Mi történik jelenleg a palagáz-kitermelés elleni felkelés szimbólumává vált moldvai faluban, ahol közben már beindult a szonda? Claudiu craciun politikai elemző, kutató helyszimi beszámolóját forditásban közölte le a Transindex.ro
http://think.transindex.ro/?p=33287
Írta: Claudiu Crăciun
A fúrótorony körüli területre hajnalban, 4:30 körül érkeztünk egy helybeli lakos kíséretében. Nem az őrzött oldalon mentünk. A falu aludt, akárcsak a szép időkben, amikor még csend volt. De Pungești-en már soha nincs csend. Hajnalodott, és amint közeledtünk, a berendezések okozta tompa zaj egyre erősödött.
A fúrótoronynál éjjel dolgoznak, nappal csak a rutinműveleteket végzik. A túl nagy mozgolódás felkeltené a figyelmet. A zaj kilométerekre elhallatszik, állandóan a helybeliek eszébe juttatva, hogy a földjükön egy idegen elem jelent meg, amely teljesen megváltoztatja az életüket.
Már messziről láttuk, amint a fúrótoronyból pár méter magasra emelkedik a sűrű gőz. Ahogy közeledtünk, kirajzolódtak a munkások alakjai. Védőmaszkot és ipari munkaruhát viseltek, mintha egy sci-fi filmet láttunk volna. Pár percet maradtunk ott. A völgy zöld, friss és hűvös. És ennek közepében egy zajos, megvilágított fémimplantátum.
Úgy döntöttünk, elmegyünk, mielőtt felkeltenénk a figyelmet. Pár lépés után szúrós szag ér utol, amelytől mindenünk ég, szemünk, orrunk, nyelvünk és torkunk. Megértettük tehát, hogy miért viselnek a munkások maszkokat. És azt is, miért őrzik úgy az ott használt vegyi anyagokat, mintha államtitok lenne. Visszatértünk az ébredező faluba. Az emberek munkába, a gyerekek az évzáró ünnepélyre készülődtek.
A falu fura együttélés terepe lett. Két világ áll egymással szemben. A mostani csend csak látszólagos. A falubeliek élik tovább a megszokott életüket gazdaságaikban, de nehezen palástolják dühüket. A polgármester továbbra is igyekszik rájuk ijeszteni vagy megvesztegetni őket, a vaslui PSD-s (Román Szociáldemokrata Párt) és kormánypárti bárók segítségével. E támogatás nélkül három nap alatt eltűnnének a helységből. A polgármester a cégnek dolgozik. Șuleteában, ahol az ottani polgármester és a helyi tanácsosok bátrabbak voltak, és ellenálltak a kitermelésnek, zárolták a tanács számláit.
Beindult a vállalati felelősségvállalási kampány (CSR), fémes hangon – mint amilyen az idegenek gépei – a helybeliek korrumpálását jelölte ki célul. Az iskolában kerékpárokat osztanak a gyerekeknek, a helybeli ifjaknak – ha középiskolába iratkoznak – ösztöndíjat ígérnek. És folytatódnak az ígéretek: elektromos áram bekötése, pénz, apróbb állások, segítség a polgármesteri hivataltól stb. A Chevron vezetőinek mindez aprópénz – nyomorúságos üveggyöngyök, amelyek elkápráztatják a bennszülötteket. A társaságnak nincs mersze felvállalni ezeket, közvetítőkkel dolgoznak. Egyelőre csak lábujjhegyen járnak, és hagyják, hogy a szennyes munkát helyettük a csendőrség, a polgármesteri hivatal, a helyi és megyei politikusok és a hasznot húzó alvállalkozók végezzék el. A pungești börtönipari kolóniát nem amerikaiak, hanem több száz román vezeti. E követők nélkül – akik alárendeltek, romlottak és gyávák -, a kitermelés nem valósulna meg. Nem az a dráma, hogy idejött egy maroknyi idegen, hogy ezt megtegye, nekik ez a dolguk, és valószínűleg azt sem tudják, hol vannak. Sokkal szomorúbb, hogy az itthoni emberek, akik ugyanazt a nyelvet beszélik és akiket ezernyi láthatatlan szál köt egymáshoz, társaik kínzóivá váltak. Románia legnagyobb háborúját valószínűleg önmagával vívja.
A forgatókönyv ismerős. A közösségeket szétbomlasztják, hogy a különböző típusú kitermeléseknek helyet adjanak. Verespatak fájdalmas precedens. Ott az RMGC és a helyi politikusok a fiatalokat az öregek ellen, a jómódúakat a szegények ellen, rokonokat és barátokat egymás ellen fordította. Ez azonban nem sikerült maradéktalanul. Pungești-en az emberek nem adják el mindannyian magukat. Tudják, miért jöttek ide az idegenek. Azt gondolták, majd könnyen megy ezekkel a szegényekkel. Azt azonban, hogy ezidáig senki nem halt éhen, szomjan, vagy nem fagyott meg – elfelejtették.
Nem működik az ajándékokkal, vesztegetéssel, fenyegetéssel való meggyőzés. Azért, mert nem sikerült elrejteniük, amit el szeretnének titkolni. Húsvét környékén Siliștea lakosai mennydörgésszerű, erős robajokat hallottak. Szép idő lévén, ezek a robbanások csakis a föld alól jöhettek. Az ilyesmivel nem lehet játszani. A fúrótoronyhoz közel lévő embereknek gondjuk van a levegővel, ami tele van ismeretlen részecskékkel. Nemsokára megjelennek az egészségügyi gondok is, főleg az idősebbeknél. És ez csak az első szakasz. A palagáz feltárása és kitermelése nehezen leplezhető nyomokat hagy maga után. És még sokkal rosszabb lesz. Járt a községben egy amerikai aktivista, aki elmondta, mi következhet. Sokat nyomott a latban az a tény is, hogy honfitársai nevében bocsánatot kért. A faluban elterjedt a hír, hogy meghalt egy munkás a fúrótoronynál, valószínű munkabaleset volt. A megyei hatóság tagadja, hogy ez megtörtént. Azonban azt senki nem magyarázta meg, mit kerestek a mentőautók a környéken. Ha a haláleset bebizonyosodik, utólag sokan kényszerülnek magyarázkodásra.
Pungești-en csíp a levegő. Dübörög a föld. Fáj a korrupció és a hazugság. Nem kell megnézned a Gaslandot ahhoz, hogy megértsd, valami nem jó. Nem kell idejönniük a civil szervezeteknek megmagyarázni, hogy miért annyira veszélyes. Sokan az emberek közül már bánják, hogy nem ragadtak villát és fejszét még akkor, amikor az első kamionok megérkeztek. A békés tüntetést választották, és elviselték a csendőrök erőszakoskodását. Megelégednek azzal, hogy mindenhol hallottak Pungești-ről és szolidarizáltak velük. Látszólag folytatják az életük, mennek kapálni, szénát forgatni és az erdőbe. Ám nemsokára a cég megpróbálja felállítani a második fúrótornyot. A Chevron és a kormány nem értettek meg egy egyszerű dolgot. Vagy úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják. A puszta tény, hogy a kitermelés környékén emberek százezrei élnek, összeegyeztethetetlen a palagáz ipari méretű kitermelésével. Ezeket az embereket több tucat szakértő, amerikai szenátor, befolyásos politikus sem sikerül majd meggyőzze, hogy elfogadják életmódjuk tönkretételét, vagy azt, hogy földönfutókká legyenek.
Az emberek továbbra is megművelik földjeiket, iskolába küldik a gyermekeiket. Bár nem látszik, de ez a legnagyobb harc. Amennyiben folytatódik az őrült palagáz-projekt, ez is ellehetetlenülhet. Ezek az emberek nem választási százalékokért, tőzsdei árfolyamokon kapott nyereségért harcolnak, hanem csak azért, hogy továbbra is megművelhessék a földeket és iskolába küldhessék gyerekeiket. És igazuk van.
Via TOTB.ro, eredeti forrás: claudiucraciun.ro
fordította: Simó Anikó
