Második felvonás: a Pungești-i parasztlázadás

http://manna.ro/kepriport/masodik-felvonas:-a-pungesti-i-parasztlazadas-2013-12-12.html

Egyed Ufó Zoltán| 2013.12.12

A moldvai Vaslui megyébe tartunk, Pungești községbe, ahol háború lesz. Tudják ezt a hatóságok is, nem hiába igazoltatnak négyszer egy este alatt. A főútról letérve egyből villogó rendőrautóba ütközünk, a rendőrök minden magyarázat nélkül igazoltatnak, bekukucskálnak az autóba, és kikérdeznek, mi van a csomagjainkban. Tudják, hogy az ellenállás tábora felé igyekszünk. A tábor mellett csendőrök tartóztatnak fel, fél órát is kell álljunk, míg leellenőrzik, sajtósoknak be szabad-e menni. Ha mi is tüntetők lennénk, szó nélkül beengednének, de sajtósként nem. Közben tizenötször elmondják, hogy nem ajánlott bemenni, ezek nagyon veszélyes emberek, kövekkel dobálnak, részegek, agresszívek meg minden negatívum, amit rájuk lehet hordani. Hosszas várakozás után érkezik a visszajelzés a központból, bemehetünk, de csak akkor, ha csendőröket nem fotózunk-filmezünk. Sajnos, csak azt tudjuk megígérni nekik, hogy nem kapjuk őket lencsevégre, ha nem jönnek be a táborba. A csendőrparancsnok bosszúból elkísér minket a táborig, hiába mondjuk neki, hogy magunkra szeretnénk menni, majd olyan stílusban ad át a falusiaknak, hogy „hoztam nektek két magyart”. 

A jó szomszédi viszony most hétfőn, december másodikán hajnalban változott meg, amikor a jó szomszéd egy két kilométer hosszú konvojjal érkezett meg beköltözni az új földjére, éjjel 4 óra tájékán. A konvojban a munkagépek és az anyagokat szállító teherautók mellett volt vagy 600-800 csendőr, akik lekapcsoltatták a faluban a közvilágítást, és kihasználva a sötétséget és a sajtó hiányát, pirkadatra „rendet csináltak” a faluban. A konvoj érkezésének hírére az utat elálló embereket jól megverték és megrugdosták a magyar páncélos lovagok, majd mindenkit megfélemlítettek, aki csak mozgott a faluban. Ha valakinek járt a szája, az kapott, a csendőrök az udvarokba is lazán bementek engedély nélkül, kiadni a megérdemelt adagot. Pár embert dubába raktak és elvittek, a mezőt megtöltötték csendőrökkel, hogy még a nyulak se mozdulhassanak, az utat pedig lezárták, még az iskolabusz sem vihette a gyerekeket iskolába. Csak a Chevron gépei közlekedhettek az úton. A falut aztán napokra elzárták a külvilágtól, a sajtó is ki volt tiltva a környékről, a község egy kis banánköztársasággá alakult át.

A Chevron időközben csendőri és rendőri fedezéssel nekiállt kiépíteni lakosztályát. Éjjel-nappal dolgoztak rendületlen, hogy minél hamarább fejezzék be (mint Lénárdék Homoródfürdőn). Az utat összetörték, de az elöljárókat ez nem zavarja, majd valaki megjavíttatja közpénzből (csak jelzem, a rétyi Sajtkofferes biznisz esetében is hasonlóan gondolkodnak). Persze, ez még semmi, ahhoz képest, hogy mi lesz itt, ha majd beindul a kitermelés, és százszámra érkeznek a teherautók. A Chevron nem saját maga végzi ezt a gyönyörű munkát, hanem a marosszentgyörgyi MIF R.T. segítségével, a teherautók ablakába kirakott magyar nevű korondi giccsrendszámok csak tovább javítják Moldvában az erdélyi magyarok megítélését.

A táborban hajnal hasad. Nehéz nap vár a táborlakókra, látogatók érkeznek az ország minden csücskéből. A környezettudatos társadalmi szegmens, mely az elmúlt hónapokban országszerte tüntetett vasárnaponként, most ide, a Pungești melletti ellenállótáborba hirdetett találkozót. Azért hívták össze ide az embereket, mert úgy érezték, a hétfő reggeli verés hatására a falusiak meghőköltek, kezdik úgy érezni, hogy teljesen felesleges harcuk, hisz a kormányfő támogatásával és a csendőrség nevű hosszúnyelű ostor segítségével az amerikai cég bármit véghezvihet, megállíthatatlan. A falubélieknek bátorításra van szükségük, ezért gyűl most össze pár száz ember az országból.

Ponta miniszterelnök nyilvánosan megdicsérte volt a csendőröket hétfői határozott fellépésükért. Majd előjött a Hargita megyéből már ismert „energetikai függetlenség” meséjével, mintha mi mind hülyék lennénk, és nem tudnánk elgondolkodni: mivel leszünk függetlenebbek attól, hogy egy külföldi cégnek szinte ingyen odaadjuk a gázmezőt, majd jó drágán megvesszük tőle a gázt. Habár most még nyugalom és csend van, itt még bajok lesznek. Egyre több ember érzi úgy ebben az országban, hogy átverik elöljáróik, akik ráadásul egyre kevésbé szégyellik magukat az átverés miatt, már oda jutottak, hogy nem is fárasztják magukat palástolni korruptságukat. Én úgy érzem, habár információim nincsenek, hogy az a szép demokratikus időszak (azaz a demokráciának álcázott időszak) kezd véget érni. Szép volt, az utóbbi másfél évtizedben volt valamennyi szólásszabadságunk, volt egy általános jólét, kölcsönpénzből, a hatalom eljátszotta, hogy a népért van, a nép szerette a hatalmat, mert dőlt a lé, a csapból is folyt a jólét. Eladósodtunk. Most jön az az időszak, amikor vissza kell fizetnünk az eddigi jólétet, és most a hatalom nem fogja eljátszani a kedves, rendes, empatikus, emberbarát szamaritánus szerepét. Megmutatja, hogy ő a hatalom, és nekünk be kell húznunk a farkunkat. Hamarosan áll neki az ország törleszteni a nagy kölcsönöket, és nem a politikusok fizetéséből fogja azokat visszafizetni. Nehéz idők jönnek. Hogy a rendszer demokráciából mibe vált át, csendőri diktatúrába (akarom mondani katonaiba), vagy egyszerűen csak egy kinti magántrösztnek leszünk a gyarmata, fogalmam sincs, hogy mit tartogat a jövő, de az szinte biztos, hogy ez a demokratikus jogállam-utánzat néhány éven belül bezárja kapuit. Na de persze, az is lehet, hogy én vagyok megbolondulva, mert össze vagyok zárva két rosszalkodó fiammal, s elmebajomban látomásaim vannak. Adja isten, hogy csak velem legyen baj, s tovább dőljön felénk a pénz, hogy legyen miből igyunk a világbéke dicsőségére.

Habár több bukaresti fotós kolléga véli úgy, hogy ma itt csak egy csendes tüntetés lesz, kételkedem ebben. A tiltakozóknak ez talán az utolsó esélyük arra, hogy ügyet kovácsoljanak a történetből. Nem biztos, hogy sikerül még egyszer ilyen szépen összehozni a falusiakat, az országból érkező természetvédőket és a sajtót. Most mindhárom szépen egybegyűlt, és a falusiakban van egy határtalan düh a hétfő hajnali verés miatt. Mesélik a falusiak, sok mindent meg tudnak bocsátani, de azt, hogy az anyáikat megverték, azt nem. Szerintük végzetes tévedés volt a csendőrök részéről lábbal tiporni az anyákat. Ez bosszút kíván. És egyébként is, az emberek elkeseredettek, kilátástalanok, és ilyenkor mindenre képesek, főleg, hogy tisztában vannak azzal, az ügynek csak a minél nagyobb publicitás használ, minél nagyobbat robban a hír a sajtóban, annál nagyobb az esélye a leállításnak.

A tiltakozásra a falu apraja-nagyja eljön. Gyermekek és öregek, nők és férfiak egyaránt, úgy érzik, meg kell védeniük földjeiket, ivóvizüket. A környéken ipar nem igazán van, az embereknek nem marad más választásuk, mint a földművelésből megélni. Egyszerű emberek, de nem érzik szegénynek magukat. Élelmiszerre telik bőven, nem éheznek, a föld kiszolgálja őket, lakni van ahol, még fürdőszobájuk is van, ennél több mi kell, kérdi az egyik férfi. De a földre és a vízre szükségük van, ezek nélkül nem tudnak megélni. Ezeket megvédik, még akkor is, ha vérüket kell ontsák értük. Számomra meglepő elszántságuk, nálunk hányan mennének ki a faluból így tiltakozni, teszem fel a kérdést. Pedig büszkék vagyunk magunkra és a székely virtusra, de ha történik valami rossz a környezetünkben, akkor inkább ülünk szép csendben bent a házban, mert jobb, ha nem csinálunk bajt magunknak.

Lehet, hogy kedves olvasóink közül sokan nem értik, mi baj is van ezzel a palagáz-kitermeléssel, miért is tiltakoznak itt ezek az emberek, ahelyett, hogy örülnének, hogy földjeik alatt gáz van, mely megmenti majd a hazát. A palagázról azt kell tudni, hogy nem olyan könnyen kitermelhető, mint a hagyományos földgáz. Parasztosan fogom elmagyarázni: a hagyományos fölgáz nagy zacskókban lakik a föld alatt, elég egy szalmaszálat bedugni, s kijön rajta a gáz, de a palagáz esetében sok kis zacskó van, a palába szorult kis gázzacskókat egyesíteni kell, hogy egyben lehessen kiszívni a gázt, ezért a palát repesztik. Magas nyomású vegyszeres-homokos vizet nyomnak be a földbe, az ott mindent szétnyom, s a homok között a gáz szépen lassan kijön. Van egy másik technika is, amiben folyamatos robbantgatásokkal törik össze a kőzetet, hogy kiszabaduljon belőle a gáz. Hol a baj? Ott, hogy a technika alkalmazása során túl sok esetben tönkremegy az ivóvízkészlet, a robbantásos technológia túl sok földrengéssel jár, a vegyszeres vizes technológia tönkreteszi a földet, az állatoknak kezd hullani a szőre, ismeretlen betegségek jelennek meg rajtuk, az emberek gyakori fejfájásokra és furcsa betegségekre panaszkodnak, a kitermelés környékén a levegőben idegmérgeket és rákkeltő anyagokat lehet kimutatni, nem kis mennyiségben. Megeshet, hogy a vízcsapon gáz jön, és robban. A fentebb felsorolt jelenségek nem elszigeteltek és ritkák, hanem igen gyakran jelentkeznek. Nem ok nélküli tehát az emberek félelme.

Nem véletlen, hogy a palagáz-kitermelés őshazájában, az Egyesült Államokban több tucatnyi településen helyi határozattal betiltották a kitermelést. Több európai államban országos szintű a tiltás, Romániában is az volt, de most már nem az. Nálunk most főleg helyi önkormányzatok hoztak tiltó döntéseket, legutóbb a kürtösi kultúrház bejárata fölött olvastam a bannert: „Curtici spune NU extragerii gazelor de șist!” Érdekes, hogy míg Amerikában leginkább a nagy kiterjedésű lakatlan vidékeken esnek neki a kitermelésnek, addig nálunk a nagyobb népsűrűségű zónákat kedvelik, lakott települések mellett is szívesen fúrnának. Nem félnek attól, hogy problémák lesznek, mert a csendőrség úgyis minden kínos ügyet szétpotyol nekik. Az egyik legnagyobb őrültség, amiről az utóbbi időben hallottam, az, hogy Félixfürdőn is neki akarnak esni a kitermelésnek, a repesztésnek. Amióta Homoródfürdőről el akarják venni a vizet a patakból, már semmi sem lep meg annyira, de ez a Félixfürdő azért mégis fájdalmasan érint. Mi lesz a termálvízzel, ha ezek ott nekiállnak repesztgetni? Ezek meg vannak bolondulva, és az ép ész hiányát gumibottal kompenzálják. A falu lánykórusa nagyon bele van lendülve az éneklésbe, egész nap megállás nélkül nyomják a nótákat, a kedvencük az, ami arról szól, hogy „Ha csak négy osztályunk lenne, Ponta csendőrt csinált volna belőlünk”. Egy másik kedvenc szlogenjük a „Bețivanii bat americanii”, azaz „A részegesek legyőzik az amerikaiakat”. Ezzel arra utalnak ironikusan, hogy a miniszterelnök, a rendfenntartó erők képviselői és a politikailag alárendelt sajtó nagy része úgy hivatkozik ismételten is a tüntetőkre, mint egy csapat részegesre.

Hogy a tiltakozók közül hányan részegesek, nem tudom így első ránézésre felmérni, de nem tartom valószínűnek, hogy az országos átlagnál nagyobb százalékban fordulnának itt elő. Egyetlen ittas vagy lődörgő embert nem látni ma a tömegben. A tüntető tömeg összetétele nagyon vegyes. A falusiak közül is vannak mérgesebbek és mosolygósabbak, vannak fanatikusan vallásosak vagy nacionalisták, de vannak racionális gondolkodásúak is, vannak idősebbek és fiatalabbak, nők és férfiak vegyesen, tehetősebbek és szegényebbek, szóval széles palettán mozognak. Az országból összegyűlt természetvédők közt is nagy az eloszlás, vannak páran a zászlólengető fajtából, akad egy szűk marék focidrukker jellegű emberke is, de sokan vannak értelmiségiek, művészek vagy újságírók, akik nem bírták otthonról tétlenül nézni az itt zajló igazságtalanságokat. A verespataki kitermelés és a palagáz ellen tiltakozó mozgalmak több ismert vezetője is jelen van, kb. két tucatnyit lehetne összeszámolni belőlük. Úgy felületes becslés alapján a tömeg kétharmada lehet helybéli vagy környékbeli, a többiek az ország minden csücskéből sereglettek össze.

A nap egyik legszebb pillanata, mikor megérkezik a hegyen túli falu százembernyi csapata. Az emberek szemébe könny pattan, összeölelkeznek, skandálják, hogy „solidaritate, solidaritate!”, megható a pillanat. A hegyen túli faluban rájöttek, hamarosan ők is ugyanerre a sorsra juthatnak, és átjöttek segíteni ezeknek. Az összefogás nagyon fontos ezekben a nehéz pillanatokban. Az egyszerű parasztember nem megy semmire egyedül, csak összefogással tud elérni valamit a hatalommal szemben.

Az egyszerű parasztemberről beszéltem az imént, aki a fél veknit a zsebébe gyúrta, és elindult a mezőre tiltakozni. Le lehet őt nézni városról, két facebookozás és egy tévénézés közt a gázzal fűtött tömbházlakás melegéből. Sok olyan hozzászólást olvasni a neten, hogy bezzeg ezek a büdös parasztok itt tiltakoznak a fejlődés ellen, pedig az országnak fejlődésre lenne szüksége, az altalajkincsek kiaknázása a legfontosabb záloga a fejlődésnek. Mert hát hogyan tiltakozhatnak a gáz ellen olyanok, akik gázt használnak, szól a leggyakrabban használt kitermelés mellett szóló érv. 

Nincsenek kétségeim, az országnak tényleg szüksége van fejlődésre, de főleg szellemi fejlődésre. Rájöhetnénk arra, hogy mennyivel ésszerűbb fával tüzelni, ami egy megújuló üzemanyag. Akarom mondani a gáznál sokkal hamarabb megújuló üzemanyag. És sokkal olcsóbb is annál. Ugyancsak fejlődés lenne rájönni arra, hogy ezek a parasztok termelik meg a városiaknak a kaját, és nem mindegy, hogy milyet. Fejlődés lenne felfogni, hogy könnyen megtörténhet, hogy tíz év múlva a városiak fele éhségében kiköltözne falura, túrni a földet, de milyen földet, ha addigra felét eladtuk már az olaszoknak, s a másik felének a felét a palagázosok tették tönkre vegyszeres vizükkel? 

Hatalmas fejlődés lenne felfogni, hogy az energetikai függetlenség első lépése a pazarlás visszafogása, a megfontolt energiahasználat, nem pedig az egyre több és több kitermelése. Mikor fogunk egy olyan kormányprogramot látni, mely megtanítja az embereknek a spórolást? Ugye, hogy kedves olvasóink közül is sokan úgy érzik, szégyen ma spórolni az erőforrásokkal, és akkor tűnik igazán elegánsnak, nagyvonalúnak az ember, ha pazarol?

A gyerekek visszaadnak egy darabot abból a korlátból, amit a csendőrök magánterületen helyeztek el. Egyre csak nő és nő a feszültség, és habár egy általános jókedv lengi át a helyet, érezhető, amint a tömeg kezdi elérni a kritikus tömeget, hamarosan robban a bomba.

Páran átmennek az úton, és akkor már nincs megállás. Két perc alatt akkora lesz a tömeg, hogy a csendőrök, illetve a magán őrző-védő cég emberei nem bírnak vele. Tizenvalahányan beszabadulnak az udvarra, és unalmukban elkezdik bontani a kerítést.

Mikor a kapunál tolakodók látják, hogy dől a kerítés, hagyják a fenébe a rendfenntartókat, s mindenki indul kerítést bontani.
Később aztán a csendőrség is beavatkozik, feletteseik unszolására, kontrát tartanak a kerítésnek, de hiába, nagy a túlerő. A csendőrök nem durvábbak az átlagosnál, lökdösődés az van bőven, de a gumibot vagy a könnygáz csak ritkán kerül elő (habár a közleményükben füllentenek a csendőrök, azt állítják, hogy semmit nem használtak).
A felbőszült tömeg sem nagyon bántja a csendőröket, inkább a kerítéssel vannak elfoglalva. A befelé repülő kövek is inkább a munkagépek felé repülnek, nem a csendőrökre, pár kivétellel.

A tiltakozás hangadói folyamatosan mondják a hangszórókba: „ne üssétek a csendőröket, ne üssétek a csendőröket”.
Előbb az egyik csendőr használja a könnygázt alig pár pillanatra, majd egy biztonsági üríti ki teljes gáztartályát a kerítésen túlra.
Cserébe mindketten anyázást és repülő köveket kapnak.

Győzelmi a hangulat, az emberek felvillanyozva masíroznak a csatatéren. Közülük többen tudják, hogy ez a háború még nincs megnyerve. 

Azt is tudják, hogy ha a csendőrség kivonult volna ide a közelben állomásozó teljes létszámával, azaz pár száz emberével, itt nem történhetett volna semmi. Hogy miért nem vonultak ki, azért-e, mert akarták hagyni a népet kiélni dühét, vagy azért, mert szégyelltek a tévékamerák előtt kivezérelni közel ezer csendőrt egy falu ellen, nem tudni. 

De most győzelmi hangulat van, az egyszer biztos.

Román zászló lobog a Chevron udvarán, néhány csendőr őrzi a ledöntött kerítést, mely a cég által bérbe vett területet határolja. 

A terület közel négy hektár, érdekes módon ebből egy hektár a polgármesteré, amit nemrég kapott cserébe egy másik községtől és íratott a saját nevére. 

A DNA nyomoz az ügyben, de a polgármester nyugodt, azt nyilatkozta, mert már háromszor nyomozott még utána a korrupcióellenes ügyészség.

A palagáz kitermeléséhez való viszonya a helyi vezetőségnek érdekesen alakult az elmúlt időszakban. A helyi tanács tavaly határozatot hozott, melyben egyöntetűen megtiltotta a palagáz kitermelését. Telt-múlt az idő, pártvonalon fentről leszóltak, hogy változtatni kell a hozzáálláson. Közben a Chevron a helyi vezetőket elvitte kirándulni külföldre, megmutattak nekik két szondát, hogy milyen csodás dolog a kitermelés. Arról nincs információ, hogy problémás helyeket, beteg embereket, elbarnult kútvizet mutattak-e meg nekik, arról sincs információ, hogy melyik kiránduló mennyi zsebpénzt kapott, csak azt lehet tudni, hogy mikor hazajöttek, már megrögzött palagáz-pártiak voltak. A helyi tanács elég gyorsan megváltoztatta a véleményét. 

Volt tanácsos, aki nem akart áttérni az új hitre, de attól a párt megvonta a politikai bizalmat (azzal a módszerrel, amivel tavaly Szentegyházán Isten Druzsbája megvonta a bizalmat a listavezetőktől, hogy a famaffia tagjai kerülhessenek a tanácsba), és így kizárták a tanácsból az ellenkezőt. 

Na de térjünk vissza a csatatérre, ahol a csendőrség felsorakozott a tiltakozókkal szemben, és egyre csak érkeznek a csendőrautók, jele ez annak, hogy kezdődik az emberek elvitelének hosszú játéka.

A hagyományos csendőrségi forgatókönyv a következő: a hangosabb tüntetőket vagy a vezéreket egyenként kiszedik a tömegből, erőszakkal, dubába rakják őket és elviszik. 

A maradék tömeget pedig feloszlatják valahogy.

A tüntetők részéről a hagyományos forgatókönyv az, hogy mikor valakit el akarnak vinni autóval, akkor befekszenek az autók elé, és megpróbálják megakadályozni az elvitelt. Nem mintha nem tudnák, hogy a végeredmény ugyanaz lesz, de a játék kedvéért és a sajtónyilvánosság kedvéért érdemes ezt végigcsinálni. A tiltakozóknak van szükségük erre a színjátékra, azért, hogy fel tudják hívni a közvélemény figyelmét a problémára, és a csendőrség ebben mindig partner, mindig látványosan összeszedi és erőszakkal elviszi a tiltakozókat, ezzel bebizonyítva, hogy tényleg gyenge a rendszer és gyengeségét erőszakkal kompenzálja. 

Ha valaki igazán ki szeretne tolni egy Greenpeace típusú tiltakozással, akkor otthagyná őket pár napig, hadd üljenek ott nyugodtan odaláncolva, tiltakozzanak csak, míg odafagynak. 

De a hatalom annyira buta és annyira belefásult büntető jellegébe, hogy mindig erőszakkal oldja meg a számára kellemetlen helyzetet, ezért a tévében mindig azt fogjuk látni, hogy erőszakkal betuszkolják a dubába a fájdalomtól ordító aktivistát, nem pedig azt, hogy már annyira unják magukat odakötözöttségükben, hogy muszáj elővegyék a kártyapaklit.

A sajtó jelenléte segít az aktivistáknak. Ha nem lenne itt egy kamera sem, valószínűleg a srác kapna kettőt a megfelelő helyre, és úgy hajítanák be az autóba, hogy csattanna. De így, húsz kamera kereszttüzében muszáj eljátsszák a csendőrök a rend tisztelőit. Közben abban reménykednek, hogy este sötétben, mikor visszatérnek a faluba, elkapják a fickót, és gumibottal jól meglapogatják. Mert azért a csendőrök is emberből vannak, sőt, sokszor agresszív emberből, és ma elég sokat kell nyeljenek a tömeg részéről. Nem csak a Chevron van ma a csatakiáltások poénjának a központjában, hanem a csendőrök is. Említettem már a négyosztályos poént, melyet végtelen szalagon nyomnak a lányok, de az is elhangzik legalább kétezerszer, hogy „Jandarmeria, apără hoția”, azaz hogy a csendőrség a tolvajokat védi. A vénasszonyok megalázóan vágják folyamatosan az egyenruhásokhoz, hogy „ti anyátlanok, ti lombikgyerekek”, utalva a hétfő hajnali verésre, amikor sok nőt megvertek. Akik jogban jártasabbak, folyamatosan vágják a csendőrök fejéhez a törvénycikkelyeket, melynek alapján a csendőr köteles megtagadni a parancsot, ha az törvénytelen. Példaként hozzák fel egy krajovai csendőrfőnök mostani esetét, aki a parancs ellenére nem volt hajlandó ide Pungești-re vezényelni csapatait, mert azt mondta, hogy nem fog erőszakot alkalmazni saját honfitársai ellen. Hogy ennek a történetnek mekkora az igazságháttere, fogalmam sincs. Hogy a csendőröket mennyire hatja meg, azt sem tudom. Egyetlen csendőr sem sírja el magát.

Az előbbi képen szereplő aktivistát, Erwint, mégsem viszik el a csendőrök. De nem a meghatódottság miatt, hanem csak azért mert nem sikerül nekik. Már a csendőrautóban van a teljes felsőteste, mikor az autó alá mászott társai lábától megragadják és a jármű alatt kihúzzák őt a csendőrök markából. Nagy az öröm, nagy az ünneplés, pedig Erwin tudja, hogy úgyis el fogják vinni, mert neki is az a célja. Pár órával később, miután kiordibálta magát és levezette teljes energiáját a csendőrökön, még szalmával is megszórta őket, saját maga fogja kérni, hogy vigyék már el. És el is viszik, hőst csinálva belőle.

Ha valaki az eddig leírtakból azt értette volna, hogy ez egy baráti színjáték a csendőrök és az aktivisták között, akkor lehet, hogy picit túlzásba vittem a magyarázatot. A tiltakozók durvák, amennyire csak durvák lehetnek, éppen nem ütik képen a csendőröket, mert akkor azoknak lenne okuk ellentámadni, de amennyire meg lehet kínozni őket, megkínozzák. A csendőrök még durvábbak, amennyire a kamerák előtt megengedhetik maguknak. Időnként még azt a határt is enyhén átlépik. Itt például mi értelme van kitörni az ember nyakát, mikor négy csendőr kapaszkodik belé, és az ember mozdulatlanul várja, hogy berakják a kisbuszba? 

Vagy van olyan eset is, hogy egy fiatalt visz három csendőr, a hátsók valamiért elengedik, az első a lábánál fogva húzza métereken keresztül, miközben a feje felmossa a terepet, s közben a tüntetők közül valaki ordibál: „Hopa, hopa! Ușor cu covorul! Ușor cu covorul!”, azaz „Hoppá, hoppá! Lassabban a szőnyeggel!”

A csendőrök nem csak a tüntetőkkel, hanem a sajtóval is durvák, sőt, a sajtónak sokszor kevesebb joga van. Próbálnak minket távol tartani az érdekesebb történésektől, egyszerűen nem engednek oda, a csendőrkordon nem enged át, magyarázatot nem adnak, egy mukk nem hagyja el a szájukat, beszélhetsz velük, mint a fallal, maximum meglökdösnek. A legkedvesebb kalandom velük az, mikor szaladok lefelé a meredek domboldalon, mert odalent az úton akció van, dubáznak be valakit, szóval szaladok sebesen lefelé, mikor a kordonból kilép egy csendőr, lép kettőt felém, mert el akar kapni, de túl gyors vagyok, erre kiakaszt. Kétszer átbucskázok a fejemen, gurulok lefelé vagy hét-nyolc métert, a domb alján felállok, visszamegyek hozzá, és megkérdem, miért kellett kiakasszon. Erre ő bebújik ijedten a pajzsa mögé, és nem szólal meg. Lefényképezem. A felettese is ott van közel, ő sem tud magyarázatot adni, de nem is nagyon akar szóba állni velem. S akkor ez még semmi, van olyan képem, amin a videokamerát próbálja kicsavarni valakinek a kezéből egy csendőr, de később olyan is lesz, hogy az egyik srác fényképezőgépét gumibottal széttörik, bosszúból. Értem én azt, hogy a falusiak részegesek mind, és agyon kell ütni őket, de már a sajtó is részeges banda?

Beszélgessünk egy kicsit a részegességről! Ha nagyon jóindulatú vagyok, elhiszem, hogy a ma itt levő emberek tíz százaléka részeges. Tegyük fel, hogy még tíz százaléka zsigerből anarchista. De a többi? Ha valaki részeges társaságnak jellemzi őket, akkor azt kell mondanom, hogy egy egyszerű trükkel le akarja járatni őket. Emlékszünk még a 24 évvel ezelőtti „forradalomra”, amikor az öreg suszter csavargónak, naplopónak nevezte a tüntetőket? Úgy látszik, azóta a hatalom nem fejlődött semmit, ugyanazt az elavult lejáratási technikát alkalmazza. Gyakran olvasni a palagáz-ellenes megmozdulásokkal kapcsolatos írások kommentjeiben, hogy ezek az emberek az oroszok által le vannak fizetve, a Gazprom pénzeli őket. És sokan vannak, akik ezt elhiszik, legutóbb tegnap írta nekem egy szatmári lap főszerkesztője ezt a marhaságot facebookon, és elvárta tőlem, hogy komolyan vegyem. Hát ne mondja nekem senki, hogy én orosz bérenc vagyok, mert tudom, hogy nem vagyok az, csak azért, mert ellenzem a palagáz-kitermelést ezzel a kezdetleges, ócska technológiával. Biztosan tudom azt is, hogy az a pár száz ismerősöm, barátom, aki szintén ellenzi ezt, még akkor is, ha nem megy el Moldvába tüntetni ezért, nem azért aggódnak környezetünkért, mert vodkát kaptak cserébe. Hogy az ivóvizükért és a termőföldükért küzdő parasztok le lettek fizetve az oroszok által, nehezen hiszem. 

A képen épp Harry Tavitian zongorista van, nem tudom eldöntetni róla, hogy azért van itt, mert részeges, vagy azért, mert az oroszok lefizették.

Vagy itt van például ez a kedves hölgy. Miközben a tüntető tömeg le van térdelve a rabszállító autó elé és a miatyánkot mondja, neki az a legfontosabb, hogy profilképet készítsen a csendőrök gyűrűjében. Talán azért, mert részeges? Vagy azért, mert orosz bérenc? Fenét, csak azért, mert ez a divat facebookon. Mondtam már, ugye, hogy mindenféle ember van itt a tüntetők között? Most viccelődünk, viccelődünk, de attól még az ügy nagyon komoly. Az, hogy nevetünk egy-egy magát fotózó tiltakozón, vagy egy-egy zászlólobogtató fociszurkolón, attól még a cél, amiért ide jöttek, az nemes. Politikusaink egyszerűen be vannak vadulva, úgy viselkednek, mintha holnap lenne a világvége, és ma el kellene adjuk mindenünket, hogy egy nagyot bulizhassunk. Oda jutottunk, hogy semmi, de abszolút semmi nem szent már számukra, sem a víz, sem a föld, sem a levegő. Csak a zsebpénz. Hogy ez ellen érdemes-e tiltakozni, fogalmam sincs, hogy van-e esély megállítani a folyamatot, nem tudom, de úgy érzem, érdemes megpróbálni. Ha csak egyetlen szál patakot, egyetlen hektár erdőt vagy szántóföldet sikerül megmenteni, már akkor is megéri. Tudom, hogy sokkal kényelmesebb ülni facebookon, és lájkolni, hogy ezek Moldvában vagy Muzsnán, vagy akár a saját városunkban tiltakoznak, de majd ha nálunk az udvaron akarják ugyanezt elkövetni, akkor majd az lesz, hogy a család egyedül tiltakozik, és a többiek az országból lájkolják. Az ehhez hasonló esetek száma meg fog sokszorozódni a közeljövőben. Választottaink tegnap megszavaztak egy olyan törvényt, mely megmenti őket minden összeférhetetlenségtől és korrupciós dossziétól. Most azon kínlódnak, hogy megszavazzák az új bányatörvényt, melynek alapján bárki bármikor beállíthat az udvarunkba, hogy ő ott ki akar termelni valamit, mert joga lesz rá. És ha valaki pont hozzánk kopog be holnap, akkor lesz-e, aki kiálljon mellettünk, vagy mindenki ül a facebook előtt és lájkol?

A harci mérleg egyenetlen. Míg mi, civilek, szabadidőnkben, saját kis pénzünkből, üres kézzel harcolunk a földünk, vizünk, egészségünk megmentéséért, addig az ellenfél (beszéljünk akár a famaffiáról, akár a vízerőműves bizniszről, a különféle bányászvállalatokról, a palagázosokról, és sorolhatnám fél oldalon keresztül) sok száz, sok ezer embert dolgoztat teljes normával, sokkal több a pénze, lefizetheti az igazságszolgáltatást, a törvényhozást, a sajtót, a biztonsági szerveket, bárkit. Persze, ez a történelem során mindig így volt, csak mi az elmúlt húsz évben megpróbáltuk azt hinni, hogy demokrácia van, jogállam, és jó irányba haladunk, ezért most meglepett ez a jelenlegi helyzet. Van-e mégis esélyünk a mi javunkra kibillenteni a mérleget? Majd kiderül. Van remény. 

Engem például meglep, hogy itt Moldvában az ortodox egyház kiáll az emberek mellett, és a pap ott szenved az első sorban a nyomuló pajzsok súlya alatt. Állítólag az esperes filmvetítést szervezett volt a környék összes falvában, dokumentumfilmekkel mutatván be a palagáz-kitermelés veszélyeit az embereknek. 

Időközben nálunk Székelyföldön a református püspök szövetkezik egy volt embercsempésszel, és közösen teszik tönkre a vizeinket. Szidjuk az ortodoxokat, de íme, időnként példát vehetnénk róluk.

A csendőrök időközben beveszik a piros dácsiát, ami egy stratégiai pont, hisz a tábor éléskamrája. Legutóbb hétfőn hajnalban, a nagy támadás alkalmával volt csendőri fennhatóság alatt a piros dácsia, és éltek is az alkalommal a csendőrök, mert megették a konzervekkel teli csomagtartó több, mint háromnegyedét. A hátsó ülésen kenyér volt, ládákban, azt mind felfalták, és a tábor teljes szalonnakészletét is. Hogy a magyar csendőrök voltak-e azok, vagy a moldvai kollégáik, erről nincsenek információink.

A csendőrkordon a tömeg nagy részét elnyomja a falu felé és szétoszlatja, a táborban maradt vékányi emberre pedig az elszállítás vár. A csendőr bácsi most jelenti be, hogy át fogják kutatni a tábort, mert pirotechnikai eszközöket fognak keresni. Ilyen alapon akár nukleáris töltetet is kereshetnének. A helybéliek szerint már az törvénytelen volt, hogy hétfőn is meg ma is engedély nélkül hatoltak be magánterületre. Még nem tudják, hogy a hatóságok majd utólagosan szükségállapotot hirdettek Pungeștire és környékére, ezzel megmagyarázva minden általuk elkövetett túlkapást. 

Nagyon fontos, hogy a román állam bármilyen módszerekkel megvédje a parasztjaitól a kedves amerikai mamutcéget, aki világelső környezetszennyezésben, nevéhez kötődnek a történelem legnagyobb természeti katasztrófái közül a leglátványosabbak.

A hatóságok házkutatást tartanak a Ponta-disznó-kentaur szigorú felügyelete alatt. Találnak pár liter benzint, amivel a generátor működött volt. A generátor is kellene nekik, de azt a táborlakók kimentették, nehogy lefoglalódjon, mert szükség lesz rá a következő táborban. 

Az egyik ellenőr valami Molotov koktél-szerűséggel jön ki a kunyhóból, hogy az ott volt-e, vagy ő fabrikálta, nem tudni. Én voltam bent pár perccel azelőtt a viskóban, s nem láttam ezt.

Egyenként elviszik a táborban maradt embereket, itt épp egy vénasszonyt csomagolnak össze szállításra. Az emberek szívesen vállalják a rendőrségi kirándulást, úgy érzik, hogy sikeres volt a mai nap. Mikor megérkezett a hír, hogy a Chevron meghatározatlan időre felfüggeszti aktivitását a térségben, senki nem hatódik meg. 

A bizalmatlanság jogos, hisz holnap reggelre a cég már el fogja felejteni a nyilatkozatát, és megújult erővel ugrik neki a telephely további építésének, csendőri fedezéssel.

A csendőrparancsnok elküldi pár emberét az erdő felé. Vastag aranyóráját kesztyűjén kívül hordja, és mikor kollégái figyelmeztetik, hogy én azt fotózom, akkor elkezd hízelegni nekem, és magyarázza hogy „emberek vagyunk”. Még magyarul is megpróbál kinyögni pár szót, és elmeséli, hogy van egy nagyon jó magyar barátja Gyergyóban. 

Aztán valamiért mégsem leszünk barátok, vagy azért, mert sajnálom főnökeimet, akik utánam hatalmas pénzeket kell fizessenek az államnak, azért hogy ez a mókus itt aranyórával bőcselkedhetjen a mezőn, vagy azért, mert emberei miatt mindkét térdemről és a karomról is hiányzik foltokban a bőr.

A nemzeti zászló vígan lobog a fagyos szélben a Chevron földkupacán. A kárfelmérők hamarosan befejezik a kerítés kidöntésével született kár felmérését. A csendőrök elvonulnak egyet pihenni. Este újabb küldetésük lesz, amint leszáll a sötét, a faluban kell ismét megverni, megfélemlíteni a népet. Pungești környékén még hosszú ideig háborús állapotok fognak uralkodni. A lakosok még nem mondtak le földjeikről, ivóvizükről, egészségükről.