Babos Krisztina | 2013.11.20.
Munkára fogta a koltói romákat a község polgármestere, így egyrészt jelentős mennyiségű kiadást spórolnak meg a máramarosi településen, másrészt pedig a szigor nevelő hatása révén segítik a cigányok társadalmi beilleszkedését.
Csendes Lajos szerint semmi különös nincs a dologban: lényegében a törvényeket kell alkalmazni, és ügyesen kell szervezni, így számos közfeladat oldható meg minimális ráfordítással, magyarázta a Krónikának a polgármester. A szociális segélyen élő romákkal oldja meg például az árkok takarítását, a mezei utak karbantartását, a vízhálózat kiépítésénél is hasznukat vette, mivel a kubikus munkát teljes egészében rájuk bízta, sőt, az utcák kátyúzását is velük végeztette, lényegében aprópénzből.
Elmondta, az elején nem volt egyszerű dolga a település közel 40 százalékát kitevő cigány közösséggel, de már nem ellenkeznek: ha kapják a meghívót, mennek közmunkára. Ugyanis megértették: addig nem osztják ki nekik a szociális segélyt, amíg le nem dolgozzák a kötelező óraszámot. Törvény van ugyanis arra, hogy a segély összegétől függően 40–68 órát kell ledolgozniuk a kedvezményezetteknek. Míg azonban a települések többsége esetén a segélyesek dolgoztatása inkább nyűgöt jelent az önkormányzatnak, semmint segítséget, a két és fél ezres, 60 százalékban magyarok által lakott Koltón értelmes elfoglaltságot találnak számukra. „Legalább tudják, hogy miért kapják a pénzt” – foglalta össze röviden a közmunka filozófiáját a polgármester, aki szerint a cigányok társadalmi beillesztésére irányuló különféle programok hibás nézőpontból közelítenek, ezért eredménytelenek.
Mint kifejtette: generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a szüleiket dolgozni, rossz a családi minta, amit követnek, ezért lesz jelentős részük dologkerülő. Koltón azonban tudják a roma gyerekek: csak akkor jön a pénz, ha megdolgoznak érte. A munkakötelezettséget egyébként az önkormányzat az EU-s élelmiszersegélyekre is kiterjesztette, ezt sem adták ki, ameddig a cigányok ki nem takarították a lakótelepüket. Mint megtudtuk, ebből volt némi cirkusz, de a romák ismét látták, hiába kiabálnak, nem vezet eredményre. Az elöljáró szerint sem komolyabb értékű lopások, sem jelentősebb konfliktusok nincsenek a községben, ami valószínűleg szintén a szigor következménye, valamint azé, hogy videokamerákat szereltek fel a cigányok által lakott településrészen. A község vezetése azonban nemcsak dolgoztatja őket, támogatja is a romák törekvéseit. „Kápolnát szeretnének maguknak – magyarázta Csendes Lajos. – Segítünk nekik, de csak akkor, ha dolgoznak. Van közöttük kőműves, meg egyéb szaki, ezért úgy járunk el, mint a kátyúzásnál: csak az alapanyagokra költünk, a munkát ők végzik el.”
A polgármester azt is elárulta, hogy tervezik egy egyesület létrehozását, melynek célja a cigány közösség felzárkóztatása lenne. A romák Koltón egyébként nem csak közmunkát végeznek, az önkormányzat igyekszik az álláskeresésben is segítségükre lenni, hiszen e téren is jelentős állami kedvezmények állnak rendelkezésre: aki legalább két gyereket nevelő munkanélkülit alkalmaz, az havi ezer lej körüli állami támogatásban részesül.
