2019. augusztus 9., péntek

Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megépüljön a regionális kórház Kolozsváron

2019. augusztus 09.  
Jóváhagyta pénteken a nemzeti érdekeltségű munkálatokat elbíráló minisztériumközi tanács a Kolozs megyei regionális sürgősségi kórház építésének megvalósíthatósági tanulmányát - közölte az egészségügyi tárca. A Kolozs megyei regionális sürgősségi kórház 849 ágynak ad majd helyet, és alkalmas lesz a magasszintű technológiát igénylő, bonyolult esetek ellátására. 
Az egészségügyi létesítmény Szászfenes községben épül majd fel, az egészségügyi tárca által adminisztrált területen. A beruházás összege hozzávetőleg 500 millió euró, ennek javát állami költségvetésből fedezik az egészségügyi minisztériumon keresztül. 
Sorina Pintea egészségügyi miniszter közölte, a következő lépés a beruházás műszaki-gazdasági mutatóinak jogszabályba foglalása, ezt követően ki lehet írni a versenytárgyalást a tervekre, illetve a kivitelezésre. 
Közben a iaşi-i, illetve a craiovai regionális sürgősségi kórház építését előkészítő lépéseket is megteszik, tette hozzá a miniszter. A három projekt megvalósításában egy júniusi megállapodás értelmében az Európai Befektetési Bank szakemberei fognak tanácsokkal segíteni.(agerpres)