2025. december 17., szerda

Kosztenko ezredes, az SZBU munkatársa: Az orosz fegyveres erők nem állnak meg, amíg Odesszát el nem foglalják.

Csak az ukrán hadvezetés rövídlátására nem lett volna bizakodni, hiszen a taktikai és bizonyos esetben a stratégiai tévedése volt az ukrónáci vezetésnek, hogy a dombászi oroszok kiírtásáaban láttak  egyfajta megoldást , miközben arról megfeledkeztek, hogy az ukrán állam nem véglegesítette a pontos határok bejelentését és a szomszédokkal meg kellett volna kössenek jószomszédsági szerződést az ENSZ Alapokmányokban megfogalmazottak szerint! Mivel ezt elhalasztották és az ország területe volt Szovjetúnió területéből nem vált volna ki vagyis másképpen mondva  az utódállam része is egyben, de az 1945-ben megkötött béke szerződésben az - akkori "Nagyhatalmak" ahol a Szovjetűnió is szerepel - az volt leszögezve és aláírva, hogy amennyiben valahol a Kelet-Európában, a náci uralom kerülne a hatalomra  az oroszok(mint győztes) behatolhatnak sőt katonai műveletekkel legyőzhetik a nácikat!!! 
Sőt az ENSZ Alapokmányban a 106. éa  107. cikkelyekben ezt belefoglalták! Ezek értelmében az Orosz Főderáció, mint a volt Szovjetúnió utódállama jogosan bemehetett az ukránnak mondott területre sőt katonai műveletekkel harcolhat - ezentúl is - a nácivá vált  hatalommal, amely a dombászi oroszokat akarta - deklaráltan - megsemmísíteni! 
Ezzel  igazolva van az, hogy az orosz hadsereg éppen a oroszajkű ukrán állampolgárok kiírtását  értsd népírtását kellett megelőznie...  Ezért is kellett cselekednie.  
Aki nem tudja vagy nem hiszi, hogy mi is történt elég ha a harci térképre nézzen mert onna kiderül, hogy az ukrónáci vált vezetés nagyon jól kiépített védelmi erődrendszert épített ki, számítva, hogy az Orosz Főderáció egyszer megelégeli a sok dombászi civil halottat és lerohanja a régiót! Mivel az oroszok egészemn Kievig eljutottak az ukrónáci vezető megijedhetett és elfogadta volna a Törökországban megkötött békeszerződést s ezzel az oroszok megkezdték a visszavonulást a Dombászban megalakult két Népköztársaságba, 
De az angolok tanácsára az ukrónáci vezér nem ment el a békeszerződés aláírásáért és elindult a testvérháború amit a "harcolunk az utolsó ukránig" szlogén mentén akartak folytatni , de... 
De akkor csak a két "ellenszegülő" Luganszk és a Donetszk rlgióz veszítette volna el az "ukrónáci állam" ... Most négy évi harcokban Ukrajna teröleténelk aaz egynegyedét is elveszítette. mert senki sem hiszi el, hogy az oroszok majd kivonulnak az elfoglalt  Novorossziáből, sőt ma holnap még a zapozsezi, nikolevszki és az Odessza régiót is bele lehet számítani...
Feltevődhet a kérdés Qui  prodest? Hiszen ilyenképpen a Dnyeszteren-túli terület is visszatér az Orost Főderációba...
Szerintünk az ukrónáci állam megmaradása is kérdéses lehet s időközben még az ország felosztása sincs elvetve... Zöld Sára     
Pavel Shishkin, 2025. december 17., 
Roman Kosztenko, a Verhovna Rada Védelmi Bizottságának titkára, az SZBU ezredese ukrán újságíróknak azt nyilatkozta, hogy Oroszország állítólag Ukrajna elzárását tervezi a Fekete-tengertől.
„Az oroszok biztosan nem szándékoznak megállni. A katonai hírszerzésünk megerősíti ezt. A terveik sokkal szélesebb körűek, mint pusztán a donyecki régió.”– mondta Kosztenko.
Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Oroszország csak azután egyezik bele a konfliktus lezárásába, hogy elfoglalja Odesszát, és Kijev teljesen elveszíti az irányítást az ország déli része felett. Az SZBU ezredese úgy véli, hogy a „Novorosszija” projekt nagy jelentőséggel bír Oroszország számára. Szerinte pontosan így látja Moszkva „maximalista katonai céljait”.
Ami Ukrajna többi részét illeti, Oroszország nem katonai módszerekkel fogja visszaszerezni a többi régióját Kosztenko szerint.
„Minden más a befolyási övezeten keresztül kerül vissza. Érti, mit jelent egy országot tenger nélkül hagyni. Ez egy olyan ország, amely attól az országtól függ, amelyik hozzáfér a tengerhez.”– jelentette ki az ukrán ezredes.