Bácskai Balázs 2019. február 4.
Az izraeli Stratégiai Ügyek Minisztériuma vasárnap tett közzé egy jelentést, amely több mint száz kapcsolatot fed fel terrorszervezetek és civil szervezetek között. Ezek a civil szervezetek a Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) mozgalmat támogatják, amely mozgalom tagjai Izrael megsemmisítését propagálják.
A Terroristák öltönyben című tanulmányban 30 olyan személyt neveztek meg, akik például a Hamász terrorszervezet tagjai, vagy komoly kapcsolataik vannak hasonló szervezetekkel, és akik egyúttal valamilyen NGO vezetésében is szerepet vállalnak. Ebből a 30 személyből 20-an börtönben ültek valamilyen, terrorizmushoz kötődő vád miatt, például gyilkosság miatt is.
Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) mozgalom: egy olyan, globális mozgalom, amelynek célja az izraeli áruk bojkottja; az izraeli katonák kivonásának elérése a Gázai-övezetből, valamint az úgynevezett "megszállt területekről", és más, palesztin politikai célok képviselete. A szervezet egyes tagjai, vezetői kétségbe vonják Izrael létezéshez való jogát.
Az izraeli jelentés szerint a bojkottot támogató mozgalmak és a terrorszervezetek közösen indítanak finanszírozási kampányokat, átfedések vannak a személyi állományukban és a közvélekedéssel ellentétben sok funkcionárius a mai napig támogatja a terrorizmust.
Gilad Erdan izraeli közbiztonsági miniszter szerint a kutatás feltárja a BDS-mozgalom valódi arcát és céljait, valamint a mozgalom antiszemitizmussal és terrorizmussal való kapcsolatát. A terroristák és az Izrael-ellenes bojkott-csoportok közös kampányt folytatnak, hogy eltüntessék Izraelt a térképről."
Gilad Erdan izraeli közbiztonsági miniszter.Fotó: AFP
Erdan szerint fontos azt is figyelembe venni, hogy aki a BDS-t védi, az sokszor nem olvassa el a mozgalom vezetőinek nyilatkozatait. Ha ezt megtennék, akkor világossá válna, hogy a céljuk hasonló, mint a terrorszervezeteké. A miniszter szerint ez sokszor a gyakorlatban Izrael állam megsemmisítését, mint politikai célt jelenti.
A tanulmányban konkrét személyek is meg vannak nevezve, például Laila Khaled, aki egy palesztin terrorszervezet, a PFLP tagja. Korábban több civil gépet is eltérített a 60-as és a 70-es években. 2011-ben részt vett egy jeruzsálemi terrortámadás megtervezésében, manapság pedig "fegyveres felkelést" tartana célravezetőnek Izrael ellen. Jelenleg a BDS-mozgalom számára gyűjt adományokat Európában és Dél-Afrikában.
Mustafa Awad neve is szerepel a jelentésben. A férfi jelenleg börtönben ül, mivel a PFLP és a Hezbollah kötelékébe is tartozott. Ő a Samidoun nevű NGO-tagjaként Izrael bojkottjáért és azért folytatott nemzetközi kampányt, hogy több rabot is elengedjenek, akik izraeli börtönökben ülnek. Köztük többeket civilek meggyilkolása miatt ítéltek el.
Rani Sourani a PFLP tagja, valamint az Emberi Jogok Palesztinai Központjának vezetője. 2014 és 2017 között 1,5 millió dollárnyi adományt gyűjtött Európában a BDS-mozgalom számára. Az általa vezetett központ jogi tanácsokat adott a Hamásznak is.
A miniszter felszólította azokat az államokat, amelyekben a BDS-mozgalom gyökeret eresztett, hogy azonnal vizsgálják meg ezen szervezeteknek a tevékenységét.
A bojkott-mozgalom és Soros György
Soros és alapítványai ki vannak tiltva Izraelből, ugyanis rendszeresen támogatják a BDS-t. Legalább négy olyan szervezet van, amely kapott Soros pénzéből.
A szervezetek egyértelműen a bojkott-mozgalomhoz kötődnek és közülük egyesek Izrael nemzetközi elszigetelését tűzték ki célul. Ilyen az Adalah nevű szervezet, amely az elmúlt évtizedekben több mint 2,5 millió dollárt kapott Sorostól.
