2019. szeptember 27., Közlemény
Elfogadhatatlannak tartja Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt náci karlendítését Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és államfőjelöltje. A nagyváradi Szájkaratén Kelemen azt mondta: bárhol a világon ez lemondással jár, és nem a tények elferdítésével. A nagyváradi Moszkva Kávézóban szervezte meg a Szájkaraté című pódium- és vitaestjét csütörtök este az RMDSZ Kelemen Hunor szövetségi elnök részvételével, akinek a nézők-hallgatók tehettek fel kérdéseket.
Az EMNP Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán a hétvégén megjelent – azóta eltávolított – fotóhoz (amelyen Csomortányi fiatal korában látható több ifjú társaságában, amint náci karlendítéssel pózolnak) kapcsolódó kérdésre a szövetség államfőjelöltje azt mondta, hogy elfogadhatatlannak tartja a gesztust.
„Nincs olyan helyzet, ahol kéznyújtásként tudnám ezt értelmezni. Bárhol a világon ez lemondással jár, és nem a tények elferdítésével” – fogalmazott Kelemen.
Korábban Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és szóvivője lemondásra szólította fel Csomortányit a kompromittáló kép miatt.
Hegedüs szerint az EMNP-elnökkel egy elvet valló párttársainak is távozniuk kell a politikából és az egész közéletből. Csomortányi István egyébként cáfolta, hogy ilyen hírhedt mozdulatra ragadtatta volna magát, és azt nyilatkozta, hogy a kép manipulált és szándékos lejáratás a céljuk azoknak, akik a szervezet Facebook-oldalát jogosulatlanul használva közzétették.