Hollai Heks Ottó
A
nemnövekedés aránylag új kifejezés, szóösszetétel, amit a magyar nyelvben eddig
nem használtak. Nem is mi találtuk ki, hanem más nyelvekből fordítottuk,
francia eredete: décroissance, angolul degrowth, a német bonyolult kifejezést
használ: wachstumsrücknahme.
A
fogalom tehát elég új a mindennapos nyelvhasználatban, de ha azt mondjuk, hogy
antinövekedés, akkor már mindenki tudja, miről beszélünk. Ahogy például az
ateisták érvelnek az istenhit ellen, és bizonygatják, hogy a tudomány és a hit
összeegyezhetetlen, úgy érvelnek az antinövekedés szószólói amellett, hogy az
állandó növekedés egy véges világban lehetetlen, logikátlan. A különbség abban
áll, hogy az istenhit, tehát egy megfoghatatlan, elképzelt erőben való hit nem
árthat, sőt legtöbb esetben segít az ember életében. Az a tévhit viszont, hogy
egy véges lehetőségekkel rendelkező világban a növekedésnek nincsenek korlátai,
és állandó lehet, az egész emberiségre veszélyes és szigorú korlátok közé kell
szorítani.
Román közgazdász az elmélet atyjai
között
Új,
alig pár évtizedes mozgalom indult tehát, amely terjeszkedik, és hétről hétre,
hónapról hónapra mind többen csatlakoznak a mögé felsorakozó gazdasági,
társadalmi és végső soron politikai elképzelésekhez. A mozgalom gyökereit már
megtaláljuk a 19. század végén elindult ún. antiindusztriális irányzatban,
melynek Angliában, az Egyesült Államokban, de Oroszországban is voltak
támogatói. A napjainkban gyors fellendülésnek indult valódi
nemnövekedés-elmélet a hetvenes évek Római Klubja köré csoportosult
értelmiségiek munkái nyomán indult el, és elsősorban Franciaországban talált
termékeny talajra.
1972-ben
a Római Klub híres, "A növekedés
határai" című jelentése (Meadovs-jelentés) már felteszi a kérdést:
„Alapozható-e a földi erőforrásokra és ökológiai rendszerekre a földi népesség
és állótőke további exponenciális növekedése? Mi történhet, ha túlzottan
megterheljük ezeket az erőforrásokat?” A mozgalom köré csoportosult
nemzetközi szakemberek között – mint André Gorz, Ivan Illich, Edward Goldsmith,
Paul Aries, Castoriadis Cornelius – találjuk a magyar László Ervint és a román
Nicolas Georgescu-Roegen közgazdászt, akit különben a nemnövekedés atyjaként, a
mozgalom megalkotójaként tartanak számon. (Nicolae Georgescuként született
1906-ban Konstancán, 1948-ban disszidált nyugatra, Tennessee államban hunyt el
1994-ben). A román tudós cikkeinek egy válogatását 1979-ben "A nemnövekedés
holnapja" (Demain la décroissance) címmel fordították franciára és ez indította
el a francia mozgalom létrejöttét. Nem tudom, hogy magyar vagy román nyelvű
fordítás létezik-e, 2011-ben viszont magyarul megjelent Serge Latouche francia
közgazdász professzor könyve A nemnövekedés diszkrét bája címmel, és ez a mű Magyarországon
is jelentős médiaérdeklődést, kezdetnek pedig szűk körű szervezkedést indított
el.
Mindenkit rabul ejt az erőltetett
növekedés mítosza
E
sorok írója idős ember, aki gyermekkorában megismerte a náci, később a
kommunista, végül nyugatra emigrálva a globális kapitalista rendszereket.
Tapasztalatom, hogy egyik rosszabb, igazságtalanabb, mint a másik. A nyugati
civilizációból kiindult eszmei folyamatok egyike sem volt szerencsés, és mi
mégis azt hisszük, állítjuk, hogy jól vezetjük a világot. Sokat hallottunk már
a globalizáció buktatóiról, hibáiról, a felgyorsult világ okozta nehézségekről,
és ma már mindenki sejti, érzi, hogy az erőltetett és állandó növekedési hajsza
végső soron óriási válságba kergeti a világot, amiből nehéz lesz majd kilábalni.
Felismertük, hogy a világpolitika rossz irányba mozog, de nem sokat teszünk,
hogy valamit változtassunk. Az első lépés, hogy világunk végre mindenki számára
harmonikus, elfogadható legyen, egy gyökeres és gyors paradigmaváltás. De mi is
az a sokat emlegetett paradigma? Gondolkodásmód, világnézet. Talán helyesebb,
ha idézem Thomas Kuhn amerikai fi lozófust, aki elsőként használta, és
bevezette a paradigmaváltás fogalmat: „A paradigma gondolkodási modell, a
korszellem által meghatározott gondolkodás, mely meghatározza világképünket, s
alapjául szolgál mindennapi döntéseinknek.” Az írott történelem előtti korban
az emberek még nem filozofáltak, nem létezett „paradigma”. A természettel
egységben, harmóniában éltek, alkalmazkodtak a bioszféra törvényeihez, és csak
annyit vettek magukhoz a természet kincseiből, amennyire feltétlenül szükségük
volt. Az első nagy változás a gondolatvilágukban a mezőgazdasági forradalommal
párhuzamosan kezdődött. Az emberek letelepedtek, védték a termőföldet és
otthonukat. Aztán mind több idejük lett gondolkodni és sok mindent felfedeztek
magukról, a természetről, a világegyetemről. A paradigmák változtak, s
mind „okosabbak” lettünk. Az a forradalmi változás, ami a mai kor szelleméhez
vezetett, a felvilágosodással kezdődött. A metafizikus gondolkodást, mely
elsősorban a fizikai világtól függetlenül létezőt – tehát istent is –
tanulmányozta, felváltotta egy új gondolkodásmód, ami már csak a fi zikára, a
létezőre, megfoghatóra összpontosította a fi gyelmet. Elsősorban a mi nyugati kultúránkban
győzött a szekularizáció is, tehát a keresztény vallás intézményeinek háttérbe
szorítása és a hit, a vallás „individualizálódása” (a vallás magánügy
lett.)
Új paradigmák születtek
A
szellemi változással párhuzamosan elindult a nagy ipari forradalom, ami újabb
paradigmát szuggerált az emberi gondolkodásmódba. Az új ideológia eltávolodott
a misztikától, elvetette a teremtés, a gondviselő, az örök élet stb.
elképzeléseket és a világegyetemben az embert mint szerencsés véletlent látja
felfedezni, akinek különös célja nem lehet, csak születik és meghal, a közte
lévő időt pedig a lehető legkellemesebben, boldogságban kellene eltöltenie. Az
ipari fejlődés eredményeként kialakult kapitalista rendszer további forradalmi
változásokat hozott és a 19. században kibontakozó második ipari forradalom már
kialakította a monopolkapitalizmust, ami a mai napig uralkodik. A 20. század
fantasztikus tudományos és technológiai fejlődése létrehozta többek között a
digitális forradalmat, mely gyökeresen megváltoztatta mindennapi életünket.
Újabb paradigmaváltozás következett.
Mai életünket egy információs, fogyasztói
társadalomban kell leélnünk, ahol az erőltetett növekedés és a fogyasztás
mítosza szinte mindenkit rabul ejtett. A kérdés az, hogy milyen jövőt épít
gyermekeink, unokáink számára a nyugati kultúra ilyen méretű eltávolodása a
spirituális értékektől (melynek a vallás is része), a tisztán materialista,
csak a fizikai biztonságot kereső életmódba való menekülés. A napi
fejlemények, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a gondolkodás olyan negatív
következményekkel jár, amelyek elpusztíthatják a világot, legalábbis a mi
világunkat.
"A világ népessége
rohamosan nő, mind több élelmiszerre, vízre és nyersanyagra lenne szükség.
Ugyanakkor a nyugati, tékozló gazdaság feléli a természeti erőforrásokat. Már
most óriási a baj, ha nem cselekszünk nagyon gyorsan, már késő lesz. Ha például
a világon mindenki olyan ütemben fogyasztana, mint egy átlagos EU-polgár, 2,8
bolygóra lenne szükségünk. Egy bangladesi fogyasztó abból él, amit 0,56
globális hektáron kitermel, az Egyesült Államok egyes területein ez a szám 12,5
gHa (egy hektár átlagos terület eltartóképessége). Nem lehet a végtelenségig
növekedni véges környezetben Példák százait lehetne sorolni, melyek igazolnák,
hogy a nemnövekedés mozgalom igenis időszerű."
A
híres magyar származású közgazdász, Polányi Károly már 20 évvel ezelőtt azt
írta: „A kapitalista termelés addig soha nem látott árubőséget hozott, de ezt
azon az áron tette, hogy az embert munkaerővé, a természetet pedig nyersanyaggá
fokozta le”.
Egyszerűen nem lehet a végtelenségig növekedni egy véges
környezetben! Ezt már évek óta hangoztatják, úgy látszik, nem elég hangosan,
vagy az emberek befogják a fülüket.
Ezen rövid kis figyelmeztetést azért is
írtam, mert éppen a mi régiónkban, a mi szép Kárpát-medencénkben hajlamosak
vagyunk provinciálisan gondolkodni és ez a gondolkodásmód ráüti bélyegét a
politikánkra is.
Jó lenne, ha mi, magyarok és románok valamit közösen
igyekeznénk megoldani, de nem, veszekedés, széthúzás, nem ritkán gyűlölködés a
jellemző.
Holott a világ előtt óriási megoldatlan problémák tornyosulnak, és
ezekre kellene összpontosítani közös akarattal erőinket.
A
szerző Németországban élő publicista
