Ismerve a mostani gazdasági helyzetet egy cikksorozat leközlését hatátoztuk el, amiben a szociális gazdaság ezen belül a szociális szövetkezet problematikáját ismeretjük meg.
Az alábbi cikkrészletet a Csoba Judit által elkészitett irásból szemléztük s amely a szociális gazdaság kézikönyben jelent meg Forrás: http://www.szocialisgazdasag.hu/uploads//pdf/szoc_gazd_kezikonyv.pdf
Csoba Judit - A bérmunkán alapuló teljes foglalkoztatás válsága és a felmerülő alternatívák
A teljes foglalkoztatás ígérete — a fentieken túl — azért is hamis, mert nem a hagyományos értelemben vett, a régi normák szerint szerveződő teljes foglalkoztatásra utal. A teljes foglalkoztatás középpontjában az elmúlt ötven esztendő során főként az ipari jellegű bérmunka állt. Ma már nem lehet mindenkinek napi nyolcórás bérmunkát ígérni. A bérmunka ugyanis több szempontból is súlyos krízist él át.
Komplex válságának fogalmát „a bérmunka kettős krízise” definícióval Vobruba vezette be, 1989-ben írott Arbeit und Essen című könyvében. Ez a már említett gondolat — „a munka mennyiségileg nem elegendő, minőségét tekintve pedig nem kielégítő” — arra utal, hogy a bérmunka a mennyiségi hiányon túl sem egészség- ügyi, sem szociális, sem környezeti szempontból nem tekinthető megfelelőnek. (Vobruba. 1989. 71.old.)
Különösen nem alkalmas a társadalmi integráció maradéktalan megvalósí- tására napjainkban, amikor tudjuk, hogy még a meglévő állások egy része is alacsonyan fizetett „mini job”, amely a megélhetést nem biztosítja. „Az 1980 és 1986 között megteremtett 8 millió álláshely felében a fizetés 60 %-kal alacsonyabb az ipari átlagbérnél”- írja Castel az Amerikai Egyesült Államokban született új állásokról. (Castel, 1998, 407.old.)
Ha a bérmunka kevés és a meglévő munkák egy része pedig a társadalmi integrációra alkalmatlan, akkor váltani kell! De van-e lehetőség a bérmunkán kívüli világban egy új típusú foglalkoztatás megteremtésére? Sokan és sokféle formában megfogalmazták már (Marxtól Hannah Arendtig), hogy számos előnye van annak, ha a munkavállalók kiszállnak az elidegenedett bérmunkaviszonyból, s jobb munka és életforma megteremtéséért fáradoznak.
A kérdés csupán az: hogyan osztható meg az idő a bérmunka és egyéb társadalmilag hasznos tevékenységek között? Hogyan alakítható ki az a kettős gazdaság, amit az utóbbi évek elméleti írásai oly sokszor vetítettek előre mint lehetséges jövőképet, amelyben a bérmunka mellett mindenki végez egyéb, a társadalom számára hasznos tevékenységet? Vagy a bérmunka helyett?
Sokan úgy vélik, hogy ez csak abban az esetben lenne megvalósítható, ha a munkavállalóknak és az állampolgároknak garantált alapjövedelem állna rendelkezésükre.
Az erről szóló vitában viszont a legalapvetőbb kérdések máig megválaszolatlanok: „
1. Hogyan definiáljuk a jogosultak körét?
2. Mennyi legyen a garantált jövedelem összege?
3. Hány százalékig kell a kereső tevékenységet az alapjövedelembe beszámítani?” (Vobruba, 1989, 76.old.)
A munkától független alapjövedelem eszméje a nyolcvanas évek nagy divatja volt. Akkoriban a technikai fejlődéstől várták, hogy olyan jövedelmet termeljen, amely könnyen elosztható. A nyolcvanas évek végén azonban változtak az elméletek, s a munka nélküli alapjövedelem helyett a kilencvenes években a keresőtevékenységgel kombinált alapjövedelem gondolata került előtérbe (kettős gazdaság). Az elmélet képviselői ettől várták/várják, hogy a gyenge teljesítőképességűek újra integrálódnak a munkaerő-piacra, s ettől remélik, hogy a szegénység szegregációs hatása visszaszorul.
E kombinált elosztási elvnek is voltak és vannak veszélyei. Egyfelől, egyre szélesedik a rosszul fizetett munkavállalók köre, s a társadalom széles rétegeinek csökken az életszínvonala, másfelől a bérmunkásviszonyból való kiesés a két jövedelem együttjárása folytán kettős jövedelemveszteséget okozhat. Mindezek következtében egyre többen kerülnek „szegénységi csapdába”, azaz társadalmilag kirekesztődnek.
E súlyos következmények miatt a kutatók jelentős része leszámol a kettős gazdaság és a 15 társadalmi alapjövedelem modelljével, s más utakat keres az új típusú munkaszervezéshez és jövedelem megosztáshoz.
A teljes foglalkoztatás klasszikus tartalmának utópisztikus voltát belátva, s a kettős gazdasággal kapcsolatban felmerülő kérdések válasznélküliségét figyelembe véve önként adódik a kérdés: milyen alternatívák léteznek ezzel a formával, azaz a klasszikus 8 órás, általánosan jellemző bérmunkával és a kettős gazdasággal szemben?
A foglalkoztatás fogalmának az újraértelmezése, a munka új típusú megközelítése lehetőséget biztosítana az érintettek körének kiszélesítésére és a társadalom integrációs fokának a növelésére. Egy új definíció születése annál is inkább szükségszerű, mert a régi fogalom- és értékrendszerben felmerülő problémákra csak új típusú megoldással, fogalom- és értékrendszerrel lehet választ adni.
A bérmunka válságával párhuzamosan születőben van a gazdálkodásnak, s ezzel együtt a foglalkoztatásnak egy régi/új formája.
Régi és új egyszerre, hiszen egyes típusait az archaikus társadalmakban figyelhetjük meg, míg más típusait a jövő lehetséges foglalkoztatási formáit felvázoló tanulmányokban látjuk körvonalazódni. (Beck, 2000.; Vobruba, 1989.; Soros, 1996.; Castel, 1998.)
Ezt az új működési formát legszemléletesebben Polányinak a szubsztantív gazdaság fogalmával lehet szemléltetni. Célszerű kiemelni, hogy a gazdaság ebben a modellben nem elkülönült, önmagáért való alrendszerként jelenik meg, hanem beágyazódik a teljes társadalmi tevékenység- és viszonyrendszerbe. (Polányi, 1976.)
A szubsztantív, vagy beágyazott gazdaságot működésében az archaikus (pre-indusztriális) társadalmak etnográfusai sokat kutatták, s rögzítették legfőbb sajátosságait. (Malinowski, 1972, Fraser,1965, Bourdieu, 1978.). A történelmi párhuzamnak többek között azért is van létjogosultsága, mert a gazdaság törté- nelmileg változó jellegére és helyére hívja fel a figyelmet a társadalmi újratermelés során. (Ferge, 1991.)
Lehetőséget biztosít továbbá arra, hogy egy rendszeren belül keletkezett működési problémákra a rendszeren kívülről érkező megoldási lehetőségeket, válaszokat kínáljon.
A szubsztantív, vagyis beágyazott gazdasággal szemben álló, napjaink gazdálkodását meghatározó formális gazdaság sajátosságait összehasonlítva egy új működési mód látszik körvonalazódni, amely a foglalkoztatásra vonatkozóan más szabályokat ír elő, s új lehetőségeket vet fel. (Polányi, 1976)
A formális gazdaság mindent felülíró dominanciájával szemben napjainkban – talán éppen a megoldatlan problémák által kikényszerítve - újra feltűnik, s létjogosultságot kap a gazdasági tevékenység, a munkatevékenység e régi/új formája.
Bár ennek az új típusú gazdaságnak a körvonalai még bizonytalanok, s számos kérdést vetnek fel a munka jellegével kapcsolatban, a formális gazdaságtól eltérő sajátosságai nyilvánvalóak. „Létezik… a normális foglalkoztatás és a segélyezés, a társadalmi beillesztés és a szakmai átképzés, a piaci szektor és a támogatott szektor közé beékelve egy olyan „harmadik szektor”, melyet olykor „szociális gazdaságnak” hívnak.
E tevékenységek terjedő félben vannak, legkivált a munkanélküliség „szociális” kezeléséből adódóan, amelynek kapcsán olykor nehéz eldönteni, hogy a kitűzött cél az újbóli munkához juttatás-e, vagy pedig olyan helyzet rögzítése, amely éppenséggel „félúton” van a munka és a segélyezés között. Ezek az eredmények, amelyek 1993-ban 400 ezer embert érintettek, s amelyek hajlamosak a klasszikus munkaerőpiac önálló szegmensévé válni, hasznosnak bizonyulnak egy katasztrófahelyzetben. Az azonban merő eufemizmus, ha ’foglalkoztatáspolitikának’ minősítjük őket” - írja Castel a kilencvenes évek közepén. (Castel, 1998. 406.old.) 17
„Szociális gazdaság”? „Harmadik szektor”?
A fogalmak a kilencvenes évek közepén még meglehetősen képlékenyek, de az új gazdaság alapvető jellemvonásai már markánsan körvonalazódnak. Nyilvánvalóvá válik, hogy a domináns piaci értékekkel szemben, a haszonelvűség mindenekfelettiségét megkérdőjelezve és a társadalmi értékeket előtérbe állítva képzelik el a szerzők a gazdaság újszerű működését. Beck olyan foglalkoztatási formát mutat be, ahol a jövedelemszerző tevékenység mellett legalább akkora jelentősége lenne a társadalmi szempontból értékesnek tartott emberi tevékenységnek és a társadalmi kohéziónak. A „Bürgerarbeit” fogalma egyszerre tartalmaz gazdasági és társadalmi jellemzőket is. A jövedelemgarancia éppúgy hozzátartozik, mint a munkaidővel való rendelkezés lehetősége és az aktív társadalmi részvétel joga. (Beck, 2000.)
Soros arra hívja fel a figyel met, hogy a „profitszerző magatartás térnyerése a polgári erények kárára magát a politikai rendszert is aláássa”, s kedvezőtlen hatással van a gazdaságra. Az ő modellje a „nyílt társadalom”, amelyben a boldogság mérésére a polgárok önállóságának fokát javasolja, s ehhez igazítaná a gazdasági folyamatokban való részvétel formáját is.” (Soros, 1999. 235.)
Fukuyama a társadalmi tőke fontosságára hívja fel a figyelmet, amely nem erősíthető pénzbefektetéssel. Az erős közösségi normák, a becsületesség, a lojalitás nélkül nem képzelhető el hosszú távon működő gazdaság. Olyan közösségek építését javasolja, amelyek a társadalmi tőke megerősítését szolgálják. (Fukuyama, 1997.)
Giddens „A harmadik út” című művében olyan munka mellett voksol, amely egyszerre jelent tartalmas munkát, de egyéni identitást erősítő tevékenységet és társadalmi kohéziót növelő köteléket is. (Giddens, 1999.144.old.)
A formálódó szociális gazdaság fenti szerzőknél említett tulajdonságait elemezve számos rokon vonást fedezhetünk fel az eddig elhangzottak, és Polányi – többnyire archaikus társadalmakra érvényesnek tartott - „szubsztantív” gazdasága között. Jóllehet az időtávlatok a két korszak között meglehetősen nagyok, a párhuzam feltételezett érvényességére még Castel kétkedő megjegyzései is ráerősítenek.
A szociális gazdaság esetében sem válik a gazdasági tevékenység öncéllá. A haszon és a nyereségvágy előtt ennek a gazdasági tevékenységnek „szociális” céljai vannak, melyek egy formális gazdaságban nehezen egymás mellé illeszthető sajátosságok. „Félúton vannak” - mondja Castel- a munka és a segélyezés között. Vagyis csupán a profitért nem éri meg ezeket a szervezeteket/ munkahelyeket működtetni.
A szociális gazdaság tehát szemben áll a „homo oeconomikus” mítoszával, mely szerint az ember természetétől fogva számító és nyereségre orientált lény. (Ferge, 1991. 28.old.)
Az archaikus társadalmakhoz hasonlóan, ahol „a bennszülöttek rengeteg időt és energiát fordítanak teljesen fölösleges erőfeszítésekre, legalábbis a haszonelvűség szemszögéből nézve” (Malinowszki, 1972. 32.), a szereplők a szociális gazdaság szervezeteiben is számos olyan feladatot vállalnak, amelyek inkább szolgálják a résztvevők társadalmi integrációját, szerepkészletének bővülését, társadalmi kapcsolatainak erősítését, mintsem a nyereségtermelést, vagy a gazdasági értelemben vett haszonmaximalizálást. Ezek a tevékenységek tehát nem formális, hanem a különféle szükségletek kielégítésére szolgáló „szubsztantív” gazdasági formációk. (Polányi, 1976)
„Nem hiányzik az egyéni érdek sem, csak épp az egyéni érdek mintegy önként és öntudatlanul alárendelődik a közösség érdekének, azaz a közösség közösségként való fennmaradása érdekének.” (Ferge,1991. 30.old.) Ezekben a közösségekben, hasonlóan az archaikus társadalmak gazdasági tevékenységet 18 végző közösségeihez „A munka nem öncél s nem is erény önmagában véve. Ami értékelendő, az nem a gazdasági célra irányuló tevékenység, hanem maga a cselekvés, gazdasági funkciójától függetlenül, s csak akkor, ha valami társadalmi funkciója van. Aki magát valamire tartja, annak mindig kell valami elfoglaltságot keresnie… Aki lusta, az nem tölti be a csoporton belül neki járó funkciót, ezzel pedig törvényen kívül helyezi magát, és kiteszi magát a csoportból való kiközösítésnek.” (Bourdieu 1978. 328.old.)
A szociális gazdaságban tehát a közösen végzett feladat célja a „a közösség erősítése a kötelezettségek és az élvezet megosztása révén” (Ferge, 1991, 29.old.)
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gazdasági szervezetben nem zajlik termelő, értékelőállító tevékenység. Szükségszerűen zajlik, hiszen e gazdaság célja is a szükségletek kielégítése, beleértve a materiális (gazdasági) szükségleteket is. De nem a profit termelés az elsődleges célja, s a szereplők legfőbb mércéje. Ezekben a termelő közösségekben is gyakorolják a számolást az elvégzett tevékenység eredményének összegzésekor, de nem írja felül a számolás szükségességét a számítás gazdasági kényszere. A munka mindezeknek megfelelően sem nem kényszer, sem nem eszköz valami más cél érdekében, hanem olyan természetes létezési mód, amely nem is különül el más társadalmi tevékenységtől. A szociális gazdaság szervezetei ennek megfelelően a társadalomszervezői, védelmi, jóléti, közösségi funkciók egy jó részét is ellátják. Ha ezek a funkciók nem maradnak meg, a szociális gazdaság villámgyorsan kiüresedik és lecsupaszodik a csak önmaga érdekeit szem előtt tartó gazdasági funkcióra. A szociális gazdaság mindezek következtében nagy feladatot vállal. Megpróbálja a többi alrendszerről levált, csak szigorúan a saját alrendszere érdekeit, értékeit (haszon, gyorsuló ütemű növekedés, költséghatékonyság, termelékenység) követő gazdaságot visszailleszteni a társadalom többi alrendszerébe, s az individuális érdekek elé állítani a kollektív érdekeket az egyes gazdasági tevékenység végzése során. Feleleveníti a gazdaság régi/új értékeit: pl. a szükséglet kielégítés fokát, minőségét, s a felgyorsult világ másodpercekre beosztott idődimenziója mellé (jobb esetben helyébe) állítja a hosszú távú (de legalábbis a közép távú) hasznosság gondolatát, amely nem mindig fejezhető ki közvetlenül pénzben. A profit maximalizálás elsődleges célja helyett a közösség fennmaradását, jólétét szolgálja, mint alapvető célt. A piac által látványosan visszautasított nem fizetőképes szükségletek kielégítését is vállalja, sőt időnként ezt helyezi előtérbe. Az áruviszony általánossá válásával eldologiasodott munkaerőt (mely maga is áruvá vált) kiszabadítja a tisztán gazdasági, dologi viszonyból, s visszaadja személyiségét, társadalmiságát. A kísérlet eredményeként szükségszerűen újjá- születik, ill. megerősödik a társadalmi szolidaritás, ami az Európa–paradigma egyik alappillére, a társadalom működésének elengedhetetlen feltétele. A szociális gazdaság megteremtésére irányuló kísérletek tehát nem kis feladatot vállalnak magukra. Egy domináns gazdasági formáció keretei között kell megteremteniük egy, majdan a dominánst felváltó gazdasági és foglalkoztatási modell elemeit. A születő modell elemei ráadásul nem valami hipermodern elmélet részei, hanem az archaikus formák újragondolásából fakadó következtetések. Vajon a lineáris időszemléletű XXI. század – amely a fo lyamatos fejlődést, haladást hirdeti - hogyan viszonyul majd ezekhez az archaikus model lekhez? Le- 19 hetséges-e a fejlett piac korában egy beágyazott gazdasági formának a kialakulása, kiterjedése? Lehetséges-e a végletekig formalizált struktúrák között egy – a beágyazott gazdaság sajátosságait mutató - gazdálkodási forma meggyökereztetése, elterjesztése? Lehetségese, hogy a szociális gazdaság a XXI. század szubsztantív gazdasági formációja? Soros György szerint csak ez a lehetséges út - bár nem szociális gazdaságnak hívja, hanem közösségi gazdálkodásnak. (Soros, 1999, 2004)
Castel a bérmunka válságának bemutatásakor szintén hosszan érvel a közösségi gazdálkodás, vagy szociális gazdaság mellett. ”A szociális felfedezése szelídítette valamennyire hozzá az emberhez a piacot, s tette humanizáltabbá a kapitalizmust. A gazdaságilag legfejlettebb társadalmak – mivel ezek épülnek leginkább a bérmunkára - a legsérülékenyebbek. Szükséges a társadalmi funkciók újjáépítése. A szociális alapja a jóléti állam szőtte háló. Ennek visszaszorulásával éppen a gazdaságban jelenhet meg egy olyan kohéziós eszköz, szerkezet, amely a gazdasági funkciók mellett, vagy annak beágyazásával a szociális, társadalmi funkciók erősítését is képes ellátni. (Castel, 1998. 389. old.)
A jóléti állam fokozatos visszavonulása egyre aktuálisabbá teszi Castel tíz évvel ezelőtti megállapítását. Egy új gazdasági és foglalkoztatási forma kialakulása elemi és elodázhatatlan szükséglet a modern társadalmakban. Az már mindenképpen előremutató, hogy széles körben ismertté vált a formális és szubsztantív gazdaság közötti ellentmondás. Az ellentmondás feloldására irányuló módszerek felismerése, alkalmazása pedig a közeljövő gazdaság- és társadalompolitikai dilemmáinak közpon ti kérdésévé vált. A dilemmák során számos fogalom, értelmezés, megközelítés alakult ki a szociális gazdasággal kapcsolatban. Vannak ágazati, szervezetszociológiai, társadalomfilozófiai és gyakorlati közelítések. De bármelyik közelítést vesszük is alapul, a szociális gazdaság lényegi elemeként a beágyazottságot kell kiemelni. A táblázatban sorolt jellemzők valamennyi közelítés esetében érvényesek. Ha csak egyik vagy másik elem érvényesül, megkérdőjeleződik a szociális gazdaság lényege, s nem történik más, mint a formális gazdaság megjelenítése „modern retorikai köntösben”.
„ A gazdasági hatékonyság minden egészséges, erőteljes társadalom szükséges eleme, és csak a javíthatatlan széplelkek becsülhetik le jelentőségét. Ám ha a hatékonyságot eszközből elsődleges céllá teszik, ezzel magát a hatékonyságot zúzzák szét. Mert egy komplex civilizációban a hatékony cselekvés alapja a kooperáció. És ennek feltétele az, hogy egyetértés legyen, milyen célokra irányuljanak az erőfeszítések, és milyen kritériumokkal kell mérni az erőfeszítések sikerét.” (Ferge 1991. 50.old.)
FELHASZNÁLT IRODALOM
- Adirondack, S., 1999: Mindennapi receptek civil szervezeteknek, Kézikönyv nonprofit vezetőknek, NIOK Alapítvány – Soros-NIOK Iroda, Budapest. 165 p.
- Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára, 1998. Szerk.: Török Marianna és Vincze Krisztina, NIOK Alapítvány – Soros-NIOK Iroda, Budapest. 162 p.
- Arbeitsmarktservice (AMS) Österreich: Bundesrichtlinie für die Förderung Sozialökonomischer Betriebe (SÖB), Wien, 06..7.2005.
- Austin M., J., 2003.: The Changing Relationship Between Non-profit Organisations and Public Social Service Agencies in the Era of Welfare Reform, Non-profit and Voluntary Sector Quarterly
- Bauer, A., Berács, J., 1992: Marketing, Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest
- Bíró Endre: A KCR-dimenzió. A közfeladatellátásban való civil részvétel jogi akadályai. NOSZA tanulmányok Szerk: Márkus Eszter, EMLA Környezeti Management és Jogi Egyesület, Budapest 2005.
- Beck, U., 1997.: Capitalism without work, Dissent, Winter, 102. old. Beck, U., 2000.: Schöne neue Arbeitswelt, Campus Kiadó, Hannover
- Bedoucha, J., Okba, M., 1996: New job creating initiatives outside the mainstream labour market in France, 1995-1996 Co-orditated Research Programme in the Employment Field, Council of Europe, Strasbourg
- Bíró, E., 2005.: A KCR-dimenzió. A közfeladatellátásban való civil részvétel jogi akadályai. NOSZA tanulmányok Szerk: Márkus Eszter, EMLA Környezeti Management és Jogi Egyesü- let, Budapest
- Blanske, D.; Plath, H.E., Nagel, E., 1992.: Konzepte und Probleme der Evaluation aktiver Arbeitsmarktpolitik am Beispiel Fortbildung und Umschulung, Mitteilungen aus der Arbeitsmarkt- und Berufsforschung, Vol. 25, No. 3, p. 381-406
- Bourdieu, P., 1978: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése Gondolat Kiadó, Budapest
- Bódi, Gy., Jung, A., Lakrovits, E., 2003.: Civil partnerség, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest
- Castel, R., 1998.: A szociális kérdés alakváltozásai, A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Max Weber Alapítvány, Wesley Zsuzsanna Alapítvány, Kávé Kiadó, Budapest, 229
- CFM Hírlevél, 2005. december 1. CIRIEC, 1999.: Third System Enterprises: A New Strategy for Employment: Research Results, mimeo, Liege Commission of the European Communities, The 2000-2006 Programming Period: Methodological working papers. Working paper 8.; The Mid Term Evaluation of Structural Fund Interventions
- Csanády, D., 1999.: A közhasznú szervezetek törvényi szabályozása. In Tóbiás László (szerk.): Együttműködés civil szervezetek és a helyi önkormányzatok között. – Hálózat a Demokráciáért, Budapest, 148-161.
- Csath, M., 1996.: Stratégiai tervezés és vezetés, „Leadership” Vezetés-szervezetfejlesztési és tanulást segítő Kft, Budapest-Sopron
- Csegény, P., Kákai, L. 2001.: Köztes helyzet!? : A civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolatában az ezredforduló Magyarországán, Miniszterelnöki Hivatal, Budapest
- Csizmár, G.; Bíró, E., 1998.: Nonprofit jogi kézikönyv (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
- Csoba, J., 1999.: Átfogó jogszabályi területek bemutatása foglalkoztatás-munkanélküliség terén. In Tóbiás László (szerk.): Együttműködés civil szervezetek és a helyi önkormányzatok között, Hálózat a Demokráciáért, Budapest, 113-126.
- Csoba, J., 2000: A Strukturális Alapok szerepe a gazdasági és szociális kohézióban, In: Az Európai Unió szociális dimenziója, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest
- Csoba, J., 2002a: Az Európai Szociális Alap működése a gyakorlatban, In: Az Európai Szociális Alap és Magyarország. Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, Budapest
- Csoba, J., 2002b: Az önkormányzatok feladatvállalása a helyi munkaerő-piaci programok szervezésében, In: Szociális-jog-biztonság, SZOFA Alapítvány, Debrecen
- Dahrendorf, R., 1994.: A modern társadalmi konfliktus, Gondolat Kiadó , Budapest, 1994. Európai Tanács, 1999.:
- A Tanács 1999. június 21-i 1260/1999/EK rendelete a Strukturális Alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról. Hivatalos magyar fordítás: Igazságügyi Minisztérium; European Commission, 1994:
- Growth, Competitiveness, Employment, The Challenges and Ways forward into the 21st Century, The White Paper, ECSC-EC-EAEC, Brussels-Luxembourg 230 European Commission, 1999.: The New Programming Period 2000-2006: Methodological working papers, Vademecum for Structural Funds Plans and Programming Documents, Working Paper 1. DG XVI. Regional Policy and Cohesion. Brussels European Commission, 1999/a.: The New Programming Period 2000-2006: Methodological working papers, Indicators for Monitoring and Evaluation: An indicative methodology. Working Papers 3. DG XVI. Regional Policy and Cohesion. Brussels European Commission, 2002.: The new actors of employment, Brussels European Commission, 2004.: Undeclared work in an enlarged Union, An Analysis of Undenclared Work: An In-Depth Study of Specific Items, Final report (Authors: Renooy, Ivarsson, Wusten-Gritsai, Meijer), Brussels Evers, A.; Wintersberger, H, (Eds), 1990.: Shifts int he Welfare Mis: Their Impact on Work, Social Services and Welfare Policies, Westview
Csoba Judit - A szociális gazdaságot életre hívó folyamatok
Részlet a Szociális gazdaság cimű kézikönyvből: http://www.szocialisgazdasag.hu/uploads//pdf/szoc_gazd_kezikonyv.pdf
A tartós munkanélküliség jelenléte, a munkanélküliek számának és körének szélesedése napjaink egyik legégetőbb gazdasági és társadalmi problémája. Az utóbbi évek minden törekvése ellenére a több mint egy éve állás nélkül lévők köre a kilencvenes évektől napjainkig folyamatosan bővült, s az évtized végére elérte a 40%-ot. A munka- és jövedelemviszonyok átalakulása, változása sorra kérdőjelezi meg a társadalom működésére vonatkozó eddigi elveinket és gyakorlatunkat. A munka és teljesítmény szerinti elosztás elve - jóllehet értékrendszerünkben továbbra is vezető szerepet tölt be - a gyakorlatban fokozatosan háttérbe szorul. A Durkheim óta legfőbb társadalmi szervezőerőnek tekintett munkamegosztásból mind nagyobb tömegek szorulnak ki, vagy csak kis mértékben részesedhetnek a munkavolumenből. S mivel más tőkeformájuk nincs, a társadalomhoz való tartozásuk és létfenntartásuk megkérdőjeleződik. A társadalmi kohézió válságba kerül. Nő a kirekesztettek, társadalmon kívüliek, leszakadók száma, s egyre több fejtörést okoz a kérdés: ha a munka, mint általános értékmérő a társadalom tagjainak alig felét, harmadát érinti közvetlenül, hogyan lehet ezzel a rendezőelvvel összetartani, egységesen működtetni, közös értékrend 8 alapján szervezni egy mind differenciáltabb, egyre nagyobb mértékben individualizálódó társadalmat? A munkaerő-piaci válság első jelei a hetvenes években mutatkoztak Európa és a fejlett világ országaiban. A kialakuló munkanélküliséggel a munka, mint a javak elosztásának általános rendezőelve bizonytalanná vált. A válságot azonban átmenetinek tartották, s a kilábalásra vonatkozóan számos recepttel rendelkeztek a korabeli politikusok. A tartós munkanélküliség jelenléte, a munkanélküliek számának és körének szélesedése napjaink egyik legégetőbb gazdasági és társadalmi problémája.
Az utóbbi évek minden törekvése ellenére a több mint egy éve állás nélkül lévők köre a kilencvenes évektől napjainkig folyamatosan bővült, s az évtized végére elérte a 40%-ot.
A munka- és jövedelemviszonyok átalakulása, változása sorra kérdőjelezi meg a társadalom működésére vonatkozó eddigi elveinket és gyakorlatunkat. A munka és teljesítmény szerinti elosztás elve - jóllehet értékrendszerünkben továbbra is vezető szerepet tölt be - a gyakorlatban fokozatosan háttérbe szorul.
A Durkheim óta legfőbb társadalmi szervezőerőnek tekintett munkamegosztásból mind nagyobb tömegek szorulnak ki, vagy csak kis mértékben részesedhetnek a munkavolumenből. S mivel más tőkeformájuk nincs, a társadalomhoz való tartozásuk és létfenntartásuk megkérdőjeleződik.
A társadalmi kohézió válságba kerül. Nő a kirekesztettek, társadalmon kívüliek, leszakadók száma, s egyre több fejtörést okoz a kérdés: ha a munka, mint általános értékmérő a társadalom tagjainak alig felét, harmadát érinti közvetlenül, hogyan lehet ezzel a rendezőelvvel összetartani, egységesen működtetni, közös értékrend 8 alapján szervezni egy mind differenciáltabb, egyre nagyobb mértékben individualizálódó társadalmat? A munkaerő-piaci válság első jelei a hetvenes években mutatkoztak Európa és a fejlett világ országaiban. A kialakuló munkanélküliséggel a munka, mint a javak elosztásának általános rendezőelve bizonytalanná vált. A válságot azonban átmenetinek tartották, s a kilábalásra vonatkozóan számos recepttel rendelkeztek a korabeli politikusok.
Frey Mária - A szociális gazdaság fogalma
A nonprofit szektor (= szociális gazdaság = harmadik szektor = harmadik rendszer) hatalmas szociális és gazdasági erőt testesít meg világszerte, és kulcsszereplője a foglalkoztatás- és szociálpolitikának valamennyi OECD tagállamban.
A fenti elnevezések egyetlen fogalmat takarnak: olyan szektort, amely köztes helyet foglal el az állam és a piac között; gazdasági és szociális küldetést egyaránt teljesít; közérdeket szolgál és célja nem a profit elosztása, hanem újrahasznosítása a nonprofit szervezetek tevékenységében. Ezeknek a jellemzőknek mindegyike csak egy-egy aspektusát fejezi ki ennek a szektornak.
A nonprofit, ami az USA-ból származik, a profit szétosztásának mellőzésére utal, a (francia eredetű) szociális gazdaság a szektor szociális küldetését, szolidaritás-jellegét fejezi ki, a harmadik szektor, ill. harmadik rendszer pedig a nonprofit szervezeteknek az állam és a piac között elfoglalt helyét jelöli ki. Nincs általánosan elfogadott fogalmi apparátus azoknak a tevékenységeknek a leírására, amelyek nem tartoznak sem a profit maximalizálására törekvő, piacorientált vállalatok közé, sem pedig a már intézményesült közszférába. Sokféle névvel illetik őket, pl.: szociális gazdaság, harmadik szektor, informális gazdaság, szövetkezeti szektor, önkéntes gazdaság, helyi kezdeményezések terepe, kísérleti munkaerő-piaci projektek, kollektív önsegítés, alternatív szektor, stb. Makroszinten már régóta élénk vita folyik a „harmadik szektorról”.
Különösen népszerű lett ez a koncepció Jeremy Rifkin könyvbe nyomán (1995: The End of Work), amely minden tevé- kenységet ide sorolt, amely nem állami és nem profitorientált. Van némi eltérés az észak-amerikai és európai fogalomhasználatban. Az előbbibe csak kifejezetten a nonprofit szervezetek tartoznak (egyesületek, alapítványok, stb.), az utóbbiba viszont szövetkezetek és önsegélyező egyesületek is. (Six és Vidal, 1994.) A nyolcvanas éveknek „a munka és a társadalom válságáról” szóló európai vitáiban a harmadik szektort sokkal szűkebb értelemben használták. A hangsúly akkor az „alternatív terepre” helyeződött: az élet- és munkaközösségekre, az ideológiai és vallási kommunákra, továbbá más olyan csoportosulásokra, amelyek elutasították a kapitalizmus célját. Egy évized elteltével a harmadik szektor fordított értelmezést kapott. A 80-as évek szociológiai irodalmában még a kapitalista munkaerő-piacot elutasító tevékenységek leírására használták, manapság a munkaerőpiac bővítésének útját fejezi ki. A szociális gazdaság egy másik koncepció: a nonprofit, az önsegélyező és a szövetkezeti szervezetek gyűjtőfogalma. Franciaországban használták először, majd Európa un. „latin” államaiban. A kifejezés meghonosodott az EU hivatalos dokumentumaiban is, többek között az Európai Foglalkoztatási Stratégiában. Westlund és Westerdahl (1997a) a szociális gazdaságot úgy határozták meg, mint „demokratikusan irányított gazdasági szervezeteket, amelyek olyan tevékenységeket folytatnak, amelyeket nem lát el az állami szektor. Ugyanakkor nem generálnak olyan gazdasági hasznot sem, ami működésük fő célja lenne.” Más szavakkal: „A szociális gazdaság egy harmadik, az állampolgárok által működtetett szektort jelent, a piacgazdaság profit maximalizáló és az állami szektor adóból finanszírozott szegmense között.” Másik lehetőség a szociális gazdaság definiálására: a jóléti fogalomrendszer használata.
Evers és Wintersberger (1990) három dimenziót alkalmazott, ezek: a formális/informális; a profit/nonprofit és az állami/magán. Ebben a megközelítésben a szociális gazdaságba tartoznak a nonprofit, formális tevékenységek, elsődleges profitmotívum nélkül. Így a szociá- lis gazdaság keretei a politikai, szociális és jogi feltételektől függenek, továbbá országonként, régiónként, és időben is változhatnak.
Westlund és Westerdahl 1997. évi tanulmányában (Contribution of the Social Economy to Local Employment) az „új” szociális gazdaság fogalmát vezették be. Ez azokra a szervezetekre utal, amelyek inkább gazdasági, mint idealisztikus célokat követnek, fenntartva a nonprofit szektor hagyományos értékeit.
Az „új” a különbséget hangsúlyozza az intézményesült szövetkezeti mozgalommal, az önsegélyező életbiztosító társaságokkal és a karitatív szervezetekkel szemben. A szerzők az új szociális gazdaságot a következőkkel jellemzik:
− köztes helyet foglal el a piacgazdaság profit-maximalizálásra törekvő, és az állami szektor adóból finanszírozott tevékenysége között;
− szervezetei nem tartoznak sem az intézményesült termelő- vagy fogyasztási szövetkezetek körébe, sem pedig más önsegélyező gazdasági szereplők közé;
− helyi gyökereik vannak, és demokratikus a felépítésük (egy ember – egy szavazat, vagy a tulajdon és a befolyás hasonlósága);
− jogi formája változhat, aminek egyébként alárendelt jelentősége van.
Westlund és Westerdahl (1997b) szerint az „új szociális gazdaság” projektjeinek három funkciót kell teljesíteniük:
− Védő funkciót: tartós, vagy időszakos állások felkínálása olyan embereknek, akiket nem lehet beilleszteni a támogatás nélküli munkák világába. Azok a projektek, amelyek kizárólag erre a funkcióra koncentrálnak, valójában hagyományos munkaerő-piaci feladatot látnak el azzal a céllal, hogy a legnehezebben elhelyezhető tartós munkanélkülieket a társadalom aktív tagjává tegyék. Ezek a projektek nem válhatnak önfenntartókká.
− Híd funkciót: a munkanélküliek (re-)integrálása a normál munkaerő-piacra átmeneti foglalkoztatás felajánlásával, amit képzés, szociális és pszichológiai támogatás, tanácsadás egészít ki, megfejelve az álláskereséshez nyújtott segítséggel. Ezek olyan szolgáltatá- sok, amelyeket a munkaerő-piaci szervezet is nyújt. A különbség az, hogy hogyan, kiknek és kik által szervezik meg ezeket a tevékenységeket.
− Üzleti funkciót: olyan projektek, amelyek termékeket vagy szolgáltatásokat állítanak elő a piac számára.
Ezek olyan szükségleteket fedeznek, amelyek egyelőre nem profitábilisak, következésképpen állami támogatást igényelnek, legalább az induló szakaszban.
Ezek a projektek vannak a legközelebb a munkaerőpiac fő áramához. Ezeknek a projekteknek vannak közös vonásaik: foglalkoztatást, képzést, tanácsadást, szociális gondoskodást nyújtanak olyan embereknek, akik nehezen találnak munkát a normál munkaerő-piacon.
Nem cél ezeket a kezdeményezéseket izolált zárványokként fenntartani „másodrendű” állampolgárok számára. Arra kell törekedni, hogy a munkanélkülieknek utat mutassanak a támogatás nélküli munkák világába, mégpedig a munkaerőpiac új, de az általánossal azonos szabályok szerint működő szegmensébe.
Ezek a projektek legalább induláskor állami támogatásra szorulnak, de saját bevételt is generálnak. E tekintetben olyan gazdasági célokat követnek, mint más piaci szereplők, azzal a különbséggel, hogy a fő céljuk nem a haszonszerzés.
E projektek nagyon különbözőek. Tevékenységük, szervezeti felépítésük, jogi formájuk, céljaik és a formális politikához való viszonyuk országról országra változik, de még országon belül is. A projektek feltételei és infrastruktúrája is különböző, csakúgy, mint az igény az ilyen típusú projektekre.
Vannak országok, amelyekben állampolgári kezdeményezésre végeznek olyan tevékenységeket és szolgáltatásokat, amelyek másutt állami feladatot képeznek; helyenként pedig olyan funkciókat teljesítenek, amelyeket a piac nem vállal.
Másutt közszolgálati célok megoldásának eszközét látják a szociális gazdaságban. Olaszországban például azt, hogy szociális, egészségügyi és oktatási tevékenységeket lásson el ill. szolgáltatásokat nyújtson a fogyatékossággal élő embereknek, időseknek, drogfüggőknek, és támogassa a hátrányos helyzetűek és nehezen elhelyezhető munkanélküliek integrációját.
Ausztriában azt várják, hogy munkatapasztalatot biztosítson az álláskeresőknek közhasznú projektekben, a hagyományőrzés, a környezetvédelem, az egészségügy, a turizmus, a sport és a középületek restaurációja területén.
Az Egyesült Királyságban a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem fontos eszközét látják benne, ami jóléti, munkaerő-piaci, képzési és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt, továbbá támogatja az óvodáskorúakat és újjáéleszti a lepusztuló helyi gazdasággal rendelkező településeket. Németországban azért támogatják ezt a szektort, hogy rövidtávra szóló munkahelyeket teremtsen a hulladék-újrahasznosítás és a szociális szolgáltatások terültén.
Hollandiában az idősgondozásban szá- mítanak rá. Az Európai Unióban pedig azt várják tőle, hogy elősegítse a fizikai és környezeti megújulást; választ adjon a szociális kirekesztettség problémájára; támogassa a képzést és a vállalkozóvá válást, továbbá a foglalkoztatást a lepusztult városrészekben. (EC, 2002, 10. old.)
Ha szervezeti alapon akarjuk körvonalazni a szociális gazdaságot, alapvetően két megközelítés közül választhatunk. Általánosan elterjedt definíció szerint a szociális gazdaságot a szövetkezetek (Cooperatives), a kölcsönös biztosítópénztárak (Mutuals), az egyesületek (Associatons) és alapítványok (Foundations) alkotják.
Ezeket az utóbbi időben kiegészítik a szociális vállalkozásokkal (Social Enterprises) is. Az utóbbit az Egyesült Királyságban valamennyi, szociális gazdaságba tartozó szervezeti forma megnevezésére használják. A brit szociális vállalkozás stratégiában a következő definíciót alkalmazzák: „a szociális vállalkozás elsődlegesen szociális célokkal bíró szervezet, amely nyereségét főként ettől a céltól – s nem a tulajdonosok vagy részvényesek profitmaximalizálási szempontjai által – vezérelve fekteti be újra üzleti tevékenységének, vagy a közösség fejlesztése érdekében.” (MTA RKK ÉMO, 2006, 9. old.).
Az „új szociális gazdaság” koncepciója megfelel a mi célterületünk általános vonásainak a leírására is. Egy-egy kivételt azért lehet tenni. Azok a kezdeményezések, amelyek inkább profitorientáltak, s emiatt nem illeszkednek a hagyományos szociális gazdaság koncepciójába, a miénkbe beleférhetnek. Például: vannak olyan ökológiai/újrahasznosító projektek, amelyek a munkanélkülieknek adnak munkát. Ezek működhetnének normál vállalkozásként is a versenyszférában. Ugyanakkor kezdetben állami segítségre lehet szükségük a szervezet felépítéséhez, a munkahelyek létrehozásához. Hosszabb távon azonban részévé válhatnak az üzleti világnak, állami támogatás nélkül.
Akkor mit is nevezünk szociális gazdaságnak Magyarországon?
Mint ahogy a fejlettebb országokban, úgy nálunk sem lehet egyértelműen kijelölni a szociális gazdaság határait, azt, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek többé-kevésbé egyértelműen a szektorba sorolhatók, ill. milyen ismérvek határozzák meg ezt.
Pragmatikus okokból nagyon egyszerű definíciót használunk: olyan helyi kezdeményezéseket tekintünk a szociális gazdaságba tartozónak, amelyek célja a nehezen elhelyezhető emberek integrálása a munka világába, foglalkoztatást, szakmai tudásuk fejlesztését és tanácsadást kínálva számukra.
Emellett általános jellemzőjük, hogy:
− lokális szinten működnek, a köz- és a piaci szektor között,
− a magáncégek és állami intézmények által kielégítetlenül hagyott helyi szükségletekre reagálnak,
− új munkahelyeket teremtenek,
− jövedelmet generálnak és az a céljuk hogy idővel önfinanszírozóvá váljanak,
− a bevételeik között a magánfinanszírozás is bizonyos mértékben megjelenik,
− célcsoportjukba tartoznak a tartós munkanélküliek, az elhelyezkedési nehézséggel küzdő pályakezdő fiatalok, a gondozási kötelezettséggel terhelt nők, az idős és fogyatékossággal élő emberek és a szociális beilleszkedési zavarokkal küzdő személyek.
A hazai gyakorlatban a szociális gazdaság 3-400 nonprofit szervezet tevékenységére épül, amelyek képesek arra, hogy – többé-kevésbé – folyamatosan lássák el foglalkoztató, szolgáltató, közösségfejlesztő funkciójukat. Tevékenységük szerteágazó, de többségük szocio- ökonómiai, és a munkaerő-piaci hátrányokkal küzdő emberek számára kidolgozott foglalkoztatási projekteket menedzsel, továbbá munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújt és a szociális ellátásban vesz részt. Szervezeti oldalon is jelentős tartalékok vannak még a hazai szociális gazdaságban, hiszen a szektorba sorolhatók azok a nem profitorientált szervezetek is, amelyek csak alkalomszerűen indítanak foglalkoztatási projekteket, továbbá a szociális földprogramot megvalósító nonprofit szervezetek, és a kistérségi társulások munkaszervezetei, az önkormányzati szövetségek is.
