2012. december 28., péntek

Nyilatkozat

„A Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezetének elnöksége visszautasítja Bíró Zsolt országos elnök kijelentését melyben dezertőrnek nevezi a szervezet azon tagjait akik választási parancsot követve az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben indultak a parlamenti választásokon, nyomatékosítva, hogy dr. Pálosi Csaba a marosvásárhelyi tagság és elnökség felkérésére és jóváhagyásával vállalta a választási megmérettetést ,eleget téve éppen az MPP által hangoztatott - "A választás szabadsága"- kijelentésnek , kihasználva azt az egyetlen lehetőséget amely egy elkötelezett nemzeti-demokrata számára kínálkozott. Az MPP tagsága bölcsebbnek bizonyult a választások során,mint emberileg és politikailag is megzavarodott csúcsvezetőik,hiszen nem csak szavazataikkal,hanem kampányukkal is támogatták az egységes nemzeti jobboldal megteremtését zászlójukra tűző politikusaik által választott lehetőséget.
Meggyőződésünk, hogy a rendteremtést nem a választók, hanem a választottak között kell kezdeni,ezért javasoljuk,hogy az MPP minden szinten, alulról felfele tartson választásokat kiértékelő közgyűléseket és ennek függvényében új belső választásokat. MPP marosvásárhelyi szervezet elnöksége.”
Hozzászólások:
Nagy Gábor Fiuk, a becsület azt kívánta volna, hogy lemondjatok ! Furcsa a hozzáállás, hiszen az MPP tagsága akkor kellett volna bölcsebb legyen, amikor jelölte és elfogadta az országos elnökséget ! De ha már elfogadta, akkor vagy úgy cselekszik , ahogy az elnökség dönt vagy távozik önkéntesen a pártból. Amit tettetek, azt akárhogy magyarázzátok, nem volt becsületes dolog !
Mpp Maros Tisztelt Nagy Gábor ! Köszönöm, hogy vette a fáradtságot és kifejtette véleményét a nyilatkozatunkkal kapcsolatosan. Véleményét elolvasva volna azonban egy kérdésem Önhöz : Ön szerint a kitűzött célt, vagy a személyt kell követni? Másként fogalmazva célt vagy embert kell követni ?
Ferencz Botond Fiuk nekem semmi beleszólásom ,a marosi ügyekbe ,de a párt kongresszusán született döntés értelmében,a külön utat választottuk(mivel a nyáron nem lehetett megegyezni a néppártal)tehát aki egyebet csinált az "dezertőr",akkor nem tiltakozott senki!!!Nem baj fiuk aki nem ért egyet az MPP vezetőségével,vagy nem akarja a határozatokat betartani az mehet..egyszer el kell jöjjön a letisztulás ideje!!Vagy az a baj,hogy nem jött be a számításotok a néppártal és most vissza kívánkoztok??? Szerintem célt kell követni!!!

Marosvásárhelyi MPP: "a rendteremtést a választottak között kell kezdeni"
Gáspár Botond | 2012.12.28.
A Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezetének elnöksége szerint a politikai rendteremtést a választottak között kell kezdeni, ezért új belső választásokat szorgalmaznak.
Az MPP marosvásárhelyi szervezetének elnöksége visszautasítja Biró Zsolt országos elnök kijelentését, melyben dezertőrnek nevezi a szervezet azon tagjait, akik választási parancsot követve az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben indultak a parlamenti választásokon, nyomatékosítva, hogy dr. Pálosi Csaba a marosvásárhelyi tagság és elnökség felkérésére és jóváhagyásával vállalta a választási megmérettetést, eleget téve az éppen az MPP által hangoztatott „a választás szabadsága” kijelentésnek, kihasználva azt az egyetlen lehetőséget, amely egy elkötelezett nemzeti-demokrata számára kínálkozott – áll az MPP marosvásárhelyi szervezetének ideiglenes elnöke, Varró István által aláírt, szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
Hozzáteszik: „Meggyőződésünk, hogy a rendteremtést nem a választók, hanem a választottak között kell kezdeni, ezért javasoljuk, hogy az MPP minden szinten, alulról felfele tartson választásokat kiértékelő közgyűléseket és ennek függvényében új belső választásokat”.
Szerk.megj.
A vásárhelyi kollégák nem ismerik az alapszabályt, mert az OT-re meg kellett tartani minden szinten a választásokat- Az alacsonyabb szinteken megválasztott tisztségviselőknek, pedig nem lehet hibának fel vetni. hogy betartották az országos elnökség és az OT határozatát! Minden tisztelet a dr. úrnak de a "választás szabadsága" nem azt jelenti, hogy elmegyünk egy másik pártba tisztségviselőként. Arról nem is szólva, hogy egy másik pártnak vitte el a polgáriak voksát. 
Ha tovább gondoljuk a dolgot, a vásárhelyiek már ott az OT-én is alulmaradtak a véleményükkel amit az akkori elnökük mutatott be. 
A polgári közegekbe is a demokrácia azt jelenti, hogy a másként gondolkodók véleményét meg kell hallgatni, de többség akaratának alá kell rendelnie magát a kisebbségnek! 
A "választás szabadsága" nem üres szóösszekapcsolás vagy csak egy kijelentés, hanem a polgáriak létét jelenti, amely alapszabályszerűen is meg van fogalmazva! Ezt lehet kiforgatni, másképpen taglalni (mint a néppártiak is tették), de nem tudja a más pártba átigazoltakat vagy azok tetteit igazolni...
Ami a vásárhelyiek kérését illeti: kissé zavaros az a kérésük hogy a választásokat "kiértékelő" gyűlést tartson minden szervezet, de ha nem volt jelen a választáson akkor, hogy legyen vagy a vásárhelyeik a néppártba átigazoltak eredményeiről akarnak értékelést ?
Ebben a nyilatkozatban kevés lényeg mellett egyesek megértették, hogy ha a Maros megyei polgáriakat áttudják "állitani", akkor a "polgári keményvonalat" fel lehet törni...  
Egyben azonban egyetértünk a nyilatkozóval éspedig, hogy valóban a tisztségviselők között kell rendet teremteni, ehhez pedig van egy ajánlatunk is: kezdje el maga a marosvásárhelyi csapat - mintegy példaként. (Erdélyi Polgár)