2019. szeptember 04. Király M. Jutka
Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke napirend-módosítási javaslattal indította az ülést, mondván, annak ellenére, hogy a tanács alelnöke, illetve alelnökei kinevezése elnöki hatáskörbe tartozik, a tanács döntésével szeretné kinevezni az új alelnököket. Két alelnököt javasolt: Bacsi Zsuzsannát – aki hivatásosan, teljes munkakörben tölti be a funkciót – és Orban Dušant. Tájékoztatta a tanácsot, hogy a hivatásos alelnöki munkakör bevezetéséhez az MMÖNK alapszabályzatának módosítására, valamint új munkahelyi besorolási dokumentum elkészítésére van szükség, amihez a tanács határozata (kétharmados támogatás) szükséges. „A javaslatomat nem kívánom hosszan ecsetelni. Azokkal szeretek dolgozni, akikben bízom. Rengeteg terület van, amit el kell látni” – mondta Horváth Ferenc.
Rövid vita után, melyben a felszólaló tanácstagok (Farics Dorisz, Klujber Varga Brigita, Roman Silvija, Varga Edit) valamennyien támogatásukat fejezték ki a jelölteknek, a tanács 17 szavazattal mellette és egy tartózkodással kinevezte az alelnököket. Bacsi Zsuzsanna megköszönve a bizalmat kifejtette, hogy az MNMI művelődésszervezőjeként 20 éve dolgozik a terepen Pincétől Hodosig, ismeri a muravidéki ember igényeit, s az új megbízatásban is úgy szeretné végezni munkáját, hogy minden muravidéki embert képvisel.
Orban Dušan új alelnök pedig, a sali magyar önkormányzat elnöke megköszönve a bizalmat úgy fogalmazott, hogy úgy képviseli a muravidéki tanácsot is, mint a saját tanácsát.
Az alelnöki kinevezések szeptember 2-ával léptek hatályba, Bacsi Zsuzsanna előreláthatólag október 1-től tölti be hivatásosan is a funkciót.