Böszörményi Zoltán 2012. augusztus 26.,
Néhány hónappal ezelőtt a BBC (British Broadcasting Corporation) második világháborúról készült kilencrészes dokumentumfilmjét néztem meg.
A sorozat első része Ribbentrop német külügyminiszter Kremlben tett látogatásával kezdődik, aki Hitler megbízásából utazott Moszkvába, hogy Sztálinnal megkösse a száz évre (sic!) szóló békeszerződést.
A szovjet elnök hahotázva fogadta (legalábbis a filmen) a javaslatot, majd elkomorulva, azt mondta Ribbentropnak: „…és gondolja, hogy a világ komolyan veszi ezt a száz évet? Aligha – nevette el újra magát. „Legyen tíz év!” – dörögte elkomorodva. „Rendben, megegyeztünk, ezért még fel sem kell hívnom Berlint” – ugrott fel katonásan székéről a német külügyminiszter, és asztallapnyi térképet gördített Sztálin elé. Ő felállt, tollat kért a mellette ülő Molotovtól és Lengyelországot egy majdnem egyenes vonallal kettészelte. „Ebben az esetben ez – mutatott a keleti részre – a miénk” „És a másik fele?” – kérdezte Ribbentrop. „Az természetesen a tiétek” – válaszolta, és csendesen visszaült a helyére. Az 1939-ben augusztus 23-án Molotov és Ribbentrop kézjegyével hitelesített dokumentum többek között, az akkori Európa érdekszférákra való felosztását jelentette.
A második világháborút követően azonban semmi sem változott. Sztálinnak akkor is sikerült bekebeleznie Kelet-Európát. Sokáig, 1989-ig szenvedtünk a kommunista iga alatt. Amikor megtörtént a változás, reméltük, hittük, jóra fordul sorsunk.
Az azóta eltelt huszonkét év azonban újra keserűséggel töltötte meg poharainkat. Az Európai Unión belül sem lettünk egyenlők, országaink gazdasági ereje diktálja a helyünket és súlyunkat a hierarchiában. A mai globalizációs politika szintén érdekszférákra oszt bennünket. Egyesek azt tartják, ezek láthatatlanok, csak árnyalataiban különböznek.
De vajon mitől különböznek? Egyszerűen csak attól, hogy egyesek fontosabbak, mint mások.
A pénzoligarchia dönt ebben is. Példa erre Magyarország. A magyar politikai vezetést el kellett ítélni, marasztalni, meghurcolni, mindenféle jelzőkkel illetni, olyanokkal is, amelyeknek semmi közük a függetlenségi kezdeményezéshez, az önálló magyar gazdasági, pénzügyi reformokhoz. Az oligarchiának kínosan őrködnie kell afelett, hogy senki se lépjen ki a frontvonalból, de ha mégis megtörténne, minden eszközt latba vetve vissza kell oda pofoznia, kényszerítenie. Aztán megrónia, megfenyítenie, megbélyegeznie, hogy elrettentő példa állíttassék.A történelem kegyetlen színház. A mi nemzetünk az elmúlt száz évben nem volt a sors kegyeltje. A dráma Trianonnal kezdődött. Úgy néz ki, nem tudjuk kiheverni.
