A regionális minőségi márkaépítésről

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a regionális minőségi márkaépítésről: a vidéki gazdaságokban megvalósítandó helyes gyakorlat kialakítása felé (2013/2098(INI)) PE506.226v01-00 10/10 PR\929335HU.doc

Az Európai Parlament,

– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 174. cikkére és az azt követő cikkeire, amelyek meghatározzák a gazdasági, társadalmi és területi kohézió célkitűzését és az eléréséhez szükséges strukturális pénzügyi eszközöket, – tekintettel az EUMSZ 39. cikkére, amely meghatározza a közös agrárpolitika célkitűzéseit;

– tekintettel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 12-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0627/3 – C7–0340/2011 –COM(2012)0553),

– tekintettel a Közös Stratégiai Kerethez tartozó Európai Regionális Fejlesztési Alapra, Európai Szociális Alapra, Kohéziós Alapra, Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, módosított (COM(2013)0146), 2011. október 6-i bizottsági javaslatra (COM(2012)0496),

– tekintettel 2013. március 13-i határozatára az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló intézményközi tárgyalások megnyitása és a tárgyalási megbízatás tárgyában (COM(2011)0627/3 – C7–0340/2011 – COM(2012)0553 – C7-0313/2012 – 2011/0282(COD) – 2013/2530(RSP)),

– tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

– tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére és a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményére (A7– 0000/2013),

A. mivel a területi fejlődés fogalma az utóbbi években egyre jelentősebbé vált, különösen amióta a Lisszaboni Szerződés is kifejezetten említést tesz róla,

B. mivel a közös agrárpolitika második pillérét alkotó európai vidékfejlesztési politika, amelyet az Agenda 2000 reformja erősített meg, a mezőgazdasági piacokkal kapcsolatos politikák kiegészítőjeként túl tudott lépni a kizárólagos szociális-strukturális politikai irányzaton, és a regionális politikához kapcsolódó politikaként egyre inkább a területi megközelítésekre irányul,

C. mivel a regionális politikáról szóló jövőbeli keretrendelet a tagállamokat olyan integrált tervezés és programozás alkalmazására szólítja fel, amelyek révén növelhető a koherencia az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap, a Kohéziós Alap, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (és az Európai Halászati Alap) többéves programjai között, méghozzá az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megfelelő olyan közös stratégiai keretnek köszönhetően, amelyet – a gazdasági és szociális partnerekkel és a civil társadalom képviselőivel együttműködve – a tagállamok által kidolgozott partnerségi szerződés állapít meg,

D. mivel a hatályos vidékfejlesztési rendeletben a tagállamok rendelkezésére bocsátott vidékfejlesztési eszközök e tagállamok és régióik számára számos lehetőséget kínálnak a területi megközelítés előmozdítására, különösen a LEADER eszköz útján, és mivel a jelenlegi vidékfejlesztési programok nem használják ki kellőképpen ezeket a lehetőségeket,

E. mivel a 2014–2020 közötti vidékfejlesztési programozási időszakról szóló rendelet bővíti a tagállamoknak kínált intézkedések körét, különös tekintettel a minőségi élelmiszergyártást támogató intézkedésekre, a területi szereplők közötti együttműködéssel kapcsolatos intézkedésre, valamennyi erőforrás minőségi termékek és szolgáltatások formájában való hasznosítása érdekében, valamint a vidéki területek innovációs intézkedéseire és gazdasági diverzifikációjára,

F. mivel a vidékfejlesztési programokban alkalmazandó támogatás módszereinek és típusának megválasztása főszabály szerint a tagállamok vagy régiók mérlegelési körébe tartozik – amennyiben azok a regionális programozás mellett döntenek,

G. mivel a vidékfejlesztési programok sikere nagyrészt azon múlik, hogy a területi kormányzási módszerek mennyiben teszik lehetővé az állami és magánszereplők közös megközelítések alapján történő, a fellépésük szintjétől független mozgósítását és bevonását, annak érdekében, hogy nagyszámú együttműködést hozzanak létre és gondoskodjanak az egyes területek sajátos lehetőségeinek közös projektek keretében való kiaknázásáról,

H. mivel a területi márkák hozzájárulhatnak a területi gazdaságok fejlesztéséhez azáltal, hogy bővítik a minőség azon fogalmát, amely az egymáshoz elválaszthatatlanul kapcsolódó, az egyes területek sajátosságaiba és különösen történelmi, kulturális, földrajzi stb. örökségébe mélyen beágyazott minőségi áruk és szolgáltatások rendszereit és csoportjait övezi; mivel e jellemzőknek köszönhetően olyan nem helyettesíthető javakból álló jószágkosarak jönnek létre, amelyek területi hasznokat eredményeznek és új gazdasági lehetőségeket kínálnak a helyi és nemzetközi piacokon,

1. üdvözli a területi fejlődésnek az európai alapok közös stratégiai keretéről szóló rendeletben foglalt integrált megközelítését; megjegyzi, hogy a harmonikus, fenntartható és kiegyensúlyozott területi fejlődés érdekében a különböző európai alapok között koordinációra és koherenciára van szükség;

2. megjegyzi, hogy a KAP célkitűzései között nevesítve a területi fejlődés is megtalálható két másik célkitűzés – az élelmiszerbiztonság és a természeti erőforrások fenntartható kezelése, illetve a globális felmelegedés elleni küzdelem – mellett;

3. üdvözli a „közösség szintjén irányított helyi fejlesztés” elképzelését, amely felhívja a tagállamokat, hogy a strukturális alapok és a Szociális Alap kezelésekor alkalmazzák a LEADER megközelítést; felszólítja a tagállamokat az említett elképzelés alkalmazására és annak biztosítására, hogy a minisztériumok és az említett újszerű megközelítés kezelésébe bevont más adminisztratív szervek közötti együttműködés hiánya ne gátolja az elképzelés érvényesülését;

4. felszólítja a tagállamokat és regionális önkormányzataikat, hogy mozdítsák elő a részvételen alapuló és dinamikusabb kormányzási formákat, amelyek révén megvalósíthatók a mezőgazdaságon kívüli ágazatokra is kiterjedő területi, kollektív fejlesztési projektek, és ennek során támaszkodjanak az egyes területek – területi örökségbe beágyazott, ahhoz kapcsolódó – identitása fokozatos elismerésének folyamatára; megjegyzi, hogy ezek a kormányzási formák a szövetségbe tömörítendő szereplők és struktúrák közötti összetett partnerségeken alapulnak;

5. megerősíti, hogy az említett kormányzási forma keretében alkalmazott koordinációs intézkedések alapvetően meghatározzák a területek, köztük is különösen a legérzékenyebb területek jövőjét; hangsúlyozza, hogy ezen intézkedéseknek köszönhetően a kollektív hasznosítás révén nem csupán az egyes területek körvonala és koherenciája határozható meg, hanem hatékonyabb megszervezésük is biztosítható annak érdekében, hogy feltárják a területi erőforrásokban (köztük a rejtett erőforrásokban) rejlő valamennyi lehetőséget, ami az egymástól kölcsönösen függő és egymás iránt szolidáris valamennyi szereplő érdekét szolgálja; megjegyzi, hogy a szereplők stratégiai konvergenciájának célja az ágazati logikákat meghaladó, területi logikáknak megfelelő erőforrások megszerzése, mivel azok révén lehetővé válik a terület minőségi jellemzőiből fakadó új hasznok learatása az egymást kiegészítő és az egyes területek jellegzetességeinek megfelelő árukból és szolgáltatások kiindulva;

6. javaslata szerint a Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az új vidékfejlesztési rendeletekben foglalt, együttműködéssel, ösztönzéssel, cserével, hálózatokkal, innovációval és képzéssel kapcsolatos intézkedések alkalmazása és megerősítése révén az elkövetkező vidékfejlesztési programok elegendő eszközzel rendelkezzenek e területi kormányzási módok elősegítésére;

7. kéri a Bizottságot, hogy dolgozza ki az európai területi minőségi márka hivatalos – a területi folyamatok irányításának objektív értékelésén, különösen a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi szempontok felvételén, a területi márkát előmozdító gazdasági és társadalmi szereplők sokféleségén, valamint az általuk kínált különleges áruk és szolgáltatások minőségén alapuló – elismerésének koncepcióját;

8. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

INDOKOLÁS A területi minőségi márka

A KAP második pillére keretében az Unió a 90-es évek vége óta folytat vidékfejlesztési politikát a vidéki területeket jellemző változások kezelésére, jóllehet e politika költségvetésének mindössze 20%-át tartják fent a nem mezőgazdasági termelők számára. Az 1996. évi corki konferencián jelent meg a holisztikus területi fejlesztési stratégia fogalma, amely a helyi őshonos erőforrások mozgósítására támaszkodva kívánt létrehozni egy adott terület szereplőit mozgósító holisztikus, átfogó fejlesztési projektet. Jóllehet olyan új termelő és munkahelyteremtő tevékenységek létrejöttéhez járult hozzá , amelyek egy része utat törhet magának a nemzetközi piacokra, e megközelítés nem fejlődött ki teljes mértékben. A tevékenységek fokozott védelmét és a – globalizált gazdaságra tekintettel – promócióját is a területi márka létrehozása biztosíthatná.

Mielőtt elkezdenénk foglalkozni a „területi minőségi márkával”, mindenekelőtt meg kell határozni, hogy mit is értünk egy terület valódi jellemzői alatt. Ki kell emelni a területi kormányzás jelentőségét a területi jólét és a területi termelési rendszerek létrehozásában.

Mindezt a márka koronázná meg annak érdekében, hogy elősegítse a szereplők mozgósítását, megszervezését és az előállított termékek forgalomba hozatalát.

I. A „terület” szerepe a fenntartható növekedés hajtóerejeként: a jólét megteremtésének helyszíne

1) Mit értünk terület alatt?

Az uniós politikákban a terület pontos fogalma 1999 májusában, Potsdamban jelent meg az Európai Területfejlesztési Koncepció (ESDP) létrehozásakor. A Lisszaboni Szerződéssel megjelent a „területi” kifejezés, amelyet a most megreformált regionális politika és közös agrárpolitika legutóbbi verziói is átvettek. Sőt, a közös agrárpolitika keretében a kiegyensúlyozott területi fejlődés egyértelműen előtérbe került. Mit takar valójában a „terület” fogalma?

A terület alatt nem egy közvetítő elem vagy az önkormányzatok és az állam közötti, semleges közigazgatási szintnek megfelelő, már létező egyszerű helyi térségi szint értendő, ahol a politikákat egy felülről lefelé irányuló hierarchiai rend szerint alkalmazzák. Ellenkezőleg, a terület állandó társadalmi alakzatot jelent, amely folyamatos hasznosítás alatt áll. E fogalommeghatározás révén a területek valamennyi erőforrása figyelembe vehető: a termeléshez kapcsolódó, de a nem piaci, nehezen átadható olyan különleges erőforrások is, mint az együttműködési módok, a terület társadalmi tőkéje, társadalmi kohéziója, elsajátított ismeretei, innovációs kapacitása, életminősége, öröksége, különleges szerveződése, az intézményekről nem is beszélve. E dinamikus rendszer a számos szereplő között kiépülő, földrajzi közelség alapján létrejövő kapcsolatoknak köszönhetően épül ki. E rendszer a különleges termelési problémák megoldásában vagy a területi örökségben gyökerező és azzal szorosan összekapcsolódó identitás elismerésének hosszú folyamatában is hasznosnak bizonyulhat, egy kollektív fejlesztési projekt megvalósítása érdekében. E koordinációt igénylő kapcsolatok állnak az érték és az ésszerűség megteremtése mögött, és elősegítik az új vagy rejtett erőforrások megjelenését.

A területi projekt a globalizációhoz való alkalmazkodás egy módja, és többek között arra irányul, hogy elkerüljék az ár- és költségversenyt és visszaszorítsák a vállalkozások áthelyezésének jelenségét, ezáltal lehetővé téve, hogy a minőségre építő helyi vállalkozások kihasználhassák a helyszíni sajátosságokhoz kapcsolódó differenciált előnyöket. A területi projekt segítségével mindenekelőtt számos vidéki terület fogadhat el az eltűnés elkerülésére irányuló valódi stratégiát.

2) A terület és a területi minőség létrejöttének módja: a területi kormányzás központi eleme Fenti észrevételeinknek megfelelően a területi projekt a kötelezettséget és a felelősséget vállaló különböző állami és magánszereplőktől ered, akiknek a koordinációs, illetve az erőforrások megszerzésére irányuló fellépései olyan valódi közösségi fellépést jelentenek, amely új kormányzási módot igényel: ez képezi e jelentés és egyben egy márka kidolgozásának sarokkövét.

A jelentés terjedelmi korlátai miatt itt csak egy olyan kormányzási módra térünk ki, amelynek célja a gazdasági tevékenység megszervezése és a vidéki területeken alkalmazott termelési folyamatok optimalizálása, és amely elvezethet egy területi minőségi márka megjelenéséhez. A minőségi kormányzás először is dinamikus és hatékony kollektív szervezést jelent. Ez egyszerre alapul a hálózaton és a közös stratégia által kiváltott információáramláson, amely a szereplők földrajzi és intézményi közelségéből fakad. A szereplőket elsősorban a közös problémával és a megoldások együttműködés útján történő megtalálásával kapcsolatos azonosítási folyamat kapcsolja össze. Ezt követi a rejtett, sőt virtuális erőforrások átalakításának folyamata. Ehhez az erőforrás-teremtéshez a szereplők és a struktúrák – akiket/amelyeket egy területi projekt körül szerveződő szövetségbe kell tömöríteni – közötti összetett partnerségek kialakítására van szükség. E folyamat a szolidaritásteremtés, a párbeszéd és a közös projektek kidolgozásában való megállapodás szakaszaiból áll.

Az említett kormányzási típus jellegzetességei a következők:

– elsősorban egy adott területen élő vagy ott tevékenykedő számos szereplő bevonására törekszik, hogy így vegye részt a közösségi fellépésben; ennek keretében összefogja a magánvállalkozásoktól, a közszervezetektől, kereskedelmi kamaráktól, egyesületektől, a munkaadói szakszervezetektől, a polgároktól, valamint a regionális, nemzeti, európai és nemzetközi szintű szervezetektől érkező helyi képviselőket;

– másodsorban képesnek kell lennie az olyan heterogén és egymástól kölcsönösen függő résztvevők közötti párbeszéd, együttműködés és tárgyalás előmozdítására, akik különböző, sőt olykor egymásnak ellentmondó célkitűzésekkel, stratégiákkal, időbeli kötöttségekkel és referenciaterületekkel rendelkeznek, de a maguk módján valamennyien hozzájárulnak a fejlődés tényezőinek megteremtéséhez; közös fellépésük révén egyénileg is megerősödnek, a fellépés pedig mindenki számára kedvező indukált és multiplikátorhatást gyakorol;

– segítségével a területek fejlesztésében – a különböző döntéshozatali szintek bevonása miatt

– különleges tagolási és szabályozási módok jöhetnek létre, ezért szükség van a helyi és a globális szint közötti koordinációra; mindez akár a meglévő előírásoktól és normáktól eltérő, sőt azokkal ellentétes új gyakorlatok és hibrid szabályok létrejöttéhez is vezethet.

E szereplők közül központi szerepet töltenek be a közszervezetek, mivel egyszerre adnak útmutatást és látnak el irányítási feladatokat, például a szabályozás és a területi kohézió területén. Az állami szereplőknek biztosítaniuk kell, hogy egy integrált és koherens projekt keretében valamennyi olyan szereplő mozgósítható legyen a közös fejlesztési célkitűzések

körül, akik a területtel kapcsolatban megegyező közép- és hosszú távú jövőképpel rendelkeznek. A helyi önkormányzatoknak szintén gondoskodniuk kell a területükön kívüli szereplőkkel, így más területekkel és a nemzeti és szupranacionális makroökonómiai szintekkel, többek között az Európai Unióval való kapcsolatok kiépítéséről. Biztosítaniuk kell a közös projektek kohézióját, amihez össze kell hangolniuk a minőségi célkitűzésekre irányuló és a szereplők kötelezettségvállalásaihoz keretet adó szerződéses folyamatokat (charták) és fellépési eszközöket. E normák kidolgozásához tárgyalásokat kell folytatni, kezelni kell a konfliktusokat, kompromisszumokat kell keresni, szövetségeket kell létrehozni és rendezni kell az erőviszonyokat a különböző szereplők között, akik valamennyien a saját érdekeiknek megfelelő ésszerűségi szempontokat követnek, és/vagy a versengő vagy közös hatáskörbe tartozó területekkel kapcsolatos feladatokat látnak el.

Három főbb kormányzási típusról beszélhetünk: az ágazati, az ágazatok közötti és a területi kormányzásról. E jelentés tárgyára tekintettel ez utóbbit részesítjük előnyben. Valamennyi említett kormányzási típus hozzájárul a területi dinamikákhoz: az első kettő meglehetősen bevett a KAP-on belül (termelői csoportok), de egyszersmind a harmadik, a legintegráltabb és legteljesebb kormányzási mód alkotóelemei is lehetnek.

II) A területileg beágyazott mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási rendszerek jobb azonosítása A kormányzásról szóló fejezetben említett, különböző szereplők közötti stratégiai konvergenciák legfőbb célkitűzése, hogy a területi erőforrások hasznosításából kiindulva speciális kínálatot teremtsenek. E kínálat a területi márka kapcsán különös jelentőséggel bír számunkra. Konkrétan, a területi márka feltételezi a szereplők közötti koordinációt, amelynek révén sor kerülhet az erőforrások, a termékek és a szolgáltatások vegytiszta ágazati logikát meghaladó, a területi logika kereteibe illeszkedő kiaknázására. Egy adott terület jellegzetes terméke kormányzási típustól függően többféleképpen is hasznosítható, a generikus termeléstől kezdve a valódi minőségi termékké való átalakításáig, hozzájárulva ezen összetett területi kínálathoz. A kínálat kérdése kiemelt érdeklődésünkre tart számot, mivel segítségével – a generikus vagy szabványtermékek különleges termékké való átalakítás révén – sor kerülhet a termékek átminősítésére a területi externáliákat – így a közjavakat, a társadalmi és környezeti szabadidős lehetőségeket – hasznosító, minőséggel kapcsolatos megközelítések útján. Míg az általánossá vált versenygazdaságban az árak csökkenését tapasztalhatjuk, amit a hasznok csökkenése, sőt eltűnése okoz, egy olyan gazdaságban, amely a termékeknek a származás, minőség, környezetvédelmi szolgáltatások és az egyes területekhez kötődő számos más erőforrás függvényében való megkülönböztetését helyezi előtérbe, emelkednek az árak és újabb haszonszerzési módok jelennek meg, sőt (például a korábban minőségjelzéssel ellátott mezőgazdasági termékek esetében) a már meglévők is tartósan fennmaradnak.

E felállásban a szereplőket egymással összekötő koordinációs módok biztosítják, hogy a minőségi szervezéshez és területfejlesztéshez kapcsolódó területi hasznokból valamennyien részesüljenek. E területi hasznok a stratégiák kompatibilitásának eredményei, amely kompatibilitás biztosítja, hogy egy közös területi projekt köré szerveződő különböző szereplők érdekeit kielégítsék. E hasznok forrását nem csupán a hagyományos termelési tényezők jelentik, hanem egy átalakulás – többek között a szereplők közötti koordinációnak köszönhető kiemelkedési folyamat – előtt álló, szélesebb körű potenciál is. Ezért előfordulhat, hogy eredeti formájában az erőforrás csupán a különböző lehetőség hordozója, amelyet a helyi szereplők nem azonosítottak kiaknázható erőforrásként.

Európában a vidéki területek többsége – az adott területre jellemző ágazati logikák szerint – jelenleg kizárólag egyetlen termékkínálattal és termékhasznosítási móddal rendelkezik. A kormányzási módok elemzésekor világossá vált számunkra, hogy ezek az ágazatok – önmagukban vagy más ágazatokkal együtt – az erőforrások közötti szinergia megteremtésével hozzájárulhatnak e kínálat bővítéséhez és megerősítéséhez, aminek köszönhetően újabb, a területi minőséghez kapcsolódó hasznok jelenhetnek meg. E kínálatbővülés kétféle hatást gyakorolhat a piacokra.

Először is, a kiegészítő és egymáshoz szorosan kapcsolódó áruk és szolgáltatások csoportja (ezt jószágkosárnak is nevezzük) alapján gazdagítja a kínálatot. Ha e kosarakon belül a – tájegységekhez, know-how-hoz és a termelési módokhoz kapcsolódó – minőség és származás szerint teszünk különbséget, megállapíthatjuk, hogy a szolgáltatások nehezebben határolhatók be és kevésbé szabályozottak, azonban a jószágkosárhoz való hozzáférés elősegítése tekintetében komoly lehetőségeket rejtenek. E szolgáltatások példáiként megemlíthető az idegenforgalom, a mobilitás, a táj örökségét képező elemek, a kereskedelem és a kommunikációs eszközök.

Másodszor, a kínálat bővülése a terület történelmébe, kultúrájába és az abban rejlő értékekbe ágyazott olyan különleges termékek kínálatát is jelenti, amelyek mások által nem lemásolhatóak és kizárólag az adott területre jellemzőek. A helyettesíthetőség e hiánya, ez a megismételhetetlenség védi az árukat és a szolgáltatásokat a máshonnan érkező versennyel szemben és különösen a legveszélyeztetettebb vidéki területek számára valódi lehetőséget kínál a fejlődésre. A területi beágyazottság ezért a jószágkosarak összetételének és a területek versenyképességének alapvető fontosságú összetevője.

Az említett jószágkosarak iránti kereslet a földrajzi közelségen és bizalmon alapuló kapcsolatokra épül, és a következőkben jut kifejezésre: termelői értékesítés, városi piacok, turisztikai célú utazások, látogatások, vendéglátás, társadalmi szerveződés stb. Emellett összefonódik a minőséggel, az ismertséggel, a területtel kapcsolatos ismeretekkel és az arról alkotott képpel is. Másként fogalmazva: a minőség e formájának megértéséhez nem az adott terméktől annak termelési helyszínéig vezet az út, mint a minőségjelzéssel ellátott termékek esetében, hanem eleve a területből kell kiindulni, amely maga is alkotóeleme a kiegészítő, a területhez kötődő áruk és szolgáltatások minőségének. A kereslet forrását gyakran maga az adott terület, illetve az idegenforgalom révén a külső fogyasztók jelentik. A minőség alapján történő e megkülönböztetésre jelenleg nem vonatkozik semmilyen megkülönböztető jelzés vagy különleges azonosító jel, amely fokozná az áruk és szolgáltatások regionális, nemzeti és nemzetközi piacokon való előmozdítását.

E jelentés ezért felszólítja az Európai Uniót az európai területi minőségi márka elfogadására.

Ez a márka inkább egy „ernyőjelzés”, amelyet a globális fejlesztési folyamatban részt vevő területek áruinak és szolgáltatásainak összességére alkalmaznának.

Következtetés

A jelentésben felvázolt megközelítés jól szemlélteti, hogy mennyire fontos valamennyi vidéki terület számára az új fejlesztési modellek előmozdítása. Sok ilyen terület megóvása függ e megközelítés alkalmazásától. Jobb szervezettség mellett ezek a területek nagyobb eséllyel, fokozottan tudják kihasználni a globalizáció és a társadalmi változások előnyeit.

A jelenlegi vidékfejlesztési politika már tartalmaz bizonyos eszközöket a területek minőségének fejlesztésére. Elsősorban természetesen a közösségi LEADER kezdeményezésre gondolunk. A nemzeti vidékfejlesztési tervek következő programozási időszakának előkészítésekor már lehetőség nyílik e közösségi kezdeményezés valamennyi területen megvalósuló általános alkalmazására (a FAMP 4. pillérével a halászat, illetve az integrált területi befektetéssel a városi övezetek tekintetében) a több finanszírozási alappal kapcsolatos megközelítés kiegészítéseként, amely lehetővé teszi egy adott terület – sőt vidéki/városi és városi/tengerparti terület stb. – több alap hatálya alá tartozó projektjeinek finanszírozását. A tematikus programok ezenkívül bevonhatók az EMVA operatív programjaiba, amelyek több forrást képesek mozgósítani. E jelentés fényében helyénvalónak tűnik, hogy a területi kormányzás megerősítésére igen jelentős eszközöket vegyünk igénybe, mivel e kormányzásnak jelentős szerepe van a terület erőforrását képező tényezők azonosításában és a szereplők közötti nélkülözhetetlen együttműködésben. A jelenlegi ösztönző, képzési, ismeretátadási, tervezési vagy a KAP reformjában szereplő, az együttműködéssel, az innovációval, a hálózatszervezéssel és a kereskedelem ösztönzésével kapcsolatos erőteljes intézkedések megválasztásának hozzá kell járulnia a szervezés javításához és a területek minőségéhez. Emellett azonban a globalizációra tekintettel el kell érni az európai területi minőségi márka hivatalos elismerését, hogy ezáltal szélesebb körben megnyíljanak a piacok az új területi projektekből származó áruk és szolgáltatások előtt.