2017. október 1., vasárnap

Elveszítette az ANI elleni pert Horváth Anna

2017. szeptember 29. 11:05, utolsó frissítés: 11:19 Visszautasította a kolozsvári bíróság azt a keresetet, amit Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester nyújtott be az Országos Feddhetetlenségi ügynökség (ANI) ellen. 
Az ANI vádjai szerint Horváth Anna alpolgármesteri mandátuma idején részt vett azon a helyi tanácsülésen, amelyen a Claudiopolis Egyesületnek 90 ezer lejt ítéltek meg, miközben az egyesületnek Horváth Anna volt az elnöke. 
Ugyanakkor a Sapientia EMTE-nek 30 ezer lejt ítéltek oda, az ANI szerint Horváth pedig oktatóként szerződéses viszonyban állt az egyetemmel. 
A bíróság mostani, alapfokú döntése szerint az ANI összeférhetetlenségi vádjai fenntarthatók, Horváth Annának 15 nap áll a rendelkezésre, hogy fellebbezzen az ítélet ellen. 
Horváth Anna korábban dokumentumokkal bizonyította, hogy a Claudiopolis Egyesület elnöki tisztségéről már hónapokkal a tanácsi határozat előtt lemondott egy közjegyző előtt adott nyilatkozatban, a Sapientia EMTE-nek pedig soha nem volt az alkalmazottja. Ráadásul az ANI állításával ellentétben a Claudiopolis Egyesület esetében egy 9 ezer lejes támogatásról volt szó. (hírszerk)
Hozzászólások
Kovács Andrea · Works at Ügyvéd
Ismereteim szerint, bár közokiratban mondott le az említett egyesület elnöki tisztségéről, a tény nem került bejelentésre a Kolozsvári Bíróságon vezetett egyesületek és alapítványok jegyzékébe, így harmadik személyek vonatkozásában nem "hatályosult"/ arra hivatkozni nem lehet. ( Hogy a képet annak teljességében lássuk mielőtt még Hunor nyilatkozna a mély államról.) A jogorvoslati út nyitva áll, hiszünk az ártatlanság vélelmében, mely Horváth Annát megilleti.
Bányai József · Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár - Jogi Kar
Tekintettel a 2000. évi 26 sz. K.R. 33. szakaszának 1. pontjára, a hozzászólás részben helytálló (...harmadik személyek vonatkozásában nem "hatályosult") s ezt ki is használta a hatóság (A.N.I.; hogy miért is tette, valójában, más kérdés...). Ellenben az, h. "arra hivatkozni nem lehet" meredek állítás: mégiscsak 1 jogorvoslati kérelemről van szó, aminek devolutív jellege van! Ergo, a bíróság minden olyan bizonyítékot (tehát a lemondó nyilatkozatot is, bármilyen formában is történt meg!), körülményt meg kell vizsgáljon és mérlegeljen, amit a jogorvoslatot igénylő személy felhozott. Kb. így látnám én korrektnek (jogállamba illőnek) az eljárást. Természetesen, mindezt a néhai Visinszkij államügyész gondolmenetét követők másként látják és láttatják.
Kovács Andrea · Works at Ügyvéd
Bányai József Meredek vagy sem, itt is hivatkozás történt, de az nem volt sikeres...A pontos megfogalmazás tehát "sikeresen hivatkozni nem lehet", a közerthetőség kedvéért. ( én még olyan devolutív jellegű eljárásról nem hallottam, mely a joghatás kiváltására alkalmatlan jognyilatkozatot joghatás kiváltására alkalmassá változtatja)
 László Holló Előadótanár at Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
Jogi ismeretek nélkül, laikusként úgy vélem, ahhoz, hogy valaki a jogorvoslati lehetőségben igazán bízhasson, az ártatlanság vélelmének hite mellett szüksége volna a bíróság függetlenségébe vetett hitre is. Márpedig .
Szerkesztőségi megj.
A mi szakembereink szerint a Kovács Andrea által megfogalmazottak helytállóak és ehhez egy példával tudunk előhozakodni. 
A HANGYA egyesület elnökének lemondását sem ismerték el a hivatalos szervek, pedig ő is közjegyzénél mondott le és megkövetelték azt, hogy a törvényszéki határozatot mutassanak be! Ennek eredményeként pedig az egész "procedura" úgy folyódott le mintha egy teljesen új egyesületet hoztak volna létre. E "procedura" lebonyolítása pedig egy csomó plussz költséggel járt. 
Ha az érintett személy tudta volt, hogy a volt egyesületében elhanyagolták a dolgokat rájuk kelllett volna szóljon, sőt követelnie kellett volna, hogy hivatalosítsák az új, a helyébe megválasztott, elnök státuszát (és a törvényszéki határozatot, mint érintettnek, neki is bemutassák...) Sajnálatos hiba történt és ez tény.