Réhon József 2012. december 30.,
– Öreg! Mit akarsz? Nyugodjál végre meg, szilveszteri gondolatokat fogalmazol meg. Állítsd le magad. Nem értesz hozzá! Nem a te műfajod? Nem anekdotákra, nem magvas gondolatokra van szükség. Ilyenkor disznó vicceket akarnak olvasni az emberek. Tölts, még egy pohárral s aztán elmondok neked egy jó viccet.
– Két ember utazik a vonaton…
– Ismerem, ne folytasd. Igyuk ki a poharunkat, s aztán hagyj magamra. Ezt a cikket be kell fejeznem.
Nehezen megy az írás. Nem a barátom „bátorítása” bénít, más, tudom mi a baj. Kaptam karácsonyra két könyvet. Két remek összeállítást, ízlésemre valókat.
Anekdoták arany-könyve (Válogatta és gyűjtötte: Köves József. K.u.K. Kiadó, Budapest)
Névsorba szedve A–Zs-ig ismert, remek emberek, hiteles nagyságok elevenednek meg, frissen, röviden megfogalmazott anekdotákban, remek illusztrációk (Téjlor) kíséretében.
A másik könyv (Legendás komédiások,Kossuth Kiadó) szerzője régi „ismerősöm”: Kalmár Tibor. Két évvel ezelőtt rendhagyó „Szilveszteri könyvismertetőmben” a Nagynevettetők című könyvét „magasztaltam”.
Ime a „legendás komédiások névsora”: Agárdy Gábor, Alfonzó, Bilicsi Tivadar, Dayka Margit, Feleki Kamill, Herczeg Jenő és Komlós Vilmos (Hacsek és Sajó), Hofi Géza, Kabos Gyula, a három „K”: Kazal–Kabos–Kibédi, Kiss Manyi, Körmendi János, Latabár Kálmán, Márkus László, Rátkai Márton, Rátonyi Róbert, Salamon Béla.
A két remek könyv és a „komédiások” miatt görcsölök be, ezért megy nehezen az írás.
Gondolom, értenek.
Akár igen, akár nem, nézzenek utána ennek a két könyvnek. Érdemes!
Szívesen kölcsön vennék néhány anekdotát, történetet, de a könyvek védettsége rendkívül szigorú, különösen az Anekdoták arany-könyvéé riasztó: „Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart – részletek közlésének a jogát is az írott és az elektronikus sajtóban.”
Ez azért érthetetlen! A szerző, a 179. oldalon 21 forrásmunkát jelöl meg. Talán maga is jogdíjat fizetett? A kiválóan megfogalmazott anekdoták nagy része ismert, közszájon forog. Közkincs!
Sajnálkozva állapítottam meg, hogy a felhasznált irodalomban, nem szerepel Puskel Péter Nyakig a pácbancímű munkája, csekélységem Ezt még elmesélem… könyve, az R.J. Gallery Humorból elégtelen!-je, de még Ujj János „A” Gazsi-ja sem. Némi vigasz, hogy kimaradt a nagyváradi Pásztai Ottó, 7 kiadást megért könyve, aRöhög a vesém is.
xxx
Minden tiltás ellenére veszem magamnak a fáradtságot, hogy két, a könyvben szereplő, anekdotát mégiscsak felhasználjak. Nem Köves József (1938) megfogalmazásában, hanem saját feldolgozásomban. Teszem ezt bátran, mert mindkettőt már akkor hallottam (1948-ban), amikor az anekdotagyűjtemény szerzője éppen csak kinőtt a Spielhózniból.
Szép emlékű latin tanárom, Ágoston Godefrid, Horatiust tanította fehér reverendáját, papi mivoltát, erősen beárnyékoló szenvedélyességgel: „s hozd ide kétfülű kancsódat, és tölts bőkezűbben
ó, Thaliarchus, a legjavából.”
– Tudják meg az urak, hogy Horatius nem vetette meg a pajkos női kacajt, a táncot és nagyon kedvelte a bórt. Amikor élete végéhez ért, halálos ágyát körülvették aggódó barátai. A költő kedvében akartak járni. Minden mindegy alapon egy kupa finom bórral kínálták. Horatius tiltakozott, vizet kért. Erőtlen, elhaló hangon magyarázattal is szolgált:
– Illő, hogy az ember legalább halálos ágyán megbéküljön ádáz ellenségével.
xxx
Paál Géza kémiatanárom kényszeredetten ugyan, de meg akart felelni a kor elvárásainak. Szokatlan részletességgel beszélt nekünk a két „materialista” görög filozófusról, Démokritoszról és Leukipposzról. A cél tulajdonképpen az általuk kidolgozott atommodell megrajzolása volt.
– Ez egy primitív elmélet volt. Démokritosznak, különben is sajátságos érzéke volt a méretek értékeléséhez. Köztudott, hogy a felesége rendkívül apró termetű volt. Amikor a tudós filozófust, az egyik barátja ennek az okáról kérdezte, Démokritosz a következő feleletet adta:
– Házasságom előtt valóban sokat gondolkodtam. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy két rossz közül célszerűbb a kisebbet választani.
