2019. szeptember 23., hétfő

Az EMNP tudomásul vette volt alelnöke bírósági keresetét, de nem foglalkozik vele

2019. május 29.,    Pataky Lehel Zsolt 
Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége tudomásul vette, hogy volt alelnöke, a márciusi tisztújító közgyűlésen egy szavazattal alulmaradt Soós Sándor a bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, de „nincs idő foglalkozni azzal, aki kilépett a politikából” – fogalmazta meg az EMNP álláspontját Toró T. Tibor alelnök. Soós Sándor, az EMNP volt alelnöke és a végső győztes Csomortányi István ellenében egy szavazattal alulmaradt elnökjelölt egye hete jelentette be, hogy az igazságszolgáltatásnál óvja meg a tisztújítás eredményét, s egyúttal ki is lépett a pártból. 

Az EMNP tisztújítás utáni új elnöksége | Fotó: neppart.eu

Az EMNP hivatalos értesítést még nem kapott erről, de Toró T. Tibor szerint a Kolozs Megyei Törvényszék honlapján látták, hogy iktattak egy erre vonatkozó keresetet. „Nem az EMNP hitelességét errodálja ez, hanem azét, aki ilyen eszközökhöz nyúl” – vélte kedden a párt egyik alapítója, korábbi elnöke, jelenlegi alelnöke. Sajnálta, hogy Soós úgy gondolja, a román igazságszolgáltatás az illetékes „egy ilyen belső nézeteltérés tisztázásában”. 
 „Ahol választás van, előfordul az ilyesmi, de tudni kell helyén kezelni az ügyet. Csomortányi István új elnök már megtette azokat a lépéseket, amelyek szükségesek a bizalom helyreállításához. Ezt a bizalmat a közös munka fogja helyreállítani a jövő évi helyhatósági választásokra való felkészülés jegyében” – nyilatkozta Toró T. Tibor. 
Erről az alelnök azt mondta, hogy a Magyar Polgári Párttal való együttműködés erősítésén dolgoznak, de fontosnak tartják a párbeszédet valamennyi erdélyi magyar poltikai szereplő között „nem csak a tömbmagyarságban, hanem az interetnikus környezetben, vagy a szórványban élő közösségek” esetében. 
Az EMNP fő partnerének az MPP-t tekinti, de az úgynevezett fronttelepüléseken – Toró T. példaként említette Marosvásárhelyt – szeretnék, ha egy keretegyezményt kötnének a magyar pártok a választások előtt, ahogy fogalmazott: „a három szervezet rögzítse a játékszabályokat és a célokat”. Visszatérve a Soós Sándor által benyújtott keresetre, Toró T. Tibor megjegyezte, hogy „nincs időnk azzal fogalkozni, aki kilépett a politikából – tudomásul vettük, de megyünk előre”. 
Soós Sándor elsősorban azt kifogásolta, hogy ellenjelöltjét, Csomortányi Istvánt úgy hirdették ki a tisztújítás győztesének, hogy egyikük sem kapta meg a leadott szavazatok többségét. Mint felidézte: 170 küldött szavazott, az egyszerű többséghez 86 szavazatra lett volna szükség. Három szavazat azonban érvénytelennek bizonyult, és Csomortányi István 84 szavazatot kapott, ő pedig 83-at. Úgy vélte: az ülés levezetőinek meg kellett volna ismételtetniük a szavazást, vagy új szavazással kellett volna megerősíttetniük Csomortányi István megválasztását, ezt azonban nem tették meg.