HollaiHehs Ottó 2022. február 24.,
Bevezetés nélkül: ha holnap, valami csoda folytán, a világ elsőszámú közellensége, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, már nem lenne Oroszország nagyhatalmi vezetője, akkor hirtelen csend lehetne világunkban? Nos, egy pár napig biztos nyugalom lenne, a nyugati világ fellélegezne, nem lesz háború, az oroszok visszahúzódnak Ukrajna határaitól, és a gáz ömlene rendületlenül Európa felé. A békés hangulat azonban nem tartana sokáig, jönne egy új vezető, talán még erőszakosabb, mint elődje és a „balhé” elölről kezdődne. Miért? Mert az alapprobléma nem szűnne meg, az sokkal régibb, mélyen fekvőbb, mint a mai, mesterségesen létrehozott ukrán–orosz konfliktus.
Pár évvel ezelőtt Trump elnök kezdetben az amerikai–orosz kétoldalú kapcsolatokban a közeledés szükségességét hangoztatta, de a későbbiekben felülkerekedtek a nagyon régi geopolitikai ellentétek, maradt a vetélkedés, a nézeteltérésék kihangsúlyozása. J. Biden ma, az elvárásoknak megfelelően, azt szajkózza, ami már régen az amerikai külpolitika alappillére: Oroszország meggyengítése, elszigetelése, nyersanyagkincseinek megszerzése, és főleg semlegesítése, és a nagy rémálom, a német–orosz összefogás megakadályozása. A történet elég régi, az új kapitalista világrend már Napóleont elindította az oroszok ellen, de volt krími háború is, majd Szarajevó, és az első, végül Hitler a II. világháborúval. A szovjetekkel sok baj volt, aztán már minden elég jól kezdett alakulni, de most itt ez a konok KGB-s vezér, aki a Merkel kancellár vezette németekkel már-már barátságot is kötött. Az Északi Áramlat–2-gázvezeték egy óriási lépés lehetett (volna) a német–orosz kapcsolatok, de ugyanakkor az orosz–európai kapcsolatok rendezésében is. Most úgy látszik, hogy győz a régi geopolitikai elv, amit még a múlt század elején a skót H. J. Mackinder fogalmazott meg, aki az angolszász világbirodalom legnagyobb és legveszélyesebb ellenfelét egy német–orosz szövetségben vélte felismerni. A németek ma már sokat nem számítanak, egy-két évtized és már nincs jelentőségük, ez sajnos tény, de az orosz ellenállásra még sokáig lehet számítani. Sajnos az orosz–amerikai konfrontációs politika fennmaradása egész Európára negatív kihatással lesz, arról nem is beszélve, hogy a két rivális szuperhatalom, a közös ellenség ellen szövetkezve, egymás keblére borulhat. Kína szerint Oroszország jogos biztonsági aggályaira megoldást kell találni.
Tegnap megnéztem a rendszeres, Egy Bogár naplója adását. Dr. Bogár Lászlónak nincs szüksége reklámra, könyveit sok ezer példányban elkapkodták, műsorát sok tízezer magyar néző követi, de a tegnapit (kedd febr. 22.) jó volna, ha mindenki megnézné. Címe: Orosz–ukrán háború, avagy nincs, de igény volna rá. Szóval olyasmi is kijön az egészből, hogy az egész világ ukrán–orosz háborút akar, kivéve Ukrajnát és Oroszországot. Persze az egész viccesen hangzik, de félő, hogy sok benne az igazság. Kinek is lehet érdeke ez a háborúzás Európa keleti végén? A két vitázó félnek a legkevésbé, őket csak „összeugratták”. Európának egy katasztrófát jelentene, energiaválságot, még több menekültet, bizonytalanságot s egy tönkretett Németország már nem vezetheti az Uniót, melynek jövője teljesen bizonytalanná válik.
Kérdés az is, hogy az amerikai politika számol-e azzal, hogy egy kínai–orosz-szövetség halálos döfést adhatna a dollárnak, és akkor vége az Egyesült Államok szuperhatalmi korszakának… Nem volna jobb, egy Oroszországot is elismerő keresztény Európával szövetkezve folytatni egy új, egészségesebb világend felépítését? Már hallom is a sokfelől érkező választ: naiv elképzelés, milyen bevételre számítson akkor a hadiipar, amely évtizedek óta, minden évben növeli bevételét? Egy Németország vezette, amerikai befolyás nélküli, Oroszország-barát Európát már nem is lehet elképzelni?
Ébredj Európa, amíg nem késő!
