Az eröltetett növekedés veszélyei.

Évtizedek óta nem hallunk mást, mint hogy a GDP (bruttó hazai termék) mennyit növekedett az elmúlt évben és mennyire növekedhet a következő évben. Ezt az emberek, a társadalom annyira megszokta, hogy ha egyszer előfordul, hogy a GDP mutatói nem emelkednek, akkor mindenki elkesereredve várja a rosszat. Hivatalos helyeken ilyenkor riadót fújnak, és az ország közgazdászai azon törik a fejüket, hogy miként lehetne a növekedést ismét elindítani. 

Az átlagpolgár fél a változásoktól, szereti a nyugalmat, a biztonságot, és mivel megszoktatták, hogy a gazdaságnak állandóan növekedni kell, ha ez megváltozik, már nem érzi jól magát, jövőjét bizonytalannak érzi. Persze az egész egy nagy hazugság, mert azt még a laikus is kell tudja, hogy egy ún. véges területen, jelen esetben Földünkről, mint bolygóról volna szó, nem lehet semmit sem a végletekig terjeszteni, szélesíteni. Ez mindenre vonatkozik, ami ezen az égitesten található. A nyersanyag készlet egyszer elfogy, mert megszűnik az utánpótlás a föld belsejéből, a só nélküli víz, tehát az ivóviz is elfogy, mert a föld lakossága rohamosan növekszik, mind több embert kell (kellene) ivóvzzel ellátni, de ez már most is szinte lehetetlen, a klimaváltozás megzavarja a víz természetes körforgását, egy pár év múlva egyszerűen akut vizhiány áll be, elsősorban a száraz, trópikus területeken. Nos, csak két alappróblémát említettem, úgy mint, az energia és az ivó- víz hiányát, és nem is kell tovább menni, mert e kettő nélkül minden további fejlődés leáll, örülhetünk, ha egyszerúen életben maradunk Pedig volna mit sorolni, mert például az erőltetett fogyasztás után fennmaradt hulladék mennyiségével már most nem tudunk mit kezdeni, még egy pár év és térdig gázolunk a szemétben. 

A fent említett nagyon egyszerű igazságok matematikailag bizonyítottak, elismert szaktudósok napról, napra emlegetik, írásiaikban és előadásaikban, de a politika nem vesz erről tudomást, hanem tovább szajkolja a GDP növelésének fontosságát. 

Az emberiség szaporodik és minden embernek munkát kell adni, mert ha nincs munkája nincs jövedelme, ha nincs jövedelme és nem kap segélyt, egyszerűne elpusztul és vele együtt családja is. Ez a Tény alátámasztja az állandó termelés szükségességét, mert a termelt árut ha eladjuk, akkor van jövedelem és biztostjuk az állampolgárnak- akik állandóan szaporodnak- a megélhetését. Amilyen arányban növekszik az emberiség, olyan arányban kell növelni a Világ összes GDP termelését is!? És itt bezárul az ördögi kőr, mert ha így megy tovább, elpusztulunk a már emltett problémák miatt, ha pedig leállunk, vagy lelassítjuk a termelés ütemét, akkor beáll egy általános szegénység, nem  tudjuk mindenki számára az életfeltételeket biztostani. 

Találni erre a bonyolult kérdésre megnyugtató megoldást?

Sokan, már régen gondolkoztak megoldáson, és nap , mint nap érkeznek újabb és újabb „ ötletek”.

Az első lépés lehetene, hogy a Világ népességének mai ütemű szaporodását egyszerűen le kell lassítani. Ez egy kulcskérdés. És főleg ott, ahol ez a leggyorsabb, tehát Afrikában, Ázsiában, Dél- Amerikában.

A mai ütemet nyomon kevetve ijesztő adatokat látunk. Ebben a percben, mikor e sorokat lerom, a Föld lakossága, a mai napon már legalább 226.000 személlyel növekedett, igaz meghalt legalább 95.000, a szaporodás tehát már 133.000, és most még csak két óra van délután. Ha ezt egy egész évre, tehát 2017-re kiegésztjük, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a jelenlegi tempőban, minden évben egy új Németország születik. Ha a mai ütemen nem tudunk változtatni – ez egy másodpercre kb.4,2- 4,5 embert jelent, és ebből meghal 1,8 - 2,0, a különbség tehát a szaporodási mutató –, akkor nagy bajok lesznek

.Ehhez járul még egy olyan csekélység, egy olyan tény, hogy az 1800-as évek elején még csak 1 milliárd ember élt a Földön, de 30 év volt az átlag életkor, ma 7,5 milliárdan vagyunk, de leglább 70 évig élünk. A fejlödő, tehát szegény országokban, egy asszonynak átlagosan 5-6 gyermeke születik, az USA-ban 2 , és Európában 1,3, hazánkban még kevesebb.

Tudom, ezek a számadatok unalmasak, de ezeket naponta kellene politikusaink fülébe belesúgni, hogy figyeljenek milyen döntéseket hoznak.

Földünk jövője ezen adatok változásától függ. A véges erőforrások, tehát a víz, az energiatartalék, főleg a nyersolaj, a nővekvő lélekszám, a magasabb élettartam, az állandó termelési és fogyasztói láz, egyaránt súlyosan terhelik és korlátozzák az emberség fennmaradásának esélyeit.

Pesszimista jóslások a 2050-es évszámot jelőlik meg fordulópontnak. Ha a következő 30 évben nem történik valami pozitív változás, akkor beállhat egy olyan katasztrófa, melynek minőségét és méreteit nem lehet kiszámítani.

Ahogy fentebb emlitettem, az első kulcskérédés, hogy a fejlödő országok nagyon erős, és ellenőrzés nélküli szaporodását drasztikusan le kell lassítani.

Ehhez elsősorban egy azonnali és lényeges életszínvonal emelkedést kell nekik biztosítani. Ha ezt elodázzuk, akkor távlatilag vissavonhatatlan és végzetes következményekkel számolhatunk. 

A számunkra legégetőbb probléma, a már szinte ellenőrízhetetlen migráció leállítása, vagy legalábbis fékezése. Az Afrika felől érkező menekültáradatot viszont egyszerűen nem lehet leállítani, csak ha az ottani szerncsétlen körülményeket, legalább valamennyire megváltoztatjuk. A legutóbbi NATO elemzés szerint, egyedül az észak-afrikai térségból, a következő 3-4 évben, legalább hatvan millió menekülő indulhat el Európa felé. Az ellemzés kiemeli, hogy a fó okok a demográfiai robbanás, vagyis az afrikai lakosság szaporodási ütemének óriási fokozódása, ehhez járul egy olyan vízhiány, amit már ma sem tudnak ellensúlyozni, de pár év múlva katasztrófális méreteket ölthet. Ha ezeket a problémákat nem tudjuk orvosolni, akkor hiába minden vita, és veszekedés a migrációról, jönni fog, aminek jönnie kell., a tömegek ott állnak majd Európa déli határainál.

Itt most már megállhatok és jogosan kérdezhetem, hogy ha mindezt én leírom, akkor ezt feltételezhetően már mások megfogalmazták, szakértők és a problémákhoz közelállók. Politikusaink ezekkel a kérdésekkel legalább úgy kellene foglalkozzanak, mint papok a bibliával. De úgy látszik ez nem érdekli őket, de akkor mire várnak, miben rejlenek számukra a kulcskérédések, milyen terveik vannak ?

Olvastam már egy olyan jelszót, hogy vegyüljön a világ, de úgy, hogy minél könynyebben tudjuk fölötte uralkodni! Kik ezek, aki ezt akarják, akik erre összpontosítják erőiket? És ha ilyen erők ténylegesen léteznek, Európa poltikusai miért asszisztálnak ennek az idegen, a saját fajtájuk, népeik ellen irányuló akaratnak.Vagy az egész egy nagy humbug, és semmi más, mint része az unalmas összeesküvés-elméletnek?

A különböző elméletek elhanyagolása és figyelmen kivűl hagyása után, még mindig látunk olyan jeleket, és főleg tevékenykedést, ami kétségtelenűl bizonyítja, hogy nem a nép által megválasztott, törvényes, ún. demokratikus kormányok döntései érvényesülnek, hanem mindig valami olyasmi történik, amit senki, aki józan ésszel igyekszik gondolkodni, nem tud megérteni.

A nagy háború utáni világgazdasági helyzet kialakulására visszatekintve, látjuk, hogy a vezető szerepét megtartó Egyesült Államok mellé több, nagyon gyorsan fejlődő gazdasági gócpont alakult. Nyugat-Európában a német-fran- cia és benelux államok gazdasági szövetsége fejlődött igen gyorsan, míg Ázsiában Japán lett az ötvenes évektől a vezető gazdasági hatalom. Párhuzamosan, de lényegesen lemaradva, a Szovjetunió és csatlósai képeztek egy , a többiektől elszigetelt, gazdasági területet. Kína csak a nyolcvanas évektől zárkozott fel, és hogy most hol tart, azt már naponta tapasztaljuk. A kilencvenes évektől a helyzet annyiban változott, hogy a Szovjet blokk megszűnt, és Európában megszületett az Unió. A Világgazdaság harom vezető központja továbbra is az USA, Japán és az újonnan született Európai Unió maradt. Kína viszont felgyorsított ütemben már ott van az elsők között, és a közben megszületett, és kiterjesedő globalizációnak köszönhetően, pár év múlva átveszi a vezetést.

A szakértő közgazdászok természetesen figyelik és értékelik az eseményeket, és tudják, hogy Kína, egyelőre “csak” gazdasági, terjeszkedését nem lehet leállitani. Azt sem tudjuk kiszámítani, hogy az„ártalmatlannak” és jóhiszeműnek látszó gazdasági előretörést, nem e kiséri majd, egy politikai szándék.

Ezt azért emeltem ki, mert ez bizonyítja a legjobban, hogy a nagyon dicsért globalizáció mennyire veszedelmes, és mennyire árt, éppen azoknak, aki ezt kitalálták.

Európa legyengítése azáltal, hogy ide idegen kultúrájú, és nehezen kezelhető, részben ellenséges milliós tömegeket telepitsenek be, egyenlő egy gyilkossági kisérlettel, ha pedig ebben mi is segédkezünk, az öngyilkossággal. De szögez- zük le, nem akar mindenki öngyilkos lenni ! Kelet-Európa a legkevésbé….

Ha életben akarunk maradni, ha továbbra is a megszokott kulturális közegben és egy tradicionális, évszáza- dokon át felépített civilizációs környezetben szeretnénk tovább dolgozni, akkor gyökeresen meg kell változtatni politikai hozáállásunkat a jelenlegi helyzethez. És ha ez felülről nem indul el, akkor alulról kell kierőszakolni.

Az első legfontosabb kérdés, amire őszintén kell feleljünk, hogy ténylegsen szükséges egy ilyen mértékú fogyasztás, mint amit ma tapaszutalunk? Józan meggondolással a válasz csak az lehet, hogy a mai fogysztási láz, egy örület, egy betegség, amivel megfertőztek minket, és ebből a leggyorsabban ki kell gyógyulni.

A fogyasztói társadalom számtalan buktatóit nem szándékom felsorolni, de az biztos, hogy az állandó fogyasztás, a vásárlási láz, az ami a társadalmat elsősorban függévé teszi a gazdasági hatalomtól. Ezt a helyzetet meg lehet fordítani, a társadalom, tehát a nagy tömeg, a nép akarata kell, hogy a gazdasagi erőket kézben tartsa, és ezt csak a fogyasztás mértékletességével lehet elérni.

Itt megjegyezném, hiszen a reformáció 500.-ik évét ünnepeljük, hogy a mértékletesség a protestáns vallás egyik alapér- tékei közé tartozik, hiszen elutasítja az önteltséget, az önzést, irigységet. Az ember nagyon könnyen lehet mértékle- tes, főleg fogyasztási szokásaiban, ha csak arra gondol például, hogy mennyi vízet fogyasztunk, néha feleslegesen, mikor tölünk ezer kilométerre délre, emberek millóinak hiányzik a tiszta ivóvíze. Tudatosítani kellene, hogy a mér- tékletesség egy olyan fegyver, egy olyan felforgató erény, melynél hathatősabb fegyvert igen nehéz találni, a mai gazdasági rendszer elnyomása ellen. A mai gazdasági rend, a neoliberális elképzelés, azt szugerállja, hogy az ember szüntelenül újra, újabb és újabb javakra és élvezetekre, állandó nyerészkedésre vágyik, és ezt ki kell elégíteni. Ezen a hamis filozófián alapszik a világ mai gazdasági rendje, és ezt a filozófiát kell megváltoztatni. A fent sorolt, rövid és rapszódikus gondolatok révén szeretnék oda eljutni, hogy mindenki megértse, ma, – sajnos- nem politikusainkra kell várni, nem ők, akik megváltanak minket, mert maguk is rabságban vannak, hanem mi, a nagy és gondolkodni képes tömeg, akik saját magukat kiszabadthatják a gazdasági terror fogságából.

Az utóbbi évtizedekben számos olyan kezdeményezés indult, mely egy fenn-tartható, egy hosszabb távon is működő gazdasági rendszer kialakitásán tevékenykedik, és szembeszegül a mai, erőszakos, globalizációs tendenciáknak. A franciáktól indult el az ún. „nemnövekedési mozgalom”, melynek előfutára Serge Latouche közgazdász. Az ő paradigmájának, illeve paradigmaváltásának az a lényege, hogy a jövő társadalma, a mai, folyamtos növekedésre alapozott vadkapitalista rendszerrel szakítani fog, erre kényszerűl, mert ez már nem fenntartható és ha tovább erőltetjük, a mai világ elpusztulásához vezethet. Hogy az ún. növekedés nélküli társdalom pontosan milyen lesz, azt még nem tudjuk, de hiszen éppen erre képezzük ki a jobbnál, jobb közgazdászokat, hogy a problémákra megoldásokat találjanak.

Visszatérve a világ, elsősorban Európa legakutabb problémájára, a migrációt nem Brüsszel, nem is a tagállamok kor- mányai, de a külső erőszakos, és háttérből mozgató erők sem fogják megoldani, vagy elrendezni, hanem a népakarat. Szükség van egy tudatos felvilágosító munkára, melynek eredményeképpen Európa polgárai meg kell értsék, hogy a jelenlegi elképesztő életszínvonal különbség, ami pl. Afrika lakossága és a mi uniós népességünk között létezik, már rövid távon is türhetetlen, hosszú távon pedig nem csak az ő halálos itéletük, de számunkra is nyomorúsgot ered- ményez. Ne vitakozzunk tehát Brüsszellel, Sorost haggyuk a békében, (az élet törvényei szerint egy pár év múlva már úgy sem lesz köztünk), hanem foglalkozzunk, (és ez lehet példamutató) azzal, hogy Afrikát milyen módon tudjuk segteni. Persze egy magyar segtség kb. olyan lehet, mintha egy pohár hideg vizbe két csepp forró vizet öntünk, de ettől a víz még hideg marad. Mégis, egy látványos magyar segítség jó hírnevet is szerez nekünk, de felhívhatja azok figyelmét a dolgokra, akik eddig csak csodákra vártak. Csodák pedig nincsenek!

Afrika demográfiai problémáit egyik napról a másikra nem lehet megoldani, de ha most, és nem holnap kezdünk el segíteni, akkor is évtizedek telnek el, amig egy kicsinyke javulást észlelhetünk. Földünk legelmaradottabb kb. 50 országából, több, mint 30 Afrika közepén, a Szaharátől délre elhelyezkedő területen található. Ez egy nagyon száraz és vízben végtelenűl szegény régió, napi két dollárból élnek, és ahol a nagyon magas népességnövekedés csak növeli a nehézségeket. Becslések szerint a mostani kb.1,5 milliárdos lakossági szám, a következő 30 évben a két és félszeresére nőhet. Azt tudni, hogy ahol a gyermekek száma gyorsan növekszik, és azok az esetleges lehetőségek, melyek segítségével iskolákat, kórházakat lehetne építeni, teljesen hiányoznak, ott a nyomor nem csökken, hanem rohmosan növekszik. Ezek a hiányzó lehetőségek maguktól, tehát egyedül az afrikaiak igyekezetétől nem teremtődnek meg, csak külső beavatkozás segthet.

Erre vonatkozólag komoly jelentéseket, helyzetfelmérést és ötleteket, ajánlásokat lehet olvasni. Elméletileg tehát már léteznek komoly tervek, melyek Afrika megsegítését célozzák, a tempó azonban túl lassú, és a hajlandóság, főleg a tehetős, gazdag országok, vagy vállalatok részéről, még nem egyöntetű.

Földünk jövéje nagy részben tölünk függ, az átlagpolgártól. Ismerni kell a világ helyzetét, szükség van alapos felvilágosító munkára. Tudatában kell legyünk, hogy a Föld erőtartalékai nem kimerithetetlenek, és ha már teljesen elfogynak, akkor beáll egy olyan csőd, amit nem lehet visszafordítani. Idejében fékezzük le a mértéktelen fogyasztás örületét, mert egy adott pillanatban már mindenünk lesz, már nincs mit venni, de még mindig nem biztos, hogy boldogabbak leszünk, másodszor, ha telitődünk, akkor mit csinálnak majd a termelők, mit fognak eladni.

A nemnövekedés ötletét érdemes tanulmányozni, főleg politikai sikon. Az is megoldás, ha tovább dolgozunk keményen, de nem csak magunkra gondolunk, hanem segitünk azokon, akik lemaradtak, akiknek nincs munkájuk, tehát igyekszünk az óriási különbségeket nivellálni.

Egyes vélemények szerint az emberiség túlélése azon múlik, hogy az elkövetkező évtizedekben, a Föld különböző társadalmai között ma létező óriási életszínvonal különbségeket, milyen mértékben tudjuk csökkenteni, illetve párhuzamosan, a fogyasztás színtjét milyen mértékben tudjuk korlátozni.

A nemzeti politikát a civil szervezetek, okos együttműködéssel, hatékonyan tudják befolyásolni. Ha az emberek többsége saját igazárol meg van győződve, akkor ezt nyomatékosan követelheti, és ebben az esetben sor kerülhet a politikai döntések hathatós befolyására. Európa mai válsága elsősorban egy mentalitásbeli, a gondolkodásban fellelhető válság.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy mit akarunk; – egy tartalmatlan fogyasztói társadalom rabjaiként, tovább hajszolni a pénzt, és ezzel támogatni a nemzetközi pénzhatalom további basáskodását,– vagy egy kicsit visszahúzódni, a fogyaszást célszerűen, okosan csökkenteni, és szerény eszközeinkkel azon igyekezni, hogy a világ végre egységesen egy Közös Jólét érdekében tevékenykedjen.

Hollai  Hehs Ottó, Németország

Megjelent a Kapu folyóírat, decemberi számában