A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=181058

2015.02.07.

Tokay György, Borbély László és Frunda György egy olyan fotón, mely valószínűleg a találkozókon készült

Hiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”.

Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”.

A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”.

Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett.

A http://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas)

Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó

A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány.

Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel.

A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról).

A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt.

A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tár­gyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszült­ségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét prob­lé­mák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak.

Első Neptun: a nagy kibeszélés

Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus.

A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről.

A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról.

Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus me­legágya lehet.

Gerzensee: az áttörés

Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosság­ban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik.

Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak.

Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hreben­ciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli.

Rövid gondolatébresztő

A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja.

Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igaz­ságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése.

Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be leessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget?

Mennyibe kerülne ez? 

Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban ki­de­rülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről?

Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi?

Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak?

Autonómia kihúzva

Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”.

Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés minden­eset­re eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból.

A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek.

Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: fél­reteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay).

Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát.

Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok

Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő:

1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása;

2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról;

3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.);

4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek;

5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot;

6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása;

7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit.

A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” talált

Második rész
http://erdely.ma/publicisztika.php?id=181471&cim=a_neptun_%FCgy_amirol_a_dokumentumok_besz%E9lnek_2

2015.02.14.

A Ceauşescu által épített neptuni protokollvilla

A második Neptun: sovány sikerek

A következő találkozó 1993. július 15. és 17. között zajlott, célja a gerzensee-i tárgyalások folytatása és az ott elfogadott ajánlások gyakorlatba ültetésének felülvizsgálata.

A találkozó előtt Larry Watts jelentést készít A gerzensee-i egyezmény jelenlegi helyzete címmel. Ebből kiderül, hogy az egyedüli konkrét intézkedés, amit a Gerzen­see óta eltelt fél év alatt sikerült megvalósítani, a magyar tanárképzés számára elkülönített (és nemzetiségi arány szerint amúgy is kijáró) 300 hely a Babeş–Bolyai Tudo­mányegyetemen.

Kevésbé látványos siker a Nemzeti Kisebb­ségi Tanács megalakulása (a nem túl hosszú életű tanácsot több forrás is sóhivatalnak, kirakatintézménynek nevezte). 

A kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról szóló kormányhatározatot megfogalmazták, de végül nem fogadták el – áll a jelentésben. Nem meglepő, hogy a Neptunon elfogadott ajánlások – némileg pontosítva – megismétlik a gerzensee-i egyezményt. Itt mondják ki, hogy az Oktatási Minisztérium küldjön átiratot a BBTE-nek, melyben közli, hogy rendelkezésére bocsátja azt a 300 helyet, melyben megegyeztek az 1993–1994-es tanévre, és melyet a magyar tanárképzés számára különítenek el.

A második Neptun-találkozó után, 1993 nyarán kapnak nagyobb médiavisszhangot a tárgyalások, ekkortól kerülnek össztűz alá a találkozók résztvevői, románok és magyarok egyaránt. Az RMDSZ-en belül azzal vádolják a Tokay–Borbély–Frunda triót, hogy mandátum és az RMDSZ vezetőségének tudta nélkül egyeztek meg a román hatalom képviselőivel.

Ettől a pillanattól kezdve a PER kármentéssel foglalkozik: a tét a tárgyalások folytatása, valamint annak elkerülése, hogy a magyar tárgyalópartnerek – ahogy Watts fogalmaz: „a mi embereink” (our guys) – politikai karrierje derékba törjön. A moderátorok értelmezése szerint ez egyben azt jelentené, hogy az RMDSZ-en belül a tárgyalásokat elutasító, „mindent vagy semmit” elve szerint politizáló radikálisok győzedelmeskednek a mérsékeltek fölött.

Atlanta: az előremenekülés

A PER előtt álló lehetőségeket egy 1993 szeptemberében Larry Watts által írt elemzés mérlegeli. Ebben felmerül, hogy vajon nem lenne-e jobb az RMDSZ-en belüli mérsékeltek védelmében jegelni a találkozókat, míg a vihar elvonul. Watts végül épp ellenkezőleg, a találkozók folytatására tesz javaslatot, azzal a különbséggel, hogy annak tematikája világosan elkülönülne az addigi találkozóktól, a résztvevők körét pedig kiszélesítenék. A kormány képviselői mellett az ellenzéket is meg kell hívni, ugyanígy magyar részről: nemcsak az RMDSZ képviselői, hanem más magyar személyiségek is jelen lehetnének. Ez folytatása lehetne a PER eddigi erőfeszítéseinek, megmutatná, hogy az amerikai szervezet pártoktól független, és lehetőséget adna arra, hogy a magyar közösség és az RMDSZ saját politikai stratégiát fogalmazzon meg ahelyett, hogy néhány, Budapesthez közel álló figura diktálja azt – érvel a bukaresti iroda vezetője.

„Vérlázító” követelés az utolsó pillanatban

Így kezdődik el az utolsó fontos találkozó szervezése, melyre az atlantai Carter Centerben 1995. február 14. és 15. között kerül sor. A szervezés távolról sem zökkenőmentes: az utolsó pillanatban – amikor már a helyszínt és a meghívottak listáját is véglegesítették, a repülőjegyeket pedig megvették – az RMDSZ azt kéri, hogy Székelyföld autonómiastatútumának kidolgozója, Csapó József is jelen lehessen.

Ez Watts szerint „vérlázító” (outrageous) követelés – annál is inkább, mert a román fél és az amerikai moderátorok is azt tartanák természetesnek, hogy ebben az esetben a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nemzeti Egység Pártja (PUNR) képviselője is tárgyalóasztalhoz üljön. Ezt azonban az RMDSZ nem fogadja el (végül a PUNR egyik képviselője mégis elutazik Atlantába, azonban csak 

Titkos kiegyezés?

A Neptun-kérdéskör leghomályosabbika az, hogy az RMDSZ-ben ki tudott a PER-féle közvetítésről, hogyan esett a választás a Tokay–Bor­bély–Frunda 

E kérdések megválaszolása azért nehéz feladat, mert az interjúalanyok több mint húsz év után nem emlékeznek minden részletre pontosan, és az RMDSZ bukaresti politizálásnnak idején az RMDSZ mint szervezet távolr

Egy példa arra, hogy mennyire spontán módon történtek dolgok akkoriban: „Bementem az RMDSZ akkori bukaresti székházába, ott volt Livia Plaks. Én nem tudtam, kicsoda ő, viszont ő ismert. Hívott, lenne-e kedvem elmenni egy találkozóra. Én azonnal igent mondtam” – mesélte az Átlátszó Erdélynek Tokay.

Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az interjúk során az alanyok – Frunda, Borbély, Tokay és Markó – képtelenek voltak kilépni a saját, régóta felépített narratívájukból, így viszonylag kevés konkrét részlet derült ki tőlük.

Az információk alapján azonban kijelenthető, az RMDSZ-ben tudtak a PER-kerekasztalokról. Az első találkozóra magát az RMDSZ-elnököt, Domokos Gézát is meghívták. Azután belső fórumokon, ilyen-olyan találkozókon, beszélgetéseken több ízben is szó esett ezekről.

„Akkoriban, a kilencvenes évek elején Romániát keresztül-kasul bejárták nyugati civil szervezetek, alapítványok, politikusok, és hát mindenki meg akart tanítani minket a demokráciára” – mondta leplezetlen iróniával Markó Béla, akit közvetlenül a gerzensee-i találkozó előtt, 1993 januárjában választottak meg az RMDSZ elnökévé. Őt Borbély László hívta a gerzensee-i találkozóra, azonban nem ment el, mert nem tartotta azt fontosnak.

Az Átlátszó Erdélynek adott interjúban a politikus kijelentette, a PER által szervezett találkozók sokáig nem tűntek többnek, mint újabb nyugati kísérletnek a romániai etnikumközi viszonyok javítására. Az akkori gyakorlat szerint az RMDSZ politikusainak nem kellett külön engedélyt kérniük arra, hogy ilyen rendezvényeken, kerek­asztal-beszélgetéseken részt vegyenek – mondta, hozzátéve, hogy „tárgyalni mandátum nélkül is lehet, megegyezni nem”.

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az RMDSZ szervezetének belső eljárásai a kilencvenes évek elején még gyer­mekcipőben jártak. Az, hogy csakis az RMDSZ elnöke által adott mandátum, jóváhagyás birtokában lehet tárgyalni, épp a Neptun-ügy kirobbanása után vált szabállyá a szervezeten belül.

Ekkor egyébként még tapasztalatlan, viszonylag fiatal, a nagypolitikában kevéssé jártas politikusok voltak mindannyian. Az angolnyelv-tudás sem volt a tárgyalócsapat erőssége: a feljegyzések között több, legfeljebb középszintű angolnyelv-tudással megfogalmazott iratot találtunk. A nyelvtudás azért fontos, mert a beszélgetések rendszerint angol nyelven folytak, és csak akkor tértek át románra, ha a részleteket kellett rögzíteni.

Csak az Atlantába tartó delegáció kapott valamiféle felkészítőt arról, hogy nemzetközi szinten hogyan kell tárgyalni, mi az, amit az amerikaiak fontosnak tartanak, és mi az, amit nem. „Segítettünk egymásnak, de hát vak vezetett világtalant” – fogalmazott erről a Niculescu Anton akkori kabinetvezető által írt összefoglalóról Markó Béla.

Kisebb szolgálatok, honorok

A PER kisebb szolgálatokkal, esetenként pénzzel honorálta is a találkozókon részt vevő magyar politikusokat. Borbély László­nak egy amerikai ösztöndíj megpályázásához adnak ajánlást 1992 novemberében, a gerzensee-i találkozó előtt. 

1993 októberétől tanácsadói szerződéssel alkalmazza a PER: feladata jelentéseket írni a romániai politikai helyzetről. (Borbély László tagadta, hogy nyert volna amerikai ösztöndíjat. A vele készült interjút visszakérte, majd, mivel kevesellte, hogy miután egy órát szánt ránk, csak két bekezdést használtunk, arra kért, egyáltalán ne használjuk a nyilatkozatát.)

Kérdés azonban, hogy ezeknek a Borbély által kézzel, magyarul írt beszámolóknak, politikai elemzéseknek mennyi hasznuk volt akkor, amikor – mint láttuk – a PER Larry Watts kapcsolatai révén naprakész információkkal rendelkezett a bukaresti mozgásokról.

1996 áprilisában a PER Frunda Györgyöt is alkalmazza a „romániai magyarsággal kapcsolatos projektek tanácsadójaként”: a politikus 2400 dollárt kap ezért – számításunk szerint ez kétévnyi nettó átlagfizetésnek felelt meg abban az időben.

Frunda állítása szerint nem pénzt, hanem egy számítógépet kapott a PER-től. Ez azért is valószerű, mert a dokumentumok között van is egy számítógép-árajánlat, amire pirossal valaki ráírta: „Frunda”.

Miért problémás ez?

Akadémiai körökben, főleg Nyugaton bevett szokás, hogy a meghívottaknak napidíjat, konferencia-részvételi díjat fizetnek, továbbá esetleges szolgálataikat külön is honorálják. Kassof maga is megerősítette, hogy ez gyakorlat volt a PER-nél.

Ebben az esetben azért problémás a kifizetések és ajándékok elfogadása, mert ezeken a találkozókon nem tudományos vita, hanem érdekérvényesítés folyik, politikai alkuk köttetnek. Kérdés, hogy az RMDSZ politikusai mennyire tudták hatékonyan képviselni a közösség érdekeit akkor, amikor el voltak köteleződve a PER felé, mely szervezetnek érdeke, hogy a felek minél hamarabb megegyezzenek.

Egyébként egy, a PER munkálataiban sokáig részt vevő tudós számára is hasonló dilemma fogalmazódott meg akkor, amikor a PER pénzt ajánlott neki. „Úgy éreztem, épp ez a közvetítőszerep tűnik el (…) akkor is, ha ők akkor azt mondták, hogy ez nem olyan értelmű pénzelfogadás, hanem egy infrastrukturális háttér biztosítása” – mesélte (végül szintén elfogadott egy laptopot, ami a kilencvenes években nagyon drága munkaeszköz volt).

Allen Kassof az eredményekről

Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély munkatársa interjúban tette fel Allen Kassofnak a kérdést: Annak ellenére, hogy a PER Buka­restben és Marosvásárhelyen is működtetett irodákat, úgy tűnik, hogy 1995 után a magyar–román viszony kikerült a reflektorfényből. Miért nem volt az atlantai találkozónak folytatása?

Kassof válasza összegzi mindazt, amit az amerikaiak eredményként könyveltek el:

„Ez nem pontos, mindkét féllel folytattuk a konzultációt. 2000 februárjában, a választások előtt a PER szervezett egy találkozót, ahol a nagy politikai pártok ígéretet tettek arra, hogy nem használják ki az etnikai kártyát a kampány során.

2005-ben pedig a PER egy autonómiatémájú konferenciát szervezett Marosvásárhelyen.

Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere az, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezenfelül olyan protokollumrendszert sikerült kifejleszteni, mely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”

Az Átlátszó Erdély nyomán összeállította: Farkas Réka, Háromszék