Chirmiciu András 2016. július 20.,
Tudomást szerzett a török titkosszolgálat a készülő puccsról, ezért Erdogan államelnöknek könnyű dolga volt leverni azt. Teljhatalma elől elgördült az utolsó akadály is, a hétvégi puccskísérlet sokak szerint a kemalizmus utolsó lehelete volt.
Villámcsapás megfontoltság helyett
A mérsékelten iszlamistának tartott Recep Tayyip Erdogan (ejtsd: Redzsep Tajip Erdoan) türelmes politikus volt. Miniszterelnökként 2003 és 2014 között lépésről lépésre, szinte tégláról téglára bontotta le Mustafa Kemal Atatürk örökségét. Nem törekedett egyik napról a másikra megváltoztatni Törökországot, ahogy a forradalmárok igyekeztek, hanem az apró lépések politikájával építette le a világi államot, faragta le az annak első számú védnökének tekintett hadsereg politikai hatalmát, illetve szintén apránként szivárogtatta vissza a kemalizmus által kiszorított iszlámot a török közéletbe, politikába és különösképpen az oktatásba. Külpolitikailag pedig ügyesen lavírozott az EU, Oroszország és a muszlim világ között, szem előtt tartva országa NATO-tagságát.
2014 óta, amikor újabb elsöprő választási diadal nyomán átült a kormányfői tisztségből az államfői bársonyszékbe, türelme rohamosan fogy, céljait egyre gyorsabban igyekszik elérni, eszközeit pedig egyre kevésbé válogatja. Tekintélyuralmi hajlamát és iszlám irányultságát egyre kevésbé leplezi, a befolyását rohamosan veszítő hadsereg rájött, ha most nem lép, később talán már nem is lesz esélye a kemalizmus megvédésére.
Nos, a hadsereg – a demokráciával amúgy összeférhetetlen – húzása nem jött be, Erdogan jelentősen megerősödött, a puccs nyomán indított drasztikus tisztogatás – olyan 8000 személy, köztük a hadsereg szinte teljes vezetősége, 2700 bíró, két alkotmánybíró és több ezer rendőr – alighanem bebetonozzák teljhatalmi ambícióit. Erdogan és hívei mindig demokratikus választási győzelemre hivatkoznak, ellenfelei viszont azt nehezményezik, hogy a törökök államelnököt választottak, nem szultánt!
Áthidalhatók-e a törésvonalak?
Tizenhárom éves uralkodása nyomán a török társadalomban fokozódnak az ellentétek: a városi elit és a vidéki lakosság között, az Európára tekintő, egyre vékonyabb világi réteg és a tágabb muszlim világ felé tekintő, egyre szélesebb vallásos rész között, törökök és kurdok között. A belső frontvonalak fokozatosan merevednek, az átjárás vagy a semlegesség egyre lehetetlenebb. Törökország társadalma kitörés előtt álló vulkánhoz hasonlít, a társadalmi polarizáció növekszik.
Külpolitikai játszmák
Erdogan egyre leplezetlenebb neooszmán álmai nyomán Törökország külpolitikája is egyre kiszámíthatatlanabb. Eddig sem volt az, hivatalosan az Iszlám Állam (IÁ) ellensége volt, mégis utóbbi éppen Törökországon keresztül értékesítette a harcok finanszírozásához elengedhetetlen kőolajat, a török hadsereg pedig az IÁ legkeményebb ellenségét, a szíriai kurd gerillákat bombázta rendszeresen.
A sikertelen puccs nyomán Erdogan nemcsak a pehelysúlyú EU-val, hanem a nehézsúlyú USA-val is szembeszállt, nyíltan megkérdőjelezvén a NATO-partnerséget. Washingtont a puccs állítólagos támogatásával vádolja és Gülen hitszónok kiadatását követeli.
Igaz, a modern kori szultán még így is óvatos maradt, előbb kibékült a Közel-Kelet meghatározó szereplőjével, Izraellel, illetve Oroszországgal – a tavaly őszi orosz gép törökök általi lelövése után Erdogan első külföldi útja Moszkvába vezet augusztusban.
A halálbüntetés visszaállítása szembeállíthatná Brüsszellel, de ez Erdogant aligha zavarja. A szultán tudja, hogy az EU recseg-ropog saját problémái miatt, Törökország uniós tagságára semmi esély, hiszen még akkor sem jött össze, amikor a fényes és vonzó EU folyamatosan bővült. Az amúgy is gyenge és megosztott Európát ráadásul a migránsáradat rázúdításával zsarolhatja, a migránscsap Erdogan kezében van, az EU pedig fizet, hogy zárva tartsa.
Az USA-val való szembenállás viszont sokkal bátrabb húzás, a tengerentúliakat nem lehet migránsokkal zsarolni, Erdogan mégis körbezáratta a NATO stratégiailag legfontosabb légi bázisát (Incirlik), ahonnan nemcsak a Közel-Keletet uralják, de még amerikai atomfegyvereket is tároltak egy időben. Bejön-e a húzás? Erdogan alighanem abból indul ki, hogy az USA egyszerűen nem fordíthat hátat Törökország kiemelkedően fontos stratégiai pozíciójának. Földrajzi fekvése nyomán Törökország a Fekete-tenger és a Földközi-tenger közötti útvonalat ellenőrzi, Délkelet-Európát, a Kaukázus-vidékét és a forrongó Közel-Keletet egyszerre uralja. Aki ezt a térséget uralta (rómaiak, bizánciak, oszmánok), az nagyhatalom volt évszázadokon keresztül, az USA is a páratlan stratégiai pozíció nyomán vette be 1952-ben Törökországot a NATO-ba. Arról nem is beszélve, hogy az USA után a törököknek van a legjelentősebb hadseregük a NATO-ban, még így, a puccs utáni lefejezésekkel együtt is. A magát nyeregben érző Erdogan számításai szerint Washington nem kockáztathatja meg ezen pozíció elvesztését, sem a szélsőséges iszlám, sem az oroszok javára, inkább teljesíti a szultán szeszélyét.
