2014.03.12.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Néppárt Maros megyei szervezetei az 1848-as szabadságharc kitörésének 166. évfordulójára egész napos programsorozattal emlékeznek.
Március 15-én délelőtt 10 órától két eseményre is várják a marosvásárhelyieket: a Pilvax Kávéházban egésznapos, főként családi tevékenységek (kokárdakészítés, énektanulás, mézes pogácsa díszítés, 1848-as puzzle, stb.) kezdődnek, míg a VIII-XII. osztályos diákoknak meghirdetett szónokversenynek a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály terme ad otthont.
Az Állj be, Berci katonának! rajzpályázat díjazása 12 órától kezdődik.
A délután 4 órától kezdődő ünnepi műsor keretében fellépnek Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina színművészek, beszédet mond Hidvéghi Balázs, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke és Portik Vilmos a Néppárt Maros megyei elnöke.
Az idén is gazdag kísérőprogram várja az érdeklődőket: A Népművészet mestere címet magáénak tudó mezőkölpényi Szabó Teréz népdalokat énekel és tanít, megtekinthető a budapesti Magyar Emlékekért a Világban Egyesület A Kossuth-emigráció emlékei a nagyvilágban, a Maros Művészegyüttes székelyruha, illetve egy helyi vállalkozó falvédő kiállítása is.
Az egész napos tevékenységet a délután 6 órától kezdődő bajuszverseny, majd az ezt követő magyaros ruhák bemutatója teszi változatossá.
