Írta: HollaiHehs Ottó 2021. május 05.,
A régi, úgynevezett veterán generáció még élő tagjai, emlékezhetnek a háború alatti és utáni évekre, amikor a hírközlés jóformán a napilapokra és részben a rádióra szorítkozott. A rádiózás, ami Magyarországon a húszas évek közepétől indult el, elsősorban nevelő, tanító és szórakoztató célt szolgált, színvonalas előadásokat, rádiójátékokat, igényes komolyzenét, a magyaroknál cigányzenét sugárzott. Később megjelent a műsorokban a nemzeti ideológia, és természetesen a hírközlés is. A rádiónak világszerte óriási emberformáló, ismeretterjesztő szerep jutott, de az igazi nagy változást ezen a téren a televízió hozta. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy kezdetekben sem a rádiókészülék, még kevésbé a képernyő, anyagi okokból, nem volt jelen minden háztatásban. A „mi” időnkben tehát, a közügyekről, fontos dolgokról, „kívülről, felülről” kaptunk értesítést, felvilágosítást, de szellemi fejlődésünk alapját elsősorban a szülök, az iskola, és a könyvek képezték.
Jó volt ez így, vagy a mai rendszer jobb, eredményesebb, nem tudom eldönteni, de ami sok, az sok, a médiatéboly, ma, mint egy rossz járvány, tombol a világon.
Az x, y, z generációk már egy új világban születtek. A hatvanas évektől, a nyugati civilizáció, kultúra polgárai, már egy fogyasztói, kommunikációs társadalomban élnek, ami azt jelenti, hogy az állandóan növekvő javak és szolgáltatások felhasználása, fogyasztása lett a társadalom talán legfontosabb célja, és emellett a szupertechnika műszaki vívmányai nélkül (televízió, számítógép, okostelefon) az élet ma már elképzelhetetlen.
A társadalmi változások állandó jelenségek, mióta világunkat, visszamenőleg, a társadalomt udományok segítségével tanulmányozzuk, tudjuk, hogy milyen fantasztikus változásokon keresztül jutottunk egy mai modern társadalom kialakulásáig. A határt azonban mindenben, így ebben a végtelenül gyors fejlődésben is be kellene tartani.
Nem részletezem, hogy a digitális technikai forradalom mit jelentett a tömegkommunikáció fejlődésének. Egyszerűen és gyorsan minden megváltozott. A könyvek már kevésbé érdekesek, de a személyes oktatás is veszített jelentőségéből, éppen a COVID-járvány kényszerhelyzete bizonyítja, hogy a távtanulás ma már nem fantázia, hanem jól kihasználható lehetőség. Nem is az a baj. Ha okosan kihasználjuk a technikai lehetőségeket. Ha szükséges, minden eszközt fel kell használni, de ami ma a médiák világában történik, az túlzás – több a félrevezetés, mint a tárgyilagos, értelmes felvilágosítás.
Ma például az Egyesült Államok területén 1200 tévé- és közel tízezer rádióállomás üzemel, 482 napilap és több mint 11 ezer képes magazin jelenik meg. Az átlag amerikai évente 1550 órát tölt a képernyő előtt. Ez több mint négy óra naponta. Kérdezhetjük, hogy ilyen hatalmas információkínálatból ki képes kiválasztani az igazságot, a valóságot. Mentől több információhoz jutsz, annál hamarabb leszel tanácstalan, zavart gondolkozású. Gondolom, tényként kezelhetjük, hogy a világ leggazdagabb, legnagyobb hatalommal rendelkező országában nyüzsög a legtöbb paranoiás (köznapi értelemben téveszmék hordozója, terjesztője).
A média és az átlag állampolgár viszonyában a döntő kérdés az marad, hogy a média mennyire képes gondolkodásunkat, a mentalitást és szokásos napi viselkedésünket befolyásolni. Az biztos, a modern tömegkommunikáció megváltoztatta életünket, a hatások gyermekeinkre, és a tájékozatlan felnőttekre a legmarkánsabb.
Rövid kis írásomban nem tudom a kérdést részleteiben tárgyalni és nem is lehet feladatom, hogy megoldást ajánljak, de szeretném az átlag polgárt, a közembert figyelmeztetni: legyen óvatos a naponta rá szakadó hírözönnel, mert legnagyobb részüket nem érdemes meghallgatni, elolvasni, csak hülyítik az embert.
Ha csak a koronavírusnál, mint a legaktuálisabb témánál maradunk, feltételezem, hogy az utóbbi év alatt több írott és szóbeli anyag gyűlt össze a témával kapcsolatban, mint a magyar irodalom klasszikusai együttvéve.
Megterhelő, hogy az utóbb évtizedek átalakulási folyamatai olyan gyorsan törtek ránk, hogy jogosan kérdezhetjük, jó ez így, szükséges mindez, szellemi, lelki, és talán fizikai egészségünk megtartásához? A kérdés bonyolult, sokrétű, válaszolni nincs szándékomban, de hosszú életem tapasztalatai után, engem zavar, félelemmel tölt el, féltem gyermekeinket, unokáinkat
