Talányos cím, nemdebár? Ha valaki ránéz ma a naptárra, s nem elõre, hanem visszafele számol, akkor ezt a két dátumot kapja: június 4 és szeptember 11. Két dátum, amelyek két, földrajzilag egymástól távol élõ nép életében bírnak különleges jelentõséggel. Az elsõt kapásból tudja mindenki, a másik is egyre ismertebb lesz: a katalán nép. Az elsõ nemzeti gyásznapként él a köztudatban, a másik a katalánok nemzeti ünnepe. Ha ellenben kicsit utánanézünk Katalónia történelmének, kiderül, hogy a két dátum igencsak közel áll egymáshoz, ugyanis 1714 szeptember 11-én a katalánok elveszítették a barcelonai csatát, az ország pedig hosszú idõre francia fennhatóság alá került. A ma Spanyolországhoz tartozó régió 1979-ben nyerte el ma érvényben levõ autonóm státusát, s a frissen beiktatott kormány elsõ intézkedése az volt, hogy szeptember 11-ét nemzeti ünnepnappá nyilvánította. Az indoklás szerint megemlékezésként a francia hódoltság elõtti szabadságra és az elnyomás elleni, de az ünnep ugyanakkor a reményt is jelképezi. Katalán ismerõsöm ezt sokkal konkrétabban úgy mondta, hogy szeptember 11-én veszítettük el a függetlenségünket, s szeptember 11-én fogjuk azt visszaszerezni.
Három évvel ezelõtt valami hasonlót tett az Országgyûlés is, amikor a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június negyedikét. Azóta újra és újra hallom jó magyar emberektõl, hogy ez hiba volt, az gyásznap és kész, visszatetszõ és elfogadhatatlan, amikor a sajtóban néha június negyedike megünneplésérõl beszélnek. Nekik is szól ez a mai történet. A katalán nép szabadság-szeretete és elszántsága közismert. Tavaly milliós létszámú függetlenség-párti tüntetést tartottak Barcelonában, ma pedig eredeti módon nyilvánítják ki ugyanazt az óhajukat: Katalónia két legtávolabbi pontját összekötõ, 400 kilométer hosszú élõ láncot alakítanak ki. Elszántságuk, kitartásuk és céltudatosságuk példa kell legyen számunkra is. S némi optimizmust is tanulhatunk tõlük: túl lehet és túl kell lépni a múlt traumáin, azokon nem csak búslakodni lehet, hanem erõt is lehet meríteni belõlük, s ha egy nép élni akar, akkor ez a helyes hozzáállás. Érdemes nézni az utcákat, köztereket elözönlõ, zászlókba burkolózó emberek arcát: csak idõ kérdése a gyõzelem, ez van írva mindegyikre.
Isten óvja Katalóniát, de minket se hagyjon el! írta Árus Zsolt
