2015. február 23., hétfő

3. Közgazdászdélután Gyergyószentmiklóson – Dr. Lázár Edével

2015.02.23. 

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az idei év első Közgazdász délutánjára, a gyergyószentmiklósi, Művelődési Ház Karancsi Sándor-termébe február 27-én, pénteken 18 órától.
Az előadó Dr. Lázár Ede, egyetemi docens, dékánhelyettes, – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.


Előadásának témája: Marketing innovációk a székelyföldi agráriumban
Az elmúlt évek pozitív fejleménye a székelyföldi élelmiszeriparban és –kereskedelemben a különböző termék és marketing innovációk megjelenése. A fokozódó piaci versenyben, a hipermarketek megjelenését követően, néhány helyi élelmiszer-termelő és kereskedő sikeres innovációval szerezte vissza vagy bővítette piacát. A fogyasztói igényeket felismerő, a hagyományos ízekre törekvő termékfejlesztések mellett, megjelenik a szervezeti innováció (pl. termelői társulások az élelmiszer-gyártásban), illetve a marketing innováció különböző formái (termékmárkák, kereskedelmi márkák, védjegyek). Az előadás során piackutatási eredmények is bemutatásra kerülnek, amelyekből megismerhetjük a székely élelmiszervásárló fogyasztói magatartásának különböző jellemzőit, a helyi márkák ismertségét és imázsát. Kérdés, hogy a kedvező irányú változások meg tudnak-e erősödni és mekkora gazdasági-, társadalmi hatásuk lehet Székelyföld egésze szempontjából.
Szervező: RMKT Gyergyószentmiklósi Tagszervezete
Partnerek: Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Figura Stúdió Színház
A belépés ingyenes. Várjuk sok szeretettel!