Olvasóink kérésére leközöljük a Bedő úr cikksorozatát. ezúton is köszönve a cikkírójának és az erdely.ma-nak a közlést. (EP)
2013.11.18.
Forrás: kurultaj.hu
Annak ellenére, hogy az elcsatolt területeken élő magyarság fennmaradásának és gyarapodásának egyetlen biztosítéka az autonómia, nap mint nap megdöbbenve tapasztalom, hogy je- lenleg is teljes zűrzavar uralkodik a fejekben e fogalmat illetően. És ez nem csak a tisztségük vagy a bársonyszékük megtartá- sát a nemzet ügyénél fontosabbnak tartó politikusaink, hanem az értelmiségi réteg bűnös mulasztásának eredménye is.
Akár árulás, akár kényelmességből fakadó nemtörődömség o- kozza azonban a jelenlegi áldatlan és elfogathatatlan tudatálla- potunkat, ez sajnos szolgasorsunk meghosszabbításához vezet. Egy ismeretlen fogalom zászlója alatt ugyanis nem lehet tömegeket mozgósítani, a nép támogatása nélkül autonómiaharcunk esélytelenné válik. Ugyanakkor a tájékozatlanságot kihasználva, kígyót-békát ránk kiabálhat és szemérmetlenül hazudhat az autonómia kapcsán a szülőföldünket gyarmatként kezelő, s minket kizsákmányoló bukaresti hatalom is.
Éppen ezért csak úgy kerülhetünk közelebb a szabadságunkat eredményező megoldáshoz, ha az idegen szavak burkába rejtett célkitűzéseinket mindenki számára érthető módon tudjuk kifejteni. Ha a valós jelentésüket eltakaró sűrű köd eloszlatása érdekében megértjük, értelmezzük és tisztázzuk valamennyi fogalom, így az autonómia jelentését is. Most kezdődő, minden hétfőn jelentkező sorozatunkkal ehhez szeretnénk hozzájárulni.
Jelentése
Az autonómia görög eredetű szó, autos = ön, nomos = törvény, együttesen önkormányzást, önigazgatást, önrendelkezést, vagyis önálló döntést, saját törvénykezést, önállóságot, bizonyos fokú függetlenséget jelent. Államokon belüli területeket, intézményeket, illetve csoportokat szokás e fogalommal jelölni, amelyek jelentős függetlenséget és kezdeményezési szabadságot élveznek. Történelmileg az autonómiáknak számos változata alakult ki. A legjelentősebbek a települési és a területi önkormányzatok (község, vármegye), a szakmai önkormányzatok (szakszervezetek, kamarák), a vallási közösségek önkormányzatai (egyházak), valamint az egyetemek és az egyesületek. Napjainkban gyakran használják az autonómiát a személyi szabadság egyik jellegére vonatkoztatva is, ugyanis a céljaikat önállóan megválasztó, külső erőktől független egyéneket autonóm személyiségeknek szokás nevezni.
A fogalom értelmezése
Forrás: egerjobbik.blogspot.com
Az autonómia a nemzetközi szakirodalomban a mai napig nem nyert mindenki által egységesen elfogadott, pontos meghatáro- zást, éppen ezért többféle értelmezést, illetve jelentést társít- hatunk hozzá a velük járó vagy belőlük fakadó jogokkal együtt. Hogy mikre gondolhatunk e kifejezés hallatán, az alábbi, koránt- sem teljes felsorolással próbáljuk érzékeltetni.
Önrendelkezés: egy közösség saját helyzete meghatározásának, vagyis a politikai, gazdasági, és kulturális fejlődés önálló útjára való térésnek vagy sem az eldöntési joga. Ez adott kereten, például egy államon belül, vagy abból kilépve egyaránt elképzelhető.
Önkormányzatiság: egy bizonyos államon belüli területen élő közösség azon joga, hogy saját ügyeit a törvény által megszabott keretek között, az általa demokratikus úton megválasztott képviselők révén intézze.
A hatalom megosztása: az állam határain belül létező közösség egy bizonyos területen vagy ettől függetlenül a javára átruházott bírói, törvényhozói és végrehajtói hatalommal élhet.
Politikai önrendelkezés: egy állam határain belül meghatározott területen vagy szétszórtan élő közösség megszervezheti a maga belső életét, és az etnikai pártok vagy a politikai intézményesültség más formáin keresztül részt vehet az illető állam politikai életében.
Megosztott függetlenség: az illető állam több, a határain belül élő közösség tulajdonaként van meghatározva.
Következtetés
A fenti példák alapján jól érzékelhető, hogy az autonómia esetében egy többszörösen értelmezhető, ebből fakadóan pedig sokat vitatott fogalommal van dolgunk, azonban ezt a látszólagos hátrányt az érintettek közül bárki, így az erdélyi magyarság is a saját előnyére fordíthatja. Éppen a többarcúságából kiindulva szabadon szabhatjuk meg ugyanis, hogy milyen jogokat akarunk hozzá társítani. Mi talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, hogy az autonómia tulajdonképpen bizonyos döntési és adminisztratív jogkörök egy meghatározott csoportra történő átruházása e csoport fennmaradása, valamint nyelve és kultúrája megőrzése érdekében. Hiszen a nemzetrészek vonatkozásában az autonómia intézménye egyike azoknak a politikai biztosítékoknak, melyek ezek fennmaradását és boldogulását hivatottak szolgálni.
Már megvizsgáltuk, hogy egy, a politika iránt érdeklődő személy miként értelmezheti az autonómiát, a jobb megértés érdekében azonban szükségesnek tartjuk néhány, szakember által adott meghatározást ismertetni.
Ruth Lapidoth Jeruzsálemben élő nemzetközi jogász például az Autonómia, az etnikai összeütközések rugalmas megoldásának lehetősége című, 1997-ben Amerikában megjelent könyvében az autonómia fogalmát egyetemes keretek között, világviszonylat- ban vizsgálja. Saját megfogalmazása szerint könyvének célja a fogalom elemzése, különös tekintettel arra, hogy alkalmazása hozzájárulhat a világ különféle államaiban jelentkező belső feszültségek csökkentéséhez. Az autonómiáról kialakított nézetei nagy fontossággal bírnak, hiszen ő is egy megoldatlan kisebbségi gonddal küszködő állam (Izrael) polgára.
A kérdést a maga bonyolultságában, változatosságában és sokoldalúságában próbálja megragadni, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt, ugyanakkor pedig kísérletet tesz a megoldások felvázolására is.
Megállapítása szerint az autonómia nem csodaszer, viszont egy hatásos eszköz a különböző csoportok jogainak és érdekeinek a politikai rendszerben való megjelenítésére úgy, hogy ezáltal az állam területi egysége ne sérüljön. Véleménye szerint az autonómia olyan sajátos eszközöket biztosít, amelyek által egy csoport megőrizheti önazonosságát. Hatásköre általában kulturális, gazdasági, társadalmi ügyekre, egyes esetekben azonban korlátozott nemzetközi jogosítványokra is kiterjedhet. Saját törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató szervei vannak.
Alapvető jellemvonása a hatalom megosztása, ezért annak egyik része a központban marad, a másikat pedig az autonóm egységre ruházzák át, ezen kívül bizonyos területeken a központi és helyi hatóságok párhuzamosan, másokon pedig közösen gyakorolják azt. Éppen ezért a központi állami hatalom és az autonóm egység hatalmi szervei között állandó egyeztetésre és együttműködésre van szükség, a vitás kérdések eldöntésére pedig közös szervet kell létrehozni
Betekintés a nemzetközi szakirodalomba
Forrás: mediafax
Ruth Lapidoth, Jeruzsálemben élő nemzetközi jogász Autonómia az etnikai összeütközések rugalmas megoldásának lehetősége című, 1997-ben Amerikában megjelent könyvének az előző (3.) részben már elkezdett ismertetését folytatva ki kell emelnünk, hogy az autonómiákat a szerző két osztályba sorolja:
a. Személyi elvű vagy kulturális autonómia
Ez az autonómiaforma egy adott államon belül élő, meghatáro- zott csoport tagjaira vonatkozik, tekintet nélkül azok tartózko- dási helyére, és e személyek azon jogát tartalmazza, hogy saját vallási, nyelvi és kulturális jellegük megőrzése és fejlesztése érdekében önmaguk által s a központi hatalom beavatkozása nélkül alkotott és irányított intézményekkel rendelkezhessenek. Nagyon fontos jellemzője, hogy jogának gyakorlása nem egy adott területhez, hanem egy csoporthoz való tartozáshoz kötődik vallási, etnikai vagy más alapon, lakhelytől függetlenül.
b. Területi vagy politikai autonómia
Egy olyan megoldáscsomag, mely az állam túlnyomó részét kitevő lakosságtól különböző, ám egy adott területen többséget alkotó népcsoport számára önazonosságának megőrzése végett bizonyos mértékű önkormányzást, önrendelkezést biztosít az országhatárok megváltoztatása nélkül. Hatáskörmegosztást feltételez a központi hatalom és az autonóm entitás között. Amint a neve is tükrözi, területfüggő, ezért a szóban forgó vidék minden lakosára vonatkozik, etnikai hovatartozás nélkül.
Lapidoth véleménye szerint az autonómiarendszer sikere csak jól meghatározott feltételek teljesülése mellett lehetséges, melyek közül néhányat az alábbiakban felsorolunk:
1. Az autonómiát annak a lakosságnak az egyetértésével kell létrehozni, amely azt élvezni fogja.
2. El kell nyerni annak az államnak a támogatását, amelyhez az autonóm csoportot etnikai szálak fűzik.
3. Az autonómiának mind az állam, mind az autonóm régió javát szolgálnia kell.
4. Az autonóm lakosságnak biztosítani kell saját jelképei és anyanyelve hivatalos használatát.
5. A hatalom megosztását világosan kell megfogalmazni.
6. A központi kormány a maga számára fenntartott hatalmi ágak keretében sem hozhat az autonóm régiót érintő intézkedéseket a helyi hatóságok beleegyezése nélkül.
7. A legnagyobb részletességgel ki kell dolgozni a központi és az autonómia hatóságai közötti viták rendezésének módjait és mechanizmusát.
8. A siker legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a megbékélés és a jóakarat légkörének érvényesülése.
Forrás: www.trthungarian.com
Hans-Joachim Heintze Németországban élő nemzetközi jogász az Autonomy and Protection of Minorities under International Law című, 1997-ben megjelent tanulmányában az autonómiát olyan meghatározatlan és általános jogi szakkifejezésnek tartja, amelynek esetről esetre kell értelmet és tartalmat adni. Megállapítja, hogy az autonómia nem más, mint egy eltérő identitással rendelkező csoport bizonyos fokig terjedő önkormányzásának biztosítása, vagyis a szubszidiaritás elvének kiteljesítése.
Szerinte a nemzetközi jogban az autonómia jelentését olyan megállapodásként kellene rögzíteni, amely kimondja, hogy az állam bizonyos területén a kisebbség saját helyi ügyeit az önkormányzás alapján intézheti, új állam létrehozatala nélkül. Általa egyensúlyt kell teremteni az állami szuverenitás megtartása, valamint a nemzeti kisebbség önazonosságának megőrzése között. Heintze értelmezése szerint tehát az autonómia a nemzeti kisebbség önrendelkezésének olyan formáját jelenti, amelyben bizonyos területek, mint például a bel- és külpolitika, továbbra is az állam hatáskörében maradnak. Az autonómiaformákat ő is két nagy osztályba, így területi és nem területi autonómiába sorolja, az utóbbit pedig további alosztályokra osztja.
Területi autonómia: az ország egészében számbeli kisebbségben, azonban egy adott területen többségben élő nemzeti közösségnek a központi hatalommal szembeni politikai, gazdasági vagy kulturális függetlenségét foglalja magába, amely alkotmányos rendelkezéseken vagy a kormányzattal való megegyezésre épülő intézményeken alapul. Olyan kollektív terminológia, amely a világ különböző pontjain található területeket egységbe rendezi – az államszerű önállósággal rendelkezőktől a központi hatalomnak teljesen alárendeltekig.
A nem területi autonómia három alosztályra osztható:
1. kulturális autonómia, amelynek során a kisebbségi közösség választott szervei átveszik a központi államtól a kultúrájuk és nyelvük megőrzéséhez szükséges igazgatási jogosítványokat és intézményeket;
2. személyi autonómia, amely kizárólag a kisebbségi csoporthoz való tartozás elvén alapul (az autonómia jogának gyakorlása tehát nem egy adott területhez, hanem az etnikai hovatartozáshoz kötődik, lakhelytől függetlenül); 3. funkcionális autonómia, amely azt jelenti, hogy az autonómia-jogokat olyan magánjogi intézményre ruházzák, például egy szövetségre, amely magába foglalja az érintett nemzeti kisebbség tagjait.
Forrás: www.vhegy.com
Ajánlások, határozatok
Miután megismerkedtünk két nemzetközi jogász autonómia-meghatározásával, szükségesnek tartjuk, hogy legalább nagyvonalakban áttekintsük a nemzetközi szervezetek e témával kapcsolatos álláspontját is, ezért az alábbiakban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a 2003-ban elfogadott, 1334. sz. határozatából idézünk, melyet Bakk Miklós politológus fordított le.
Az autonóm régiók pozitív tapasztalata mint konfliktusmegoldást sugalmazó ihletforrás Európában:
1. Az újjáéledő, erősségükben és gyakoriságukban változó feszültségek Európában, melyek az államokon belüli megoldatlan konfliktusok eredményei, a Parlamenti Közgyűlés figyelmében maradnak. Napjainkban Európában a legtöbb politikai válság ténylegesen az államokon belül jelentkezik.
2. E megújult feszültségek részben azoknak a területi változásoknak és új államok keletkezésének tulajdoníthatók, amelyek a két világháború és a korábbi kommunista rendszer 90-es években bekövetkező összeomlása nyomán jelentek meg.
3. Ezek a feszültségek tükrözik azt az elkerülhetetlen fejlődést, amelyen a nemzetállam fogalma átment, s amely a nemzeti szuverenitást és a kulturális homogenitást mint lényegi kérdést tekintette. Napjainkban, a demokrácia gyakorlatának, valamint a nemzetközi jognak a fejlődését tekintve, az államoknak új elvárásokkal kell szembenézniük.
4. Legtöbb jelenlegi nézeteltérés nagyon gyakran az államok oszthatatlansága és az identitás elve közötti dichotómiaként vázolható fel, és az államok, valamint az identitásuk megőrzéséhez való jogot követelő kisebbségi csoportok közötti feszültségben gyökerezik.
5. Az európai államok óriási többsége ma olyan közösségeket foglal magában, amelyek eltérő identitással rendelkeznek. Egyesek közülük saját intézményeket követelnek, és külön törvényeket akarnak, melyek lehetővé teszik eltérő kultúrájuk kifejezését.
6. Az államoknak a feszültséget meg kell előzniük olyan rugalmas alkotmányi vagy törvényhozási szintű egyezségekkel, amelyek elébe mennek ezen elvárásoknak. Hatalmat, illetve hatásköröket adván a kisebbségeknek önnön ügyeikre nézve, akár átruházván azt a központi kormányzattól, akár azzal megosztva, az államok néha összeegyeztethetik a területi egység elvét a kulturális sokszínűség elvével.
Forrás: www.magyartudat.com
Vádak és cáfolatok
A rosszindulatú és a valóságot elferdítő hivatalos román állásponttal ellentétben, az autonómiának nem konfliktusgerjesztő, hanem épp ellenkezőleg, konfliktusmegelőző és feloldó szerepe van, amint azt a világszerte működő autonómiák a gyakorlatban is bebizonyították.
Közigazgatási és nemzetiségi autonómia
Az önkormányzatiság elve alapján egy adott közösség demokratikus úton vezetőket választ magának, akik a továbbiakban képviselik, irányítják, és egy olyan testületet alkotnak, mely a közvetlenül érintő ügyekben az államhatalomtól független döntéseket hozhat. Ebből következik, hogy az önkormányzatiság csak akkor működhet, ha a központi hatalom bizonyos hatásköröket átruház a helyi közigazgatási egységekre, az ott felmerülő gondok és feladatok megoldása érdekében, vagyis az adott helyi közösség saját ügyeiben önálló döntési jogosultsággal rendelkezik, s a kormány csak ellenőrzési jogkört gyakorolhat felettük. Helyi közügyet csak kivételesen és csak törvény utalhat más szervezet feladat- és hatáskörébe. Mindez a közigazgatási autonómiát biztosítja ugyan, de nemzetiségi autonómia csak akkor válik belőle, mikor a már felsoroltak mellett az önazonosság megőrzéséhez szükséges feltételeket és jogokat is biztosítja.
Ezek a következők: Az anyanyelv használatának joga a magánéletben, oktatásban, igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban; A saját oktatási rendszer kialakításának joga; A köztisztségviselethez és közszolgáltatásokhoz való jog; A hazához való jog; A természeti kincsekkel való szabad rendelkezés joga; A helyi politikai képviselethez való jog; Pénzügyi autonómia.
A közigazgatási autonómia tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a nemzetiségi autonómiának, így a román hatalom azon álláspontja, mely szerint a helyi hatáskörök országos szintű kiszélesítése a nemzetiségi kérdésre is megoldást kínál, nem felel meg a valóságnak, ugyanis másféle autonómiának kell működnie Kovásznán például, mint Caracalon.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Kutatótelep a patak völgyében – nem tudni, mit rejt a föld mélye. A szerző felvétele
