Fodor Csaba 2013. január 21.,
„Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe.” (Szun-Ce)
Aki irányt téveszt, eltéved. Aki eltéved, kétségbeesik. A kétségbeesés bizonytalanságot szül, amely agresszívvá tesz. Ha nem tudjuk honnan jöttünk, merre tartunk, és mely célba kívánunk elérni, biztosan veszíteni fogunk. A helyes önismeret a megtalált identitásban tükröződik vissza. Ha az önismeret csak látszatokból áll, identitásunk sem lehet stabil. Ingoványos talajra csak a féleszű akar házat építeni.
A magyar baloldal identitásválsága továbbra sem lezárt fejezet. Egységet csak stabil önkép mögé lehetne szervezni, a lezáratlan múlt relativizálása viszont egyre mélyebb árkot ás „a modern magyar baloldal” és a társadalom közé. Akár újabb szembenézésként, egy aktuális „őszödi beszédként” is értelmezhetjük Ron Werber kirohanását, amelyben pontos jellemrajzot adott a „modern magyar baloldal” legnagyobb pártjáról, az MSZP-ről. A látszat most a „szerencsétlenkedés”, Ron Werber az imázs, a tartalom pedig a gyűlölködés. Az MSZP dühe a végső széteséstől való félelemből fakad, ami mögött viszont – az őszödi állapothoz képest – már nem egy ország, hanem csak a baloldal válsága áll. Míg 2006-ban a baloldal Magyarországgal játszadozott, 2013-ban már mindössze a különböző logók alatt gyülekező részecskéi küzdenek egymással.
Ahogy Szun-Ce írta: „Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe.” Ebből viszont az is következik, hogy az identitásában stabil jobboldalnak nem kell minden esetben rámutatni politikai ellenfelei stratégiai hibáira. Ha a baloldal továbbra is a szétmorzsolódás veszekedéssel terhelt útjain halad, magától is elbukik. Politikai ballépéseikről lehet és kell is beszélni, de az állandó frontális támadások egy ponton túl önmagában is baloldali egységet kovácsolhatnak. Érdemi mondanivaló helyett ugyanis még mindig ott lappang számukra az Orbán-ellenesség kizárólagos identitásteremtő talaja. A józanság erényéből fakadó jobboldali előny tehát semmire sem garancia. Ahogy 2002-ben egyszer már megtörtént, megfontoltság és kitartás nélkül a magyar társadalom ismét megadhatja magát a látszólagos „kisebb rossz” érzésének.
