2019. augusztus 9., péntek

45 millió eurót hozott Kolozsvárnak az idei Untold, állítják a szervezők

2019. augusztus 08.
Összességében több mint 370 ezren látogattak el az idei Untold fesztiválra – írják közleményükben a szervezők. A hivatalos statisztikák szerint a résztvevők 60 százaléka érkezett Romániából, 20 százalék kimondottan Kolozs megyéből, a maradék 20 százalékot a külföldi fesztiválozók tették ki. Utóbbiak nagyrészt Nagy-Britanniából, Hollandiából, Belgiumból, Ausztriából, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek, de Kínából , Indiából és Dél-Amerikából is szép számban voltak fesztiválozók.
A szervezők becslései szerint a 300 ezer nem kolozsvári résztvevő a 4 nap alatt átlagosan 150 eurót hagyott a városban, amelyet szállásra, tömegközlekedésre, étkezésre és vásárlásra fordítottak, vagyis több mint 45 milliót költöttek. Ebből a jövedelemből elsősorban a helyi vállalkozások illetve a lakástulajdonosok profitáltak, akik ebben az időszakban nagyon magas árakon tudják bérbe adni ingatlanjaikat.
Az 5. kiadását ünneplő Untold fesztivál összköltségvetése egyébként meghaladta a 16 millió eurót.
A kolozsváriak nem kell aggódjanak a Sétatér fesztivál utáni állapota miatt sem: a fesztivál helyszínéül szolgáló parkot helyreállítják, sőt, fel is újítják – ígérik a szervezők. Megközelítőleg 1 millió lejt fordítanak a füves területek rekonstruálására, összesen 60 ezer négyzetméteren, olyan területeket is beleértve, amelyeket állítólag nem is vett igénybe a fesztivál. A park rendezésére, köztéri bútorok kihelyezésére is vállalkoztak. Emellett az Aréna széttaposott gyepének helyreállítását 370 ezer lejből akarják megoldani. 
Az utóbbi évekhez hasonlóan továbbra is támogatnák a közelben levő gyerekkórházat is, idén 25 új légkondicionáló berendezésre ruháznak be, ebből 16-ot már fel is szereltek július végéig – írja a közlemény. A kórház korszerűsítésére egyébként 30 ezer eurót szánnak. 
A szervezők arra is felhívják a figyelmet, hogy augusztus 10-ig a karkötőkön hagyott pénzösszegeket a fesztiválozók jóváhagyásával jótékonykodásra használnák, de lehet adakozni online is a weboldalon, vagy telefonos applikáción keresztül. A szervezők szerint eddig ily módon 21 ezer lej gyűlt össze jótékonysági célokra, amit szintén a gyerekkórháznak adományoznak.
Az Untold fesztivált több bírálat is érte a kolozsvári lakosság és civilek részéről, mivel a város központjában, közterületen szervezik, ami miatt a Sétatér napokig le van zárva. Ugyanakkor a fesztivál 4 napja alatt hatalmas a zajszennyezés, és a bírálatok szerint ez a közelben levő gyerekkórház pácienseit különösen zavarja, lehetetlenné téve a pihenésüket. A szervezők vélhetően ezen kritikákra próbáltak meg reagálni közleményükkel.