2017. július 24., hétfő

Szijjártó Kurznak ad igazat a menekültkérdésben

2017. július 24., Privátbankár.hu, MTI
Ha mindenki célkeresztbe veszi az osztrákokat, akkor majd mi kiállunk mellettük.
Ahogy arról már korábban írtunk, az osztrák külügyminiszter, Sebastian Kurz jókora felháborodást váltott ki azzal a felvetésével, hogy elzárják a földközi-tengeri útvonalat a menekültek elől. Véleménye szerint ugyanis azokat, akiket kihalásztak a tengerből, azonnal vissza kéne vinni a kiindulási országba, mielőtt beléphetnének Európába. Szijjártó Péter ugyanakkor egyetért Kurz nyilatkozatával, elmondása szerint a teljes szolidaritása és támogatása az övé.
Hozzátette: az osztrák kollégájának igaza van, amikor arról beszél, hogy igenis lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren, és végre meg kellene tenni az ehhez szükséges intézkedéseket. Meglátása szerint így fel kéne karolni a kezdeményezést, hogy az EU járuljon hozzá Líbia déli határának megvédéséhez, valamint, hogy az ország területén hotspotokat hozzanak létre, ahol eldöntik, ki léphet be Európába és ki nem.