Az alábbi cikket maga Sallai R.Benedek képviselő úr tette közzé a facebook-os lapján, mintegy azt sejtetve, hogy neki nem fáj a kritika vagy a róla irt buta cikk, sőt nagyon is megerősiti meggyőződésében.(Erdélyi Polgár)
Vass Krisztián - 2014. július 4.
Sallai R. Benedek a közélet új szereplője. Bocskais ökoliberálisként keresi még a helyét az Országház padsorai között. Szárnypróbálgatásai miatt sokan madárnak nézik. Hát, talán némi joggal. A politikailag tapasztalatlan parlamenti képviselő, úgy tűnik, a zöldfülűek platformját képviseli a Tisztelt Házban. Az LMP vélhetően nem erre gondolt, amikor zöldpártként határozta meg önmagát. A fenntartható fejlődés bizottság ellenzéki elnöke máris zöldségeket kezdett el beszélni.
Az Úr 2014. esztendejének július másodikáján az LMP politikusa azt hitte, felfedezte a spanyolviaszt. Történt ugyanis, hogy belegabalyodott a világhálóba, amikor a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapjára kattintott. Eltévedt az iktatószámok „dzsungelében”, s máris kijelentette: „miközben a kormány arról beszél, hogy hatezer embernek segítettek a Földet a gazdáknak programmal, az NFA lapján a nyertesek töredéke található csak meg”. Nem kell szövegtudományból doktorálni ahhoz, hogy értsük, itt mintha azt sugallná a nyilatkozó: a kormány valótlan számot közölt. Pedig nem vált kámforrá a 6000 állami földhaszonbérlő. A kontraktusok megköttettek a földművesekkel a magyar agrártörténet legnagyobb szabású földpályázatán. Sőt mi több: a hatezredik nyertes gazdával maga Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Bitay Márton szakállamtitkár szorított kezet. Urbán Zsombor György tiszaderzsi őstermelő még februárban vehette át a díszes okiratot az agártárca-vezetőtől: azóta csak gyarapodott a földet kapó vidékiek száma. Az Nfa.hu pedig folyamatosan frissül, hiszen egy folyamatban lévő, állami földprogramról tájékoztat. Egy olyan kormányzati birtokpolitikáról, mely 2010 és 2014 között megtízszerezte az állami területeket művelő gazdák számát.
A szocialista kormányok idején nem volt egységes pályáztatás, zömében baloldalközeli nagybirtokosok szánthattak-vethettek a nemzeti tulajdonú földeken. Mindössze 600-an! Érdekes, nem zavarja az LMP-t, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-korszakban a nagyüzemek szinte „mindent vittek”. A zöldek nem tiltakoznak a zöldbárók ellen. Most, hogy a családi vállalkozások, a kisgazda-társadalom és az agrárközéposztály is lehetőséget kap a fejlődésre, bezzeg keményen kamubotrányokkal kampányol az LMP. Lelkük rajta. De azok előtt járatják le magukat, akik tudják: már nemcsak a nagybirtokosok járnak a határba traktorral, hanem az Orbán-kabinet jóvoltából területet nyert helyi földművesek is. Az újgazdák és famíliájuk méltánytalanul került a balliberális oldal célpontjába.
Az állami földhaszonbérletek dokumentumait egy raklapra hányva kapta meg a Fidesz–KDNP-kormány szaktárcája. A zűrzavaros állapotokat a Nemzeti Kormány tette rendbe. Ám a munka még nem ért véget. Nagy volt a káosz 2010-ig, s a haszonbérleti ügyek tisztába tétele mellett új földtörvényt kellett teremtenie, és új pályázati szisztémát is működésbe kellett hoznia a Vidékfejlesztési Minisztériumnak. Azért, hogy a magyar termőföld magyar gazdák kezében maradjon. Azért, hogy a családi gazdaságok is kapjanak állami területeket haszonbérbe. Az Orbán-éra egyik legfőbb célja, hogy minél több vidéki ember tisztes megélhetést találjon az agráriumban. Az LMP újra árnyékra vetődött földügyben.
A Lehet Más a Politika párt tehát vehemensen forgatja kiegyenesített rozsdás kaszáját Magyarország kormánya ellen, akárcsak a szocialista tábor. Míg az LMP földhaszonbérlők elleni támadása furcsának tűnhet, a baloldal zsigeri parasztgyűlölete régről ismeretes. Érdemes Radó Sámuel (1857–1919) Népies politika című kötetéből idézni. Ezt írta 1910-ben a Magyar Távirati Iroda (MTI) egykori igazgatója: „A szegény ember nagy barátja és pártfogója: Marx Károly nem viseltetett valami nagy előszeretettel a paraszt iránt. Elmaradt barbárnak gúnyolta, a kinek a szívéhez, eszéhez nem lehet hozzáférni, és aki nem képes új eszmékért lelkesedni. (…) Marx azt tanította, hogy a paraszt nem tud olyan olcsón termelni, mint a latifundium birtokosa; a paraszt nem tud ésszerűen gazdálkodni; nem tud gépeket és új módszereket alkalmazni.” Hát ezért kényszerítették kolhozokba, racionalizálták téeszekbe a földműveseket a kommunista diktatúrák idején. Noha figyelembe vehették volna A magyar paraszt című mű írója, Szabó Dezső (1879–1945) szavait: „A magyar paraszt tanulékonysága, megértőképessége, intelligens fegyelme letagadhatatlan tény.” A hivatalos világnézetté vált marxizmus azonban kiskorúsította a falusiakat, s birtokaikat elrabolta: szocialista tolvajnyelven szólva államosította. Ahogy minden valamirevaló magántulajdont. Pedig már Radó Sámuel a parasztról szólva: „Antikollektivista koponyája nem vette be a szoczialista maszlagot.” Nem hitte el a hitetlenség hitvallását, s buzgón imádkozva várta, hogy vége legyen a kollektivizált bolsevik mezőgazdaságnak. Amikor eljött a rendszerváltás, akkor meg csodálkozott, mikor a szocialista termelőszövetkezetek a volt elvtársak magánnagyüzemei lettek. Így maradt a nagybirtok a kapitalizmusban is – kvázi szocialista nagyüzem. Önálló gazdaság helyett sokaknak csak a bérmunkássors jutott osztályrészül.
Épp ezért elképesztő, hogy a Népszabadság, az egykori téeszesítő állampárt szócsövének jogutód lapja „A téeszvilág hangulata” címmel cikkezett az Orbán-kormányok agrárpolitikáját támadva. Az az újság közölte ezt, mely nem áll messze az MSZP-től. A parasztokat területeiktől, szabadságuktól s néha életüktől is megfosztó diktatórikus állampártok jogutódjától. Volt rá példa, hogy együtt fórumozott az LMP képviselőnője egy francia szélsőbaloldali aktivistával és a szocialista Gőgös Zoltánnal. Ceterum censeo: Az LMP kívül zöld, belül vörös, az MSZP meg kívül vörös, belül zöldbáró.
