2014. március 16., vasárnap

Biró Zsolt: húsz év alatt 600 ezerrel kevesebb magyar Erdélyben. Kinek jó a „nyakkendős autonómiaharc”?

Biró Zsolt szerint az erdélyi magyarságnak ma is a Szabadság, egyenlőség, testvériség! hármas jelszavával kell utcára vonulnia a jogaiért.
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a székelyföldi Tusnádfürdőn mondott beszédet a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. Biró Zsolt elmondta, Bukarestnek és a nagyvilágnak is méltányolnia kellene az erdélyi magyarok "nyakkendős autonómiaharcát", azt, hogy a közösség nem erőszakos úton próbálja elérni a céljait.
"A leghatározottabban visszautasítunk minden erőszakot, nincs szükség balkáni mintájú konfliktusra" - jelentette ki Biró Zsolt. A pártelnök sérelmezte, hogy a közösséget szélsőségesnek bélyegzik meg, ha jogaiért vonul ki az utcára. "Mindez csupán arra jó, hogy a valós problémáról elterelje a figyelmet" - tette hozzá. 
Az MPP elnöke megemlítette, két évtized alatt 600 ezer magyar tűnt el Erdélyből. "Ha a folyamatot nem tudjuk megállítani, az erdélyi szászok sorsára jutunk. Ha nem az ő sorsukat szánjuk gyerekeinknek, unokáinknak új úton kell elindulnunk" - fogalmazott Biró Zsolt. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak és a székelységnek azon az úton kell tovább haladnia, amelyiken tavaly októberben a Székelyek nagy menetelésén elindult.
MTI