2015.02.18.
Forrás: marosvasarhelyiradio.ro
Nyílt levélben követelte Horváth Anna kolozsvári alpolgármester lemondását a Szociáldemokrata Párt önkormányzati frakciója amiatt, hogy a legutóbbi tanácsülésen kiállt a román és magyar nyelvű helységnévtáblát szorgalmazó civil szervezet mellett.
A szociáldemokrata párti képviselők azt rótták fel az alpolgármesternek, hogy a helyi magyarokat buzdította, minél többen kapcsolódjanak be a Musai-Muszáj nevű civil csoport által az önkormányzat ellen kilátásba helyezett perekbe. A civil kezdeményezés amiatt tiltakozott, hogy a kolozsvári önkormányzat nem hajlandó kihelyezni a város bejárataihoz a román és magyar nyelvű helységnévtáblákat.
Az önkormányzati képviselők azt kifogásolták, hogy az alpolgármester „polgári engedetlenségre" buzdította a magyar lakosságot. Horváth Anna emlékeztette a képviselőket, hogy elsősorban a neki bizalmat szavazó magyar közösség érdekeit és értékeit képviseli alpolgármesterként.
Hangsúlyozta: fenntartja és továbbra is kéri a magyar közösségtől, hogy a civil és politikai téren zajló jogérvényesítés hatékonysága érdekében támogassa aláírásával az ügyben újraindítandó civil pert.
MTI
