Oktatási dilemmák

Megjelet a Szabadság -ban 2010. március 30. Olvasta 382 felhasználó.

Nagy az ellenállás a szakszervezetek részéről. Az érdekvédelmi szervezetek általában hallani sem akarnak a reformokról, hiszen az elmúlt húsz évben a politikum üres fogalommá koptatta ezt a szót, amely alatt mindenki azt ért, amit akar, és amit személyes érdekei megkövetelnek.

A kormány által ismertetett oktatási törvénytervezet önmagában biztos nem hoz megváltást, mint ahogy a tervezet kidolgozói sem képzelhetik magukról, hogy az esetleges kedvező változások kizárólag a saját érdemük. A törvénytervezet ugyanis olyan előírásokat próbál ötvözni, amelyeket más fejlettebb országokban már sikeresen kipróbáltak, például Finnországban, hiszen köztudott, hogy Daniel Funeriu csodálója a skandináv országok oktatási rendszerének, amelyek valóban jól működnek.

A tervezet nagy előrelépést jelent a decentralizáció irányába, hiszen példátlan szabadságot biztosít a tanároknak a tananyag meghatározása szempontjából, és az iskolák működésébe is ezentúl nem a minisztériumot képviselő tanfelügyelőségnek lesz elsősorban beleszólási joga, hanem az iskola tanári és szülői közösségének, ami elvileg sokkal egészségesebb.

Azért mondom, hogy csak elvileg, mert egyelőre minden iskola tanári karának, valamint a szülői és diákközösségnek meg kell tanulnia bánni a szabadsággal. Különben könnyen vezethet anarchiához a decentralizáció, hiszen a felsőoktatásból már tudjuk, hogy az amúgy rendkívül értékes egyetemi autonómia önkényes értelmezése valóságos intézményszörnyetegeket generált. Megerősödtek ugyanis a felsőoktatásban a klikkérdekek, és egyes rektorok úgy viselkedtek, mintha saját tulajdonukról döntenének, és nem egy közintézményről.

Még ha sikerül is elfogadtatni a parlamenttel az oktatási törvénycsomagot, akkor sincs semmi biztosíték arra, hogy az oktatási rendszer alaposan meg fog újulni, hiszen a helyi közösségek közül sokan képtelenek lesznek élni a tervezet által biztosított szabadsággal. A központosított rendszerben szocializálódott tanárok egy része továbbra is központi utasításokra fog várni, és fogalmuk sem lesz, hogy mit kezdhetnek a tananyag 25 százalékának a szabad megválogatása révén biztosította lehetőséggel.

Viszont a minden marad a régiben elv követése sem megoldás, hiszen az oktatás minősége valóban silány. Ezt el nem ismerni gyermetegség, még akkor is, ha kínos beismerni a hibákat. Változásra tehát szükség van, a merev ellenállás helyett pedig sokkal szerencsésebb lenne azon gondolkodni, hogy a változtatás után az oktatás valamennyi szereplőjének hogyan kellene magának, egyénileg megújulnia. A rendszer ugyanis elvégre egyedekből, tanárokból és diákokból áll. BORBÉLY TAMÁS

Megjegyzés.

A cikkíró egy kissé "mellé lépett" a felvetett problémának, mert nem igazán érti, hogy ITT(Romániában) és MOST(2010-ben) nem "reformot" hajt végre a mostani tanügyi miniszter! Egyszerűen a PÉNZMEGTAKARÍTÁS az, ami jeleneleg központi probléma!
Az újnak mondott de réginek tartott tanügyi törvénytervezetben alapos változtatásokat akarnak eszközölni! A tanügyminiszter által annyira "szeretett" skandináv tanügyi törvényekben nincsenek olyan megkötések ami a mostani román tervezetben felterjesztettek.
Csak szemelvényként egy iskola csak akkor kaphat jogiszemélyiséget, ha legkevesebb 300 tanulója van (az eddigi 200 helyett)!
Egy vidéki iskolában a legkevesebb 15 tanulóval indulhat osztály(az eddigi 10 helyett)! Nincs említve, hogy ez a szám "összevont"(I-IV osztályos tanulókból) osztályra is érhető!
Megemelnék az osztályonkénti tanulói-számot és a tanárok részére a heti órák száma min. 40 lesz! Kérdés, hogy az eddigi iskolánkívűli tevékenységeket - ezentúl - kötelezővé lehet-e tenni?

A cikkre visszatérve látható, hogy a cikkíró nem volt soha olyan helyzetbe, hogy egyik napról a másikra alapvetően meg kellene változtatnia stílusát, valaki megmondaná mit szabadna írnia és mit nem, vagy csak azt írhatna, amit egy láthatatlan - nagy távolságban levő - valaki "megsúgna". Mint, ahogy azt sem érti nem a reformok ellen tüntetnek, hanem a helytelenűl elképzelt és alkalmazott törvényi előírásokat megkerülő kormányhatározatoknak az alkalmazása ellen, a "tömbösitésnek" nevezett, de lényegében csak iskolaösszevonásnak látszó tanfelügyelőségi "tevékenységek" ellen, a fizetések "újraszámolásnak" nevezett de lényegében a kasszagéptől vékonyabb zsebbel való távozás ellen, a magyarosztályoknak a felszámolása ellen, stb. 

Ami a felsőoktatásról íródott, még elfogadhatóak, de cikk végén megfogalmazottak már egyenesen sértőek.
Silány, gyermeteg, stb jelzők használata elfogadhatatlan, mert nem tartja be a deontológiai elvek sokaságát. Egy olyan, aki csak helyzet bemutatását tartja fontosnak, mindig arra kell gondolnia, hogy ne általánosítson, soha se sértsen meg egy egész szakmai-, társadalmi réteget, jelen esetben a tanerőit, amelyiket nem engedik, hogy elvégezze a feladatát azaz, hogy tanítson-oktasson! Mert ha, ezt megteszi akkor téved!
Elsősorban azért mert Ő is e silány minőségű oktatást végezte el! Lehet, hogy ő is egy "selejtes" termék lett!

A központosított tanerők mindegyre kell bizonyítsanak, hogy tudnak egyénileg is cselekedni, ezért azt a 25%-os tantervi "szabadságot" igencsak kevesli a szakmai közösség(itt is mellé lépett a cikkírónk) Ami pedig a helyhatóságiakat illeti hasonlóan a szülői részekkel eddig is rendezték azokat a szálákat, amelyeket a minisztérium nem tudott, lásd a osztálypénzeket vagy a polgármesteri alapokat is.

Ami ezt igazolja az a következő mondata:  "Változásra tehát szükség van, a merev ellenállás helyett pedig sokkal szerencsésebb lenne azon gondolkodni, hogy a változtatás után az oktatás valamennyi szereplőjének hogyan kellene magának, egyénileg megújulnia." Ezek után újra igazat kell adnunk a cikkírónak az oktatási rendszer valóban  "egyedekből, tanárokból és diákokból áll" azzal toldanánk meg, hogy idesorolhatók a "végzősök" is! (Erdélyi Polgár)