Elemzés – Írta: elefant | 2014-04-24 17:29
Sok kritika éri a smart rendszereket, ezt vesézzük ki, és áttekintjük a lehetséges evolúciós ösvényeket.
2008-2009 körül bukkantak fel az első olyan televíziók, amelyek már módot adtak egy-két előre telepített, egyszerűbb internetes alkalmazás futtatására. Annak ellenére innen számíthatjuk a smart rendszerek, szolgáltatások megszületését, hogy akkoriban még nem így hívták ezeket. Néhány évvel később a Samsung kezdte el használni ezt az elnevezést, és ez a fogás olyan jól bejött, hogy igen rövid időn belül a többi piaci résztvevő átvette ezt a termékígéretként is használható, marketingkommunikációs eszközzé vált terminust.
Manapság már rengeteg gyártó készülékeiben, televíziókban, asztali médialejátszókban, pendriveszerű HDMI stickekben, házimoziszettekben, hangprojektorokban megtalálhatóak az okostévés megoldások, azonban ezeket még mindig komoly kritikák érik. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a smart rendszerek egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem lettek vásárlási döntést különösebben befolyásoló tényezők, ami számos okra vezethető vissza.
Nem is tudjuk, hogy pontosan mi az...
Például arra, hogy nincs egy egységes szabvány vagy definíció arra, hogy pontosan mit is neveznek vagy nevezhetnek a gyártók smart vagy okostévés rendszernek, ennek következtében az egyes cégek által, ugyanazon név alatt futó szolgáltatások teljesen eltérőek lehetnek. Amíg például a Samsung vagy az LG a készülék teljes vezérlését lefedő komplex szisztémává gyúrta saját smart rendszerét, addig ez a Philips vagy a Sharp esetében továbbra is pusztán az applikációk letöltésére és futtatására korlátozódik, ami számos félreértésre adhat okot.
Elég csak arra gondolni, hogy ha valaki látja a tévében az egyik koreai gyártó okostévé-hirdetését, de a boltban már a Sharpot veszi meg, amelynek a dobozán vagy a káváján szintén ott a "smart" felirat, akkor joggal érezheti magát becsapva. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy például a Panasonic egy teljesen egyedi, interaktív smart felületettel állt elő, amely aztán pláne különbözik mindenki másétól. A helyzetet tovább bonyolítják az Android-alapú eszközök, amelyek a telefonoknál, tableteknél már bevált operációs rendszert próbálják átültetni több-kevesebb sikerrel a szórakoztatóelektronika univerzumába. Ezek után vásárló és kereskedő legyen a talpán, amely átlátja a teljes kínálatot, és a felmerülő fogyasztói igényekre képes a legmegfelelőbb megoldást megtalálni.
Idegesítő hibák
Sajnos a smart eszközök többségébe költségtakarékossági okokból elég gyenge hardvert építenek (a tévéknél, Blu-ray eszközöknél a pontos specifikációkat nem is árulják el, de a teljesítmény önmagáért beszél), ami jelentősen ront az élvezeti értéken. Ennek köszönhetően ugyanis a applikációk betöltése, elindítása tovább tart, mint amit egy számítógépen vagy mobil eszközön megszokott a felhasználó, a több másodperces várakozást pedig ma már nagyon nehezen tolerálják az emberek. Hiába kínálgatja magát a beépített böngésző, ha a sebesség miatt a szörfözés egy kínszenvedés.
Ráadásul jó pár gyártó rendszere egyszerűen nem elég stabil, és két-három leállás, fagyás után nagyon valószínű, hogy soha többé rá sem fogunk nézni többet. Egy lassú, totális leállást, ki-/bekapcsolást kikényszerítő rendszer pillanatok alatt őrjöngő, vérszomjas vadállatot varázsolna még magából Buddhából is. A piaci résztvevők egyébként láthatóan törekszenek arra, hogy a sebességen javítsanak, de a kétmagos processzorok az esetek túlnyomó többségében nem hoztak óriási pozitív változást. Nem véletlen, hogy a 2014-es top televíziók egy részébe már négymagos processzorokat és a korábbinál több memóriát építenek.
Kezelési problémák
A hagyományos távirányítókkal csak nagyon körülményesen lehet vezérelni az okostévérendszereket és az alkalmazásokat, a szövegbevitel pedig kész botrány. Erre megoldást jelenthet, hogy a legtöbb mai készülék már képes együttműködni USB porton csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, de ez a legjobb esetben is legalább pár ezer forintos plusz beruházást jelent. Ha pedig ez a módszer valamilyen oknál fogva nem támogatott, akkor jó esély van rá, hogy a felhasználó hagyni fogja a csudába az egész okostévé funkciót. Ugyan ilyenkor megoldást jelenthet a tablettel vagy okostelefonnal történő vezérlés, de hosszú távon ez sem kényelmes, ráadásul ilyenkor azok az eszközök fő feladatukra nem is használhatóak.
Viszont az is tagadhatatlan, hogy akadnak már olyan gyártók, akik speciális, mozgásérzékeny, esetleg klaviatúrával vagy egérpaddal ellátott távirányítót adnak készülékeikhez, amelyek jelentősen megkönnyítik a navigálást, és ezáltal az okostévérendszer használatát. Illetve nem szabad megfeledkezni a hangalapú vezérlésről sem, amelyben komoly fantázia van, és amellyel néhány gyártó, így például a Panasonic az idei évben már egész szép eredményeket ért el.
Kevés a jó alkalmazás
A smart rendszerek gerincét a különféle alkalmazások adják, azonban ezek közül még mindig kevés a valóban jól használható, valódi hozzáadott értéket jelentő program. Az alkalmazások jó része ugyanis egy már korábban létező számítógépes vagy telefonos szoftver átirata, amelyet egyszerűen nem tévére szántak. Joggal merülhet fel például az emberben a kérdés, hogy miért is indítsa el a viszonylag körülményesen elérhető, időjárással kapcsolatos alkalmazást egy jó esetben is csak átlagos sebességű eszközön, amikor ezt jóval komfortosabban megteheti a számítógépén vagy a telefonján. És akkor még az olyan teljesen elvetélt ötletekről nem is esett szó, mint hogy egy hírportál cikkeit, elemzéseit lehet olvasgatni egyes appok segítségével a képernyőn. A tévét nem erre találták ki, jó reggelt!
Videók kellenek, nagy látványos képek és egyszerű kezelőfelület, ráadásul olyan tartalom, ami a televíziózáshoz, műsorokhoz, filmekhez, közvetítésekhez igazodik. Vagy esetleg jó játékok, ám ezek még szintén hiányoznak. Akad ugyan néhány élvezetesebb, elsősorban logikai darab, de a nagy többség még mindig nem éri el egy közepes Commodore 64-re írt program szintjét, ami azért nevetséges valahol. Erre megoldást jelenthetne a jobb hardver, esetleg a felhőalapú játékfuttatás, de ez utóbbi funkció egyelőre megmaradt az ígéret szintjén.
Az Android alapú készülékeknél a (játék)kínálat elméletben nem jelenthet gondot, de mivel az appok közül sokat érintőképernyőre optimalizáltak, így ezeket el lehet felejteni. És itt is felmerül sokszor, hogy a hardver egyszerűen gyenge, aminek köszönhetően a szebb grafikájú 3D játékok akadoznak. De azért azt nem lehet elhallgatni, hogy vannak valóban jó appok, amelyek tényleg tágítanak az otthoni szórakozás korlátain. Ilyenek elsősorban a különféle videómegosztók, amelyek kiegészítve a televíziók képjavító technológiáival tényleg nagyon hasznosak lehetnek.
Szűk a kínálat
Néhány cég rendszerében mindössze 20-30 alkalmazás kapott helyet, ami rettenetesen kevés, ha a Samsung másfél ezer darabos kínálatára vagy a milliónyi Andoroid appra gondolunk. Ráadásul az is előfordul, hogy az alapból is szűkös választékot tovább csökkentik az egymáshoz kísértetiesen hasonló vagy teljesen használhatatlan programok. Van olyan márka például, amely egyszerre 6-7, fizetős felnőtt tartalmat kínáló alkalmazást tesz elérhetővé, ezekből pedig valószínűleg egy is bőségesen elég lenne. De arra is láttunk példát, hogy valaki reklámfilmekkel tömte be a lyukakat. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem sokan vannak, akik végignéztek ezek közül akár egyet is, nehéz elképzelni, hogy valaki évekkel ezelőtti promóciós videók megtekintésével ütné el az idejét
Az ideális smart rendszer
Jó az irány, de...
A cégek egy része a korábban említett problémákat felfedezte, és megpróbálván kiküszöbölni azokat, különböző evolúciós ösvényekre léptek. A Samsung és az LG által megkezdett irányvonal, miszerint az egész vezérlőrendszert alakítsák át egy nagy okostévés felületté, jónak tűnik. Illetve a Panasonic által bevezetett interaktív szisztéma is kecsegtető, hiszen itt a felhasználónak lehetősége nyílik arra, hogy ízlésének megfelelően hozzon létre bizonyos korlátok között egy úgynevezett "saját képernyőt", ahova bepakolhatja a legfontosabb tévécsatornákat és netes alkalmazásokat.
Namármost a következő lépés az lenne, hogy ezt a két elgondolást ötvözzék, tehát, ha bárki létrehozhatna egy számára leginkább kézre eső privát menürendszert, ahova azt pakol be, amit akar, legyen szó csatornáról vagy csatornacsoportról, netes alkalmazásról, elmentett URL címről, videóról, chat programról, bemenetről, kislexikon bejegyzésről, zeneszámról, képbeállításról, azaz gyakorlatilag bármiről.
Ezt a szisztémát kellene aztán kiegészíteni megfelelő minőségű alkalmazásokkal, hiszen mint az androidos eszközök példája is bizonyítja, pusztán a mennyiség nem elegendő. Olyan szoftverekre van szükség, amelyeket direkt televíziókra optimalizáltak, tehát amelyek tartalmukkal is igazodnak a nagy képernyőhöz és a tévézési szokásokhoz. Továbbá nem ártana lokális tartalmakat kínáló alkalmazásokkal bővíteni a kínálatot, erre ugyan már ma is akad példa, ezek száma azonban kevés, és jó néhány olyan akad (hírportálok), aminek tévén nincs sok értelme.
Emellett nem volna kimondott hátrány, ha létezne egy egységes, minden gyártó által használt platform. Ez ugyanis jelentősen megkönnyítené a fejlesztők munkáját, és minden bizonnyal a jelenleginél több programozót, programozó csoportot inspirálna arra, hogy direkt televíziókra szánt alkalmazásokkal álljanak elő. 2012 környékén biztató hírek láttak napvilágot, hiszen megalakult a pont ezt a célkitűzést zászlajára tűző Smart TV szövetség. Azonban most minden jel arra mutat, hogy a kezdeményezés elhalt, hiszen azóta a szervezet több alapítója is teljesen egyedi koncepcióra épülő okostévérendszer fejlesztésébe fogott, és nem közösködnek a többiekkel.
Jöjjön most egy lista arról, hogy egy ideális világban milyen is lenne egy okostévérendszer:
stabil, nem fagy, nem akadozik;
villámgyors;
nem pusztán a netes tartalmak elérésére korlátozódik, hanem egy komplex rendszer, amelyen keresztül minden (fontosabb) funkció, paraméter, beállítás elérhető;
átlátható a kezelőfelülete, melyet a felhasználó akár teljesen saját ízléséhez szabhat;
támogatja az USB-n csatlakoztatott egér, billentyűzet használatát, vezérelhető okostelefonnal és tablettel;
támogatja a hang- vagy gesztusalapú vezérlést, az alapkiszerelés része egy speciális távirányító;
használható alkalmazások (elmaradhatatlan: videómegosztók, médialejátszók, fájlkezelő, e-mail kliens, böngésző, jó minőségű, akár felhőn keresztül elérhető játékok);
megfelelő méretű alkalmazáskínálat, felesleges, helykitöltő appok nélkül;
maga a termék képes feljavítani a neten keresztül elérhető videók minőségét;
Skype-támogatás;
egységes platformra épül.
Mit várhatunk az idei évtől?
Az világosan látszik, hogy a nagy gyártók közül jó néhányan belátták, jelenlegi rendszereiken változtatni kell. Egyre több a négymagos processzorral felszerelt tévé, amely állítólag igen jó hatással van a sebességre, ráadásul jó néhány cég jelentősen átalakította, vagy egyes esetekben teljesen új alapokra helyezte smart rendszerét. Az LG például egy WebOS-, a Philips pedig Android-alapú rendszerrel próbálkozik, amitől nagyon sokat várnak, valamint a Panasonic és a Samsung is jó néhány újdonsággal állt elő 2014-re. Mindenesetre az örvendetes, hogy a piacvezető konszernek tudnak és akarnak is áldozni az ilyen típusú szolgáltatások fejlesztésére, kérdés, hogy törekvéseik mennyire sikeresek. Az nem lehet kérdés, hogy a smart rendszernek van értelme, hiszen valóban hozzáadott értéket jelent, de igazán csak akkor, ha tényleg jól, felhasználóbarát módon működik.
