Nemrég kérdeztük volt Horváth Zoltántól mi is lenne az alternatív megoldás a régiószinten való Székelyföldi autonómiának illetve annak a létrehozásának lehetőségeiről. Akkor elhangzott, hogy a NUTS-2-es szinten a központi zónában leledző három székelylakta megyének kellene összeállnia ahhoz, hogy be tudják jelenteni az ottlakók óhaját, azaz a székely NUTS-2-nek a kialakulását! Időközben több olvasó is jelezte, hogy további információt is igényelnének, ezért újra megkerestük a szakembert.
- Tisztelt Horváth úr, úgy tudjuk az Ön által említett dolgoknak új vetülete került előtérbe, szólna ezekről is?
- Hát nagyon sok kérdés elhangzott eddig. Olvastam az Erdélyi Polgárt is és láttam Önök sem tétlenkedtek és nagyon sok információt tettek közre. Ezzel is segítik a dolgok megértését. Jelenleg mi is dolgozunk egy olyan terven, amit szerintünk mindenki elfogadhat. Kérdés csak annyi, hogy van-e vagy pontosabban lenne-e arra politikai akarat, hogy köztes megoldásban kiegyezés szülessen.
- A szövetségi vezetés letette az autonómia tervezetét, de úgy néz ki, mintha csak a választási témává kezd zsugorodni...
- Igen igy is lehet fogalmazni, de az nem lehet célravezető párbeszéd, ha csak a sajtós véleményformálókkal próbálunk vitára kellni. Persze erre is szükség lehet, de ennél fontosabb, ha a sajátjainkat is felvilágositjuk! Ha megnézzük a cikkek alatt megjelenő kommenteket, érezhető, hogy az önálló terület alternatívája elég hamar elveszlődik, ha az nincs egy gazdasági töltettel is felvértezve.
- Igen ezt a múltkor is megemlítette, hogy a szövetségiek Erdély 2020, a nemzetiek Mikó Terve és a polgáriak Bethlen Terve alapján kellene elindulni vagyis azokra már lehet építeni.
- Részben erről is kellene szólni, de ennyi nem elég. A NUTS elgondolást követve, a pontos adatokat ismerve tudatosan kell a jövő Székelyföldjét megtervezni. Fontos, hogy rájöjjenek a politikai alakulatok vezetőségei, hogy ma-holnap már nem igen lesz olyan fiatal nemzedék, akik átvehetik mindazt, amit kiharcoltak elődeik. Nem csak az árnyékkormányt vagy parlamentet kell megszervezni, hanem a gazdaság és a vidékfejlesztését is meg kell tervezni, mintha holnaptól már elindulna az "önálló" Székelyföldi gazdasági élet!
- Tudná ezt egy kicsit részletezni ?
- A helyi termékek megtermelése és helyi értékesitése is csak a helyi pénz révén adna egy nagyobb biztonságot az itt élőknek. Egyáltalán tudják-e a mostani autonómiapártiak, hogy a székelyföldiek kivel fognak keresedni? Mennyi lenne az a termékmennyiség, amit külföldre kellene szállitani, ha a többségiek nem vennék át? ( mert ez is bekövetkezhet...) Milyen termékskála lenne megfelelő? Milyen és főleg mennyi termékekre lenne szükség ahhoz, hogy a gazdasági termelés folytonosságát biztosíthatni tudjuk? Melyik típusú gazdasági termelésforma lenne hathatós és önfenntartó. Ugyanakkor éppen a székelyek futnak el a szövetkezeti rendszer elől, de ha a gazda azt a kevés terméket sem tudja majd eladni, akkor hova megyen? Még a királyság idejében már kialakult volt olyan rendszerek amelyek életképeseknek bizonyultak. Példaként emlitem azt is hogy a statisztikai adatok tömkelegét ontotta a HANGYA felügyelőrendszere, amely által a termékek zöme oda került ahova kellet, vagy ahol szükség volt rá! Ezáltal a Hangya-gazda tudta, hogy az általa megtermelt javakat a felvásárló szövetkezet átvette-piaci áron!
A Hangya egész Erdély szintjén mozgalommá fejlődőtt. A FUTURA felvásárlási szövetkezetnek pedig óriási szerepe volt abban, hogy leginkább minőségi terméket állitson elő a gazdatársadalom. Kérdezném az autonómiapártiakat elég információval rendelkeznek? A VÁTI által elkészített Tervekben sok helyen kilátszik az információhiány s ezzel csak magunkat vagy ami rosszabb a választókat csapnánk be.

- De ezt nemcsak úgy lehetne elérni ha előbb oktatják őket?
- De igen erre van egy nagyon jó megoldássorozat, amit nem kell kitalálni, csak újrahonosítani! Léteztek Arany-és ezüstkalászos gazdaképzések! Gazdaasszonyképzés is folyt! Székelylakta vidékeken nagyon fontosak voltak az "iskolaszövetkezetek". A mostani gazdasági életben megjelent az un. "szociális szövetkezet" is amelyek mára már komolyan felértékelődnek szinte az egész erdélyi területen, mert az öregedő gazdatársadalomban kevés az utánpótlás.
- Ön szerint a sajtó miért nem veszi át ezen gondolatok ismertetését?
- Ez a téma nem egy pár perces beszélgetést érdemel, de jelzem vannak, akiket érdekel, de modern sajtósokat nagyjából csak az érdekli, hogy hír jellegű-e az, amit mondanak nekik. Igaz vannak kivételek is, pld. a minap elbeszélgettem a Szabó Csaba tévés szerkesztő úrral és nagyon érdekesnek tartotta a felvetett dolgokat, főleg a NUTS-os és az ETT-és probléma megoldást.
- Újra előkerült az ETT, ezért érdeklődök mi változott meg?
- Az ETT-ről később még maradjunk a NUTS-nál. Nemrég újra olvastam a 2007-es dokumentumokat és felfedeztem egy nevet, amely alapján korrigálnom kell az álláspontomat, amikor is azt fejtegettem, hogy a mostani vezetők közül egyesek tudatlanságból nem ismernék a NUTS1-3 -as régiós beosztást.
A mellékelt dokumentumban látható, hogy Demeter János (Kovászna megye) neve mellett a Dragnea úré is megtalálható a Régiók Bizottságában, mint hazánk reprezentánsai. Azaz éppen az, aki most is a régiósitásért felelne. Ebből azt kell megértsük, hogy igencsak "közelről" ismerheti a dolgok menetét.(2007/6/EK, 00130017 régiók tanácsa.pdf ) és tudhatja, hogy a 2014-es dec. 31-es terminus lejártáig be kell nyújtani a régióbeosztást, akkor is ha nem változik semmi sem.
Azt is tudni kell, hogy a hazai szinten kitalált NUTS-1-es "makrorégió" nem EU-szabályszerű! Hasonlóan a megyeközpontok körül kialakított "metropolisz"-os sem az, pontosan a minimális lakossági szám miatt sem. A metropoliszoknak a határainak a 20-30 km-es kiterjesztése sem korekt, mert az ebbe tartozó faluk, vagy községek elvesztik a vidékfejlesztési alapokra való pályázási lehetőségeket(pld. Leader, stb).
- Vagyis meglehet, hogy a bárányszörmébe egy farkas van elbújtatva, amiért mi jobban kellene mindezeket ismernünk?
- Igen, de ez nem kell minket megtévesszen, mert csak azokkal az adukkal lehet őket is meggyőzni, amit ők nem akarnának "ismerni", azaz csak alaposan felkészült tárgyalókat kell a porondra beengedni, hiszen ennek nem csupán a politikai megoldások alapjaira kell támaszkodnia. Itt a történelmi, a gazdasági és a szociológiai kérdeskör mellett még nagyon sok dologra kell alapozni.
- Ön szerint akkor több alternatívára lenne szükség?
- Igen, ezért is kellene az ETT-s megoldást is számba venni, hiszen annak is a lényege úgyszintén a fejlesztésről szól, amelynek a segitségével - a határon átnyúlóan - egymást segíthetik a régiók vagy kisrégiók. Vagyis az ETT-s megoldás is egyenrangú lehet a NUTS2-es régióval.

- Köszönöm a beszélgetést!
-Én köszönöm a lehetőséget
lejegyezte: Zöld Sára.(EP)
Hasonló cikkek:
http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2014/10/europaban-leteznek-nuts-2-kategorias.html
http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2014/10/bolzano-nuts-2-es-autonom-euroregio.html
http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2014/10/nuts-rol-megegyszer-illetve-az-azt.html
http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2014/09/a-bizottsag-jelentese-az-europai.html
http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2014/09/nuts-vagy-nem-nuts.html
http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2014/06/cifra-kalotaszeg-egyik-gyongyszeme.html