Borbély Zsolt Attila2012.11.26.
A politikai valóságérzékelés nagymértékben a politikai táborhoz tartozás függvénye. A legtöbb ember hajlamos úgy szelektálni a lényeges és kevésbé lényeges mozzanatok, információelemek között, hogy azokat, amelyek erősítik elsődleges politikai preferenciáit, s ezzel jellemzően összefüggésben levő világképét, beépíti a hivatkozási-alap-rendszerébe, amelyek pedig gyengítenék világlátását, értékrendjét, irrelevánsként vagy lényegtelenként szinte automatikusan figyelmen kívül hagyja.
Konkrét példával élve: nehéz elhinni, hogy a teljes anyaországi baloldali tábor – nem a politikusok, hanem az a milliós nagyságrendű választói tömeg, amely mobilizálható a magát baloldalnak nevező politikai amőba oldalán – csupa cinikus, rosszindulatú, magyarellenes emberből állna. Mégis, ha belegondolunk, 2006. október 23-a után valamennyi jóérzésű embernek ott kellett volna hagyni az MSZP-t és az SZDSZ-t, ha elfogadja a valóságot olyannak, amilyen. Akiben az igazságosság és emberiességnek egyetlen szikrája is megvan, nem támogathat olyan pártokat, amelyek asszisztálásával ártatlan ünneplő emberek százait megverték, sokakat megnyomorítottak, szemeket lőttek ki, egy parlamenti képviselőt eszméletlenre vertek, lovasrohamot vezényeltek egy békés tömeg ellen. Nehéz elhinni, mégis igaz, hogy mindezek után a tömegterror főkolomposát – Gergényi Péter rendőrfőkapitányt – rajongott politikusaik mentegessék, sőt, kitüntessék, az áldozatokon pedig gúnyolódjanak. A baloldali tábor viszonylagos kompakt megmaradása csak úgy képzelhető el, ha elfogadjuk a megfogalmazott tézist: a politikai valóságérzékelés értékrendtől, illetve párt- vagy táborhovatartozástól függ.
Sajnos az anyaországi politikai kommunikáció már a második világégés óta alapvetően arra irányult, elsősorban a „baloldalon”, hogy a saját tábor számára megadja azokat a valóságmagyarázó kapaszkodókat, amelyek segítenek a másik oldal igazságait figyelmen kívül hagyni. A „baloldal” a rendszerváltás után sem törekedett arra, hogy minden érvre érdemi választ fogalmazzon meg. Kialakult az egymás melletti elbeszélés sajátos rendszere, amibe a nemzeti oldal is beilleszkedett, miután az MDF-et a Fidesz váltotta a politikai paletta jobboldalán. Nem túl örömteli leszögezni, de vélhető, hogy e technika elsajátítása a politikai professzionalizáció részeként hozzájárulhatott ahhoz, hogy az MDF-szel szemben – amely eltűnt a politika süllyesztőjében – a Fidesz stabilizálni tudta választói magját tömegszinten, és középtávon kikerülhetetlen, leválthatatlan alternatívaképző pólust alakított ki a jobboldalon.
E jelenség Erdélyben lassabban honosodott meg. Miután a mindmáig életre nem hívott Petőfi-Schiller egyetemre hivatkozva 1998. október 3-án visszavonatták az SZKT által egy hónappal korábban az önálló állami magyar egyetem ügyében hozott ultimátumot a kormányból való kilépésről, e politikai harakirivel felérő önfeladó lépés mellett tényleges, a tárgyhoz logikusan kapcsolódó érvek fogalmazódtak meg Markó Béla, Kelemen Atilla vagy Eckstein-Kovács Péter részéről. Az álságos és merőben eszközjellegű politikai kommunikáció 1999-ben győzedelmeskedett a valóság láttatása felett, midőn az egyértelmű kudarcot, a nyíltan etnodiszkriminatív tanügyi törvényt az RMDSZ vezetői „jelentős előrelépésként” kommunikálták. Azóta nincs megállás. A kicsinyes egyezkedés politikáját lehet autonómiaépítésnek nevezni minden alap nélkül, a politikai egyszínűséget sokszínűségnek, az elvi alapon politizálókat érdekek által mozgatottaknak, az írott normák lábbal tiprását alapszabályszerűségnek, és a sor oldalakon át folytatható.
E technika csimborasszója, amikor már olyan kérdésekben is megmásítják a valóságot, amelyek a legkisebb mértékben sem értelmezés függvényei. Ez már a nyílt félretájékoztatás műfaja, amelynek bajnoka az anyaországban Heller Ágnes, aki képes volt azt állítani, hogy 2006. október 23-án a rendőri intézkedések során nem sérült meg senki. S közben két kattintásnyira vannak a világhálón a vérfagyasztó dokumentumok az azonosítójel nélküli, közpénzből élő terrorlegények tombolásának következményeiről, az eszméletlen, véres áldozatokról.
Az erdélyi bajnok Frunda György, aki sorozatban állított fehéren-feketén hamis dolgokat 1996-tól errefelé, saját elnökjelöltté választásáról, a magyar román alapszerződésről, a horvát állampolgárság kiterjesztéséről, a kulturális autonómiáról. Mostanság pedig a román választási törvényről, azt állítva, hogy a 6:3-as küszöb nem vonatkozik a nemzeti kisebbségekre. Legutóbbi valóságmegmásító, már-már szórakoztató bon mot-ja az volt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt által hirdetett föderalizmus szöges ellentétben van az autonómiatörekvésekkel. Épp egy jogász ne lenne képes átlátni, hogy az államszervezés két külön síkjáról van itt szó, amely nem áll egymással ellentétben? Sőt. A föderalizmus és az autonómia mögött egyaránt a szubszidiaritás gondolata áll jog- és államfilozófiai szinten – az az elv, hogy a problémákat a felmerülésükhöz legközelebb eső szinten kell megoldani. Ezt szolgálná, ha a jelenleg Romániához tartozó történelmi tartományok saját parlamenttel rendelkeznének, illetve az is, ha e tartományokon belül az Érmellék és Székelyföld saját normaalkotó testülettel rendelkezne. Ezt az evidenciát nem lenne kötelező példákkal is illusztrálni, de tegyük meg: Európában egységes, illetve föderatív államokban egyaránt találkozhatunk működő autonómiával. A föderatív államberendezkedésű Belgiumban autonómiát biztosítanak a hetvenezres német kisebbségnek, nyelvük hivatalos státuszát az alkotmány garantálja. Az egységes Olaszországban és Finnországban pedig az osztrák, illetve a svéd kisebbség területi autonómiának örvend.
Az Erdélyi Magyar Néppárt kampánybeli feladata rendkívül egyszerűnek tűnik: mindössze a valóságot kell kommunikálnia. E feladat viszont igen nehéz , tekintve, hogy az elmúlt két évtizedben a választók politikai valóságérzékelését az RMDSZ alakította. A megszokott gondolati panelek, a kényelmes kognitív minták világából, az RMDSZ teremtette mátrixszerű kommunikációs látszatvilágból kell kiragadni választópolgárokat. Nem könnyű feladat, de elengedhetetlen a győzelemhez.
