http://erdely.ma/autonomia.php?id=152863&cim=uj_kiindulopont_a_szekely_honepitesben_del_tirol_es_a_szekelyek_2
Forrás: en.wikipedia.org
Az olaszországi dél-tiroli példa találó kiindulópontnak tűnik a beígért új székelyföldi autonómiatervezet számára, melyet – vezetőinek nyilatkozata szerint – hamarosan nyilvánosságra kíván hozni az RMDSZ.
Olaszországnak ez az autonóm, német többség által lakott pro- vinciája ugyanis nagyon sok adottságában hasonlít a mi délkelet-erdélyi részeinkhez, melyek saját népi és önigazgatási igé- nyeiről oly látványosan tett nemrég tanúságot százezernél több békés tüntető a nagy menetelés napján, október 27-én, mely minden hatósági statisztikai hamisítási kísérlet ellenére nyilvánvalóvá és cáfolhatatlanná tette, hogy a saját ügyeit irányító Székelyföld terve igenis népi támogatást élvező legátfogóbb törekvése népcsoportunknak.
Minket az alábbiakban és az elkövetkező jegyzetsorozatban főleg a dél-tiroli autonóm provincia működésének mikéntje érdekel, s azok az elvek, melyekben az egymással az 1919-től 1971-ig tartó vitákban a meglehetősen éles ellentéteket felvállaló felek – a dél-tiroliak, Olaszország, Ausztria mint védhatalom – nemzetközi közvetítéssel végül megegyeztek és be is tartanak. Ennek folytán a dél-tiroli belső önrendelkezési formák kialakításának történetével csak érintőlegesen foglalkozunk, de kár lenne teljesen mellőzni e históriát, ugyanis Székelyföld és Dél-Tirol nemcsak földrajzi és gazdasági adottságaiban, hanem történelmében is meglepően sok mindenben hasonlít.
Előre bocsátanánk azonban egy újabb fejleményt, mellyel érdemes az egészet kezdeni. 2006 májusában az örökös olasz szenátor, Francesco Cossiga törvényjavaslatot terjesztett az olasz parlament elé, melyben fel kívánta hatalmazni a régió két autonóm provinciájának – Trentinónak és Bozennek, az egyik olasz, a másik német többségű – választóit, hogy döntsenek afelől, megmaradnak-e az olasz államban, teljes függetlenséget óhajtanak-e, avagy Ausztriához, netán Németországhoz kívánnak-e csatlakozni. Nos, mindenik fél – a szeparatistákat is beleértve – elutasította az indítványt, arra hivatkozva, az az etnikai feszültségek kiújulásának veszélyét rejti magában.
A párhuzamok a mi régiónkkal több, mint meglepőek. A túlnyomóan német többségű Dél-Tirol 1919-ig az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott, míg Észak- és Kelet-Tirol az anyaországnál maradt, annak az olasz állam és az antant között 1915-ben megkötött titkos egyezségnek eredményeképpen, mellyel Itáliát rávették, hogy az antant oldalán lépjen be az első világháborúba a Központi Hatalmak ellen. Szegény dél-tiroliak a wilsoni elvekre hivatkozva tiltakoztak ugyan a győztesek önkényes döntése ellen, de hiába tették. Olaszország vállalta a mienkhez hasonló kisebbségi szerződés (1921) aláírását, de nem tartotta be azt, Mussolini hatalomra jutása után pedig olyan betelepítésbe kezdett, mely a tartomány eredeti jellegét valóban végveszélybe sodorta. A második világháború után kötött olasz–osztrák szerződés nem bizonyult kielégítő megoldásnak, az olaszok ugyanis ezt követően egy olasz többségű régióba olvasztották be a tulajdonképpeni szűken vett Dél-Tirolt – ugye, ismerős ötlet –, ezzel akarván kijátszani az osztrákokat, ezért újabb harmincvalahány éves tárgyalássorozatra és küzdelemre volt szükség, míg megszületett a kívánt német többségű autonóm provincia: Bozen/Bolzano.
Mondom, tanulságai folytán sem rossz a politikusaink által választott kiindulópont.
A Tirol-kastély, amelyről a régió kapta nevét (3szek.ro)
A Mussolini által 1923 után szorgalmazott betelepítés – erőltetett iparosítás révén és a hivatalok elolaszosítása után Hitler és a Duce még egy olyan egyezséget is kötött, mely szerint a dél-tiro- li németek átköltözhettek Németországba, és e lehetőséggel mintegy 80 ezren éltek az akkori 246 ezerből.
Az erdélyi magyarságnak ilyesmiben nem volt része, ámbátor több százezres kivándorlási vesztesége 1919 és 1940, illetve 1945 és 1989 között jórészt a kényszerű kivándorlásnak tulaj- donítható, s ez ma is tart. 1946-ban az ún. Párizsi Szerződés- ben, melyet Ausztria és Olaszország írt alá, a dél-tiroliaknak nemzetiségi egyenjogúságot ígértek, mi több, autonóm törvényhozói és végrehajtói hatalmat Bolzano/Bozen és Trentino tartományok (provinciák) számára, de a bevezetett gyakorlat nagy csalódást keltett, mivel az olaszok kijátszották az egyezményt. Érdemes odafigyelni, a mai román hatalom nem véletlenül kísérli meg Székelyföld és a román többségű megyék kényszerházasságának fenntartását, újbóli intézményesítését.
Lássuk, mit ír erről a Wikipédia: „Az olaszok azonban úgy kerülték ki (az olasz–osztrák egyezmény) végrehajtását, hogy Bozent egyesítették az olasz nyelvű Trentino tartománnyal. Az így létrejött Trentino–Alto Adige régió ugyan szintén autonómiát kapott – viszont az egyesítéssel az etnikai arányok úgy megváltoztak, hogy az egyezmény gyakorlatilag értelmét vesztette. Ezután még több évtizedig folyt a Dél-Tirol-vita, mert a régió kisebbségi lakói és Ausztria nem nyugodtak bele az olaszok teremtette helyzetbe. Ausztria Dél-Tirol ügyében többször az ENSZ közgyűléséhez fordult panasszal. A nyomás alatt az olasz parlament végül 1971. november 10-én megszavazta a valódi kisebbségi területi autonómiát megteremtő Autonómia Statútumot.”
Az első autonómiaszabályt azóta többször módosították, és a joggyarapodás révén állt elő az a helyzet, hogy 2006-ban a Francesco Cossiga olasz szenátor által megfogalmazott népszavazási javaslatot – melyben arról kérdezték volna Dél-Tirol lakóit, hogy megmaradnak-e az olasz államban, teljes függetlenséget óhajtanak-e, vagy Ausztriához, esetleg Németországhoz kívánnak-e csatlakozni – még a szeparatisták is jobbnak látták elutasítani. Ennek és a módosításoknak a figyelembevételével ismertetjük a dél-tiroli autonómia mibenlétét és működését az alábbiakban.
A Bozen és Trient provinciákból álló Trentino–Dél-Tirol az egy és oszthatatlan Olasz Köztársaság öt különleges jogállású autonóm régióinak egyike, ezek mellett tizenöt rendes jogállású régióra oszlik az ország többi része. A régiók maguk is komoly autonómiával rendelkeznek, saját adókat vethetnek ki, pénzügyi önállósággal bírnak, részesülnek a központi költségvetés kiutalásaiból stb., az említett autonóm régiók pedig ezen felül többletjogokat is kaptak.
Dél-Tirol tehát rész a részben, egy autonóm régió autonóm provinciája, megyéje, az egymilliós nagyobb régió félmillió lakosú északi fele, területileg nagyjából azzal azonos, pontosabban 7 ezer négyzetkilométer. Az olasz nemzetállam a két provincia, Bolzano (Bozen) és Trentino (Trient) összekapcsolása által mintegy kettős biztosítékot kapott minden szecessziós törekvés ellensúlyozására. Ennek fejében azonban a dél-tiroli három népcsoport kiemelkedő belső önrendelkezésben részesül.
A régió önállósága nemcsak kulturális, hanem közigazgatási és gazdasági kérdésekre is kiterjed. Irányító szervei: regionális tanács, a regionális kormány és kormányelnök. A regionális tanács tulajdonképpen a két megye választott képviselőiből álló parlament, ezek mindegyike 35 képviselőt küld a törvényhozásba. A parlament az öt év első felében Bolzanoban/Bozenben, második felében Trentinoban/Trientben székel, ennek megfelelően elnöke felváltva olasz és német. A tartomány kormányát Végrehajtó Bizottságnak nevezik. Dél-Tirolnak külön törvényhozó Tartománygyűlése és kormánya van.
A szűken vett Dél-Tirol (Bozen vagy Bolzano) 116 közigazgatási településre oszlik, háromban a ladinok (egy újlatin nyelvű népcsoport), ötben az olaszok és 103-ban a németek alkotnak többséget, de úgy, hogy kb. 80-ban az a kilencven százalékot is elérik. A jogok gyakorlása a nyelvcsoportokhoz csatlakozás gesztusával kezdődik. Népszámláláskor mindenki kinyilvánítja, melyik csoporthoz tartozik, erre épül a közhivatalokban, a tisztviselői karban megvalósuló etnikai arányosság rendszere.
A három nyelv a közéletben egyenlő, azaz mindhárom hivatalos az összes állami és helyi közhivatalban, intézményben, leszámítva a hadsereget, melynek egyedüli nyelve az olasz. 1978-tól fokozatosan bevezették a két-, illetve háromnyelvűséget a hivatalokban, a közalkalmazottaknak nyelvvizsgán kell bizonyítaniuk, hogy mindkét vagy mindhárom nyelvet értik és beszélik. Az ügyfelekhez ugyanis annak nyelvén kötelesek fordulni mind írásban, mind szóban.
A nyelvet az ügyfél, a polgár választja meg. 1993-tól e többnyelvűséget a bíróságok előtt is bevezették. Az oktatási rendszerben a tannyelv olasz vagy német, mindenikben tanítják a másik nyelvet is. A kisszámú ladin közösség iskoláiban az órák egy része németül, a másik olaszul folyik, a ladin kisegítő nyelv, de óvodákkal is rendelkeznek, akárcsak a németek és az olaszok. A három iskolarendszert a Tartományi Gyűlés három iskolahivatala igazgatja, azaz külön tanfelügyelőségeik és „minisztériumuk” van. Sok a német sajtótermék, több állami és magán- tévé- és rádióadás e nyelven sugároz.
A két állam 1992-ben nyilatkozatban jelentette ki, hogy az államközi vitát lezárták. A németek mindamellett nem tekintik a kérdést véglegesen megoldottnak, annak kezelése folytonos törődést és igazítást igényel. Ausztria védhatalmi státusát a mai napig fenntartja, rendszeresen konzultál a dél-tiroli hatóságokkal, és közös parlamenti üléseket tartanak, a felsőoktatási igények kielégítéséről maga gondoskodik osztrák területen, azonfelül támogatja a dél-tiroli oktatási rendszert, ehhez pénzsegélyt is nyújt, diákotthonokat, színházakat, zenekarokat tart fenn, azaz Dél-Tirol a határok feletti osztrák kultúrközösség szerves része.
Olaszország különben nagyra értékeli a dél-tiroli autonómiát, mi több, modellként ajánlja hasonló helyzetekben található államok és népcsoportok viszonyának rendezésére. (Lásd: Dr. Csapó József: Autonómiák és autonómiatörekvések. 2003.)
Hogyan működik az autonóm provincia törvényhozása? A dél-tiroli parlament, tartományi gyűlés harmincöt tagú, törvénytervezetet a képviselők vagy 2000 polgár aláírásával lehet kezdeményezni. Ezt vita után szavazásra bocsátják, s a megszavazott jogszabályt a bozeni kormánybiztossal, prefektussal kell közölni, aki 30 napon belül visszautalhatja, ha úgy látja jogosnak, mire a kisparlament módosíthatja, elvetheti vagy abszolút többséggel újból el is fogadhatja.
Ha a római kormány 15 napon belül nem fordul az ügyben az alkotmánybírósághoz, a törvény tartományi jogszabályként hatályba lép. Bizonyos sérelmek esetén a nyelvcsoportok képviselői külön is szavazhatnak, kifogást emelve a készülő törvény ellen – mivel az sérti érdekeiket –, s ha kétharmaduk ellene szavaz a gyűlés által különben elfogadott jogszabálynak, akkor ők azt az alkotmánybíróságon megtámadhatják. Nem épp vétójog, de a kérdéses nyelvcsoportnak hatásos védelmet nyújthat.
Nyelvhasználat dolgában a mi romániai törvényeink által kinyil- vánított jogoknál sokkal messzebb jutottak Dél-Tirolban. A német ugyanolyan hivatalos nyelvnek számít, mint az olasz. A polgár minden közhivatalhoz és a közfeladatokat ellátó magáncégekhez is anyanyelvén fordulhat, és azok kötelesek azon a nyelven válaszolni neki mind írásban, mind szóban. Értesítések kiküldése esetén a polgár feltételezett nyelvén leveleznek vele.
A német polgárokkal való érintkezésében a hatóság köteles a német településnevet is használni.
1993-ban sikerült a bíróságok és a rendőrség nyelvhasználatát is kielégítően szabályozni. A carabinieri és a pénzügyőrség fegyveres testületnek számít Olaszországban, ettől az évtől azok belső vonatkozásban ügyeiket olaszul intézik, de kifelé az ügyfelekkel két nyelven értekeznek, tehát hasonló helyzetben nálunk nem csupán románul, hanem magyarul is éppúgy kellene tudniuk és fogalmazniuk. A kihallgatás minden esetben a gyanúsított anyanyelvén folyik!
Mi történik akkor, ha a polgárt perbe fogják? Itt a leginkább szembeszökő a különbség az itteni és az ottani viszonyok között. A büntetőeljárás vagy olaszul, vagy németül folyik, azaz a vádlott anyanyelvén. Ha az iratokat nem anyanyelvén kapja kézhez, akkor tíz napon belül kérheti azok lefordítását, és attól kezdve az iratok, a jegyzőkönyvek is azon a nyelven készülnek. Ha nem él kifogással, az illető kérheti, hogy németül hallgassák ki, miközben az iratokat olaszul fogalmazzák meg. Mi több, eljárás közben a vádlott egy alkalommal igényelheti az eljárás nyelvének megváltoztatását is. Az ügyvédi perbeszédek, a bírói kérdések nyelve ennek megfelelően alakul.
Ha nem egy, hanem több vádlott áll a bíróság előtt, és azok anyanyelve nem azonos, akkor az eljárás két nyelven folyik, az ügyész két nyelven mondja el beszédét, és az ítéletet is két nyelven hirdetik ki.
Polgári perekben a polgár maga dönt, milyen nyelven adja be iratait, s ha a válaszirat a keresettel azonos nyelvű, akkor az eljárást egy nyelven, ha nem, akkor két nyelven folytatják le. Ha az alperes más nyelvet választ, akkor hasonlóképpen folyik minden. Fontos és a mai román gyakorlattól merőben elüt, hogy a periratokat a bíróság köteles az eljárás költsége terhére a másik nyelvre is lefordíttatni. (Nálunk, mint köztudott, „szabad” használni a magyar nyelvet, csakhogy az ügyfél köteles azt a fogalmazványt saját pénzén lefordíttatni és románul is beadni.) Eme eljárási rend két fokozaton érvényesül, harmadfokon a római bírósághoz már csak olaszul lehet fordulni.
Különben bármelyik közhivatalba nyit be az ember, mindenütt kifüggesztve találja, hogy a hivatalnoknak milyen kötelezettsége van a két nyelv használatát illetően, és hogy milyen büntetés sújthatja, ha azt megszegi. Közhivatalnok nem is lehet, aki csak az egyik nyelvet ismeri. Nincs „poftim?”-ozás.
A legérdekesebb az etnikai arányosság elvének érvényesülése Dél-Tirolban. Már-már túlszabályozottnak tűnik, pedig nyilván keserű történelmi tapasztalat vezette rá az ottaniakat, hogy nem maradhatnak fehér foltok, az estlegességeket fel kell számolni. Az „etnischer Proporz” gondoskodik arról, hogy a német és ladin polgárt ne lehessen kiszorítani a tisztviselői stb. karból. Minden közhivatali állást és testületet a helyi lakosság etnikai arányai szerint kell betölteni, ugyanígy kell a munkahelyeket elosztani a nyelvcsoportok között. A részarányosság a fontosnak nevezett javak elosztásában is érvényesül, ennek számítanak bizonyos politikai tisztségek és közhivatali állások mellett a lakásépítésre és kulturális célokra fordítható állami támogatások is.
Az olaszok gyakran panaszkodnak állítólagos diszkriminációra ezzel kapcsolatban, ami a mi fülünknek nagyon ismerősnek hangzik. Erre a németek azt szokták felelni: szó sincs diszkriminációról, inkább ama hátrányok kiküszöbölése történik, melyek a kisebbségi német és ladin népcsoport csökkent versenyképességéből, létszámbeli sajátosságából fakadnak. Olasz – ugye – több tízmillió, német pedig pár százezer él az olasz államban. Egy táblázat még az arányok megismerését is lehetővé teszi. Ahol húsz állás volt, ott az olaszokat 5,53, a németeket 13,60, a ladinokat 0,87 rész illette meg belőle a kilencvenes évek egy időszakában. Népszámlálásonként változnak ezek az arányok, mindig újraszámolják őket.
Az iskolákról, óvodákról már szóltunk. Az egynyelvű német vagy olasz iskolákban olyan oktatók tanítanak, akiknek anyanyelve azonos a tannyelvvel és a diákokéval.
A másik nyelv oktatása is kötelező második vagy harmadik osztálytól. Az általános lakossági kétnyelvűségre törekvés jól kivehető, de nem fokozzák ezt fel annyira, mint némely helyeken, ahol az államnyelvet domináns nyelvvé kívánják feltolni a kisebbségi iskolákban is. A németek jórészt Ausztriában tanulnak tovább felsőbb fokon, diplomájukat elismeri, honosítja az olasz állam. Mivel ilyen körülmények közt a német nyelv fontos érintkezési eszköz, számos olasz szülő íratja pár osztály erejéig német iskolába gyermekét. Ezt azonban csak akkor teheti meg, ha a tanuló szűkös nyelvismerete nem akadályozza az oktatás menetét. Német szülőkkel is előfordul, hogy nyelvtanulás céljából olasz iskolába járatják gyereküket. Olasz próbálkozás folyt a hatvanas években a kétnyelvű oktatás bevezetésére, de ezt német részről, mint pedagógiailag és társadalompolitikailag helytelent, elutasították. (Jegyezzük meg saját házunk tájáról vett példával: a muravidéki kétnyelvű szlovén–magyar iskolákra újabban sok a panasz, hogy a többségi nyelvi asszimiláció eszközeiként működnek.)
Ausztria nemcsak védhatalmi státusát tartotta meg, hanem gyakorlatilag a dél-tiroliak kulturális hazájának számít. Jellemző, hogy a kilencvenes évek elején másfél ezer itteni diák tanult olasz és ennél két és félszer több osztrák egyetemen, főleg Innsbruckban. Az innsbrucki és a padovai egyetem különben közös programban biztosítja a jogi tanulmányok két nyelven való elvégzésének lehetőségét. Ezt nálunk kiválóan meg tudnák valósítani a hazai román és magyar egyetemi tagozatok, illetve a két magánegyetem. Ausztria különben a provincia politikai pártjaival intézményesített kapcsolatot tart fenn, és rendszeresen tanácskozik velük. (Lásd Gál Gyula: Dél-tiroli modell? Magyar napló, 1998. szeptember)
* * *
Befejezésképpen érdemes aláhúzni az ottani területi autonómia Ermacora professzor, a neves dél-tiroli szakember által kiemelt sajátosságát: nem egy népcsoport, hanem mindhárom érdekeit védi, külön garanciákat nyújt az olaszoknak is, alapjában véve a vegyes lakosság korunkban legtöbbre értékelhető önigazgatási eszköze.
B. Kovács András Háromszék
B. Kovács András Háromszék
