Tisztelt ünneplő közösség,
kedves vendégek, makfalviak, barátaim!
Köszöntök mindenkit a VII-ik Székely Majális alkalmával a Magyar Polgári Párt marosszéki fellegvárában, Makfalván. Először is szeretnék gratulálni a szervezőknek, Vass Imre megbízott polgármesternek, de minden makfalvi polgárnak, aki ma kitűzte a székely zászlót házára, kapujára. A felvonulás alatt felemelő élmény volt látni, hogy nincs egy olyan ház sem Makfalva főutcáján, amelyik ne lenne ünneplőbe. Ott lengenek a székely és magyar zászlók. Azt bizton állíthatom, hogy ha most Márton Zoltán barátunk letekint ránk velünk együtt örvendezik, és boldogan nyugtázhatja, hogy a zászlót van aki továbbvigye. Makfalviak százai vették ma fel a zászlót Márton Zoltán után, és adtak egyben csattanós választ a hatalom nyakunkra ültetett hivatalnokainak, akik még egy olyan turisztikai táblát is eltávolítatnának, amely történelmi településneveinket tünteti fel.
Huszonöt évvel ezelőtt nem így képzeltük el a demokráciát és a jogállamiságot.
Huszonöt év, negyed évszázad telt el a kommunista rendszer bukása, a véres romániai forradalom óta. Tavaly decemberben megünnepeltük a forradalom jubileumát, aztán néhány hónap elteltével már olyan szomorú történetek évfordulói következtek, mint a bukaresti bányászjárások és a marosvásárhelyi Fekete Március. Kezdetben csak nyílt titokként beszéltünk róla, ma már egyértelműen bizonyított, hogy 1990-ben mi vezetett a véres összetűzésekhez. A pillanatokig letűntnek hitt rendszer, amit emlékeinkbe temettünk volna a hírhedt gépezetével együtt megrázta magát, mondhatni feltámadt. Sajnos 25 év után azt tapasztaljuk, hogy a demokratizálódási folyamat is megtorpant, sőt mintha tolatni kezdtünk volna.
Azok a jogok, amiket kivívtunk a törvényhozás szintjén ma egyre gyakrabban maradnak írott malasztként a hivatalos közlöny lapjain és legfeljebb azt a célt szolgálják, hogy kirakati kellékként szolgáljon az asszimilációs politikát tovább folyatató hatalom számára, miközben a színfalak mögött veszélyforrásnak nyilvánítják Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét és még az autonómia emlegetését is büntetnék.
Nem mi vagyunk a veszélyforrás, kedves barátaim! Egy közösség, Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége, amely 25 éve csakis békés eszközökkel harcol jogaiért nem tekinthető veszélyforrásnak. Ezt kell elmondanunk országnak-világnak, de leginkább Európának és a nagyvilágnak.
Nyakkendős autonómiaküzdelmünket méltányolni kellene, elsősorban éppen annak az Európának, amelynek alapértékei közt ott szerepelnek az önrendelkezés és az autonómia, nem csak kifejezések szintjén, hanem a maga valóságában.
Ugyanakkor ott élhetnek élénken mindenki emlékezetében a konfliktusos precedensek, amelyet mindannyian kerülni szeretnénk. Ilyen körülmények közt meg kell fordítanunk a kérdést.
Valójában ki vagy kik is jelentenek veszélyforrást?
Azok, akik jogot kérnek?
Azok, akik a törvényesség betartását kérik?
Vagy azok, akik végletetekig feszítve a húrt visszaélnek a közösség béketűrésével?
Tudjuk: papíron marad az oktatási törvény anyanyelvű képzésre vonatkozó passzusa az orvosi egyetemen, éppen az autonómiára, az egyetemi autonómiára hivatkozva, miközben még egy turisztikai céllal kihelyezett magyar településnév is szemet szúr a hatalom nyakunkra ültetett hivatalnokának, és
ebben az esetben mi hiába hivatkozunk a helyi önkormányzatiságra, a helyi autonómiára. Szélsőségeseknek nyilvánítanak, ha magyar oktatást kérünk, szélsőségeseknek és törvényt szegőknek, ha magyarul szeretnénk feltüntetni utcaneveinket. Büntetést helyeznek kilátásba, ha szent imánkat, himnuszunkat énekeljük vagy szimbólumainkat használjuk, miközbenátkeresztelik intézményeinket. (Itt viszont engedjék meg, hogy egy jó hírrel is szolgáljak. Tegnap előtt kaptuk kézhez azt a bírósági végzést, amely leírja tételesen, hogy magyar himnuszt énekelni nem törvénybe ütköző Romániában. Korábban pedig éppen önöknek, makfalviaknak köszönhetően mondta ki a román bíróság: a székely zászló egy történelmi közösség szimbóluma.)
Meg kell tehát küzdenünk mindenért, de ez a küzdelem csak megerősít!
Ilyen körülmények közt világos: nem egymást kell legyőznünk, hanem azon sötét erő ellen kell fellépnünk, amely elvitatja múltunkat és ellehetetlenítené jövőnket.
Nem egymásnak kell feszülnünk akkor, amikor megmaradásunk a tét, amikor a vészes exodus mellett az itthon maradók egzisztenciális gondokkal küzdenek.
Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor ingatlanjainkat is elvehetik, amikor a kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz való jogainkat vitatják, csorbítják. Ilyenkor nem egymással kell hadakoznunk!
Ezért mondjuk, hogy újra kell értékelnünk sok mindent.
Huszonöt év után, negyed évszázad után más helyzet van. Más helyzet van, mint 1990-ben volt, amikor a demokratizálódásba vetett hitünk még töretlen volt. De más helyzet Románia uniós csatlakozásának pillanatához viszonyítva is. Ma már azzal is szembesülünk, hogy egy szövetségi rendszerhez való csatlakozás még nem old meg automatikusan mindent. Keményen meg kell harcolnunk, hogy elfogadtassuk: nekünk is jár az, ami az Unió naposabb oldalán evidencia.
Ehhez kell a közös erő!
Olvasatunkban ez az új felelősség politikája. Felelős ellenzékre és felelős kormányra van szükség, éppúgy, mint felelős civilekre, hiszen minden közösségi megmozdulás elsősorban az erdélyi magyar közösségünkről kell szóljon, mert munkánknak csak akkor van értelme, ha annak az első számú haszonélvezője a közösségünk.
Ha ezt elfogadjuk újabb lépést tehetünk a normalitás felé. Azt gondolom ma is egyet léptünk, mint ahogy minden évben lépünk egyet itt Makfalván a normalitás és az autonómia irányába.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek tartalmas kikapcsolódást, jó szórakozást!
Makfalva, 2015. május 8.
Biró Zsolt,
elnök, Magyar Polgári Párt
