2012. szeptember 5.,
Augusztus 31-én, egy kis gyülekezeti csoport kelt útra Érszakácsiból, ezúttal Kalotaszeget és a Gyalui havasokat jelölve meg úticélként. Egyházközségünkben minden esztendőben kirándulásokat szervezünk, megismerve ezáltal a közelebbi vagy távolabbi vidékeket, úgy természeti mint egyházi és kulturális szempontból egyaránt. Az elmúlt esztendőben így jutottunk el Szabolcs Szatmár-Bereg vidékére, valamint Erdélyben Kolozsvár, Torda és Torockó környékére.
Kalotaszegi utazásunkat Kalotaszeg fővárosában Bánffyhunyadon kezdtük. Megszemléltük az ősi református templomot. Jó volt látni a sok szép kalotaszegi kézimunkát, ami az ott élő nőtestvéreink keze munkáját dicséri. A templomban lévő emléktáblák, valamint a templom előtt lévő kopjafák mind-mind a dicső múltat idézik.
Reménykedünk, hogy a jővendőt is ilyennek szánta Isten, ott élő testvéreink számára.
Bánffyhunyad után Kalotaszentkirály következett. A belűl felújított kazetás mennyezetű templomban jelenleg a külső felújítási munkálatok folynak. A Jelenések könyvének tanítása jutott eszünkbe: ímé mindent újjá teszek. Jó látni a megújuló ősi szép templomokat, hisz mindezek a gyülekezetek élni akarását jelentik, a jó Isten segítségével. Ezekután Magyarvalkó következett. A nagyon rögös uton, csak nehezen tudtuk megközelíteni a települést. A parókia előtt a lelkipásztor várt bennünket, aki fölkalauzolt a, valóban magas hegyre épült, két várfallal is kürülkerített templomhoz. A látvány, a panoráma
lenyűgöző. A templom és a kőfal azonban egyaránt felujításra vár. Itt is igaz Jézus mondása, miszerint az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat az ő aratásába. Az egy éve odakerült fiatal lelkipásztorban láttuk azt az elszántságot, ami valóban szükséges az egyre fogyó gyülekezetben a munkálatok beindításához és elvégzéséhez. A lelkipásztor beszámolt a gyülekezetről, az előtte álló munkálatokról. Ami a lélekszámot illeti reménykeltő, hogy amint lelkipásztor testvérünk elmondta, már csak napok, de lehet órák kérdése és megérkezik az újszülött kisbaba családjukba. Ezúton is kívánunk jó egészséget a leendő édesanyának, édesapának és kisbabának.
Magyarvalkó után a havasok felé vettük az útirányt. A kanyargós hegyi úton, több mint ezer méteres magasságban jutottunk fel Belis-re (Jósikafalva). A festői tájon lévő román falut elhagyva a Belis-i tó partjára érkeztünk. A látvány magáért beszél. A 120 méter magas gát mögött 23 km.hosszúságban kanyarog a fenyőerdővel borított hegycsúcsok lábainál, a kristálytiszta vizű tó. A szép látvány azonban szomorú múltat takar. A gát megépítése előtt, a 60-as évek végén egy egész falut költöztettek ki a víz útjából. A hatalmas víztükör mindent elborított, ottmaradt épületeket, temetőt, templomot. Néhányan csónakba szálltunk, hogy átmenjünk a túlsó partra. A tó felszínéről még szebb a látvány. Nyári lakok, vendéglők sorakoznak a tó partján. Magyarországi beruházók is telket vásároltak és jurtaszerű építményeket emeltek a hétvégi házak közé. Megkértem a csónakost vigyen el a hullámsírban lévő templom fölé. A bója, egy 5 literes nejlon flakon, jelzi a keresett helyet, ami ki van kötve a több méterrel a víz felszíne alatt lévő templom tornyához. Láttuk ahogy fodrozódnak a hullámok, ide-oda dobálva a bóját. József Attila verssora jutott eszembe: csacsog a felszín és hallgat a mély. Olykor búvárok keresik fel a templomot. Egyik videón láttam amint lemennek a mélybe. A templom tornyának bejárati oldalán még látszik a kereszt.
Előtte épp egy hal úszott el... Ez nem magyar templom és nem magyar falu volt. Akkor ez nem számított. Mindent a villamos energia előállításának vetettek alá. Ebbe a toronyba esetleg csak búvárharang használható már. Igaz, alacsony vízálláskor a torony olykor még megmutatja magát és pár méterre a hullámok fölé tőr. Milyen más a Genezáret tava, gondoltam. Azt a tavat Isten alkotta, és az energia tőle áradt, aki a hajóból tanította a parton lévő sokaságot, ki azért jött, hogy fényt árasszon a sötétségbe, hisz Ő maga a világ világossága.
A délutánba hajló időben a tó partján lévő egyik vendéglő teraszán ebédeltünk meg. A kiszolgálás és az ebéd kifogástalan volt. Aztán tovább indultunk Marisel (Havasnagyfalu) felé. Mintegy 1200 méteres tengerszint feletti magasságban ez a falu is ámulatba ejtett bennünket, szétszórt házaival, kaszálóival, kertjeivel. Az itt élők általában a fakitermeléssel foglalkoznak, ami minden bizonnyal jövedelmező, de kemény munka is egyben. Erős hegyi lovaikkal huzatják a rönkökkel megrakott szekereket. Érdekes módon, valamennyien megsüvegeltek bennünket. Ez sajnos tudjuk, nem volt mindig így. Megálltunk a falu határában, szintén kies tájon, hogy tisztelegjünk Vasvári Pál, az egykori 48-as márciusi ifjak egyik vezér egyénisége emléke előtt. 1849 július 5-én ugyanis itt halt hősi halált Vasvári Pál, a mócokkal szembeni küzdelemben. Az emlékhely ma már sajnos nem létezik, de néhány kalotaszegi templomban emléktábla, illetve kopjafa őrzi az elesett hős emlékét. A sors fintora, hogy időközben már Kossuth és Avram Iancu megegyeztek a fegyver nyugvásban, de a hír sajnos nem érkezett meg, mivel mócok a futárt elfogták és kivégezték, és ezért kellett elpusztulnia az akkor még csak 22 éves Vasvárinak és 600 fős serege nagy részének.
Havasnagyfalutól lefele, Gyalu felé vettük az irányt. Megálltunk az újabb, hatalmas víztározó, Tarnica gátjánál. Innen belátni a gyalui víztározók rendszerét, melyek szintén ivóvizzel és villanyárammal látják el Kolozsvárt és a környező településeket.
Uticélunk utolsó állomása Körösfő volt. A körösfői templom a maga szépségében szimbólumává vált az erdélyi református templomoknak. Egy kis nézelődésre és vásárlásra megálltunk a fő úton lévő bazár soron. A sok portéka között már nagyon meg kell nézni mi az igazi érték. Végül a szép körösfői templomban adtunk hálát Istennek e csodás, feledhetetlen napért. Hazafelé indulva az éjszakába, többen is azt mondták, idén még el kell látogatnunk valahová. Mert ugye, azért vagyunk a világon, hogy valahol, itt is, ott is, otthon legyünk benne. És a Kárpát-medence a mi közös otthonunk, nekünk, kik belakjuk azt. Fülöp János lelkipásztor
