Trump és Vance rárontott Zelenszkijre Washingtonban. Áldozathibáztatás, agresszió és a legpitiánerebb "érv" hangzott el: "mondott már köszönetet"? Mármint az USA-nak, amiért az támogatja Ukrajnát. Emlékszünk rá, hogy Trump még a kampányban kiposztolta (a linkelt cikkben bemutatom, le is van fordítva) Zelenszkij magánlevelét, amelyet az ukrán elnök diplomáciai megfontolásból küldött neki (nagyon helyesen, ha a stratégiát nézzük).
Ebben az állt, hogy Zelenszkij gyakorlatilag könyörgött Trumpnak, aki viszont haragszik rá, mert nemcsak megtagadta Trump előző elnöksége alatt annak kérését, hanem még fel is nyomta őt a kongresszusnál, amely Trump megszégyenülését, meghurcolását eredményezte, végül a választások elvesztését.Ez volt az első impeachment (alkotmányos vádeljárás) eljárás Donald Trump ellen 2019-ben.
Röviden: az ügy középpontjában az állt, hogy Trump megpróbálta nyomás alá helyezni Zelenszkijt, hogy indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden és fia, Hunter Biden ellen. Trump 2019 júliusában telefonbeszélgetést folytatott Zelenszkijjel, és azt sugallta, hogy az Egyesült Államok visszatarthatja az Ukrajnának szánt katonai segélyt, ha Zelenszkij nem indít vizsgálatot Bidenék ellen.
Ezt követően egy whistleblower (belső bejelentő) jelezte az ügyet, és a kongresszus vizsgálatot indított. 2019 decemberében az Egyesült Államok Képviselőháza megszavazta Trump impeachmentjét hatalommal való visszaélés és a kongresszusi vizsgálatok akadályozása miatt. Az eljárás végül a szenátusban zajlott le, ahol Trumpot felmentették.
Tehát Trump azért is haragszik Zelenszkijre, mert Zelenszkij nem volt hajlandó asszisztálni Bidenék elleni nyomozáshoz, és az ügy végül Trump impeachmentjéhez vezetett.
Ezen kívül Putyin, tapasztalt manipulátorként kiénekelte a sajtot a holló szájából, vagyis pontosan tudja, hogyan kell Trump egoját fényezni. Ez az, ami Zelenszkijből hiányzik. Privát hajlandó volt megalázkodni, ez azonban Trumpnak nem volt elég, mert hát Trump ÖNMAGA előtt sérült, amikor visszautasították a hatalma megtartása érdekében elhangzott "kérését", aztán nagy nyilvánosság előtt kellett neki felelni ezért, ami szintén megtörte a sérülékeny, grandiózus maszkját, amit Putyin viszont fényesre nyalt. Zelenszkij egyetlen esélye lett volna, ha versenyt hízeleg Putyinnal, Trumpnak.
Az, hogy Trump visszavonta a diktátorozását, egy esély volt erre. Trumpnak ugyanis sokkal fontosabb, hogy Zelenszkij megbűnhődjön a személyesen ellene elkövetett "bűnéért", vagyis amiért nem volt hajlandó asszisztálni a Bidenék elleni vádakhoz.
Ezt pedig Trump csak úgy érheti el, ha Zelenszkij megalázkodik a világ nyilvánossága előtt. Ezért is hívták úgy oda, hogy Vance és Trump ketten, hazai pályán vannak, Zelenszkij meg egyedül. Mindezt azok után, hogy nélküle tárgyaltak, róla meg Ukrajnáról, Szaúd-Arábiában. Ezt hívják regrediálásnak, vagyis kiskorúsításnak. Mint amikor a szülők megbeszélik, mi legyen a gyerek büntetése/jutalma/sorsa.
Trump esetében a hízelgés elképesztően hatékony eszköz, és ezt Putyin is tudja. Orbán például szintén ebben jeleskedik, amikor Trump közelébe férkőzik. Az, hogy Zelenszkij erre nem volt felkészítve, mutatja, hogy Ukrajna diplomáciai stratégiájában komoly hiányosságok vannak.
A "megbeszélés" kulcsmondata Trump részéről: "This is going to be great television’" Vagyis "Ez nagyszerű tévéműsor lesz." Ez bizonyítja, hogy előre előkészített csapda volt a helyzet, és pontosan eltervezték, ami történt.
Trump ezt az egészet egy valóságshow vagy egy pankrátor műsor szintjén kezeli. Ne feledjük: unokahúga, a klinikai szakpszichológus Mary Trump könyvet írt róla, amelyben diagnosztizálta: Donald Trump együttérzésre képtelen, nárcisztikus szociopata. Normál esetben, vagyis privát kapcsolatainkban a megfelelő bánásmód az ilyenekkel a no contact, de ha rákényszerülünk a tárgyalásra, ismernünk kell a stratégiákat, a speciális eszközöket. Mert vannak. Csak normális ember nem gondol ezekre.
Zelenszkij sajnos felnőtt emberként tárgyal Trumppal, ugyanis nincs mögötte olyan kommunikációs szakember, aki felkészítette volna. Ha ösztönösen nem képes felfogni, hogy Trumpot nagyon könnyű megnyerni, és bármikor megtagadja Putyint is (a kém vagy nem kép dolognak ehhez semmi köze, linkelek egy elemzést, amiben kifejtem, miért irreleváns, és egyúttal nevetséges is ezzel foglalkozni), el fogja bukni a lehetőséget.
Azoknak pedig, akik szerint "inkább egyenes gerinccel menjen a sírba", üzenem, hogy valószínűleg ezt tenné, ha csak neki kéne. De az "egyenes gerince" megmaradhatna, ugyanakkor a céljait is elérhetné, ha lenne egy jól felépített, kommunikációs stratégiája. Ugyanis ezeket a helyzeteket tanítják a szakembereknek az egyetemen. Na jó, nem mindegyiken, és nem minden szakember sajátítja el zsigeri szinten mindezt.
Kevesen is értik meg, hogy a régi iskola tanai elavultak, a protokoll máshogy fontos, és elsősorban a manipuláció felismerése és az ellenmanipuláció képessége számít a mai diplomáciában. A haverkodás, és az, hogy egyszerre féljenek az embertől, és érezzék, hogy hatalmuk van felette. Nem egyszerű, de kivitelezhető.
Az egész semmi másról nem szól, mint a pszichológiáról. Nincsenek gazdasági megfontolások, nincsenek konzekvens taktikák, nincsenek nemzeti érdekek. Ha Trumpot nem állítják meg belülről, itt kő kövön nem marad.
A pszichológiát azért tagadják ezekben a körökben (lásd Orbán incel kommandóját a megboldogult PestiTV-ről), mert pontosan tudják, hogy ezekkel az ismeretekkel lehet csak ellenük küzdeni, és hogy a pszichológiai manipuláció a legerősebb eszköz.
Éppen emiatt próbálják meg azt a populista jobboldali diskurzusban nevetség tárgyává tenni, hogy az emberek ne vegyék komolyan azokat az eszközöket, amelyekkel lehetne ellenük harcolni, és ne is ismerjék fel azokat, amelyekkel a hatalmukat megtartják.Az 1648 óta fennállt diplomáciai szabályoknak végük, erről a kommentben linkelt cikkben írtam.
Valóban kialakult egy új világrend, és ebben már nem az számít, ki mit ír alá.
Oroszország 5 nemzetközi egyezményben garantálta Ukrajna területi épségét, szuverenitását, fegyveres garancia nélkül nincs értelme aláírni bármit, de ez a fegyveres garancia sem jelent semmit, ha duzzogó óvodások hatalmában áll egyik reggel úgy kelni, hogy ma mégis a másik kisfiú a barátom, akivel tegnap még verekedtünk.
Ugyanis ezen a szinten vannak ezek az aggastyánok, beleértve Orbán Viktort is (csak neki korlátozottabbak a lehetőségei lévén egy pici ország, pici jelentőségű miniszterelnöke, aki maximum porszem a kávéban, de sosem lesz cukor), meg a még nem aggastyán Vance alelnök.
Zelenszkij kapkodja a fejét, mert nem érti. Hát majd megérti. De addigra késő lesz. És ezt iszonyat úgy végignézni, hogy közben meg tankönyvi az egész, amit látunk.
Bálint Natália (Mivel ismét felmerült, hogy "művész ne politizáljon", muszáj leírnom a végzettségemet: okleveles nemzetközi kapcsolatok-elemző vagyok, a Corvinus egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakán, diplomácia szakirányon végeztem, azt megelőzően nemzetközi kapcsolatok szakon, nemzetközi üzleti és politikai kommunikáció szakirányon. Sajnálom, hogy ezt újra és újra le kell írnom.) – Oszd meg bátran, és kövesd az oldalamat!
©Minden jog fenntartva! Az illusztráció átvételéhez, valamint a szöveg idézéséhez, másolásához, részben vagy egészben, közösségi médiában vagy híroldalon, még forrásmegjelölés mellett sem járulok hozzá. Terjesztése kizárólag innen, megosztással engedélyezett.
