2015. szeptember 9., szerda

Jezsuita, mint a pápa, ráadásul félig szír – mégis óv a bevándorlók özönétől

Bódis András / 2015.09.09.,
Édesapja szír, édesanyja olasz származású, Egyiptomban él. Jezsuita szerzetes és keresztény tekintély, csakúgy, mint a pápa, mégis nagyon mást mond a bevándorlásról, mint a katolikus egyházfő. Idézzük csak fel Henri Boulad szavait!
Ferenc pápa újra és újra egyértelművé teszi: otthont kell nyújtani a bevándorlóknak. A keresztény közösségek – finoman szólva – megosztottak a témában. Érveket pedig nemcsak a befogadáspártiak kapnak a felsőbb tekintélyektől, hanem a többiek is. Nézzük csak, mit mondott idén májusban a Magyar Rádióban Henri Boulad jezsuita szerzetes!
Jóformán csak az iszlám nem képes az integrációra. „Ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni”, és ennek a tervnek a megvalósításához az első lépés a bevándorlás, a második a gyermekszülés – mondta a rádióban Boulad. Hozzáfűzte: néhány éven belül a demográfiai egyensúly megbillen. A harmadik lépés véleménye szerint a megtérés, mert miközben a Nyugat elvesztette vallása gyökerét és morális tartását, az iszlám – főleg a fiatalok szemében – igazodási ponttá vált.
A szerzetes hangoztatta: Európa, a Nyugat már nem szabad sem politikailag, sem erkölcsileg. Szerinte Európának vissza kell nyernie erkölcsiségét és hitét, amelyet a második világháború után elvesztett. Henri Boulad azt mondta: „A nyitottság, a tolerancia, az emberi jogok nevében eladjuk a házainkat, eladjuk az országunkat, eladjuk a kultúránkat és eladjuk az identitásunkat.” Sokan figyelmeztetik Európát, de nem akarja meghallani, és amikor majd megérti, késő lesz – vélekedett. Megjegyezte: „Európa fővárosában”, Brüsszelben a leggyakoribb név, amelyet a gyerekeknek adnak, a Mohamed, és a város lakóinak 40 százaléka muzulmán.