Kulcsár Anna
Szinte még meg sem száradt a tinta azon a hivatalos beadványon, amelyet a magyar kormány a kötelező kvóta ügyében juttatott el az Európai Bírósághoz, máris megjelentek az első tiltakozó nyilatkozatok.
– Nem bírósághoz kell fordulni – véli például az egyik kis pártalakulat –, hanem közös megoldást keresni és együttműködni az unióval. Ugyanezt hangoztatja több úgynevezett független külügyi, politikai szakértő is. A megszólalók szerint talán a semmittevést kellene választanunk. A migráns- áradat kezdete óta ez az uralkodó álláspont az Európai Unió és a hazai ellenzék köreiben, ám hogy mit értsünk együttes fellépésen, közös megoldáson, a mai napig nem derült ki. Némelyek így viszonyultak a tavaszi, nyári eseményekhez: a migránsok tízezreinek átvonulásához s például a Keleti pályaudvar sajátságos elfoglalásához. Most sincs egyébről szó, mint arról, hogy többen kórusban helyeselnek, és úgy vélik, el kell viselnünk, bármi történjék is a környezetünkben.
A hazai kormányzat feltehetően jogállami megfontolásból fordult december 3-án a luxembourgi székhelyű bírói testülethez, s a rendezés igénye vezethette az alapvető jogok biztosát is arra, hogy ugyanebben a témában egy nappal korábban megkeresse az Alkotmánybíróságot (AB). A kiindulópont mindkét esetben az 1601-es határozat. Vagyis az a döntés, amelyet az Európai Unió Tanácsa szeptember 22-én fogadott el. A dokumentum alapján az EU más tagállamaiba kell áthelyezni 120 ezer olyan külföldi személyt, aki eredetileg Olaszországban és Görögországban nyújtotta be menedékkérelmét, emiatt ott jogszerűen tartózkodik, de ügyében a döntést még nem hozták meg. Magyarországra csaknem 1300 migráns jutna, persze az első körben, ami a körülmények változását követve akár bővülhetne is. Az egyes országokban elhelyezhető létszám meghatározása – a kvóta alkalmazása – bizonyos paraméterek alapján történne ugyan, de azt nem tudhatjuk, hogy végül is milyen eljárás keretében, kik kerülhetnének egyik vagy másik uniós tagállamba. Az érintetteknek sem lehetne erről még csak sejtelmük sem.
A magyar kormányt az Országgyűlés novemberben kötelezte, hogy támadja meg Luxembourgban az uniós határozatot. Az alapvető jogok biztosa, Székely László pedig a hazai és a nemzetközi bírói gyakorlat elemzésével jutott arra a következtetésre, hogy alkotmányértelmezést kér az AB-től. Azt előre persze nem tudni, hogy miképpen foglalnak állást a bírói fórumok, ám annyi már a beadványok alapján is látható: érdemes tisztázni, jogosult volt-e például az unió tanácsa, hogy többségi szavazással a tagállamokra és a migránsokra nézve egyaránt kötelező határozatot hozzon a kvótáról. Amennyiben ugyanis az EU szinte tetszés szerint, az országok és esetleg a menekültek tiltakozása ellenére is megfellebbezhetetlen döntést hozhatna, az azt jelentené, hogy kérdésessé vált a tagállamok szuverenitása s a menedékkérők emberi joga is. Az érkezőket egy újabb határozattal a jövőben is máshová irányíthatnák, szétoszthatnák a közösség államai között. Ez megengedhetetlen. Annál is inkább, mert volt már rá példa a történelemben, hogy egyes államok tömegesen utasították ki, helyezték át emberek különféle csoportjait más országokba. Az ENSZ és az Európai Unió alapvető okmányai azóta tilalmazzák az ilyen cselekedeteket, a magyar alaptörvény pedig éppen emiatt iktatta be a hazai jogrendszerbe a csoportos, kollektív kiutasítás tilalmát. Ennek megsértése egyébként felvethetné a közreműködő államok – a küldők és a befogadók – nemzetközi felelősségét is.
Az 1601-es uniós határozat ügyében kinek-kinek vállalnia kell a megméretést. Aki a jogállam, az emberi jogok híve, az aligha tiltakozhat a jogorvoslat, a per ellen.
