csinálunk semmit, de állandóan a szomszéd portáját lessük?
Ahelyett, hogy Erdélyben egy kiteljesedést látnának, ezek
a nagy akadémikus urak az egészet gyűlöletre és rettegésre szűkítik le;
és a gyűlöletet és rémületet azok felé irányítják – na, ki felé? –, akik felépítették azokat a városokat, melyekkel ma mi, románok büszkélkedünk. Ez az őrület, hogy Erdélynek muszáj piros-sárga-kéknek lennie, szintén a rrrománizmusnak ezektől a vállalkozóitól származik – valójában amennyire román Erdély, ugyanolyan mértékben magyar is, meg német is, de ha Bihar egyes szegleteibe mész, akkor még szlovák Erdélyt is találhatsz, ha meg Szamosújvárra – a hajdani Armenopolisba – mész, akkor láthatod az örmény örökséget. Olyan nehéz megérteni, hogy Erdélyben a kultúrák egyenlők és kiegészítik egymást? Nem vagy képes felfogni, hogy elmúlt száz év és itt az ideje előre tekinteni?
Amilyen gonoszak a magyarok, a debreceni kórházakban románul kezelnek, a nyíregyházi állatkertben románul is kapsz az állatokról tájékoztatást; Budapesten a helyi tömegközlekedés jegyautomatái román nyelven is eligazítanak. Amilyen gonoszak a magyarok, a gyulai román középiskolán a román elnevezés az első és a román trikolór is ki van tűzve az épületre. Esetleg nem mindig tejjel-mézzel folyó Kánaán a két ország politikusai közötti kapcsolat? Nem a politikusok találták fel az Édent, ők csak elénk furakodtak a sorban, mint mindig.
Lehet, hogy mielőtt másokat szidnánk, fel kellene tennünk magunknak a kérdést:
hogyhogy másoknak vannak autópályáik, mi pedig, az ügyeletes győzők, még mindig földutakon – természetesen ősi földről van szó – tesszük tönkre a tengelyeinket. Náluk vajon miért vannak kórházak és iskolák és öntözőberendezések, nálunk pedig – minden európai pénz ellenére – ezek hiányoznak?
Aztán azt is meg kellene magunktól kérdeznünk, hogy náluk miért van megművelve minden talpalatnyi föld, nálunk pedig nincs, pedig mi egyek vagyunk a természettel. Azt már meg sem teszem, hogy összehasonlítsam a felújított, végső soron identitást generáló műemlékeiket a megyei tanácsi főnökök és művelődésügyi miniszterek között ide-oda tologatott romjainkkal. És igen, megemlítendő, hogy mások kormányfője a húsvétot a feleségével és a lányaival töltötte, miközben Hazánk Pártjának Főnöke óceáni halat horgászott, a bulvárlapba illő macájával együtt.
Valójában az a nagy baj, hogy ezek a „hivatalosságaink” placebo hatású történelmet akarnak, olyan században akarnak hasznosak lenni, melyet nem értenek. Magyarországról és Erdélyről beszélsz nekem, miközben Románia már egyesült Magyarországgal és Lengyelországgal és Portugáliával és Németországgal és még vagy húsz országgal?
Mennyit fogtál fel az Európai Unióból, az elveiből és az értékeiből? Mennyit értettél meg a NATO-ból? Arról beszélsz te nekem, hogy Budapesten van egy főosztály, mely majd Trianonról és Erdélyről fog értekezni? Na és?
Hol van a Román Akadémiában, a román kormányban az a főosztály, mely megmutatná, hogy jóléten és becsületességen keresztül a történelmek kibékíthetők egymással?
Vagy attól félünk, és azt szégyelljük, hogy a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatába foglalt ígéretek pusztába kiáltott szavak maradtak?
Azt, hogy nem voltunk képesek átvezetni a hegyeken egy autópályát? Azt, hogy 2017-ben lesz száz éve – igen, elvtársak, Centenárium! – annak, hogy a Bodzai-hágón keresztül elkezdték megépíteni az Erdély és Munténia közötti vasúti összeköttetést és még mindig nincs kész? Azt, hogy a Szeret–Bărăgan-csatornára vonatkozó első tanulmányok, melyeket Davidescu professzor készített, már 1912-ben megvoltak és ez a csatorna, mely fél Moldvát kihúzná az éhezésből, még mindig nincs kész?
Ha a Román Akadémia becsületesen állna hozzá a küldetéséhez, akkor tízesével gyártaná a következő száz évre vonatkozó alapvetően fontos projekteket, elképzelést nyújtva arról, miként haladjon keresztül Románia egy olyan évszázadon, melyben annyi lehetőség és kihívás van, mint amennyi soha korábban a történelem folyamán. Megpróbálná meggyőzni a kormányon lévőket, hogy a képzett embereké a jövő és hogy az oktatásba történő befektetés sohasem mond csődöt. Hiába beszélnek ők mindenféle konferenciákon – nem így kell helyretenni egy ország csontozatát.
Mit nem képesek felfogni az akadémiai elvtársak: ők olyan politikusok alá adják a lovat, akik már nem képesek történelmi időt generálni Románia számára. A Nagy Párt előtt hajbókolnak, olyan országban akarnak okleveleket és címeket, ahol az oklevelek és címek már nem sokat érnek, ha nem te hurcolod a Nagy Vezér aktatáskáját. Vannak ott, a Győzelem (Victoriei) úti székházban néhányan, akik az aggódó ostoba logikája szerint porrá zúzzák Ion Heliade Rădulescu, Titu Maiorescu vagy Timotei Cipariu örökségét, ami 1989 előtt is működött, amikor Ceauşescu is Budapestről szóló hírekkel akarta csillapítani az éhségünket – és ahelyett, hogy ezek amiatt jajongnának, hogy Románia elveszíti Erdélyt, inkább körül kellene egy kicsit nézniük: Románia éppen önmagát veszíti el.
A Trianon 100 egy 22 személyből álló kutatócsoport, mely további 11 kutatócsoporttal együtt 2016-ban XX. századra vonatkozó történelmi kutatásokra nyert el a Magyar Tudományos Akadémiától egy kutatási alapot. A választott témának Trianon 100 a címe. A program öt évig zajlik a budapesti Történelemtudományi Intézet keretében.
foter.ro